Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-11 / 240. szám

1986. október 11., szombat o SZÜLŐFÖLDÜNK Helységneveink nyomába Látkép a Vasút utcából Fotó: Szőke Margit Vörös-10-09. A helység nevének -Gyán része puszta személynévből keletkezett magyar névadás­sal. Az alapjául szolgáló név valószínűleg ófrancia (val­lon) eredetű. Lehet, hogy a községet handriai vallon te­lepesek alapították, és innen az ófrancia etimológiai kap­csolat. A Köte- helynévelem a falu valamikori birtokosá­nak nevéből eredhet. A régi magyar Köte családnév fel­tételezhetően a köt igénkkel lehet összefüggésben. . Az egykori Bihar várme­gyéhez tartozó Kötegyánról Fényes Elek a Magyarország geographiai szótára című munkájában 1851-ben a kö­vetkezőket írta: „Határa... nagyobb része erdő, továbbá mocsáros erek és vízállások, melyek sem legelőnek, sem kaszállónak nem használhatók... Főélel­me a szarvasmarha- és ser­téstenyésztés.” A múlt század végi lexi­konok már vasútállomásról, posta- és távíróhivatalról, valamint posta-takarékpénz­tárról is hírt adnak. Kötegyánt 1851-ben 1665­en, 1891-ben 2728-an lakták. A település lélekszáma 1984. január 1-én 1637 volt. A községben született töb­bek között Fényes Imre (1917—1977) fizikus, a ter­modinamika területének egyik legkiválóbb hazai ku­tatója. Hazai tájakon Boldva Miskolc fölött nem mesz- sze válaszút elé kerül a turista:' vagy tovább kere­kezik a maga négy avagy két kerekén a 26-os számú főútvonalon, és úgy közelí­ti meg az Aggteleki-karszt szépséges világát, vagy a Sajóecseg felé vezető táblá­nál jobbra tér. és egy egé­szen kicsi kitérővei halad tovább Edelény felé. Nos, aki ezt az utóbbit választ­ja, az hamarosan elérkezik abba a községbe, amely szinte ugyanazt a ne­vet viseli, mint az a folyó, amely az említett hegység meg a tőle délebbre ka­nyargó Sajó között vetette meg ágyát. Emez Boldva, amaz meg Bódva. s nem kell valami nagy fejtörés ahhoz, hogy kiokoskodjuk: a víz a „keresztapja”. Hogy ez az átörökítés mi­kor zajlott le? Nem tudni. Arról azonban hiteles okle­velek vallanak, miszerint ez a település már az Árpád­korban emberi lakhelyül szolgált, fis nem csupán eleink, népesítették be, ha­nem azok a bencés szerze­tesek is otthonra találtak ott, akiket köztudomásúan még Géza fejedelem hívott be a 990-es évek legvégén hittérítőknek hazánkba. Nursinai Szent Benedek rendjének — az első római katolikus hitű szerzetes rendnek — a tagjai jól érez­hették magukat ezen a bor­sodi tájon, mert kolostort is építettek, s ebből rajzottak szét, hogy terjesszék az új isten hitét Bors úr nemzet­ségének földjén. Ez az ott­hon 1203-ban ugyan leégett — alapjainak körvonalait Boldva főterén ma is látni! —, de a tűzvész idején már állt az a XII. század végén épített templom is, ahol imádkozásra lehetett taní­tani a nyilván csak nehezen megtérő híveket. Ez a háromhajós, szinte erődszerűen vaskos, éppen egyszerűségével, robusztus formáival lenyűgöző épület szépen helyreállítva ma is ott magaslik a hajdani ko­lostortól néhány méternyire. Külseje jól mutatja, ho­gyan váltották egymást a történelmi és velük együtt a művészettörténeti korok. A kőépítmény egyértelműen román stílusú, tehát a vas­kos falakat félköríves záró- dású rések törik át, ám azért itt-ott már csúcsíves, azaz gótikus bemélyedések is jelzik az idők változását. A magasabbra törő és befe­jezett torony pedig már ab­ból az időből való, amikor szokás volt fagalériát illesz­teni a kőfalakra, vagyis a XVI—XVII. századból. (A másik torony máig befeje­zetlenül. örökös csonkaságra ítélve emlékeztet rá, ho­gyan is képzelte el ezt az isten házát a régesrégen el­porladt tervező.) Odakint megint szokatlan látványra kell felfigyelni. Egy kis fa tövében ugyanis kőből faragott, körkörösen elhelyezett óriás betűk so­rakoznak : „Láttyátuk fele­im szümtükkel, mik vogy- muk. Isa pur és homu vogymuk.” A. Halotti Be­szédnek, legrégebbi össze­függő nyelvemlékünknek a szavai fehérlenek * a temp­lom közelében, mégpedig annak tiszteletére, és emlé­kezetére, hogy ez a pompás szöveg ptt, Boldván került a híres Pray-kódex 154. ol­dalára. Minden bizonnyal egy bencés pap forgatta azt a tollat, amely az említett — egyébiránt igen vegyes tar­talmú, zsinati rendelkezése­ket, miséskönyvet, hangje­gyeket stb. egyaránt magá­ban foglaló — kötetbe ezt a latinból magyarra átültetett halotti búcsúztatót lejegyez­te. A régebbi' magyar nyelv megismeréséhez óriási szol­gálatot tett ezzel, hiszen eb­ből az 1200 körül keletke­zett, 26 sorból álló szöveg­ből tudhattuk meg, hogy a magyar nyelv ragjai erede­tileg önálló szavak voltak (a -ra, -re, egykor így hangzott: reá), a hangzóil­leszkedés hajdan ismeretlen volt (hálálnék!); és ugyan­így azt is, hogy milyen sza­vaink haltak ki időközben (jorgot: irgalmaz, iga: bi­zony stb.). Ez a Sacramentum Bold- vense elnevezésű magyar nyelvemlék Pázmány Péter jóvoltából később Pozsony­ba került, majd onnan a Magyar Nemzeti Múzeum­ba. Amióta Pray György 1770-ben először ismertette, sok-sok szakmunka foglal­kozott vele. A legalaposab­ban Révai Miklós 1803-ban kelt tanulmánya, majd pe­dig századunkban Pais De­zsőé, aki régies betűhaszná­latát általánosan érthetővé tette. A. L. A Halotti Beszéd első sorainak kőből faragott betűi a bold- vaí templom mellett (Bojtár Ottó felvétele — KS) fl cselekvő hazaszeretet Valahányszor kezembe ke­rül Gacsári István, a füzes- gyarmati „hazafi prédikátor” Krónikája, mindig lenyűgöz­ve olvasom e közel 150 esz­tendeje megjelent helytörté­neti művet, melynek meg­írásához hosszú évek alapos kutatómunkája kellett, vala­mint számtalan éjszaka ró­nia a sorokat gyertyafény mellett. Holott a napi dol­gok elvégzése — a lelkészi hivatás maradéktalan betöl­tése — épp elég feladatot jelenthetett számára, az ak­kor már négy és fél ezer lel­ket számláló községben. S az élet hajdan sem le­hetett könnyű. Elemi csapá­sok, és egyéb gondok, bajok — mik a létet sokszor elvi­selhetetlenné tették hosz- szabb-rövidebb időre — ak­kor is jelentkeztek, s az emberek sem voltak jobbak a maiaknál. De Gacsári Ist­ván — ha tudott róla, ha nem — azt vallotta, amit Széchenyi István: keseregni ezer okunk lehet, csak ép­pen jogunk nincs. Mert cse­lekedni kell! A LEGRÉGIBB IDŐKTŐL FOGVA A JELEN IDŐIG felkutatni és leírni — meg­örökíteni az akkori idők és a kései utódök számára — a szülőföld és lakóhely törté­netét. Ez volt a célja az 1891-ben Füzes-Gyarmaton született „helvécziai” hitval­lású papnak, ki a faluban megszerzett elemi ismeretek után Debrecenben folytatta tanulmányait, s elsajátította előbb a „gymnasialis”, majd a theológiai tudományokat. Aztán még egy évet a göt- tingai egyetemen töltött, s 1818. márc. 15-én lépett lel­készi szolgálatba szülőfalu­jában, ahol több mint húsz éven át működött. Bevezetőjében — mai szó- használattal élve — hiány­pótlásról beszél, megható szavakkal. „Milly keveset tudtunk mi mind ekkoráig, a mi kedves hazánkról FÜ- ZES-GYARMAT-RÖL, mely­nek édes ölében pillantottuk meg először a nap jótékony világát, s mellynek Anyai keblében élünk most is. Hol vette magát ez? hol, s mikor fundáltatott? hogy, és micso­da viszontagságok közt ál­lott-fel mind ez ideig? kik voltak ennek eleitől fogva Birtokosai, és Földes Urai? kik Egyházi és Oskolai Ta­nítói? kik fő Bírói és egyéb Igazgatói, s Elöljárói?” Te­szi fel a kérdést s ad majd rá feleletet.-Munkáját „Neve a Helly- nek, hol települve van az Ekklésia” című fejezettel kezdi, s a névmagyarázatot az akkori tudományos isme­retek szerint boncolgatja, majd „A helly leg-első, és leg-régibb meg-ülésének Ideje” következik. S utána mindjárt a kútfők felsorolá­sa. vagyis a forrásként hasz­nált okiratok, megnevezése, a belső, tehát helyben találha­ÜY.MUUTl nm EKLiisusás itímku ta.itoíoíp irtatÄSetail KonctOH »*ot enJoranxil It a lalaiie(hatol! 0-m*»k *»*«!«*« »?*# •aAatac-x'VÄ g «!”?!? mm A Gacsári Krónika címlapja tó, és külső, azaz megyei és országos dokumentumok sze­rint. így jut el az 1712. eszten­deig, melyet a község „Má­sodik és Mostani Meg-ülésé­nek” tekint, mivel ez idő tájt a régi pusztulásából felépül­vén, „már valóságos Mater Ekklésia volt”. S eztán már módja van arra is, hogy a régi, a „Torsok lakosok” ne­veit számba vegye, sőt még azt is, honnan származtak ide. Utánuk a később jöttek és az újabb időkben letele­pültek következnek alfabe­tikus sorrendben. RÉGI FÜZESGYARMATI CSALÁDOK Végigmenve a névsoron elsőnek is az tűnik föl, hogy azon keveseken kívül, kik már az „első-ülésben” is itt laktak, szinte az ország min­den részéből származnak az itteni famíliák. A Balások a Szilágyságból, a Bálintok Borsodból... A Beke famí­lia egyik ága Gáborjánból jött, a másik Mező Túrról, s ez utóbbiakról van egy meg­jegyzés is: „Eredvén azon Beke Istvántól, kinek felesé­ge Gyulai Ilona, itteni Le­ány oskolánkban 5 eszten­deig, 1743—1748-ig volt Ta­nító Asszony.” A Csák család is kétféle, bár mindkettő Bajomból származik, de a Nagy Csá­kok Erdőhátán és Tenkén is laktak idejövetelük előtt. A Zemplénből eredő Dadai fa­míliáról megtudjuk, hogy „Valóságos Nemes most is”, előbb Lagmatiból Dadára mentek, ott ragadt rájuk a név, valójában Oláhnak hív­ták őket, s a nemességet 1664-ben kapták HL Ferdi- nándtól. A Feketék egyik ré­szének az útja Beregszász­ból a Nyírbe vezetett, s ön­nön ide, a másikok pedig Komádiból származnak. A saját családjáról ezt ír­ja. A „Csacsári família Gacsályból, Szathmár Vár­megye Helységéből szakadt Déva Ványára,' Ványáról Gyarmatra”. A Hegyesi csa­lád Bajomból. Nehéz lenne a hosszú­hosszú oldalakon át felsorolt családok nevét és útját is­mertetni, így csak még egy- párra térek ki. Hétféle Kis famíliát sorol fel a Krónika, egy részük már a pusztulás előtt is itt lakott, mások Dombegyházáról, Udvariból, Hódosról és Tasnádról jöt­tek. A Nagy család nyolc ágából a Györgyök bajo­miak, a Gáborok pedig Fur- táról származnak. Átnézve a hatalmas listát, megállapítható, hogy a leg­régebbi családok legalább olyan arányban jöttek egé­szen távolról — Bars, Bereg, Hont, Temes, Szatmár, stb. megyékből —, mint a kö­zelebbi településekről. Míg a később és újabb megnevezé­sű időkben letelepült famíli­ák a Debrecenig és Kecske­métig terjedő — tehát nem túl messzi — környékről származnak. AZ OSKOLAI TANÍTÓKRÓL Nagy teret szentel nekik a Krónika, többféle beosztás szerint. Először is „A Fiú Oskolabeliekről” ír Gacsári, s azok közül is „A Rectorok- ról vagy Oskola Mesterek­ről”: Az ő névsoruk 1750-től van hitelt érdemlően kimu­tatva, s az első Jósa András, „hozatott a debreceni Collé- giumból, ahol 1745-ben subscribált, s valamint a többiek is ő utána mindnyá­jan onnan hozattak.” Közel egy évszázadig, azaz a Kró­nika írásáig 31 pedagógus töltötte be ezt a tisztségei. Farkas János és Keresztes János idejében, 1799—1805 között volt a legvirágzóbb az iskola, akkor vezették be a latin nyelv oktatását, s olyan ifjakat neveltek, akik közül, mint Dadai Oláh József, a debreceni kollégium dísze lett. Utánuk a 26 nagyobb és 35 kisebb végzettségű és az alsós fiúkat oktató tanítók felsorolása következik idő­rendben, rövid életrajzzal, akár a fentebbiek. „A Leány Oskola Tanítói­ról” szólván, azzal kezdi az írást Gacsári, hogy mint másutt is általában, náluk is „eleinte Asszonyok voltak a Tanítók”. S a tiszteletet fel­nőtt és gyermek' az Asszo­nyom megszólítással adta meg nekik. Még a Matricu- lába is így kerültek be, pél­dául „Nagy Mihályné Asszo­nyom”,, ki 1750-től 1754-ig tanította a lányokat vagy „Szűcs Györgyné Asszo­nyom”, ki a következő négy esztendőben volt a leányis­kola oktatója. Náluk még régibb Tanító Asszony volt a Beke család­nál említett Gyulai Ilona, ő 5 esztendőt szolgált — mint azt Hegyesi István főbíró és Szőke György nótárius által aláírt bizonyítvány tanúsít­ja. E három pedagógusnő után azonban a leányiskolában is a férfiak ■— a Tanító Embe­rek — kezébe került az ok­tatás. Vass Márta Megnyílt Kaposvárott a XVIII. század végén épült Dorottya-házban Somogy megye patinás szállója, a Csokonai Fogadó. A Siótur a műemlék jellegű épületet helyreállíttatta, és 21 szobájában 60 ággyal várja a vendégeket (MTI-fotó: Kálmándy Ferenc — KS) Kötegyán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents