Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-19 / 272. szám
1986. november 19., szerda It HORVÁTH RÓZSI' poliü JüI Ha az ember régi holmik között kutat, a tárgyak gyakran olyan emlékképeket idéznek fel benne, melyek — úgy hittük — rég a feledés homályába vesztek. Talán- az orosházi Horváth Erzsébet Rózsa kezébe is véletlenül akadt néhány rég elfeledett tárgy, mely letűnt időkre emlékeztette, s arra buzdította, ragadjon tollat, s írjon szerkesztőségünkbe arról a magánóvodáról, melyet egykor ő hozott létre ... 11 cégtábla Zománca megkopott, nem csoda, hiszen sok éve már, hogy lekerült az orosházi épület faláról. Mert a hirdetett magánóvoda egykoron működött csak, jobb híján: alapítója másképp nem gyakorolhatta volna választott hivatását. De erről beszéljen ő maga, Horváth Erzsébet Rózsa, aki meghazudtolva korát, irigylésre méltó szellemi frissességgel idézgeti a hajdan volt időket. „Édesapám tanyasi tanító volt. Már három-négy éves koromban beültetett az első padba. hogy szokjam a terem levegőjét. Szerettem is elüldögélni az órákon. Már akkor mondogattam, tanító leszek én is. Később, édesanyám biztatására inkább az óvónőség mellett döntöttem. Igen ám, de akkoriban nem ment ez olyan könnyen, mint manapság, hiszen nagyon szegények voltunk. Nem gondolhattam a tanulásra. Magánúton — hogy is mondják ezt manapság? Levelezve? — elvégeztem mégis a Hódmezővásárhelyi Állami Óvónőképzőt. 1924-ben mondhattam ki először: óvónő vagyok. Azaz mégsem, mert tizenegy hosszú esztendeig nem kaptam állást. Akkor már Orosházán éltünk, nehéz körülmények közt, hiszen édesapámat politikai magatartása miatt 42 évesen nyugdíjazták. Hogy miből éltünk mégis? Én kézimunkáztam, necceltem, anyám — mondjam? — libát tömött bér„Szakmai tapasztalataimat írásban szeretném közkincs- csé tenni” be ... Szóval nem volt köny- nyű. Egyszer olvastam az újságban egy hirdetést: ,Biri tan- te német óvodát nyitott Budapesten’. Az ötlet tetszett, összegyűjtöttem a kis pénzecskémet, és felutaztam hozzá tapasztalatokért. Mire hazaértem, megszületett az elhatározás: magánóvodát nyitok én is, hogy végre gyerekek közt lehessek.” A palatábla Palatáblát már csak mutatóban láthat az ember manapság. Idős pedagógusok őrzik ereklyeként egy-egy példányát, pedig egykoron minden gyereknek volt ilyen. Vagy mégsem? Horváth Rózsa magánóvodájában nem ismerték az apróságok e tábla csikorgását... „Valami újat, mást kellett adnom ahhoz, hogy magamhoz édesgessem a gyerekeket. Az egyik ilyen újdonság volt, hogy száműztem a palatáblát, melyből — látja? — mégis megőriztem egyet. Színes ceruzákat vettem a gyerekeknek, azzal rajzolgattak. 1935-ben, mikor ezt az óvodát megnyitottam, ez nagy merészségnek számított. „Hogy képzeled — mondták —, ceruzát adsz a kezükbe?” De mással is próbálkoztam, hiszen azt már tudtam, a magánóvodáktól' mindig valami pluszt várnak a szülők. Ezért átjártam Szegedre, mozgásművészetet tanulni, azt adtam tovább a gyerekeimnek. Emellett bevezettem a zenei és a német nyelvi oktatást. Akkor is, és később is, arra voltam büszke, hogy nekem nem kellett soha fegyelmeznem a gyerekeket. Ha megfelelő elfoglaltságot találunk nekik, soha nincs szükség effajta szigorra.” Egy fotó... A gyerekek a képen, sokan. A kemény munka, az odaadó gyermekszeretet meghozta gyümölcsét. Horváth Rózsi magánóvodájának hamar jó híre ment Orosházán ... „Pedig az első időkben, hiába hirdettem mindenfelé, csak négy gyerekem volt. Sírtam is épp eleget: nem fogok én ebből megélni. Akkori felettesem, Ambrózy József biztatására azonban, nem hagytam abba a munkát. Ha négy gyerek van, hát legyen négy ... Aztán jöttek sorba, mások is. Mikor 1940-ben végre megkaptam az állami kinevezésemet, már harminckét gyerekem volt. Előbb a Rákóczi telepi óvodába mentem, aztán a Móricz Zsigmond utcaiba kerültem, ahol harminc évig, nyugdíjazásomig voltam óvónő. De ezt követően sem tudtam a gyerekek társaságáról lemondani. Budapesti óvodákban dolgoztam 1979- ig. Akkor, egy szerencsétlen baleset —• egy gyerek a lábamra ejtette a széket — ért, azóta nem tudok köztük lenni. De azért nem tétlenkedem. Szakmai tapasztalataimat írásban szeretném közkinccsé tenni. Bizonyára lesz, aki hasznát veszi, és akkor már érdemes volt dolgoznom ...” Nagy Ágnes Csoportkép a magánóvoda növendékeiről, a harmincas évek végén Megkérdeztük: Mikor lesz mozi Sarkadon? A közelmúltban arról értesítettek minket, hogy Sarkadon bezárták a mozikat. A kérdéssel, hogy miért szüntették be a két filmszínház működését, Dankó Pált, a Békés Megyei Mozi üzemi Vállalat igazgatóját kerestük fel. — Tulajdonképpen örülök, hogy volt valaki, akinek hiányzott a vetítés, mert bizony működése alatt nem igen tapasztaltuk, hogy szükség lenne rá. Sajnos. A művelődési házban már tavasz- szal leállítottuk a Bartók mozit, s október 1-gyel, miután a nagyközségi tanácsot is tájékoztattuk erről, a Petőfi filmszínházat is bezártuk. — Miért volt szükség erre? — Mert kiemelkedően veszteséges volt a vetítés, hiszen amíg a megyében évente közel hatszor megy el egy lakos a moziba, addig Sarkadon ez a szám kettőre tehető. Ez azt jelentette a számok tükrében, hogy 340 forinttal fizettünk rá' minden előadásra, ez pedig a mai gazdasági helyzetben tarthatatlan. — Próbálkoztak más megoldással? — A megyei átlagot szeretnénk itt is elérni, ám az adott személyi feltételek mellett ez nem volt biztosítva. Az üzemvezető-csere sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Kezdeményezéseit — melyeket a vállalat helyeselt — a mozi dolgozói nem támogatták, ezért felmondott. Ilyen előzmények után úgy hiszem érthető — bármennyire jó szándékú ember kerüljön ismét a mozi élére —, nem látunk biztosítékot a változásra... — Az egyetlen megoldás a mozik bezárása lenne? — A megyében itt hirdettük meg először a mozi szerződéses üzemeltetésének lehetőségét. A mozi működését csak addig függesztettük fel. A dolgozók állásbért kapnak. — Mit várnak a szerződéses üzemeltetéstől, s végül is, mikor lesz mozi ismét Sarkadon? — A pályázatok elbírálása november 24-én lesz. Ha úgy alakul, már decemberben, de legkésőbb január 1-én ismét látogatható lesz a sarkadi filmszínház. S hogy mit várunk az új üzemelési formától? Hogy a helyi igényekhez igazodjon, hogy felkeltse az érdeklődést az adott filmek iránt. Ügy hiszem, az is joggal elvárható — már csak az ott dolgozók érdekében is —, hogy elérjék a megyei átlagot. Az üzemvezető a rendelkezésre álló filmállományból szabadabban választhat m^jd. de természetesen eleget kell tegyen bizonyos művelődéspolitikai igényeknek. Emellett szabad kezet kap nemcsak a műsor-összeállításban, de a különböző akciók szervezésében, bérletes előadások, sorozatok indításában is. Ösztönözni szeretnénk arra, hogy a mozi adottságaihoz igazodva egyéb szórakozási lehetőségeket is biztosítson, így szervezzen videómozit, vagy üzemeltessen videó- presszót. . . Ahogy tetszik.. . — A jövőben várható másutt is hasonló intézkedés? — Ha ez beválik, feltétlen megpróbálkozunk más településen is ilyen kísérlettel, a gazdaságosabb forgalmazás és persze a nézők igényeinek még teljesebb kielégítése érdekében. Nagy Ágnes Oroján István kiállítása Egerben Oroján István egyéni kiállítása, ez alkalommal — Békés megyétől kissé távol — Eger sétálóutcája ifjúsági házának I-es galériájában kapott helyet. A kiállított munkák — festmények, plasztikák — 80 százaléka új, a közelmúltban készültek. A Gyulán élő és alkotó Oroján István az absztrakt festészet művelője. Az „absztrakt” szó — mely széles körű művészi mozgalmat jelöl — nem más, mint „mindaz, ami semmihez sem hasonlít’” — tartja az egyik általános vélemény, Michel Seuphoré, a mozgalom történetírója szerint: „az absztrakt művészet az, amely nem emlékeztet s nem utal a megfigyelt valóságra, függetlenül attól, hogy a művész számára eredetileg ez a valóság szolgált-e kiindulási pontul vagy sem”. A képzőművészet kifejezési módszere alapvetően ugyanaz a figuratív és a nonfiguratív művek esetében. A különbség elsősorban a formák megjelenési módjában rejlik. Kérdés, —, hogy ki mit kedvel? Az absztrakt festészet egy sík felületen, vonalak és színek meghatározott rendszerével esztétikailag életképes egységet hoz létre, amely azonban nem utal semmiféle konkrét tárgyra, eleve kizárva ezzel mindenfajta — a szó köznapi értelmében vett — témát. Hogy az absztrakt festészet nem utal konkrét tárgyakra, nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs témája, csupán, hogy témáia —, mely egyébként szükséges és lényeges része — nem kötődik az objektív valósághoz. A figuratív művek értékét egyedül a színek és vonalak elrendezésének módja határozza meg, amelynek kibontakoztatására a jelenet, történés csak ürügy. Ezt kell világosan látnunk ahhoz, hogy megérthessük Oroján István művészetét. Fábián László a következőképpen jellemezte Oroján István alkotásait az 1983-as szegedi kiállításán: „festészetben átveszi az újgeometria eredményeit, de egyúttal meg is mozgatja azáltal, hogy vonalszerkezetét a maga arcára formálja, színvilágát megfrissítí. Pontosan beállított színegyüttesei elegáns finomsággal szólalnak meg a konvencionálisabb méretű felületen. Ez nem kis dolog, ha hozzávesszük, mekkora érzelmi skálát fognak át ezek . a rafináltan egyszerűsített szerkezetek.” Tisztaság és öröm árad az Egerben bemutatott művekből: minden látszólagos racionalitásuk mellett sem ridegek és kiszámítottak... Sorshelyzetek Beszélgetés Grész Károllyal* (3.) — Bizony. Csak ugye a kitelepítettek döntő többsége a régi uralkodó osztályhoz vagy annak apparátusához tartozott. Ez a munkás- vagy parasztgyerekekben valami nagy megrázkódtatást nem okozott. Valahogy az akkori miliőben természetesnek tartották. — De az értelmiségben okozhatott. — Ügy van, okozhatott. — Tudniillik elvitték a barátját, elvitték az ismerősét. — Okozhatott, és okozott is. De ugye a mi beszélgetésünk kicsit azon a prizmán keresztül történik most, ahogy én láttam akkor. Én a hadseregben ezt az időszakot úgy éltem meg, hogy a kitelepítés természetes volt. Tehát akkor valahogy ez nem látszott olyan politikai tragédiának, mint ahogy ez később, utólag tudatosult az emberekben. — Tehát akkor, abban az időszakban te magad úgy ítélted meg ezt a dolgot, mint egy történelmi igazságtevést? — Pontosan így van. 1955. körül kezdett erősödni bennem az az érzés, hogy itt nagyon sok hiba történt. Ak* A riporter: Mester Ákos kor, mikor a politikában ismét kanyar van, mert ekkoriban történik Nagy Imre eltávolítása a vezetésből. — Mondod, hogy ez 55-ben volt — akkor te már nem vagy katona. — Igen. 1954. november 22-én parancsra leszereltek, és a Borsod megyei pártbizottságra vezényelnek. Hazamentem, civil ruhát vettem és elkezdtem járni Miskolcon a pártszervezeteket, a bányát, az üzemeket, és rádöbbentem, hogy a hadsereg az egy kicsit más világ. És akkor fogalmazódnak meg bennem a kérdőjelek, akkor kezdek töprengeni, hogy hogy is van ez?... — Miért, mit mondtak a barátaid? — Hát. hogy valami itt nem stimmel. — Világos, de mi az a konkrét élményanyag, aminek hatására egyszer csak gondolkodni kezdesz azon, hogy vajon eddig jó volt-e az értékítéleted, nem kel- lene-e változtatnod? — Először is a hangulat vágott mellbe. Rossz volt a hangulat, morogtak az emberek. Akkoriban napirenden voltak a normarendezések, a kemény szigorítások, de a vezetés ismét nem törődött — hiába fogadkozott '53-ban — az életszínvonal emelésének programjával. A másik, ami mellbe vágott, az a rengeteg formalizmus, ami a mozgalomban volt. Az értelmetlen gyűlésezések, ahol nem volt mit mondani, de meg kellett tartani. A munkaversenynek a torzulásai. A tisztességes törekvés és szándék mellett a mesterkéltség, amikor példaképeket csináltunk, a szó fizikai értelmében. Tehát olyan munkafeltételeket teremtettünk, hogy messze kiugorja- nak az átlagból, hogy követendő példaképek legyenek. Engem borzasztóan nyomasztott az is, hogy mást mondtunk a taggyűlésen, mást a folyosón. Meg egymásközt. Ez a kettősség számomra ’55-ben okozott politikai megrázkódtatást. Hogy a politika vonulataiban van az alapvető probléma, azt én azért tisztán nem láttam. Inkább a politikai stílus, meg a hangulat zavart nagyon. Akkor már markánsan megjelent, hogy bizony a korábbi nagy kádercserék során gyakran rosszul döntöttünk. Látszott, hogy becsületes, tisztésséges munkásemberek, akik magas beosztást kaptak, szenvednek. Szenvednek, és ott akarják hagyni.,. Fató: Gál Edit
