Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-04 / 234. szám
1986. október 4,, szombat o A helységnév Újfalu utótagja a falu szervezésére utal, vagyis, hogy új falú alakult. Ez 1955-ben történt, Komátli és Vésztő határrészeiből. A Körös településnév elem a folyó közelségével van összefüggésben. Körösújfalut 1984. január 1-én 680-an lakták. Képünkön az iskola.'.. Fotó: Szőke Margit Alma a kemencében? Hépvándorláskori égetökemence Csorváson „Az almáim már borzasztóan potyogtak, gondoltam, ások egy ideiglenes pincét, abban eltelelnek. Neki is láttam, és ahogy a harmadik ásónyomhoz értem, észrevettem, hogy. a föld vöröses színű. Nem tégla volt, annál puhább és porhanyósabb. Ahogy már óvatosabban bontogattam, egy körív részét véltem felfedezni .. Mindez szeptember 13-án történt. Szerencsére a csor- vási Kukla Imre nem hagyta ennyiben a dolgot, hamar szalajtotta a közelben lakó leánykát, Nagypál Amáliát Pados Pálékhoz, akikről az a hír járja a fauban, értenek a régészethez, ez a szenvedélyük sok éve. — Pali bácsiék már aznap eljöttek, elkezdtük a találgatást. Hombár? Családi kemence? Ám ahogy óvatosan tdvább bontogattuk a földet, égetett cserépdarabok is előkerültek. Az is hamar kiderült, hogy családi kemencéhez túl nagy a piros patics állal kirajzolt körív ... Nem telt bele sok idő, s megfejtettük a rejtélyt: kerámiaégető kemencére bukkantunk. * * * Szénászky Júliának, a Munkácsy Múzeum régészének még aznap beszóltak. — A kemencefal ívét mintaszerűen meghagyták, ilyen jó állapotban ritkán találunk égetőkemencét. Kerámia kevés került elő, azt is le kell még tisztogatni ahhoz, hogy pontos koráról biztosat tudjunk mondani. Hogy népvándorlás kori lehetről van szó, ez már biztos. Futólag rerajzolja, miről is van szó. így már könnyedén elképzeljük a kemencét, a másfél méter átmérőjű rostéllyal — melynek nyílásai még most is jól kivehetők —, s alul a tüzelőtérrel. — Csorváson eddig több mint 200 lelőhelyet tartunk számon, s ez elsősorban a Pados házaspár érdeme. A legrégebbi mintegy 8 ezer éves, a Körös-kultúrából való... S most itt ez a népvándorláskori kemence, melynek megmentéséért mindent megtesznek a helybéliek. * * * Kész akrobatamutatvány, mire a hajdanvolt kemence közelébe férkőzünk. A létra meredek, a hely pici és sötét, körben almás ládák ... Kukla Imre azért megpróbálja a lehetetlent, s kétrét görnyedve magyarázza, miként végezte munkáját az egykori mester. — Nagy volt a család öröme! Mónival, a lányommal, és Imi fiammal még aznap este találgatni kezdtünk, milyen lehetett az élet akkoriban. Elhatároztuk, meghagyjuk a kemencét, bármi is legyen... Lám. A lelet megtalálója szerencsés embernek vallja magát, hogy ilyen „kincsre” bukkant a kertjében. Ám az évszázadok óta a föld mélyén lapult kemencének is szerencséje van, hogy ilyen ember udvarában került napvilágra. Mert Kukla Imrére eddig is bátran mondhattuk: tiszteli a múltat. Fafaragásaival nemrég érdemelte ki a Népi Iparművész címet. — A terv az, hogy kibővít- jük a nyílást annyira, hogy a kemencét körbe tudjuk falazni, aztán üveget teszünk a tetejére, védeni a nedvességtől, s hogy akit érdekel, meg is nézhesse. A tanácselnök. Szilágyi Menyhért biztatott, minden seg’ítségef megkapunk ehhez. Ha kell, itt a szomszédos széntárolót is letarolom, hogy még jobban hozzáférjünk. Most már minden munkát úgy kell csinálnom, ahogy a lelet diktálja. Mert a pincéről nem mondtam le, de hogy hova kerüljön, azt még magam se tudom. Házigazdánk fantáziája meglódul, szavai nyomán a hajdanvolt mesterember műhelyében találjuk magunkat. Mit számít itt már a lehullott alma? Fér, ahogy fér... Mondták, mikor a tartósítóanyagot rátették a leletre, nyugodtan ráteheti a gyümölcsöket a jövő *nyári munkálatokig. — Alma a kemencében? Hogy nézne az ki? Féltem, hiszen nagy érték ez helytör- ténetileg is. Hát nem csodálatos, hogy ide jött ez a kemence, vagy én mentem hozzá? Mondhatom így is, úgy is... így fordult hát: az alma van veszélybe^, nem a kemence. S Kukla Imre nagy elszánással böngészi azóta a szakirodalmat, amely a régészet, s szakmája, a népművészet kapcsolatáról szól. — Hallottam előadásokat is e témában. Egy-egy cserépdarabból sok mindenre lehet következtetni... Ám ez időbe kerül, csakúgy, mint az, hogy végleges, biztos helyen tudjam ezt a kemencét. Hogy aztán közkinccsé tegyem: jöjjön, nézze, aki látni akarja! Nagy Ágnes Fotó: Kovács Erzsébet A szőlőszedés megünneplése régesrégi rítus. A görögök, Athén városállamának lakói honosították meg jókedvű istenüknek, Dionü- szosznak azt a termékenységi ünnepét, amely vidám felvonulásokkal, maskarába öltözött szatírok táncával búcsúztatta a pihenni készülő természetet. (A borseprővel bekent arcú férfiak kecskét is áldoztak a Dionüszosznak, s Theszpisz i. e. 534-ben történt fellépése óta két kórus felelgetett egymásnak rigmusokat gajdolva. Voltaképpen ebből a szüreti szóváltásból fejlődött ki a görög drámairodalom alig ötven év múltán előbb Aiszkhülosz, majd Szophoklész, őt követően pedig Euripidész jóvoltából.) Előbb természetesen a világhíres tokaji bort termő Hegyalján gyűlt össze a nép, hogy dolgozzon, s a korábbi termést kortyolgatva ünnepeljen. Mihály napján (szeptember 29-én), vagy Teréz névünnepén (október 15-én) adta ki a parancsot a gazda, hogy kezdődhet á Szüret. Amikor pedig — mondjuk, Tolcsva-szerte — megteltek a kádak, kezdetét vette a borkirály választása, meg az efféle, ősien dramatikus, szigorú előírások szerint lebonyolított színjáték. A nyugati részekre még később plántálódott át ez a tradíció, ám amikor a Bala- ton-felvidéket és a tolnai dombvidéket is meghódította, ha lehet, arrafelé még nagyobb vigasságokban teljesedett ki.. A hagyományok szerint itt nem egyszerre, hanem dűlőnként vagy gazdánként haladt á munka, s így többször egymás után részt lehetett venni az új termés puskaropogásos, zenés-táncos megünneplésében. Egyúttal pedig azt Is végig lehetett élvezni, ahogyan az egyszerű kapások, úgymond, megleckéztetik a kenyéradó gazdát. Az emelkedett hangulatban ugyanis elő-előállt egy-egy bátrabb legény, és pattogó rigmusokba szedve sorra elmondta, mennyit izzadtak, szenvedtek, tűrtek egész esztendőben a kegyetlen szőlős úr tábláiban hajladozva. (Alkalmasint még meg is vesz- szőzték ilyenkor a tulajdonost.) A számonkérésnek aztán újabb ivás lett a vége, majd az este kezdődő, hajnalig, másnapig tartó szüreti bál — ezen a közismert szőlőlopás volt a fő-fő attrakció — minden esetleges feszültséget feloldott, feledtetett. A szüreti mulatságnak ez a munkát és ünnepet egybemosó, összeházasító szép szokása különös elevenséggel él a Tolna megyei Sióagárdon. A Sárvíz és a Sió összefolyásánál telepedett meg ez a kis falu, s lakói közül igen sokan éppen a szőlőtermesztésből, borsajtolásból élnek. Tehetik, mert a tolnai dombok lejtői kiválóan alkalmasak a tőkék telepítésére — főképpen is a szekszárdi vörös néven ismeretes itóka alapanyagának az előállítására. A sióagárdiak szeptember végi, október eleji vigasságai nagyjában-egészében olyanok, mint -más szőlősvidékeken. Egy nagyon nagy különbséggel: talán itt a legszebb, a legkáprázatosabb a minden évi felvonulás! Ez a menet pedig a helybéliek egészen egyedülálló népviseletének köszönhetően olyan, mint egy megelevenedett virágoskert. És ami a legfurcsább: alig 1910 óta virul a 6-os számú főútvonal közelében ez a népi módi! A századforduló után kezdték csak javarészt kék meg piros színekkel kihímezni a fehér gyolcsból szőtt-szabott blúzokat, ingeket, leginkább rózsa- es tulipánmotívumokkal, majd pedig nagy hegyes vagy íves cakkokat js belevágtak ezek ujjainak a végébe. Sőt, ráadásként még rozettákat is metszettek a cakkok közepébe! Ezek a csupadísz ujjvégek teszik igazán egyedivé a sióagárdiak ünnepi viseletét. No meg az asszonyokon feszülő, szintén kék és piros színekben pompázó, szögletes kivágású pruszlikok, . a selyemszoknyák, meg az alóluk kivillanó két-három „ro- kolla”, Vagyis alsószoknya. A férfiak sötét bársonynadrágja is méginkább kiemeli az ing tobzódó tarkaságát. Mondani sem kell, hogy Sióagárdon ez a népviseletet bemutató parádé a legnagyobb esemény egész esztendőben. Amikor híre jön a menet megrendezésének, ezrek és ezrek zarándokolnak oda. Szól a muzsika, csurran a bor, és kattognak a fényképezőgépek. A. L. Felszalagozott lovak húzzák a szüreti felvonulók szekereit (Németh Ernő felvétele — KS) Hanem amíg a szőlőszedésnek ez a kötelékeket szaggató, dínom-dánomos vígassága a Tisza—Duna tájára is elérkezett, bizony nagyon sok időnek kellett eltelnie. Noha maga a bogyós növény — szakszerűen mondva: kúszócserje — a mi vidékeinken is megkedvelte mind a vulkánikus eredetű, az érlelő meleget jól tároló, mind pedig a síkvidéki homokos talajt, maga a társas megemlékezés hosszan váratott magára. Tömegesebb méretekben csak a XVII— XVIII. századtól szerveződtek szüreti mulatságok, fo- gatos, bandériumos felvonulások. Tarka pruszlikok feszülnek a fehér gyolcsból varrt blúzokra SZÜLŐFÖLDÜNK Helységneveink nyomában Szüret — Sióagárdon Gazdagon fodrozott „rokollák” villannak elő a selyemszoknyák alól
