Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-31 / 257. szám

1986. október 31., péntek

MNiUMTd

Levél „osztálytársaimnak”

Elsős voltam egy napig

TISZTÁRA, mint a cirkuszos gyerekek. Jöttem, belekóstoltam az osztály életébe, és már tovább is álltam. Pedig nagyon készültem erre a találkozásra. Este nyolckor már ágyban voltam, a táskámba bekészítettem a füzetem, és másnap még nem is pirkadt, mikor felkeltem. Azt hittem, egyedül rovom majd az utcákat, de kiderült, hogy sok kis társatok, no, meg a nálatok kisebbek is már reggel hat órakor álmosan ballagnak az óvodába, bölcsődébe. Képzeljétek, az egyik iskolás lány még az ujját is szopta reggeli fáradtságában. Éh meg is értem,' mert az egyik „zugcumizó” kis barátnőm mondta, hogy az anyukája már egy éve leszokott a dohányzásról, neki pedig azóta sem sikerült, de ez biztos azért van, mert a cigi nincs annyira kéznél, mint az ujjunk. De nem is erről akarok írni.

Mikor elbúcsúztunk, kérdeztétek, jövök-e holnap is? Veletek leszek-e ezután az első c-ben? Sajnos, a búcsúm végleges volt. De amit nem mesélhettem el nektek a tanítás közben, azt most levélben megírom.

ÉN NEM TUDTAM, mi az, ho^ iskolaotthonos. Kíváncsi voltam rá, hát elmentem hozzátok, a mezőkovácsházi 1-es számú iskolába. Az én időmben még csak napközi volt, meg szombaton is iskolába jártunk. Sajnos, mire az első osztályba kerültem, a palatábla két éve megszűnt. A bátyámnak még igen jó volt, mert letörölhette a csúnya írását, és házi feladatot se nagyon kaphattak az elmés szerszám miatt;

Nektek viszont-van több kilónyi füzetetek és könyvetek, amelyekből írni-olvasni tudó emberekké válhattok. S ha nem tudnátok még, én megmondhatom: azért

vagytok iskolaotthonosok, mert aznap is kaptatok tízóraira kalácsot és meleg karamellás tejet, aztán finom ebédet, és még uzsonnára szendvicset is. Persze azt is láttam, hogy sokan csak a szalámit ettétek le róla, s a többit a szemétkosárba dobtátok, ami igazán nem volt jövendő kisdoboshoz méltó cselekedet. Aztán azért is iskolaott- honosan jártok, mert nem kell mindennap hazacipelni azt a sok könyvet és füzetet, hanem délután megcsináljátok együtt a leckét még az iskolában. Persze közben pihenhettek, játszhattok is.

Azért láttam ám én, hogy gyöngy élet ide vagy oda, nem könnyű a dolgotok. Reggel mindjárt komoly munkával kezdődött a nap. Bea tanító néni — hű de kedves és csinos! — alig győzte szedni a takarékra a pénzt, olyan sokat hoztatok. Pedig nem nagyon értem a dolgot, hiszen annyi piros pont nem gyűlik össze, amennyi pénzt ti otthon kaptok ...

Aztán ugye az sem egyszerű, mikor megkezdődik a munka, és mindjárt olyasmit kérdez a tanító néni, hogy milyen a közlekedési lámpa. Hát persze, hogy nem könnyű a válasz, mert Kovácsházán nincs is, csak a vasúti jelzőlámpa, ami csak fehéret és pirosat villog. Azért igen szépen elmondtátok egy szuszra a versikét, hogy „Állj, ha piros. Várj, ha sárga. Indulhatsz, ha zöld a lámpa!”

Ezt azért fontos máris tudni, mert az életnek tanul az ember, s később, ki tudja, hova kerültök.

AMI NEM TETSZETT, azt is elmondom. A tanító néni nagyon megbízik bennetek. Mikor tanultuk a nagy nyomtatott E betűt, meg a kis nyomtatott e betűt, aztán meg az írott kis e-t és jött a feladatmegoldás, az is piros pontot rajzolt a könyvébe, aki hibázott. Ilyet egyáltalán nem szép dolog csinálni, mert a környék minden sánta kutyája utána szalad a füllentőnek, és utói is éri.

Meg az sem szép, mikor árulkodtok egymásra. Láttam, ilyenkor felhő fut át a taNyári kép Gyuláról: Mihály András vezényel

nító néni arcán is, pedig nagyon szeret benneteket. Ez onnan is látszik, hogy órán is kienged benneteket a WC-re, meg nem szól rátok, ha pakolásztok a padban. No és mennyi varázslatot csinál a kedvetekért! Vetít, előrajzolja otthon a betűket, nektek már csak át kell írni az írólapon. A tábla tele van szebbnél szebb figurákkal, úgy, hogy Zolival és Irénkével alig győztük a mágneseket szünetben leszedegetni. Mindez azért van, hogy nektek könnyebben menjen a tanulás. Mert láttam én, hogy milyen nehezen megy a betűk összeolvasása, és hogy sokan fordítva írjátok még mindig az S betűt.

Aztán délelőtt, a szegényes kis játszótéren is irigykedtetek egymásra a hinta miatt. Az a rendes iskolás, aki átadja a másiknak a helyét, ha már hintázott egy kicsit. És tudom azt is, hogy nézitek a Lindát, mert a fiúk túl sokat rugdossák egymást. Igaz, sokat kell sorba állni, egész nap mindössze tizenkettőig számoltam, de lökdösődni azért nem kell.

Aztán elismerem; hogy a munka lázában nem veszitek észre, ha egy kicsit dú- dolgattok, de volt, aki még fütyült is a tanítási órán. Bizony, már két hónapja jártok iskolába, és lassan meg kell szokni, hogy kicsit fegyelmezettebbek, szófoga- dóbbak legyetek. Hiszen Lenke tanító néni — milyen kedves, szeretetreméltó! — ebéd után megengedi, hogy amíg ő mesél, ti kispárnákra fektessétek a fejeteket, úgy pihenjetek.

PIHENÉS UTÁN jött a matematikaára, ügyesen tudtátok a kisebb és nagyobb közötti különbséget jelölni. Csak éppen nem figyeltetek oda, amikor az írásbeli feladatot meg kellett oldani. Igaz, aznap erősen érezhető volt az időjárási front, ami abban nyilvánult meg, hogy a szokottnál is többet harangoztatok a lábatokkal, délutánra fecsegőkké váltatok, aminek Lenke tanító néni nem örült, mert a maradék hangja is elment. Az őszi falevelek gyűjtésekor a Fáy utcában még a kutyákat is magatokra haragítottátok, olyan féktelen hempergésbe kezdtetek. Á tornaórán aztán megmutattátok, hogy délután sem vagytok fáradtak, mert ügyesen másztatok, különösen a pókjárás tetszett, és a tűz-víz-repülő játékban becsületesen elismertétek, ha hibáztatok.

Az utolsó komoly feladat az önálló munkavégzés volt — ugye így hívja a házi feladatot a tanító néni? —, addigra el is eredt az eső, tehát nem lehetett az udvarra kimenni, így ismét mesét hallgattatok. A négyórásak elindultak, velük én is, és igen szomorú voltam, mikor el kellett búcsúznom tőletek.

Annyit nem írhattam a levélbe, ameny- nyit tanítás alatt a füzetembe, és már nem mutathatom meg, hogy szebb kis írott e betűket tudok írni, mint a tegnapi órán, de azt ígérhetem, hogy nem felejtelek el benneteket. Még azokat sem, akiktől a dicsérő bábukat délutánra vissza kellett vonni rossz magaviseletük miatt, mert tudom, a front volt az oka mindennek. Utólag azt is bevallhatom, hogy hamarahb elfáradtam, mint ti, de csak azért, mert én nem vittem tornafelszerelést, hogy játszhassak veletek, és nem mindennap tudok este nyolckor, a Maci után lepihenni. Azt viszont most már tudom, hogy nektek nagy szükségetek van rá, mert bármenynyire is otthonossá, játékossá varázsolták nektek az iskolát, annyi, de annyi dologra kell figyelnetek, hogy estére elfogy az erőtők és türelmetek.

Azért köszönöm, hogy a korrepetáláson kiraktátok betűkártyákból a nevem, amit búcsúzóul még egyszer elolvashattok a levelem végén:

B. Sajti Emese

Fotó: Béla Ottó

A tininap záró eseménye a Humán Telex koncert. Az ismeretlen nevű csapat valami egész új stílust képvisel, zenéjük gépies, a szöveg háttérbe szorul. Talán ha Bery Ari is közéjük áll, nagyobb lesz a siker... legalábbis a lányok körében.

(gajdács)

Itt volt Bery Uri is

Tininap a Téglában

— Itt van Bery Ari is. Láttad ?

— Igen, de a Pillangókat nem hozta magával.

— Persze, hogy nem, mivel már a Humán Telexben játszik.

Ez a dialógus a múlt szombaton délután hangzott el a békéscsabai téglagyári művelődési házban. Az imént idézett két tini lány Berencsi Attiláról, a Szerelem első vérig című magyar film „sztárjáról” beszélt. Ari együttese, a Pillangók feloszlott, ezért az eredeti programtól eltérően a Humán Telex nevű újhullámos zenekar lépett fel Békéscsabán.

* * *

A tininap délelőtt 10 órakor kezdődik. Kinyit a turmixbár és a videóterem, nekilátnak a tinibizsuk készítésének. Az első délutáni program a kozmetikai tanácsadás, ahol természetesen a tizenévesek bőrápolásáról esik szó. Két órakor kezdik műsorukat a jazz- balettesek és ugyanekkor hallhatnak a tinik nagyon izgalmas dolgokat a hipnózisról. Egész nap peregnek a jobbnál jobb filmek a videóteremben és sor kerül egy diaporámás élménybeszámolóra is a Mont Blanc- ról. Három órakor megjelenik Bery Ari, egyelőre csak a képernyőn, hiszen ekkor kezdődik el a Szerelem első vérig című film vetítése. A tinik elmélyülten

figyelik (ki tudja hányadszor) a magyar „házibulit”, és dúdolják a lírai kísérőzenét : „Százezerszer mondom el..

Amikor a közönség már kellően ellágyul a filmtől, végre előlép ö, a tini- „sztár”: Bery Ari. Ha arca

nem volna ismerős a vászonról, tökéletesen elvegyülhetne az itteni fiatalok között, hiszen farmert és dzsekit visel, mozdulatai lezserül szétszórtak és olykor nehezen fejezi ki magát. A személyes találkozás Arival mégiscsak esemény, főleg a lányok körében, ők kérdeznek többet, ők lesik titokban a mozdulatait, ők állnak sorban autogrammos fotóiért. Az „ünnepelt sztár” pedig kicsit fáradt, fáj a torka és jelenleg éppen munkát keres. Aztán mesél még a forgatásról, a zenekarról és kiskutyájáról. őszinte, de talán pesszimistább a kelleténél.

„Rajzoljunk valamit!”

Fotó: Gál Edit

Kutatá Diákok Hűre

Emlékezni három évtized távlatából

„Mindig szerettem a rendet”

November első napjaiban zárulnak le a jelentkezések a Kutató Diákok Köre pályázati témáira. A KISZ Központi Bizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia az 1985/86. tanévben alakította meg a Kutató Diákok Körét. Célja, hogy az átlagon felüli képességgel rendelkező, kiemelkedő tehetségű diákoknak lehetőségük nyíljék elmélyültebb ismeretek szerzésére és az ismerkedésre a tudományos kutatás módszertanával.

Az MTA azzal bízta meg területi bizottságait, hogy gyűjtsék maguk köré a tehetséges középiskolásokat. A jelentkezők az akadémiai bizottságok által számukra kiírt témákból rendszeres kutatást végeznek, majd 1987 tavaszára egy-egy dolgozatot készítenek.

A pályázati kiírások az elmúlt tanévben sok természettudományi, ipari témakört tartalmaztak, ezen a tapasztalatok alapján módosítottak. Gzdagabb lett a megpályázható kör: helytörténeti, szociológiai, . ideológiai témák váltakoznak, most számítástechnikai, matematikai, fizikai kérdésekkel, felölelve szinte az ösz- szes, a diákoknak érdekes tudományterületet.

Buksa György már évek óta nyugdíjas, de ezek sem a tétlenség esztendei számára. Állandóan jön. megy: „Jobb, ha kint sétálgatok, horgászok, járom a várost, mintha csak üldögélnék a szobában” — mondja. Beszélgetésre, emlékezésre készülünk. felidézni a 30 esztendővei ezelőtt történteket, miközben fürge mozgású, kék szemű felesége kávét készít, cukorkával kínál.

— Az erdélyi Marosréven születtem 1923-ban — epilé- kezik Gyuri bácsi. — Hárman voltunk testvérek. A fronttal együtt haladtam errefelé a háborúban, és itt telepedtem meg Gyulán. A felszabadulás után altiszt lettem az Enyedi Gábor vezette népi kollégiumban. Félárva, árva gyerekek is kerültek hozzánk. Nem voltak valami fényesek a körülményeink. Az ablakok bedeszkázva, a takaró lópokróc, az ennivaló paszuly, levesnek; paszuly, főzeléknek. Mégis tele voltunk lelkesedéssel, s mindegyik gyerekből rendes ember lett. Pedagógus, katonatiszt, volt, aki az egyetemi tanárságig vitte.

Az iskolai szünetekben a földeken dolgoztam. Éppen csépeltünk, amikor a kazal tetején átnyújtották a katonai behívómat. 1950-ben bevonultam. Kiskunhalason és Kiskőrösön szolgáltam. 1954- ben leszereltem. Tartalékos

főhadnagy lettem. A Gyulai Harisnyagyárban helyezkedtem el áruátvevőnek, innen is mentem nyugdíjba.

A Buksa család minden tagja a harisnyagyárban kereste, keresi meg a kenyerét. A feleség, Rózsi ka varrónő volt itt, s a fiuk, aki mióta megnősült, Elekről jár be, ugyancsak a gyári gépek kattogása mellett tanult szakmát.

— Dolgoztunk rendesen — meséli Buksa György. — 1956. október 23-án már itt is „fújt a szél”, de a gyár egy napra sem zárt be. Volt ugyan gazda nélkül maradt gép, de dolgoztunk. A dátumra már pontosan nem emlékszem, de körülbelül 2 hét múlva szóltam az igazgató elvtársnak, hogy elmegyek, azt is mondtam, hová. Vagy lesznek követőink, vagy se, ez kockázatos, de a lelkiismeretem azt parancsolta, vonuljak be a karhatalomhoz Csabára. Az állomásra osztottak be bennünket, ellenőriztük a vonatokat, szállít-e valaki fegyvert, robbanóanyagot. Nagyon zűrös helyzetbe nem kerültünk, de nem volt időnk túl sokat elmélkedni. Tudtuk, ha ez nem sikerül, ha nem tudunk rendet tenni, nem győz a józan ész, akkor mindennek vége. Én úgy döntöttem, kitartok, és igazam lett. Fegyvert nemigen találtunk a vonatokon, inkább csak húst és élelmiBery Ari mesél