Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
o 1986. december 24., szerda NÉPÚJSÁG KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Örmény leves és gyertyafény Különös írás lesz ez, szentigaz, hasonlít majd arra^ a délutánra, amit együtt töltöttünk, de ahogyan akkor is rábíztuk magunkat a gondolatok, emlékek csapongó szárnyaira, úgy bízom mostan magam is a délután csapongó emlékeire. Mellettem a kinyitott jegyzetfüzet, a fekete golyóstollal írott sorok közt utólagos piros jelek: ez nagyon fontos, ez nagyon szép, ez megható ez szomorú, emez pedig olyan, mint ha nem is ezen a világon esett volna. Másfél hónapos kerti mustot iszunk cserépbögréből, a must alig karcos, benne van még az őszelő napfényének melege, érlelő zamata. Orbán Balázs száz éve kiadott könyvét lapozzuk később. Székelyföld, Erdély .. . Aztán a gimnáziumáról beszél Fülöp Béla igazgató úr, az orosházi Táncsicsról, melynek kormánykerekéhez idén augusztus elsején ültette oda a bizalom. Karácsony előtt vagyunk két héttel, de már az ünnep illata lopódzkpdik a könyvekkel mennyezetig zsúfolt dolgozószobába, meg Gyöngyi asszony éppen kisült sós rudacskáinak fölsé- ges üzenete a konyhából. Az óriás fotelek vendégmarasztalók, persze, nem is gondolunk másra, csak arra, hogy valahol, az erdélyi havasokban lehet, hogy hull a hó, hogy fehér a világ; meg arra, hogy az Érmelléken a diákévek; meg arra, hogy a Szamos mentén, Kolozsváron az egyetem; hogy otthon és itthon, hogy Orosháza tizenhetedik éve; és, hogy a Béla gyerek hogyan baktatott fel karácsony másnapján a Mikó-kertbe, ahol a kolozsvári nagymama lakott.. . Csaprongnak bizony az emlékek : hol ott utazunk az Érmelléken, hol meg Nagykárolyban sétálunk a főutcán, ahol az ifjúság zsúro- kon múlatta magát, ahol olyan volt minden (harminc éve, negyven éve?),'' mint Kaffka Margit életében, a századforduló előtt... Az is lehet, hogy csak Béla látta így, mert az irodalom, az ugye, ha egyszer rabul ejti az embert... Csapong- nak bizony az emlékek: néprajzi gyűjtésre megyünk Györgyfalvára, és együtt írjuk (lapozgatva a régi feljegyzéseket) : „Erdő, erdő, kerek erdő ! Kerek mint egy koszorú j Mondd meg nekem te barna lány / Mért vagy olyan szomorú?” Szomorú, szomorú ... Mondd csak, hogyan lehet országot váltani ? „Közhelyeket mondhatnék. Sjzépeket is, meg okosakat. Pedig az élet sokszor olyan egyszerű, mint egy virág. Olyan természetes, mint a napfény. A kert, az utca, a város. Bukarestben voltam újságíró a Pionír című ifjúsági lapnál, és leveleket írtam Orosházára. Aztán leveleket kaptam Orosházáról, aztán megismerkedtünk, aztán összeházasodtunk. Aztán ... Egyszer regényt kellene írnom az életem első negyven évéről, ebben elmesélhetném, mi volt.” Szóval, hogyan lehet? „Nyolc évig otthon éltünk: Iriny, Mezőpetri. Iriny volt az első otthonunk. Gyöngyi az iskolában tanított, én kétszáznyolcvan kilométerre Kolozsváron egyetemre jártam. Magyar nyelv és irodalom. De erről majd később, jó? ... Szóval, hogyan lehet? Mondjam azt, hogy nem is tudom? Hogy az »otthon« és az »-itthon« nekem ugyanaz? Hogy az emlékek, a fiatalság , évei odakötnek? Hogy az orosházi fák, az alföldi levegő egyszer csak leküzdhetetlenül hiányzik, miközben az Ér csobogását figyelem? öt évig laktunk Irinyben, ahol Gyöngyi tanító néni albérletet vett e^y kis házban, mely két ablakszemével éppen az Érre látott... A "nagy, álmos, furcsa árok« ott sétálgatott a ház előtt, és tényleg: »pocsolyás víz, sás, káka lakják«, ahogy Ady látta. És mégis, mégis »befut a szent, nagy Óceánba«. A szatmári táj a ♦ ékésire rímel, felelget ben.^n egymásnak. Amikor j arácsony idején gyertyákat gyújtunk, és- drága jó apai nagyanyám, Sári mama örmény levese gőzölög az asztalon. (Mert ezt már én is így mondom, mert Orosházán gőzölög, Sári mamánál meg párolgott talán ...) Amikor megcsendítjük a kis rézcsengőt, amit az Olt mentén, Vil- ceában vettünk, a húgomnak temetésén. Akkor az otthon is csenget itt, akkor ő is itt van, mindenki eljön, együtt lesz a család, elhaltak, máshol élők, eljön ide akkor hozzánk az Ér, eljönnek a havasok, Kaffka Margit íróasszony Nagykárolya, az iri- nyi kis ház, meg a nóta, amit ott gyűjtöttünk: »Az irinyi temetőbe, három árva sétál benne / három árva sétál benne / édesanyjuk nyugszik benne ... « Érted, hogyan Gehet, hogyan van ez?” „Az irinyi temetőbe ... ” És az a Mikó-kert Kolozsváron? „Jól van, csapongjunk hát. Kolozsvár! Ott születtem, a házunk ott volt a vasúton túl, a Kerek-dombon. Kerek-domb, Mikó-kert! Város széle, nem palotasor. A Mikó-kertben Ilonka mama, anyai nagyanyám lakott. Kolozsvári nagymamának hívtuk, pedig utóbb már Sári mama is ott lakott. Mezőség, Szamosújvár, Kolozsvár: az élete útja, a kis cselédlány útja. Kicsi út, szegény út! De örömöt szerezni, adni, senki sem tudott nálánál szívesebben. És a főztje! örmény leveseivel örökké velünk él. Régen volt, ennyi az emlékem róla.” És Györgyfalváról, ahová az egyetemista Béla utazgatott ki népköltészetet gyűjteni? Ahol olyan kerek az erdő, mint egy koszorú? „Volt ott más is, nemcsak erdő, meg »te barna lány«, volt ott betlehemes játék, meg dalok is voltak, meg van onnan másfél kilónyi jegyzetem ... Megírom egyszer, feltétlenül.” Megírom... Ez is a képbe illik, mert a tanár úr ezeken a hasábokon is rendszeres munkatárs, esszéi, jegyzetei, versei örömmel fogadott vendégek itt. „Ha jól tudom”, mondhatnám most átlátszóan idegesítő riporteri fordulattal, de nem mondom mégsem. „Már említettem, hogy Bukarest, Pionír. Első szerkesztője voltam 1960-ig. Megelőzve időben a nagykárolyi helyi hetilap gyakornoka ötvenhéttől. Aztán a tartományi lap tudósítója. Ötvennyolcban hívtak meg a Pionírhoz. Hatvantól hatvankettőig megint Nagykároly, onnan tudósítottam Bukarestbe. És itt (már emlékszel, ugye) következett Kolozsvár, az egyetem.” A másfél hónapos must cserépbögréből kortyolva folyamatosan is mennyei ital. A langyos sós rudacskák mennyei eledel. A másfél órás csapongás után pár perc csönd az Ér csobogását idézi, az ablak előtt éppen zúzmarás fák az érmindszenti Ady-kúria fáinak sejtelmes susogását. Béla tanár úr kinéz azon az ablakon, és látom a szemén, hogy egy pillanatra messzire lát. De azt is látom, hogy az itthon benne és az otthon is benne nyugalmas harmónia, és a nosztalgia nem szomorú. Nem az? „Amikor hatvankilenc után pár évvel átautóztunlf Nagykárolyba és Irinybe is, hogy megnézzük a kétabla- kos, kicsi házat, régi háziasszonyunkat, Berta mamát is ott találtuk. Emlegettük a hajnali kenyérsütéseket, sétáltunk az Ér partján, köszöntünk az ismerősöknek.” Szüleid ? „Apám asztalos volt, Kolozsváron. Negyvenhétben Nagykárolyba költöztünk, mert népi ülnöknek tették meg az ottani bíróságon. Elvégezte a jogi egyetemet, kinevezték a bíróság elnökévé. ötvenhétben pedig már a város tanácselnöke. Aztán a pártbizottságon dolgozott, hetvenegyben meghalt, ötvenegy éves volt... Mozgalmas, nagy élet mögötte. Kétharmad úton ment el.” Kis szünet után. „Egyszer eljött Orosházára. Megnézni a fiát, a menyét. Édesanyámhoz mi utazunk.” Ez itt most a szép szomor rúság. Egészen addig, amíg -Sári mama neve fel nem bukkan újra. Meg az a csodák csodája, az örmény leves. Hogyan is készül, Béla tanár úr? „Ne gondold, hogy valami bonyolult, rejtélyes leves az. Húsleves, húsos de- relyével, csak éppen »chu- rut« kell hozzá. Hogy mi az a »churut«? Aludttej petrezselyemmel elkeverve, hat hetes erjesztés után. Aztán megfőzzük, kemény lesz. Olyan kemény, hogy a húsleves alá lehet reszelni belőle keveset, ez adja hozzá a különös ízt. És friss tejfel is kell rá, jócskán. Meg égő gyertyák az asztalra, ha karácsony van éppen. Mint ahogyan most lesz majd, karácsonykor. Hogy miközben gőzölög, Sári mamára emlékezzünk. Meg mindenre, ami volt, ami fontos, szép, megható, szomorú, és olyan, mintha nem is ezen a világon esett volna.” Még van a másfél hónapos mustból egy kevés. Megisszuk azt is. összekoccannak a cserépbögrék. Barátságból, karácsony. előtt. Sass Ervin Verasztó Antal: Zsolozsma az ujjaid a tenyered takarják el szememet kettészabott életem távoli két partját békítsd össze bennem ölnyi birodalmad adjon menedéket a sötétség arcának szavad vessen véget . .. Mindenki eljön, együtt lesz a család Fotó: Gál Edit Durkó Gábor: Kis család Büki Attila versei: Karácsony ma a nyárutón meghalt lombokat megtalálja az ember és a szél a vigasszal és a reménnyel élők elhozzák havas utak szárnyain a betlehemi gyermek békéjét ma csillag csöndjét árasztja a völgy este az árvákért szól a harang megfogja kezünket a szeretet és kirajzolódnak az emlékezések egymást kereső szív-tükreinkben ma visszaszáll az elröppent madár emberségesebb szegényeihez a mind összébb zsugorodó föld és kinyílik az egek istállója hol a jászolnál József ül és Mária Születésem előtti a Biblia hátlapján őseim négyjegyű számok márciusi-madár-zöldek október-fehérek s befagyottak mint a csillagos vályúk Durkó Gábor: Ház a domboldalon
