Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-04 / 285. szám

1986. december 4., csütörtök

0

Nyugdíjasokról — nyugdíjasoknak

Emberséggel sok minden megoldható

A Vésztői Aranykalász Tsz-t 1959-ben 12 család alapította. Elnökül a 17 holdas, ezüstkalászos mintagazdát, három gyermek édesapját választották: Forrás Jánost. Tőle kérdezem:

— Hogyan kezdődött?

— Szánjuk-bánjuk már, hogy nem korábban kezdtük. de akkor bizony iszonyúan nehéz volt — mondja a napbarnított arcú, makk- egészséges, határozott fellépésű alapító elnök. — Az idők szavát megértettük, de vérzett a szívünk és kibugy- gyant a könnyünk, amikor a bizonytalan jövőért bevittük a földet, a felszereléseket, és a gyönyörű lovakat. Korábban mezőgazdasági szakiskolát végeztem, ezüstkalászos tanfolyamokra jártam. Az állatokat nagyon szerettem, a földemet gondosan és szakértelemmel műveltem. 46 éves voltam akkor, erőm teljében. Nem a munkától féltem, hanem attól: hogyan rázódik majd össze a tagság.

— Jogos volt az aggodalom?

— De még mennyire! Gazdatársaim kocsisok, bri- gadérosok lettek. Márciusban alakultunk, de az őszi betakarításig mindenki családjával művelte a földiét; 17 hold tartalékföldet kaptunk, ezen társadalmi munkával termeltünk zabot, kukoricát, tavaszi árpát, a termény a közös alapba ment. Ügy dolgozott mindenki, mint annak előtte. De őszre ' 67-re gyarapodott a taglétszám, a Kossuth Tsz is hozzánk csatlakozott, s minél többen lettünk, annál nagyobb volt a széthúzás. Az ingerültség, a rosszindulat sokat ártott az embereknek csakúgy, mint a szövetkezetnek.

— Az első keserű emlék?

— Amikor másfél év múlva leváltottak az elnökségből. Év végén a keresetünkből vissza kellett fizetni munkaegységenként 70 fillért. De volt még rizs a magtárban, amit ki akartunk osztani. Jutott volna egységenként hét-nyolc deka. Engem vezetőképző iskolára küldtek, a főkönyvelőt „szorongatták” pénzügyi problémáink rendezéséért, és ő eladta a rizst. Nem rosszindulatból tette, de elszabadult a pokol, zúgott a nép. Rendkívüli közgyűlést hívtak ösz- sze, és engem leváltottak.

— Nagyon fájt?

— Rosszulesett. Beálltam a sorba, dolgoztam, mint a többiek és megfogadtam: soha többé nem leszek elnök! Az emberek megbánták, pár hónap múlva újból engem választottak, s ezt a leváltást és újraválasztást — pár hónapos kitérőkkel — négyszer megismételték. Aztán pár év múlva lecsillapodtak a kedélyek, javultak az eredmények és elnök maradtam 1975-ig, amíg a kis kollektívák egyesüléséből létre nem jött a Körösmenti Tsz.

— Hogyan telnek nyugdíjasévei?

— Nagyon mozgalmasan, tartalmasán és olyan szépen, amilyenről álmodni sem mertem volna. Fáradtságot soha nem érzek, a betegség .nagy ívben” elkerül. 1977- ben mentem nyugdíjba, de ma is vezetőségi tag vagyok. Minden ülésre elmegyek. Boldog vagyok, amikor megkérdezik: „János bácsi, maga hogy látja, mit javasol. Szívesen hasznosítom a több évtizedes tapasztalatot.”

— A nyugdíjasbizottság elnökévé választottak 1977- ben. Nagy örömmel vállaltam, szeretem az idős «mbe- reket, ahol lehet, segítek gondjaik megoldásában. Ak- .kor 930 nyugdíjast és járadékost tartottunk nyilván, ma — annak ellenére, hogy tavaly 100 új nyugdíjast vettünk listára — 702-en vagyunk. Fogyunk, egyre fogyunk. Gyakran leng a fekete zászló az irodaház homlokzatán. A temetéseken én helyezem el a sírokra a szövetkezeti tagság nevében a kegyelet virágait. Akinek nincs mozgásképes hozzátartozója, a szokásos ügyek intézését is vállalom.

— Mi a legnagyobb gond?

— Sok a kisnyugdíjas és a járadékos. Legalább 400-an jogosultak lennének nyugdíjkiegészítésre. A 332 járadékosból 22 a férfi, a többi nő, többségében egyedülálló. Az a kétezer párszáz forint az éhhalálhoz sok, a megélhetéshez kevés. Fáradt, beteg idős emberek. Legszomorúbb azok élete, akiknek nincs családjuk, vagy ha van, az ország más táján él. Nagyon sokan már a szövetkezet alakulásakor öregek voltak, csak a földet és jószágot hozták be. munkaerejüket már nem. Ez nagy teher volt a szövetkezetnek, de mi szárnyunk alá vettük őket azzal a hátsó gondolattal, hogy egyszer mi is megöregszünk.

— Miben tudnak segíteni?

— Minden csütörtökön fogadónapot tartok, de hétközben is benézek, sőt: a

lakásom ajtaja állandóan nyitva. Ha nem vagyok odahaza, a feleségem az „írnok”, ő közvetít. „Kortisztelő ünnepségre” hívjuk évente egyszer az időseket, tiszteletben tartva érzékenységüket. Az ünnepi ebéden kívül az idén például mindenki kapott 300 forintot, de karácsonyra még adunk pár százat, hadd érezzék a szeretet ünnepén, hogy a „nagy család” velük érez, nemcsak a földjükre, felszerelésükre volt szükség. Tisztelet, megbecsülés övezi őket ma is.

— A rászorulóknak segélyt adunk — anyagi erőnkhöz képest. — 67-en kapnak kedvezményes ebédjegyet, 35 mozgásképtelennek házhoz vitetjük. Erre öt asszonyt alkalmaz a szövetkezet. Hetenként kétszer-háromszor be is vásárolnak nekik.

A háztáji föld termését sokan természetben kérik. Mintegy százan nem tudnak eljönni a magtárba, hogy zsákba szedjék. Négy nyugdíjas férfit fizet a szövetkezet azért, hogy a beteg öregeknek házhoz vigyék a terményt — és mindezt térítés- mentesen. — Minden évben több a gond, a probléma.

— Hogyan győz ennyi munkát?

— Kidolgoztam egy sajátos módszert. Utcák szerint felosztottam a nyugdíjasokat és járadékosokat a nyugdíjasbizottság hét tagja között. Mindenkihez 10-12 utcabizalmi tartozik. Akik még bírnak mozogni, boldogan vállalják ezt a megbízatást. Meghívót, segélyt, különböző hivatalos értesítést soha nem a postás viszi, hanem az utcabizalmi. Ilyenkor aztán egy kis beszélgetésre is sor kerül. Az utcabizalmiaktól pontosan tudjuk: kinek mire lenne szüksége. Segítünk a magányos magatehetetleneknek szakorvosi, kórházi rendelésre eljutni, vagy ha kell, szociális otthonba való bejutást intézzük.

— Ügy tudom, a Teszöv szociálpolitikai bizottságának is tagja.

— Igen, Így 15 község termelőszövetkezeteiben isme-« rém az idős emberek helyzetét. Siralmas esetekkel találkozom. Nem mindenütt kapják meg az idős emberek a tiszteletet, a szeretetet. Nemcsak anyagiakra gondolok!...

Mi vésztőiek szerencsések vagyunk, mert a Körösmenti Tsz középkorú és fiatal vezetői, dolgozói egyaránt tisztelik az időseket. A nagy szövetkezet több irodaházat tart fenn, ez nem egészséges. Építünk egy központi irodát, a meglévőket átadjuk szövetkezeti öregek házának. Modern épületek ezek. benn a víz, lesz fürdőszoba, klub. színes tv-vel. Máris több a jelentkező a bentlakásos házba, mint amennyi a férőhely lesz.

Bár még nálunk is sok a gond, de azt kívánom, mindenütt annyit törődjenek az idősekkel, mint Vésztőn. Sok segítséget várok ehhez a termelőszövetkezetek közelgő kongresszusától.

Ary Róza

MIKROVILÁG -ban olvastuk:

Logika és varázslat

Interjú Darvas Ivánnal

Máig emlékezetes élményem a Pesti Színház Equus előadása. A darab után, kissé még bódultán, az Anna presszóba mentünk megbeszélni a látottakat. A pénztárnál, karnyújtásnyira tőlünk Dy- sart doktor felejthetetlen megszemélyesítője, Darvas Iván állt: kicsit rosszkedvű, vagy csak fáradt sorban álló, kezében kávésblokk.

Ez az emlék elevenedett fel bennem, amikor a Vígszínház öltözőjében felkerestem Darvas Ivánt. Dosztojevszkij Ördö- gök-jének próbája közben, jelmezben — programozási segédkönyvet olvasott.

— Mindig csodáltam az új és érdekes technikát, szívesen játszottam a hifi-toronnyal, videokamerával, de mióta két éve saját számítógépem van, szinte minden szabad időm arra fordítom, ötvenki- lencedik születésnapomra kaptam ajándékba egy Commodore 64-est és egy lemezegységet, s azóta — hogy stílusosan fejezzem ki magam — minden szabad memóriámat lefoglalja.

— Miért van szüksége egy közel hatvanéves művésznek, aki az irodalom és a színház világában él, számítógépre?

— Ügy gondolja, hogy öreg vagyok hozzá? Ne féljen, nem sértődöm meg. Valóban, talán kicsit szokatlan, pedig egyszerű a magyarázat. Játék. Persze, tisztában vagyok a használatával, jelentőségével, tudatában vagyok, hogyan forradalmasítja egész életünket, éppen ezért olyan borzongó tiszteletet érzek iránta, hogy én magam szégyellném hasznos munkára befogni. Inkább játszom vele, s nekem ez a legmagasabbrendű foglalatosságom, hiszen az egész életem játék.

— Ha jól értem, ez a játék a programozás. Hol tanulta és milyen programokat ír?

— Kizárólag haszontalanságokat, a magam és a gyerekek örömére. Rajzoló- és versíró játékot, pókerprogramot, és még sorolhatnám. Mindent egyedül, könyvből tanultam, sok-sok kínlódással. Általában mindennel sokat küszködöm. De az előbb pontatlanul fogalmaztam. Talán mégsem haszontalanságok, hiszen segítségükkel tanultam meg sokkal logikusabban gondolkodni, előre kiszámítani, minek mi lesz a következménye.

— Hogyan fér össze a művész érzékenysége és a szigorú logika?

— Minden embernek, a művésznek is szüksége van logikus gondolkodásra. Ránk, magyarokra általánosan jellemző, hogy úgy nagyjából, meg körülbelül csinálunk mindent. A számítógép ezt nem engedi. Pontosságra nevel, minden döntés következményét végig kell gondolni. Sokszor azon kapom magam — nem a színpadon, inkább az élet egyéb területein —, hogy ha valami problémán gondolkodom, máris folyamatábrát látok magam előtt. Mit akarok? Milyen lépések szükségesek hozzá? Milyen sorrendben? Azóta nyugod- tabban oldom meg a gondjaimat, nem kapkodok fejetlenül. Nagyon remélem, hogy ez a gyerekeimre is átragad. Igyekszem bevonni őket, s azzal „áltatom” magam: számukra sem haszontalan, hogy én annyit püfölöm a billentyűket.

— ön tehát nem félti a gyerekeket a számítógéptől. Pedig a humán értelmiségiek gyakran aggodalmaskodnak, hogy káros a gyerekek mérhetetlen számítógépimádata, semmi más nem érdekli őket, naphosszat csak a monitor előtt ülnek, nem olvasnak szépirodalmat, mi lesz így belőlük?

— Mindig dühít, ha ilyet hallok. Először is a humán és műszaki értelmiség manapság divatos merev szétválasztása szerintem tudatos szélhámosság. Egy valamire jó csupán: az elzárkózással saját fontosságomat hangsúlyozni, s leplezni azt, hogy van vaiarry, amihez nem értek. A műveltség részterületeinek ilyen mértékű misztifikálásakor mindig arra gondolok, hogy hazudik a nyavalyás. A mi szakmánkban is tapasztalni ilyesmit. Csinálunk például szép lila, ezoterikus filmeket, s ha nincs sikerük, azzal vigasztalódunk, hogy mit értheti ezt a nagyközönség. Pedig ami nem érthető, az szerintem egyszerűen vacak. A magam példájával is igazolhatom; csak rövid ideje olvasok számítástechnikai szakkönyveket, de a jó szerzőket mindig megértem. Meg is sértődnék, ha valaki azt mondaná, te ezzel ne foglalkozz, úgysem értheted.

— ön szerint tehát bizonyos számítás- technikai műveltségre ma már feltétlenül szükség van?

— Elengedhetetlenül. Nincs már mesz- sze az az idő — talán egy-két év —, amikor az az ember, akinek a számítógép teljesen ismeretlen fogalom, már-már analfabétának számít. Emellett azért is igyekszem a gyerekeimmel megszerettetni, mert fegyelmező eszköz is. Pontosságra, koncentrálásra, önfegyelemre nevel.

— Erre most sokan azt mondanák, szépszép, de hogyan vegyenek a gyerekeiknek, amikor iszonyúan drága.

— Na igen, ez egészen más probléma. Ebből a szempontból valóban nem mindenki számára hozzáférhető ma még a számítógép. Én szerencsés vagyok, sokszor játszom külföldön, s az ott keresett pénz jó részét el is költőm diszkekre, printerre. S erre jön még a vám, ami szintén nem kevés.

Mielőtt rosszindulatú pletykák kelnének lábra, előrebocsátom: mindig szabályosan hoztam be mindent, csak hogy békén hagyjanak. Azt azért elmondanám, hogy ebben az esetben a vámot büntetésnek érzem. Én inkább külön valutakeretet adnék annak, aki ilyesmire költi külföldön a pénzét. Egy magánember számára még így is drága mulatság lenne, ha az árakat veszem alapul. Mindamellett, hogy rengeteget költők e1-re, szövegszerkesztő programom nekem sem lenne, ha nem kaptam volna ajándékba. Felbecsülhetetlen érték számomra. Millió levelet, írásbeli felkérést kapok, amit meg kell válaszolnom. Sokáig gond volt, mit hazudjak ennek a szegénynek? Ma* már vannak biankóleveleim. „Felkérésére sajnálattal kell közölnöm, hogy az itt és itt aktuális meghívásnak ezért és ezért nem tudok eleget tenni.”

A kipontozott részekre csak beírom a helyét és időt, s máris túl vagyok a kellemetlen kötelességen. Mióta számítógéppel írom a leveleimet, kevesebb a restanciám.

— Ez mégiscsak azt jelenti, hogy „hasznos” munkára is befogja kedvencét!

— Tényleg, most, hogy mondja... Erre nem is gondoltam eddig ... Ne is kérdezzen többet, kezdem szégyellni...

Kiss Szabó Hédy

A békési járásban éjszaka is dolgoznak a traktorok. A

békési járás termelőszövetkezeteinek nagy tábláin még több mint tízezer hold vár őszi mélyszántásra, A traktorosok minden alkalmas órát kihasználnak a szántás folytatására. Csütörtökön például annak ellenére, hogy ösz- szefüggő fehér hótakaró borította a határt, szántottak a traktorosok, s friss fekete szántás tarkította a fehér tájat. Mintegy 80 gép szorgoskodott a földeken. Huszonegy SZ—100-as traktor éjszaka is dolgozott, hogy minél többet felszánthassanak, amíg az idő engedi. (Békés Megyei Népújság, 1966. december 3.)

Kisebb árhullám vonul végig a Fekete- és a Fehér- Körösön. December első öt napjában 30 milliméter csapadék hullott. Az eső nagyobbrészt szombaton és vasárnapra virradóra esett. Emiatt a Körösök felső szakaszain — a Román Szocialista Köztársaságban — kisebb árhullám alakult ki. A Fekete-Körös magyarországi szakaszán hétfőn, a reggeli órákban elrendelte a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. A román vízügyi szervek jelezték, hogy hétfőn délig a Fekete-Körösön az árhullám még nem tetőzött. A Fekete-Körösön egy kisebb árhullám szintén kialakulóban van. Hétfőn a folyó magyarországi szakaszán árvízvédelmi készültséget még nem rendeltek el. A múlt hét végén öt szivaty- tyútelepet üzemeltettek, hétfőn hajnalban azonban már 21 szivattyútelep munkájára volt szükség. (Békés Megyei Népújság, 1966. december 6.)

Balassi Néptáncegyüttes. A

békéscsabai Balassi Néptáncegyüttes harminc előadásból álló turnét kezdett meg a napokban a Békés megyei községekben. Előadásaikat a péntek, szombati délutánokon és estéken, valamint vasárnap estéken tartják a községek iskolás tanulói és felnőtt közönsége számára. Az együttes a legújabb feldolgozásokat: népdalokat, táncjátékokat mutat be a turné során. (Békés Megyei Népújság, 1966. december 6.)

A Medgyesbodzási Egyetértés Tsz-ben a garatba töltött kukoricát igazgatja az egyik dolgozó. A tsz-ben nagy mennyiségű tápot állítanak elő évente, ennek legfontosabb alapanyaga a kukorica Fotó: Szőke Margit