Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-11 / 240. szám
NÉPÚJSÁG 1986. október 11., szombat Gondolatok a rugalmas beiskolázásról Ne siettessük, inkább segítsük a gyereket! 1985. évi I. törvény az oktatásról. A tankötelezettség. „A gyermek általában attól a naptárt évtől tanköteles, amelyben a hatodik életévét — külön jogszabályban meghatározott időpontig — betölti. A tankötelezettség kezdetének időpontját a gyermek fejlettsége alapján kell megállapítani. (1) Az a gyermek, aki az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte; a) tanköteles attól a naptári évtől, amelyben május 31. napjáig a hatodik életévét betölti; b) tankötelessé válhat — a szülő, gondozó, törvényes képviselő (a továbbiakban: szülő) kérelmére vagy a szülő beleegyezésével az óvoda kezdeményezésére — attól a naptári évtől, amelyben június 1. és szeptember 30. napja között tölti be a hatodik életévét; c) tankötelessé válhat — kivételesen indokolt esetben, a szülő kérelmére — abban a naptári évben, amelyben a hatodik életévét október 1. és december 31. napja között betölti. Az óvodás gyermek fejlettségéről az a) és b) pontban foglaltak esetében az óvoda vagy a szülő kérelmére, illetőleg az óvoda javaslatára a nevelési tanácsadó dönt. A c) pontban foglaltak esetén a nevelési tanácsadó ad szakvéleményt. ■ A tankötelezettség teljesítésével kapcsolatos ügyekben (engedélyezés, időtartam-hosszabbítás) első fokon az illetékes iskola igazgatója dönt, másodfokon a helyi szak- igazgatási szerv. ís még egy fontos mondat a törvényből: „A tankötelezettség teljesítéséért a szülő a felelős.” Az 1986/1987-es tanév indításakor életbe lépő tankötelezettségi — ahogy mondani szoktuk, beiskolázási — törvény erősen foglalkoztatja a szülőket, de a szakembereket, az óvodai pedagógusokat is. Okkal, hiszen egyre gyűltek a panaszok a szülőkben, hogy az iskolaérettségi vizsgálatok, a gyermek alkalmasságának megállapítása körül nincs minden rendben. S hogy mennyire nincs, azt éppen egy megyei tanácskozáson tudhattuk meg a közelmúltban, amelyen a vezető óvónők és a szakfelügyelők vettek részt. A Békés Megyei Pedagó- • giai Intézet azért hívta meg Kereszty Zsuzsannát, az Országos Pedagógiai Intézet alsófokú osztályának vezetőjét, hogy a rugalmas iskolakezdéssel és annak pedagógiai konzekvenciáival kapcsolatban vitára, beszélgetésre adjon módot a 'még sok kérdésben tanácstalan gyakorló óvónőknek. Arra a kérdésre például, hogy ki és mi alapján dönti el, hogy iskola- érett-e a gyerek? Milyen ellentmondások feszülnek az óvodai és iskolai nevelés között? Hogyan kísérelték eddig megoldani az átmenet problémáit? E megoldások közé hogyan fér be a fejlettség szerinti beiskolázás? S végül, hogy ennek a beiskolázási formának is milyen gondjai vannak. A rendkívül izgalmas, tudományos és mégis gyakorlatias előadás reprodukálására most nincs mód. Néhány gondolatot, ami a szülőket is bizonyára érdekli e sokfajta dilemmából, azt viszont érdemes közrebocsátani. Hiszen az óvoda ezekben a kérdésekben csak a szülővel együttműködve tud előbbre lépni. Már amiben teheti... Mindnyájan érzékeljük és tudjuk, hogy az óvoda és az iskola közötti átmenet a gyermek számára — de még a szülőnek is — nem kis nehézségekkel jár. Az első nagy változás a gyermeket körülvevő tér szűkülésével kezdődik. Az óvodában egy gyerekre két négyzetméter alapterületet írnak elő. az iskolában már csak 1,'7-et. S a nagvobb gond még csak nem is itt van, hanem e beszűkült tér kihasználásával, megszervezésével. Az óvodában szabadon mozgathatják a székeket, asztalokat, tehát nyugodtan átrendezhetik a csoportszobát, míg az iskolában még ma is a több évszázados, templomi elrendezés él. (Elöl a szószék, onnan beszélnek, szemben a hallgatóság.) Ebben az elrendezésben a gyerekek között kevesebb kapcsolat jöhet létre. (Ha netán próbálkoznak vele, mondjuk megbeszélnek valamit, az bizony figyelmeztetéssel, vagy elültetéssel végződik.) Arról pedig ne is szóljunk, hogy mekkora különbség van az óvodák és az iskolák komfortfokozata között! Az átmenetet nehezíti az átállás a napi kétszer 35 perces óvodai foglalkozásról a — vegyük a legkevesebb megterhelést — az iskolai négyszer negyvenöt perces órákra. És még ott a napközi is. Ez bizony több mint háromszorosa a korábbi kötött foglalkozási időnek. Mi történik a gyermek legfőbb tevékenységével, a játékkal? Mert azt fontos tudni, hogy számára ez nem haszontalan időtöltés. Az iskola erről jóformán tudomást sem vesz, mert nem is vehet a jelenlegi tantervi követelmények és szerveződés mellett. Az iskolának azt kell mondani; a gyermek legfőbb tevékenysége a tanulás, tehát az . intellektuális tevékenység kerül t'úlsúlyba, s ez az értékelés alapja is. Az óvodában fontos cél a gyerekek együttműködését erősíteni, az iskolában a kimagasló egyéni teljesítmény a mérce. Ezek az olykor törést okozó alapvető változások, ellentmondások feloldása többféleképpen történhet. Vagy „eliskolásítják” az óvodát, ami a lehető legrosszabb megoldás, bár kétségkívül táoasztalható. A másik, hogy kiválasztjuk az iskolára alkalmas gyerekeket, a harmadik, ha nem alkalmas, felkészítem rá külön foglalkozásokkal, végül pedig megoldás lenne az is, ha az iskolát tennénk alkalmassá az ellentmondások feloldására. Most. az új törvénnyel a második utat választották, azaz a fejlettség szerinti kiválasztását a gyerekeknek. Ezt a döntést azonban meg lehetne toldani egy átmenetet képező gyakorlati megoldással: ha áz óvónő legalább még két hónapig az iskolában maradna a gyerekekkel. Bevinné az iskola falai közé az óvodai szokásokat, amikkel a tanító nénik is megismerkednének, meglátnák, mennyire önállóak ezek a csöppségek, és segítene a gyerekek beilleszkedésében is. Ennek természetesen létszám és egyéb akadályai vannak, de van, ahol már vállalkoztak erre, s jó eredménnyel. A beszélgetésen szó volt arról is, hogy meg kell győzni a szülőket, ne siettessék a nyári gyerekek beiskolázását. Mert hiába tud esetleg olvasni vagy éppen számolni a gyerek, nem biztos, hogy mind az érzékszervi, mind a motoros, mind pedig a szociális érettsége megfelelő fokon áll. S az a gyerek, aki így az óvodában marad, jobb, ha még korábban a középső csoportot ismétli. Ám több helyen kísérleteznek a vegyes csoportok létrehozásával is, ahol a különböző életkorú gyerekek — akár a családban — sokat tanulhatnak egymástól. És mi legyen a problémás gyerekekkel? Az óvoda, a szülő a nevelési tanácsadókhoz kell forduljon. De elhangzott a panasz, hogy a tanácsadók vizsgálatainak eredményei később készülnek el, mint a beíratás időpontja. Ezt, vagy a beiratkozás későbbi időpontra való eltolásával, vagy a nevelési tanácsadók fejlesztésével kell megoldani. De ezeknek a gyerekeknek a sorsáról is végül az iskola igazgatója dönt. Nagy felelősség ez, s érdemes figyelemmel kísérni további sorsukat. A szülőkről ezen a tanácskozáson is gyakran esett szó. Felelősségükről a döntésben, s arról, hogy milyen fontos szerepük van a gyerek iskolaéretté válásában. Hiszen ha már egészen kisgyermek- korban rendszeresen mesélnek, énekelnek a, gyereknek, foglalkoznak vele, a gyermek hamarabb és biztosabban eljut az iskolaérettség állapotába. Ami azért is nagyon fontos, mert a gyereknek, szülőnek egyaránt elviselhetőbb lesz az ellentmondásokkal amúgy is terhes átmenet az óvoda és iskola között. B. Sajti Emese MOZI Break II. Erről az elsősorban televíziós forgalmazásra szánt tinifilmről lehet keveset és sokat írni, de eleget aligha. Iskolapéldája egy csomó olyan dolognak, amely úgymond szervetlenül kapcsolódik a filmművészethez. Üzletről és gyártástechnológiáról, szervezésről és dramaturgiáról, „művelődéspolitikáról” és reklámról mind- összesenben és külön-külon is lehetne hasábokat, oldalakat írni. Persze, ha megérne ennyit ez a habköny- nyű, valahol igazán senkinek nem fontos keskeny vásznú. papagájosra színezett amerikai filmecske. Leckének azonban jó. Nézz végig néhány befutott, világhírű alkotást (mondjuk a sokszoros Oscar-díjas West Side Storyt), lopd ki belőle a jellemző részeket, desztilláld le, hogy garantáltan ne maradjon benne semmi érdemi mondanivaló, aztán menj e; egy művészközvetítő irodába, ahol kiválogathatsz néhány bögyös-faros ifjú hölgyet, izmos és csábos mosolyú férfiút, akiknek géppuskalábuk van, és ez életük első „lehetősége” (vagyis bármire képesek, hogy „befuthassanak”), aztán keríts pár ezer dollárt és imádkozz néhány verőfényes napért, amíg a forgatás lóhalálában tarthat. Utána add el bel- és külföldön minél olcsóbban minél több vevőnek, hiszen a sűrű cent biztosabb, mint a ritka dollár. Ennyi a recept. No és néhány, nagyon lényeges kellék még hozzá! A zene, az az első! Diszkós stílusú legyen, d_e azért ne teljesen az, mert a negédes, csöpö- gős melódiák már senkit nem visznek be a moziba. Nagyon kemény sem lehet, mert akkor a szülők nem kísérik el gyermekeiket. Marad az, amit street jazznek neveznek, s amit talán utcai zenének lehetne fordítani. S ehhez valami jó tánc is kell; nos, ott a break, ez már az első részben is bejött. Aztán a ruhák! Először is fedje is a domborodó testrészeket, nehogy korhatárossá nyilvánítsák. Azért sejtesse is a duzzadó bájakat, mert hátha az apukák pénztárcáját is kinyitja. És legyen rikítóan színes, mert az mindig jó. De szalonban (olcsón dolgozóban!) készüljön, mert ugye igényest?) a közönség... Meg legyen benne valami szerelemféle, ami maximunj egy-két szűzies pusziig visz el... Meg legyen benne csúnya fehér bácsi, aki rossz, szép fehér néni, aki majdnem egészen jó és csúnya fekete bácsi, aki már teljesen aranyszívű... Meg legyen a végén igazi happy end, hatalmas nagy össztáncolással, léggömbáradattal, petárdapukkanással... Nem, elég! Ahogyan eb- bő; a bugyuta, idétlen, infantilis film(ek)ből is elég! Amelynek meséje annyira nélkülözi a realitásokat, any- nyira semmit nem mond, hogy zavarja a zene, a professzionista táncosok élvezetét. Nem több egy diszkókban vetített videoklipnél, csakhogy azok legalább nincsenek nyakon öntve a csillagos-sávos cukrozott maszlaggal. Üres és szánalmas ez a tucatfilm. összességében még zenésnek is az. Főképpen ezekben a napokban itt, Magyarországon, ahol a műfaj klasszikusait adta-adjaa televízió is. (nemesi) Október: múzeumi és műemléki hónap Tegyük közkinccsé az egyetemes és nemzeti vagyont Az idei múzeumi és műemléki hónap országos megnyitóját a budapesti városligeti Mezőgazdasági Múzeumban tartották. Az esemény és színhelye látványosan testesíti meg mindazt, ami ezt a két — valójában és lényegében egy és azonos — ügyet jellemzi. A Mezőgazdasági Múzeum épületére, a Vajdahunyadvár tervezésére kiírt pályázat feltétele volt, hogy ez a millennium alkalmából létesítendő épület ötvözze a hazánkban fellelhető valamennyi építészeti stílust. (Ez az elképzelés oly magas fokon sikerült — tervezője Alpár Ignác —, hogy az eredetileg ideiglenesnek szánt épületet véglegessel váltották fel.) Kerek ezeréves — ünnepre épült a Vajdahunyadvár; s bár kevésbé sokatmondó, de évforduló a mostani is; kilencvenéves jubileumára újult meg. határidő előtt, példás színvonalon. A most látható tárlat pedig betekintést nyújt hazánk mezőgazdaságának sokféle ágazatába, a múzeum történetébe, erdőgazdálkodásunk és természetvédelmünk, védett nemzeti parkjaink, vizeink, állataink világába. végül bemutatja a fejlődés perspektíváit. Aligha véletlen tehát, hogy ezúttal — első alkalommal — szakmúzeumban nyitották meg az eseménysort. A múzeum szó régen csak ünneni alkalomra való. térben-időben a jelentől elszigetelt holt. befejezett világot jelentett. Ma mindinkább igvekszik megfelelni a hármas célnak; valósághű megőrzés-bemutatás, fo- lvamatosság érzékeltetése és életszerűség. Ennek megfelelően a restaurált régi énü- letek különböző korokból való részelt nem hamisítiák-szelídítik egymáshoz; eev-egv történeti-építészeti stílus élő voltában mutatkozhat; nemcsak a palotákat tekintik műemléknek, hanem a régi paraszti élet színtereit is. És múzeumhoz-műemlékhez gyerekkortól kezdődő, mindennapi kapcsolatunk szerveződik. Sorra létrejöttek a kis települések hely- történeti gyűjteményei — például a szeghalmi Sárréti Múzeum — és a jellegzetes tájegységeink építkezését megőrző-bemutató szabadtéri falumúzeumaink. A hagyományos múzeumok pedig úgy tárják a néző elé egy-egy kor, osztály, réteg, személyiség emlékeit, hogy beleérezze magát a kor atmoszférájába. így rendeztek tárlatokat a budavári Munkásmozgalmi Múzeumban, a budai Bartók-emlékházban, Békéscsabán a Munkácsy Múzeumban, a szarvasi múzeumban, a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban, s több helyütt. Valósághűség, test- közeliség, folyamatosság. E hármas célt szolgálja az iskola-múzeumközi szövetség, a múzeumi gyerekelőadások, foglalkozások, a családi múzeumi rendezvények, a mesterségbemutatók és gyakorlati elsajátításuk. A rendszeres múzeumi filmvetítések, koncertek is elősegítik, hogy a múzeum közművelődé- .sünknek mindinkább szerves részévé váljék. Üj vonás az is, hogy élő funkciót nyer egy-egy kastély, vagy paraszti porta: tájházak rendezkednek be benne. Az első — akkor még csak — múzeumi hónap figyelemfelhívás volt: — Óvjuk, ismerjük meg és tegyük közkinccsé az egyetemes és nemzeti vagyont! Negyedszázad telt el az akkori, első akció óta. Ma már évi tizenkilencmillió a múzeumok országos látogatottsága. S — mint a tévébeli Rádav Mihálv-sorozat ország-világ előtt szemlélteti — összlakosságot mozgósító, nagvbetűs Ügv lett a műemlékek védelme. így kell lennie. Mert közeli és régmúltunk ismerete híján nem érthettük a íe'erit. és nincs utunk a jövőbe. Péreli Gabriella A néphatalomért, a megújulásért 0 II mezőgazdaság átalakulása A gyors konszolidálódásnak kifejezője volt a parasztság termelési kedvének növekedése. A pártvezetés nem erőltette a mezőgazdaság nagy ütemű átszervezését. A KB 1957 júliusi agrártéziseiben így fogalmazta meg nézeteit: „A mezőgazdaság nagyüzemű átszervezése nem öncél, hanem eszköze, fő módszere a mező- gazdasági termelőerők állandó fejlesztésének, a dolgozó nép és ezen belül a parasztság jóléte állandó növelésének.” Kézzelfoghatóan be kell bizonyítani a dolgozó parasztságnak a korszerű mezőgazdasági nagyüzemek fölényét a kisgazdasággal szemben, és csak akkor szabad lépni — ezt vallotta az MSZMP. Ennek helyességére az ötvenes évek első felében történt két sikertelen nekifutás tanulsága figyelmeztetett. Az agrártézisekben megfogalmazott feltétel, hogy a nagyüzemnek bizonyítania kell fölényét a kisgazdasággal szemben, 1958 végén kezdett teljesülni. Több mint 26 ezer traktor végezte a munkát a szocialista szektor földterületén; a műtrágya-felhasználás egy hold szántóra országos átlagban 11,4 kg volt, de ez a különböző szektorokban így oszlott meg: állami gazdaságok 41,4; szövetkezetek 24,4; egyéni gazdaságok 4,5 kg-ot használtak fel. A termésátlagok a szocialista szektor javára fordultak, ha az állattenyésztésben még az egyéni gazdák álltak is az élen, a szántóterületen belüli arányuknál nagyobb részt adtak. Ennek ellenére a termelőszövetkezeti parasztság évi jövedelme 12 százalékkal túlhaladta az egyénileg gazdálkodó parasztok átlagjövedelmét. (Persze az átlagon belül voltak azért egészen nagy jövedelmű középparaszt gazdák is.) 1958. december 7-i ülésén a Központi Bizottság elhatározta a termelőszövetkezeti mozgalom továbbfejlesztését. De mennyire másképpen indult és ment végbe ez a harmadik nekifutás! Rendkívül körültekintően, a parasztság gondolkodását a legmesszebbmenően tekintetbe véve, a gazdasági és politikai tényezőket mindig kombinálva, kellő körültekintéssel tettek meg minden lépést. Mindez persze nem jelentette azt, hogy e nagy fontosságú és valóban bonyolult feladat megoldásában elvi és gyakorlati viták, elvi és politikai bizonytalankodás leküzdése nélkül lehetett volna célt érni. Az önkéntességet mint alapelvet persze mindenki hirdette — ez a lenini szövetkezeti elv elemi igazsága —, csak éppen az értelmezésében voltak nézeteltérések. A szektás nézetek maradványaival megvert elvtársak, megriadva az egyéni gazdaságok megerősödésétől, csavartak volna a srófon, mert, szerintük, a jövedelmük csökkentése nélkül nem lehet rábírni a parasztokat, hogy a szövetkezetét válasszák. Az inkább revizionista szemlélet hatása alatt levő emberek viszont már a szervezés gondolatától is irtóztak és — az önkéntességet valamiféle automatizmusként szemlélve — teljesen az ösztönösségre bízták volna a szövetkezetesítést. A párt, szerencsére, mind a jövedelmet megnyirbálni akaróknak, mind az ösztö- nösség híveinek tanácsaitól elhatárolta magát. Helyes álláspontot alakított ki a vezetés a fejlesztési ütemről folyó vitában is. Minden siettetés — állapították meg
