Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-27 / 253. szám
1986, október 27., hétfő jrami-fiTa VELÜNK! Válaszol! az illetékes „Gáz van a gázzal” címmel rovatunkban október 6- án adtuk közre egy olvasónk levelét, amelyre a Dégáz békéscsabai üzemegységétől a következő válasz érkezett: „Szcmancsik Mihály, Békéscsaba, Bem utca 37. szám alatti lakos gázszerelési terve engedélyezésre üzemegységünk címére 1986. március 3-án érkezett. A terv jóváhagyása 1986. március 10-én megtörtént. Az engedélyes terv 1 pld-a üzemegységünk irattárában megtalálható, szemben a cikkben leírtakkal, s annak másolatát mellékelve megküldjük. Megjegyezzük, hogy műszaki átvételkor a kivitelezőnek a műszaki átvevőnk részére 1 példány megvalósulási tervdokumentációt kell átadni, amit elmulasztott, s ebből adódott a panaszos által leírt félreértés az elveszett dokumentációról. A készre jelentést követően átvevőink többször is megkísérelték a műszaki átvételt, azonban különböző kivitelezői hiányosságok miatt — melyet a cikk sem vitat — az átvételre nem került sor. Az átvevőnk utólagos kifogása abból adódott, hogy az első sikertelen átvételt követően beépített nyílászárók miatt, a nyomásszabályozó védőtávolságon belül került. A cikk megjelentét követően október 8-án az energiafelügyelet, a kivitelező' (Multiprofil) és a Dégáz képviselője megtekintette a belső szerelést és megállapította, hogy a nyomásszabályozó szabálytalanul lett felszerelve, ezért ezt jogosan észrevételezte a Dégáz műszaki átvevője. A hiba kijavítására a kivitelező a helyszínen ígéretet tett és október 13-án kérte a biztonságtechnikai, illetve műszaki vizsgálatok lefolytatását. Az üzemegység képviselői október 13-án megjelentek a helyszínen, azonban a kivitelező a nyomáspróbát — műszer hiányában — ném végezte el. A kivitelező újabb időpontként október 17-ét jelölte meg. Természetesen a sikeres nyomáspróba és műszaki átvételt követően a lakás üzembe helyezését soron kívül elvégezzük. Hasonló esetek elkerülése érdekében ezúton is felhívjuk a lakosság, illetve a kivitelezők figyelmét, hogy műszaki-biztonsági okokból csak kifogástalanul' kivitelezett és az előírásoknak megfelelő gázszerelések átvételére van lehetőségünk. Ennek hiányában a gázvezetékhálózat nem helyezhető üzembe. Megítélésünk szerint nem a gázszolgáltatót terheli a felelősség.” Nyugdíjasklub Lökösházán Ez év jaftuárja óta működik Lökösházán a nyugdíjasklub, mégpedig a művelődési ház keretében. A klub elnöke Pelle Andrásné, akinek nagy segítséget nyújt ebben a munkában Kiss Ká- rolyné, a kultúrház igazgatója. Negyven bejegyzett tagot számlál a klub, de ennél jóval több idős ember fordul meg itt, akiket' egy- egy, számukra különösen érdekes program vonz. Minden második héten tartanak összejövetelt, megünneplik a születésnapokat, csekély ajándékokat adnak egymásnak, szendvics és üdítő mellett beszélgetnek. Anyagi bázisuk erősítésére május végén batyusbált rendeztek, melynek újszerűsége meghozta a kedvet, s.' a résztvevők azóta hasonló összejövetel megszervezésén fáradoznak. A bál bevételéből budapesti kiránduláson vettek részt. A Cooptourist autóbuszával 44-en indultak augusztus 27-én a fővárosba. A csaknem 80 éves emberek, akik közül nem egy életében a megye, de talán a járás határát se lépte át, hihetetlen sok élménnyel tért haza. A legújabb tervük egy nosztalgiabál megszervezése, ahol áz idősebbek a régi bálok hangulatát idézik majd, a fiatalok pedig diszkót mutatnak be. Péter Ferencné Lökösháza Gesztenyegyüjtés Üttörőcsapatunkat szeptember derekán felkereste a Mátr^drog Gt gyulai kirendeltségvezetője, hogy gyűjt- sünk gesztenyét, ők vállalják a folyamatos szállítást. A csapatvezetőség és az úttörőtanács döntött: benevezünk ebbe a népgazdaságnak is hasznos akcióba. A pénz egyharmad részén ajándék- tárgyakat veszünk, amit az akció végén kisorsolunk a pajtások között. Minden tíz kilogramm gesztenye után adtunk egy sorsjegyet. Az átvételnél a 6—7. és 8. osztályos pajtások segítettek. A pénz kétharmada a csapat7 pénztárba kerül és a nyári csapattáborozásra használjuk majd fel. Köszönjük Dobra Sándornak, a Mátra- drog szakfelügyelőjének és munkatársainak a lehetőséget, a mindenkor pontos szállítást és fizetést. Eddig már 4,2 tonna gesztenyét vettek át tőlünk. A gyűjtési kedv még nem lankad, csak a gesztenye fogy. napról- napra. Reméljük, az átvevők is úgy vélekednek, nem volt hiábavaló felkeresni a me- zőhegyesi kisdobosokat és úttörőket. Mi pedig annak örülünk, hogy a pajtások a közösségért, a közös célért dolgoztak egy hónapon át. Kovács Tünde úttörőtanács-titkár, Mezőhegyes, Petőfi Sándor úttörőcsapat Útavató Egy szép őszi napon ünnepségre gyűltek össze Gyulán a Sittye utcában lakók, hogy megünnepeljék: valóra váit régi álmuk. Megépítettek társadalmi munkában csaknem negyed kilométer hosszú, négy méter széles betohutat, több mint 200 ezer forint értékben. A körzet tanácstagja, Papp József már tavaly hozzákezdett a szervezéshez, és társulást alakítottak az útépítés megépítésére. A társulásba valamennyien beléptek, még a 89. évét taposó özv. Szilágyi Jánosné is. Nemrégiben kezdték meg a munkát, szinteztek, csákányoztak, zsaluztak, és nyolc nap alatt megépítettek a Sittye utcában a csaknem ezer négyzetméter. a Kerék utcában 400 négyzetméter betonutat. Amikor az út elkészült, a már előbb említett verőfényés őszi napon. megterítettek a frissen elkészült betonút közepén — képünkön —, és jó hangulatban tangóharmónika zenéje mellett felavatták a betonutat. Kép, szöveg: B. O. II temetők állapotáról „Becsüljék meg emlékhe- \ Iveinket” — ezzel a címmel í jelent meg egy cikk a Ma- I gyár Nemzetben 1986. IX. ; hó 29-én. A cikk nagyon el- I marasztalólag ír a debreceni I hősi halottak temetőjének el- I hanyagolt, siralmas állapo- I tárói. A sírokban az 1848-as I és az 1914—18-as harcok hő- j sei nyugosznak. A cikk ké- j réssel fordul ezen szomorú ! állapotok megszüntetéséért, és emlékhelyeink megbecsü- í léséért. Békéscsabán az 1914—18-as háború hősi halottainak temetőjéről is je- I lent meg egy cikk a Békés I Megyei Népújságban, amely hosszasan.foglalkozott a temető elhanyagolt állapotával. Mintha' úgy emlékeznék, hogy védnökséget is vállalt I érte valamelyik iskola ta- I nulóifjúsága. Nem tudom, I ezt a nemes feladatot tud- I ták-e teljesíteni. Ha igen. I hálás köszönet cselekedetű- j kért a fiataloknak. (Teljes név és cím i szerkesztőségünkben) Szerkesztői üzenetek / I Munkásór utca XIII. jelű épület lakásvásárlói, Orgs- I háza: Kérjük, mielőbb írja- I nak pontos neveket és címe- j két, mert ügyükben csak így I tud az OTP segíteni. * * * Pintér Anita, Gyomaehd- röd: Köszönjük a színes élménybeszámolót, melynek közreadására most helyhiány miatt nincs mód. Változatlanul várjuk azért leveleidet, és lehetőség szerint közzé- tesszük azokat. Véradók az óvónőképzőben / » Több mint negyedszázados múltja van a Szarvasi Óvónőképző Intézetben az önkéntes véradásnak. Az óvodapedagógus-pályára készülő j hallgatók átérzik e humanitárius szolgálat jelentőségét, és csaknem minden alkalom- j mai a hallgatóknak a több mint a fele jelentkezik véradásra. Az intézetben évente két alkalommal, tavasszal és ősszel rendeznek véradónapot. Legutóbb október 15-én került erre sor, amikor 115- en, összesen 46 liter vért adtak. E jó hangulatú véradónapon az intézet két dolgozója, Pesztránszky Zoltánná és Valach Pálné éppen tizedik alkalommal adott vért, s elérte a „10. véradásért” bronz kitüntető jelvény fokozatot. A Békés Megyei Véradóállomás vezetői és megjelent dolgozói elismerő jelzőkkel illették a véradónap megrendezését, a nagy számú jelentkezést. Bízunk benne, hogy a legkisebbek leendő pedagógusai, az óvónők majd munkahelyükön is tovább őrzik e nemes szellemet, és ott is segítenek az önkéntes véradás szervezésében. — ró, Szarvas FIGYELEM! Orion — olcsó színes tévék nagy választékban, OTP-re is, amíg a készlet tart. Generál—Ramovill bolt Békéscsaba, Erkel F. u. 4. Telefon: 66 24-970. Az Ablak című televíziós műsor békéscsabai telefon- ügyeletére érkező közérdekű, illetve megyei témájú kérdések egy részére ezeken a hasábokon válaszolunk. Hívásaikat a legközelebbi, szegedi stúdióval közös adás idején is várjuk a (66) 25-173-as telefonszámon. Ki fizet honvédelmi hozzájárulást? - fl füzfatelepítésröl - Úthelyzet Gyulán - Dz orvos válaszol Szász Zsolt (tel.: 21-911) a honvédelmi hozzájárulás — mozgás- sérültek állal igénybe vehető — csökkentése, illetve teljes összegű elengedése feltételeiről kért felvilágosítást. Kérdésére Ladányi Gyula, a Békés Megyei Tanács pénzügyi osztályának vezetője válaszolt: — A honvédelmi hozzájárulás fizetése alól mentesül, aki: 1. testi vagy szellemi fogyatékossága miatt keresőképes foglalkozásra képtelen, vagy 67 százalékban elveszítette; 2. testi vagy szellemi fogyatékossága mellett keresőfoglalkozásra képes, de keresete, jövedelme nem haladja meg a sorkatonai szolgálatot teljesítők hozzátartozóit megillető családi segély megállapításánál irányadó összeget. A hozzájárulás részbeni, vagy teljes megfizetése alól indokolt esetben méltányosságból az 1. fokú pénzügyi szerv — a hadkiegészítési és területvédelmi parancsnoksággal egyetértésben — mentességet engedélyezhet. A kérelmező 67 százalék feletti munkaképtelensége esetén automatikusan mentesül a honvédelmi hozzájárulás fizetése alól, 67 százalék alatt a hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokság véleményét figyelembe véve mérlegelik a kérelmét, 30 százalékos, vagy az alatti munkaképtelenség esetén nem mentesülhet a kötelezettsége alól. A jogosultság elbírálásakor figyelembe veszik a kérelmező havi jövedelmét; továbbá, hogy hány százalékban veszítette el a munkaképességét, illetve. hogy munkaviszonyban áll-e? A kérelmet az 1. fokú pénzügyi hatósághoz (városi tanács vb, pénzügyi osztálya, adócsoport) kell benyújtani. Amennyiben azt elutasítják, a fellebbezést a megyei tanács vb pénzügyi osztálya adócsoportjához kell eljuttatni. Chlebikné Ceizler Teréz (tel.: 26-957) lakóhelyén — Békéscsaba, Derkovits sor — tapasztalta, hogy néhány fűzfa az Élővíz- csatornába dőlt, s a helyébe nem telepítettek újat. Az utcában lakók magánerőből szívesen ültetnének a megüresedett partszakaszokra fűzfacsemetéket, de nem ismerik az ezzel kapcsolatos lehetőségeiket. Botyánszki János, a Kertészeti és Köztisztasági Vállalat igazgatója jó hírrel szolgál a Körösparti lakóknak: — Magánerőből is telepíthetők új fűzfák a kidőltek helyébe, amelyhez a Tisza- menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Békés—Csongrád Megyei Üzemigazgatósága (Gyula, Lenin út 91.) előzetes engedélye szükséges. Szakái Tamás (21-238) autóvezetői tanfolyamra jelentkezett, s a kötelező orvosi vizsgálat elvégzésére a körzeti orvoshoz irányították. Munkahelyén dolgozik egy üzemi orvos, s miután a gyógyítását is mindig ő látta el, a körzeti orvosát egyáltalán nem ismeri. Kérdése: miért nem fordulhat az üzemi orvoshoz, hogy majd ő utalja be belgyógyászati vizsgálatra? — Valószínű, félreértés folytán küldte el az üzemi orvos Szakái Tamást körzeti orvosához, hogy ő utalja be belgyógyászati vizsgálatra. Az 1 1976. (I. 16.) Eü. M. számú rendelet rendelkezik a gépjárművezetők egészségi alkalmasságának orvosi megállapításáról. A rendelet a kezelőorvos megjelölésnél mind a körzeti, mind az üzemi orvos kifejezést használja. Tájékoztattam a megyei üzemj szakfőorvost arról, hogy az üzemorvosokat ismételten értesítse a gépjárművezetők alkalmassági vizsgálatával kapcsolatos tennivalókra. Ezekre a vizsgálatokra azért van szükség, hogy így körültekintően megállapítsák, hogy a gépjárraű- vezető-jelöltnek (gépjármű- vezetőnek) nincs-e olyan betegsége, testi vagy szellemi, illetőleg érzékszervi fogyatékossága, amely őt a gépjárművezetésre egészségi szempontból alkalmatlanná teszi. Ennek a megállapításához szükséges a megfelelő orvosi információ beszerzése. Dr. Rácz László megyei főorvos Kiss József (tel.: 62-311) a gyulai közutak, járdák rossz állapotát tette szóvá, amelyek több helyen lesüllyedtek, balesetveszélyesek, főleg sáros, esős időben. A jelenlegi körülményekről és a lehetőségekről Hild György főmérnök, a Gyulai Városi Tanács műszaki osztályának vezetője tájékoztatta telefonálónkat: — Gyulán az 1986. január 1-i állapot szerint mintegy 280 ezer négyzetméter - útburkolat, 205 ezer négyzet- méter járdaburkolat, 30 ezer négyzetméter parkolófelület és 460 ezer négyzetméter földút folyamatos fenntartásáról kell gondoskodni. Figyelembe véve a burkolatok két felújítás közötti, mintegy 10 éves élettartamát és az éves fenntartási költségeket, a meglevő burkolatok változatlan minőségű fenntartása 1986. évi árakon hozzávetőleg 150 millió forintot igényelne a VII. ötéves tervben. Ezzel szemben a tanács VII. ötéves pénzügyi tervében erre a célra csak alig több mint 30 millió forintot tud fordítani, ami a szükséglet 20 százaléka. Ebből adódóan, az országos helyzethez hasonlóan, az előttünk álló négy évben az utak további romlásával kell számolnunk. A burkolt utak felülete évről évre jelentősen nő, elsősorban a lakosság áldozatvállalása, kisebb részben a tanács támogatása révén. Ennek következtében megnövekszik a folyamatos karbantartást igénylő felület, másrészt az ilyen akciókhoz nyújtott tanácsi támogatás a meglevő utak felújításától von el pénzt. összegezve azt mondhatjuk tehát, hogy az 1990-ig terjedő időszakban a burkolt úttal való ellátottság lényegesen növekszik, a burkolatok műszaki állapota viszont folyamatosan romlik. Sajnos, ez utóbbi a későbbi időszakra is érvényes lesz, ha csak nem sikerül az egész népgazdaság teljesítményét, és ezzel együtt a közfeladatokra fordítható pénzt lényegesen növelni.