Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-09 / 238. szám
o 1986. október 9., csütörtök — Csóóókolom! Tetszene tudni adni egy kis forgácsot? Szombaton és vasárnap délelőtt 9 és a kora délutáni 1 óra között gyakran nyitnak be gyerekek ezzel a mondattal a békéscsabai Lencsési lakótelep északnyugati csücskében, a Rezeda utca 4. számot viselő négy- emeletes ház földszinti műhelyébe. — Ott van, komám, szedjél! — hangzik legtöbbször a válasz Novák Pál szájából, aki a „Lakáskultúra” nevet viselő barkácsműhely vezetője. Sokan már talán megfejtették ezt a könnyű kis talányt. A puhaforgácsért az aranyhörcsögöt, tengerimalacot tartó srácok járnak ide. S ha nem lenne ez a műhely? Talán sokkal-sokkal kevesebb bérházi lakásban élő gyerek kerülne közelebbi kapcsolatba a természettel is ... — Látja, apró dolog, de ez is bizonyítja, milyen jó, hogy 1978-ban a Megyei Művelődési Központ létrehozta ezt a műhelyt — kezdi el mosolyogva az alapítás történetét. — Akkor, nyolc évvel ezelőtt még javában tartottak itt az építkezések, szinte hetente költöztek be a lakók egy-egy újonnan átadott házba. S ahogyan az már lenni szokott, az új lakásban mindig volt egy-két bosszantó hiba, amit ki kell javítani, de ahhoz se szerszámja, se sok szaktudása nem volt az új tulajdonosnak. Rohangálás, kétségbeesés ... Nos, ebből az igényből született meg a gondolat. Lakossági szolgáltatást végzünk: mondhatni jelképes térítési díjért. Az elmúlt nyolc esztendőben a becslések szerint ezer ember vette igénybe ezt a szolgáltatást. Zömében persze a lakótelepen élők, de jöttek és jönnek ide a Ku- lichról? Jaminából, a város más kerületeiből is. Sokan törzsvendégek a „Lakáskultúrádban. WWWWHWWW — Ezt az ajtót is itt készítettük — mutatja a műhelyvezető a még nyers színű, falnak támasztott kétszár- nyasat, amely a gyalupadon ideiglenesen helyet kapott szerkezet segítségével fog elgördülni egy bizonyára nagyobb lakásba. A műhelyajtón két harmincas fiatalember lép be. Egy kerti asztal lapját szeretnék valamilyen profilléccel beszegni, ilyen után érdeklődnek. — Sajnos, anyagom nincs. Hozzanak valamilyet, itt leszabjuk, felszereljük. Hálásan köszönik és ígérik: még ma visszajönnek. De hát miből is áll a szolgáltatás? Nem gépi jellegű kéziszerszámokat lehet itt bérelni. — A minap is jön egy férfi, hogy segítsek: a felesége Novák Pál és a hűséges EM- CO-Star Fotó: Gál Edit nem tudja becsukni az ablakot. „Meg tudja maga is csinálni?” — kérdezem tőle. „Persze, persze, csak nincs mivel!” Választottunk gyorsan egy gyalut, pár óra múlva boldogan jött vissza: „Köszönöm, hogy segített!” De lehet itt kölcsön kérni létrát, ecsetet, más, a lakás- felújításhoz szükséges felszerelést, eszközt. Amit ugye részben nem érdemes megvásárolni, részben meg nem is lenne hol tárolni. Két helyiségből áll a műhely. A külső közepén terpeszkedik a „mindenttudó” EMCO-Star, egy univerzális, félprofesszionista .elektromos barkácsgép. A belső helyiség pedig a raktár. — Kevés a helyünk, ezért nagyobb tárgyakat, munkákat nemigen lehet itt elkészíteni. Ugyanis bárki jöhet, és maga csinálhatja itt meg, amire szüksége van, amit kigondolt. Szerszámot és szaktanácsot kap hozzá, az anyagot neki kell hoznia. Készült itt már fürdőszobapolc és konyhaszék, kertibútor és a hétvégi telekre kis vaskapu. — Az is feladatunk, hogy a művelődési központ karbantartási munkáit is elvégezzük a műhely igénybevételével. Meg aztán SOS- ügyek, én csak így nevezem. Gyakran megesik, hogy késő este lélekszakadva csenget valaki a lakásunk ajtaján. Betörött a kulcs a zárba, ilyenkor hol találna lakatost? Vagy: szétment a csaptelep a fürdőszobában, ázik az egész lépcsőház. Ilyenkor kinek jutna eszébe, hogy „Uram, asszonyom, nincs most nyitva tartási idő!”. Veszem a szerszámostáskát, aztán lássuk, hol a hiba! Jelenleg ez az egyetlen barkácsműhely működik Békés megyében. Nem ártana fejleszteni. szolgáltatásait bővíteni. Teljesebb lenne a „Lakáskultúra”, ha aprócikkeket (csavart, szeget, lécet, tömítőanyagokat, szúnyoghálót, kisebb vasalásokat, más hasonlókat) is lehetne itt kapni olcsón, önköltségi áron. Egyszer talán ez is megvalósul. Addig is várja vendégeit a Lencsési lakótelepi barkácsműhely. (nemesi) HANGSZÓRÓ Pro és kontra Az új családjogi törvénytervezet nem teljesen ismeretlen, egyes részeiről hallhattunk, olvashattunk, legalább is azok, akiket érdekel és figyelemmel kísérték. Legutóbb a rádióban beszélgettek róla, dr. Petrik Ferenc igazságügyi miniszterhelyettes, Fekete Gyula író, Szentmihályi Szabó Peter vitavezető és Stefka István, a műsor szerkesztője. Nem tételesen, a tervezet új elemeiről, inkább a család mai helyzetéről, állapotáról, annak különböző vetületéről folyt az eszmecsere. Az egyre csökkenő számú házasság- kötésről, az állandóan növekvő válásokról, s hogy a kettő együtt a család válságát jelenti-e? És a jognak lehet-e, lesz-e hatása rá? Mellette, ellene is hangzottak el érvek. Az író válságosnak látja a család mai helyzetét, mert — nemcsak nálunk, de mindenütt — leterhelése annál nagyobb, minél civilizáltabb a társadalom. A jogász szerint nem olyan súlyos a helyzet, a házasság és család intéz- lúényét nem pótolja az együttélés, de még a nyitott házasság sem. Tovább boncolva a család „válságtüneteit”, mint annyiszor, most is hallottunk a nőkérdésről, az egyenjogúságról, a gyermeknevelés nehézségeiről, a helyes vagy helytelen szociálpolitikai elvekről és gyakorlatról, még a nyugdíj is szóba került. Ügy, ahogy az utóbbi években sokan mások is elmondták véleményüket. Pro és kontra. De ettől még a nagy kérdés alig mozdult ki a holtpontról, és az is kérdés, hogy az új törvény mennyit lendít rajta, vagy lendít-e egyáltalán? .Mert sok igazságot tartalmaz Fekete Gyula megállapítása, hogy a családjogi törvény „olyan Kresz, amelyik nem arról szól, miként kell helyesen közlekedni, hanem csak a balesetekről”. Húsz év után Vathy Zsuzsa hangjátéka, a Szállodaház találkozásról szól. egy régiről és egy újról, de egyik sem sorsfordító. Paula annak idején egyetemi nyári gyakorlaton megismerkedik a segédmunkás Gizivel, párszor elmennek együtt moziba és kirándulni. Aztán húsz évig nem látják egymást, majd véletlenül találkoznak, s ebből lett a látogatás a volt szállodaházban — a szétmálló falak és életek között — ahol Gizi a szerelemgyerek kisfiával lakik. Paula egy más világ. Diplomás férj, három gyerek, rendezett élet. A két nő találkozását azonban ez a különbség nem érinti, nincs konfliktus, csak pár óráig fut a két élet és -i két idő — a régi és mostani — egymás mellett. Míg felelevenítik a múltat, s rákérdeznek a jelenre. S ahogy az akkori lányok felbukkannak, nem csodálkozunk a mostani sorsukon, szinte meg lehetett volna jósolni, melyik, milyen lesz. Jó! megírt két főszerep, jó színésznőkkel. Paulát Béres Ilona játssza, csöndes szava idáig hozza az otthonát és az kitűnik belőle: nem csupán udvariassági látogatásra jött, viselkedése természetes. De az igazi nagy szerep a Schütz Iláé, s ő még nagyobbá teszi, mert az is vonzó lesz Giziben, ami egyébként taszítana: hogy mint házbizalmi, ő az úr a maga „szemétdombján”. Egész lénye elégedettséget sugall, csak néha egy icipicit kibicsakló hangjából lehet sejteni: belül, a lelke mélyén nincs minden rendben. De a vidámság ezt rögtön eltakarja. Vass Márta „Valaki bujkál bennem” Sándor György mágiája a Gyopárban Sándor György humoralista műsorai tíz-tizenöt éve igazi szellemi „desszertnek” számítanak. Jól választottak és jól számítottak a békéscsabai ifjúsági napok szervezői, amikor az október 6-i, esti záró programba, meglepetésnek iktatták be az ellenállhatatlan szellemességű előadót, a Békés Megyei Kiszöv Gyopár Klubjában. A szűk teret úgy rendezték be, hogy a sörös rekeszek „szónoki emelvénye” a közönség szoros közelségében. oldalt legyen, így „kontakt”-helyzet alakulhat ki a reagálásra. Természetesen zömmel fiatalok jöttek el, de a név lecsalogatott jó néhány érdeklődőt az idősebb korosztályokból is. Mágiarakás — ez volt a címe a Mikroszkóp színpad repertoárjából ismert előadásnak. Sándor György, semmihez sem hasonlítható stílusa, csavaros bölcseleté, fél mondatos-szójátékos nyelvi humora, intellektuális provokációi, a morális csipkelődések ezúttal, egy bizarr rítus, a humoralista szeánsz elemeivé .váltak. A mostanság újra érdekes, okkult mesterségek, a spiritiszta praktikák minden neme kipróbáltatott ezen az estén, hogy megidézzék mindennapi létünk valós alakzatait. Meghatározottságaikat. Emberi természetünket színéről és fonákjáról, görbetükrösen leképezve ismertük fel. Volt, aki hahotázva, volt aki hümmögve, fintorogva, vagy éppen „beszólva” — kiki természete, vérmérséklete szerint reagált. A továbbgondolásra szánt gondolati játékok, szótrük- kök, az áttételes poénok alaposan megtomáztatják a szellemi erőket, ugyanakkor valami könnyedségbe, szö- kellős-csapongós gondolati szabadságba avatnak bennünket, a mágia részeseit. Ismét eredményesen operál a ki nem mondott gondolatok sejtelmével Sándor György: — Tessék mondani, messze van még? — Micsoda? — Ha én azt tudnám, nem kérdezném... „Ahhoz, hogy valaki gondolatot olvasson, tudni kell olvasni. . Fotó: Szóke Margit Mélyen mai filozófia lapul a nonszenszben, személyes és nembeli, emberi létünkre egyaránt érvényesek. A mágia, a „tudatosan vezetett természeti erő” erősen hat, áramlik a klubbeli emberközelben. Jobban, mint a Mikroszkóp pódiumán. A félkörben ülő közönség a bűvölet körébe kerül, nemcsak néző — a rituálé részese! A nevetések közös kórusai között, olykor hosszú szünetek, az összesűrűsödött csend pillanatai jelezték a közös élmény születését. Aztán egy váratlan megszólalás, egy blőd - fordulat, és már is mindenki kiesett a bódulatból. Ojabb hahoták és újabb révületek. Észrevétlenül az ősi rítusok, varázslások hatalmába kerültünk. Ez önmagában is egy érdekes, tömeglélektani kísérlet lenne. Kár, hogy a műsorban nem különül el jobban, gondolatilag is a spiritiszta fogások játékaitól. Érdemes lenne Sándor György kivételes adottságait, egy tisztán rituális keretben is kipróbálni, mondjuk egy újabb műsorban. A gyopárbeli szellemidé- . zés, az előadó szerint is sikeres volt. Nagyszerű ráadás és hangulatos levezetés volt a műsort követően Bodonyi Attila blues-gitáros önkéntes fellépése, aki az ifjúsági napok előbbi műsoraiból szervezési okok miatt kimaradt. P. A. A néphatalomért, a megújulásért <0 flz országos pártértekezlet Az országgyűlésnek az ellenforradalmat követő első, 1957. május 9-én kezdődő ülésszakán, a Kádár János vezetése alatt álló, új tagokkal kibővített kormány megválasztásával véget ért az állami „ideiglenesség”. A forradalmi munkás-paraszt kormány féléves tevékenységéről Kádár János számolt be. A jövő feladatairól szólva erőteljesén hangsúlyozta a közélet demokratizálásának szükségességét. Szóba került egy elvi kérdés is: a több- párt-rendszer ügye. Kétségtelen, hogy 1948 után a koalíciós pártok hasznosan tevékenykedhettek volna tovább, de a régi pártvezetőség ezt a lehetőséget megakadályozta. Egy évtized után „a történelmet nem lehet visszaforgatni”, különösen mert az ellenforradalom napjaiban a pártok újjáalakulása a polgári restauráci- ós törekvések jegyében ment végbe, és az esetleges párt- viszályok az olyan nagyon szükséges nemzeti egységet szétszaggatták volna. „Magától értetődően az alapvető elvi állásfoglalás, amely a koalícióra vonatkozik, nem zárja ki, ellenkezőleg, feltételezi és megkívánja, hogy a közügyek intézésében ne csak kommunisták vegyenek részt.” — E kijelentésnek hat héttel később, az MSZMP országos értekezlete mintegy intézményesített biztosítékot adott, amikor határozatban szögezte le: „A párt építésével szorosan összefüggő kérdés annak az elvnek gyakorlati érvényesítése, hogy hazánkban a párttisztség kivételével minden közfunkciót párton- kívüli is betölthet.” Ennek az elvnek érvényesítése — három évtized tapasztalata mutatja — a magyar társadalmi életnek olyan alapfeltétele lett, amely nemcsak a közélet demokratizmusát határozta meg, hanem a párt és a tömegek, a vezetés és a tömegek kapcsolatának, a kölcsönös bizalomnak erős pillére is. A június 27—29-i országos pártértekezlet feladata az volt, hogy áttekintve a november 4-e óta megtett utat, különösen a párt újjászervezésének folyamatát, megszüntesse az ideiglenességet, megvizsgálja, bevált-e az új politikai irányvonal, és ösz- szegezze ennek a politikának végrehajtásában szerzett tapasztalatokat. A kétfrontos harc elvének elfogadása, és még inkább alkalmazása kérdésében — az „általában egyétértünk” hangoztatása mellett — tulajdoniképpen november 4- tól kezdve folyt a kimondott vagy kimondatlan vita a pártaktíva, a párttagság körében. Voltak, akik csak részben ismerték fel és el a szektás, dogmatikus hibák szerepét az ellenforradalmi lázadás kirobbanásában, és túlnyomóan a revizionista csoport ténykedését, felelősségét jelölték meg, mint okot. Ennek megfelelően „keményebb” politikát követeltek az MSZMP-től, és a vezetésnek szemére hányták engedékenységét. Mások, másik egyoldalúsággal, a revizionista hibákat lebecsülve, csak a szektarianizmust okolták, sőt, gyakran az egész felszabadulás utáni évtizedben a tévedéseket látták túlsúlyban. Ezek „engedményekkel” gondolták az új vezetés tömegbefolyását növelni, és még a Nagy Imre- csoporttal való „kiegyezést” is szorgalmazták volna. E vitának új lendületet adott Révai Józsefnek, a régi pártvezetés egykori tagjának — egyébként a magyar és a nemzetközi mozgalom kitűnő ideológusának és jótollú publicisztájának — fellépése. A Népszabadság 1957. március 7-i számában Eszmei tisztaságot! címmel cikket írt, amelyben sok helyes részletmegállapítás mellett hamis és igen veszélyes alaptételből indult ki. Mivel a revizionizmus az adott pillanatban a fő veszély — hiszen az bizonyult az ellenséges elemek szövetségesének az ellenforradalmi periódusban — helytelenítette, hogy (szerinte) a párt propagandájában és gyakorlatában eluralkodott a szektás-dogmatikus hibák bírálata. Vagyis, feledve vagy elhanyagolva azt a tapasztalatot, hogy amennyiben a revizionista elhajlást a tuda-
