Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-04 / 234. szám
1986. október <■, szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Birkapörkölt a Körös-völgyben Zsáky István: Fények ártérben Papírdzsungel és szabályőserdő A bürokrácia halhatatlan Amikor a többség már a birkapörkölt utolsó falatai- val birkózott, vendéglátónk megkocogtatta a poharát, s bekérette a szakácsot, a nyolcadik iksztől csak egy esztendővel idébb járó Pista bácsit, az egykori uradalmi cselédet, a birkapörkölt készítésének messze földön híres mesterét: — Kinek főzött régen, Pista bácsi? — Az uraknak. Dénes grófnak, meg Lajos grófnak. — És mostanság? — Most is az uraknak! — vágta rá az öreg, szája szögletében alig észrevehető mosollyal. A társaságból mint a vulkán tört ki a nevetés, zaftos bajusszal, térdet csapkodva, boros poharat emelve éltették a madárcsontú öreget. Nem tudtam eldönteni, hogy szokásos, gyakorta ismétlődő szertartás részese lehettem, vagy. egy spontán pillanat tanúja. Egy biztos, máig él bennem a kételkedés, melyik variáció lehet tragikusabb. Az, ha a választ Pista bácsi természetes reakciójának fogom fel, vagy ha a betanult riposztnak. Aztán eszembe jutott a vicc a végtelen orosz tajga mélyén ma is bujkáló partizánokról, akikhez nem ért el a háború végének híre. Csakhogy nálunk nincsenek hatalmas erdőségek, s a cselédségnek is több mint negyven éve véget vetett egy új viszonyokat hozó szélroham. Hogy valós dolgokon gondolkodom, megerősítette az a lista, amelyen Békés megye vezetői az országos érdeklődésre számot tartó témákat gyűjtötték csokorba. Ennek első pontja egy három éve folyó tudományos kutató munkára hívja fel a figyelmet, melynek gazdája a Békés Megyei Tudományos Koordinációs Szakbizottság, kutatói pedig az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem szociológiai tanszékének munkatársai. A feladat pedig nem más, mint az egykori uradalmi cselédek életmódjának, gondolkodásának, szokásaiknak, értékrendjüknek. emberi kapcsolataiknak, közösségi viszonyaiknak vizsgálata. Az már az éddigi felmérésekből is kiderült, hogy a volt uradalmi cselédek között minden változás sokszoros áttételeken fékeződik, rendkívül erőteljesek a visszahúzó hagyományok, a megcsontosodott értékrendek. S mindez rendkívüli módon hátráltatja társadalmi felemelkedésüket, az új. változó viszonyokhoz való alkalmazkodásukat. Jószerével a társadalmi rendszer megváltozásával addigi, beléjük sulykolt értékeinket egyszerűen átvetítették az új viszonyokra. Ezért — szemben más paraszti csoportokkal — sajnálatosan hátul maradtak a fejlődés diktálta hierarcliiában. Ám Pista bácsi szája szögletén és szeme sarkában mást is felfedezni véltem . .. Ez a bizonyós birkapörkölt a fokközi gátőrházban, a békés Holt-Körös partján koronája volt annak a napnak, amelynek tanulságairól beszámolni igyekszem. Az asztalokat a Békésből elszármazott újságírók és a megye vezetői ülték körül. Szervezők és vendéglátók a baráti találkozón közös dolgainkról beszélgettek, vitatkoztak. A tanácselnöki tájékoztató, a csabai városnézés, a dobozi műemlék templomban eltöltött óra, a Vésztő-Mágor dombi múzeumkert és a poharazgatás bevallottan is azt a célt szolgálta, hogy erősítsék a kötéseket, hitelesítsék, esetleg korrigálják a bennünk meglévő képet, beavassanak azokba az erőfeszítésekbe, gondokba és tervekbe, amelyek most a Viharsarok vezetőit és lakosságát foglalkoztatják. így aztán ez a kirándulás nem csupán a gyermekkor nosztalgikus .emlékeit idézte, nem csupán a bölcsőhelyek és sírkertek kötelességeire figyelmeztetett, de a szomszédság okán, a hasonló és tanulságos példák jogán a tapasztalatok megosztására is. Békést sokan és gyakran bélyegezték hazánk egyik legelmaradottabb sarkának, ahová érkezve kátyúsakká válnak az utak, pusztuló képet mutatnak a települések, fertőzöttek a kutak, szűk marokkal méri a termést a föld. Köszörülték ugyan a csorbát a hírneves nyomdászdinasztiák örökségével, agrárszocialista mozgalmak föl-fölszított lángjaival, a Körösök tiszta vizéről szóló legendákkal. A valóság azonban kegyetlenebb és kíméletlenebb. Különösen az elmúlt öt esztendőben kényszerítette ki az őszinte és felelősségteljes szembenézést. Hogy a megye vezetői állták a farkasszemet, a helyzettel szembeni felelősségvállalást, jól példázza a megyei tanács végrehajtó bizottságának egy 1984-es dokumentuma. Ebben olvasom: „Békés megye felszabadulás után megtett — kedvezőtlen helyzetből induló — útját, a területi munkamegosztásban elfoglalt helyének változását két ellentétes tendencia mindvégig jellemzi. Ezek egyike a saját múlthoz viszonyított, eltérő ütemű, de egészében véve dinamikus fejlődés, mely potenciális lehetőségként — és deklarált politikai célként — mindenkor magában foglalta a fejlettebb térségekhez való felzárkózást. Ez az erőteljes tendencia az ipar, a mező- gazdaság és a többi ágazat területén alapjaiban változtatta meg a termelés feltételrendszerét, volumenét és kultúráját, javította a lakosság életkörülményeit — de az ország fejlettebb térségeihez viszonyítva — mennyiségi jellegű maradt. Infrastrukturális téren növekedett a megye viszonylagos elmaradottsága.” Jól látták, hogy ez az utóbbi mondat átfogta az élet sok területét. S e tényt mi sem bizonyítja jobban, minthogy megfogalmazták : a lépéshátránynak egyik oka csupán az örökölt elmaradottság, a másik a hosszú távú, komplex fejlesztési programok késői indítása. Ennek persze sok oka van. Az ipartelepítés intenzív fejlődését, a szerkezetváltást például gátolta, hogy a nagy budapesti gyárak, vállalatok — úgymond — „gyarmatként” kezelték békési egységeiket. A mezőgazdaság szűkös keresztmetszete és viszonylagos elsze- gényedettsége szakemberhiánnyal és infrastrukturális fejletlenséggel párosult. Rontotta a helyzetet a települések aránytalan fejlődése, az értelmiség elvándorlása és sorolhatnám. Fontos döntés született, amikor egyik fő feladatként éppen az itt élő értelmiségi rétegek kötéseinek erősítését, élet- és munkakörülményeinek javítását, presztízsük növelését, lehetőségeik bővítését határozták el. A „gondolkodva kritizáló” értelmiség nem mindig volt édes gyermeke a politikának. Nem régi keletű felismerés, hogy munkájuk, jó közérzetük, felelősségük és szabadságérzetük harmóniája, képességeik magas szintű kibontakoztatása a fejlődés óriási hajtóereje. A komplex program részeként igyekeztek hát megnyerni a már itt élőket, hazahívni vagy feladatokkal ellátni az elszármazottakat. Három fontos területen kínáltak új, eddig szokatlan kifutási lehetőséget. Az országban úttörő vállalkozásként hozták létre a megyei tudományos koordinációs szakbizottságot, és egyedülálló munkakört létesítettek e feladatok sokoldalú ellátására, szervezésére, bonyolítására. Jó érzékkel ismerték fel, hogy a helyi könyvkiadás — a nyomdaipari hagyományok nemzetközi elismertségére is építve — értelmiséget szervező, tudományt népszerűsítő és a gyakorlathoz is közelítő szerepet tölthet be. A rendszeresen megjelenő kötetek reprezentálják a Viharsarokban folyó tudományos tevékenység spektrumát a helytörténeti munkáktól, a néprajzi, biológiai, munkás- mozgalmi kiadványokon át az agrártörténeti, irodalmi és művészeti kötetekig. Ezek egyszerre megtartó erők, idekötő szálak, a gyakorlati eredmények startkövei, az értelmiség presztizsnövelő tényezői. Egy fehér folttal ismét kevesebb — harmadik jelentős eredményként könyvelhetjük el a tanítóképzés megindítását. Békés megyében mostanáig a szarvasi vízügyi és öntözési főiskolán és az óvónőképzőn kívül nem volt felsőoktatási intézmény. Jövőre elkészül a minden kívánalmat kielégítő, építészetileg is igényesen fogalmazott főiskolai épület- együttes Békéscsabán, amely — szemben a mai hazai gyakorlattal — elkészültekor nem szűk, hanem „egy számmal nagyobb” lesz az igényeknél. Kínálja ugyanis a később konkretizálódó társadalmi elvárások kielégítésének lehetőségét is. Hadd szóljak még egy fontos dologról, arról a társadalmi nagykorúsodást reprezentáló szemléletről, amely- lyel a megye vezetői szembenéznek a tényekkel. Felismerték, hogy a lemaradás megszüntetéséhez, a fölzárkózáshoz képtelenség tudományosan is megalapozott tervek és ésszerű kompromisszumok nélkül hozzáfogni. Pontos elemzések után úgy döntöttek, hogy az attak a legégetőbb és leginkább mai gondokat veszi célba. Gondolok itt elsősorban a településfejlesztés megyei koncepciójára, melyek között olyan speciális tudományos kutatási témák is szerepelnek, mint a nagyváros vonzáskörzetének sokoldalú elemzése, e kettős szorító hatásának vizsgálata a lakosság életmódjára, szokásaira, jövedelmi viszonyaira, tudati elemeire; olyan kísérletekre, mint a megyei irányítású nagyközségek köz- igazgatási reformja, a kerületi elöljáróságok szervezete, az összevont szakigazgatású, de önkormányzati szempontból önálló társközségek rendje: a Körösök völgyének környezetvédelmi mintaterületté nyilvánításának koncepciója; a mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek tudományos eredményeket is felhasználó fejlesztési programja és sorolhatnám. A dobozi műemlék templom szószéke a római Szent Péter bazilika szószékének terméskő másolata. Bécsből hozatta Doboz egykori ura, Wenckheim Dénes gróf. Hozzá terveztette a templomot — gombhoz a kabátot. A mellette álló kriptát és a karnyújtásnyira levő magtárat Ybl Miklós tervei alapján építették. A neoromán templom és mauzóleum ma műemlék, s műszaki szempontból is jelentős, hiszen mennyezetét 1898-ban vasbeton elemekből építették. Amikor a plébános eperpálinkával kínált bennünket, elmondta gondjaikat, nehézségeiket is. A megyei tanács elnöke ott helyben ígéretet tett, utánanéz, mivel tudják segíteni e jelentős épület- együttes értékeinek megóvását. Később a mágori monostor romjai között Öpüsz- taszer jutott az eszembe. Kibontakozni látszik egy jelentős alföldi emlékpark., ahol együtt látható az őskor, az új- és a rézkor feltárt leletanyaga, a Csolt-nemzetség monostorának megmaradt alapja, s immáron egy majdani népi íróknak emléket áll'tó panteon első két szobra. Szabó Pál és Erdei Ferenc portréját az alkotmány ünnepére avatták föl. Amikor leöblítettem a birkapörköltet, a konyhában a zsörtölődő Pista bácsira találtam. „Nem is igazi urak ezek, pont a birka fejét hagyták meg, pedig azon vannak a legfinomabb falatok.” Pedig biztosan nem attól tartanak, hogy fejétől ítélik, meg az „uralkodó osztályt”. Tandi Lajos A bürokrácia valóban az a mesebeli sárkány,' melynek ha egy fejét sikerül is levágni, hét újabb nő helyette. Talán egyetlen témában sem piszkolódott be annyi papír és fáradt el hangszalag, mint a bürokrácia túlkapásainak csepülésében, s lám, nézzünk körül közel és távol, a bürokráciái él és virul, aktáinak, sorállásainak, pecsétjeinek se vége, se hossza. Valamikor azt hittem, a modern technika, a számítógépek korszaka egyszer majd csak véget vet az ostobaság, a lelkiismeretlenség, a rossz szervezés rémuralmának, de hosszas tartózkodásom a világ legfejlettebb ipari államaiban arról győztek meg, hogy a bürokrácia nem magyar betegség, szépen virul az a legkorszerűbb technika birtokában is. A mai ember életének tetemes részét különböző forma- nyomtatványok kitöltése, igazoltatása és láttamoztatá- sa teszi ki, legyen szó adásvételről, kölcsönről, utazásról. Szinte már az a csodálatos, hogy ebben a papír- dzsungelben, ebben a szabályőserdőben még egyáltalán lehetséges a lét, hiszen sokszor már maga a Hivatal sem érti, mit miért tesz, miért kell éppen így tennie. Rossz sorom és nyughatatlan természetem úgy hozta, hogy a Földhivatalnál kellett egy bizonyos tulajdoni lapot beszereznem. Az első napon csupán úgy a felderítésig jutottam el: látván, hogy az utcáig tart a sor, úgy döntöttem, a legközelebbi félfogadási idő kezdésére fogok megjelenni. így is csak harmincadik lettem, és türelemmel végigácsorogtam azt az órácskát, míg előkeresték az én iratomat is. Észre kellett vennem, hogy az okkal mogorva személyzet a pultok mögött az okiratok tárolásának legősibb kartotékrendszerében fejti ki áldásos tevékenységét: mikor is jutna el a számitógépes adatkezelés oda, ahová az isten is teremtette volna?! Azt viszont örömmel konstatáltam, hogy a jó öreg xerox már eljutott ebbe a hivatalba, mely a zordon hatóság puritán szigorával kezeli az állampolgárokat, akik vacak ügyeikkel az ő nyugalmát megszentségtelenítik. A sor végén egy kellőképp hivatalnoki modorú hölgy árulja az okmány-, (bocsánat!) illeték- bélyeget, magamban felkiáltok, ó, haladás, régen ilyenkor szokták elküldeni a polgárt a két kilométerre fekvő trafikba, vagy postára ezért, de én, illetve ügyvédem, mindenre gondoltunk, én elhoztam a kétszer hetven forint értékű bélyeget, biztos, ami biztos. Rám kerülvén a sor, elreb’egem, hogy én hoztam okmánybélyeget, mire a hölgy csak úgy, rám sem pillantva: azt én nem fogadhatom el. S már szakítja le tömbjéről ugyanazokat a címleteket, már ragasztja is, és bekasszírozza az én száznegyven forintomat. Nos, nem tagadom, sok minden megfordult ekkor a fejemben. Az erőszakosabb megoldásokat nem részletezem. Végiggondoltam a panasztevés lehetőségeit. Megkereshetem a hivatalvezetőt, ha ugyan bent van, és bejutok, talán meggyőzhetem arról, hogy nevetséges, törvénytelen, felháborító és jogtalan, amit beosztottja művel, ki tudja, miért, talán jutalékot kap a saját okmánybélyeg- felhasználásáért, ki tudja? De nem vagyok mai gyerek, nekem is van más dolgom, okmánybélyeg meg folyton kell valamire ebben a nyomorult világban. Talán meg is lincselnének a mögöttem nyomakodók, ha ilyen semmiséget szóvátennék. De most, ráérő időmben, szóvá teszem. De ugyan minek? Nem kívánom, hogy átalakuljanak ügyfélszolgálati irodává. A lakótelepünkön például megszűnt, ezt is most, ügyintézés közben tudtam meg: már a tanács is rádöbbent, nem kell annyira szolgálni azt az ügyfelet. El tud az jönni öt kilométerrel odébb is. Én meg. botor állampolgár, arról ábrándozom, hogy egyszer majd mindent egy helyen lehet intézni, pillanatok alatt, okos gépek terminálja előtt, kölcsönösen mosolyogva. Ma azonban a hivatalban az ülőhelyek hiánya, a dohányozni tilos táblák, és az izzadtságszag a jellemző. Az ügyfelek izzadtságának a szaga. Szentmihályi Szabó Péter Molnár M. Eszter: A Értetek Jaj annak ki a népet hamis megfontolásból naivitás bélyegével alulról-fölfelé kitapétázza hogy magasabbrendű művészet ködében elfelejtse önmagát apái igazát jaj annak ki fonákon húzta fel becsület-ingét s fonák humanizmussal hirdet igaz igét!
