Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-24 / 251. szám
I 1986. október 24,, péntek NÉPÚJSÁG Egy munka- és balesetvédelmi ellenérzés nyomában II kultúra kulturáltsága A környék néprajzi hagyományait mutatja be az a kiállítás, melyet Szeghalmon, a Sárréti Múzeum Kossuth téri termében nyitottak. A gyűjtemény összeállításából nagy részt vállaltak a múzeum baráti körének tagjai is II közművelődésben dolgozók élet- és munkakörülményei Sokaknak talán bizarrul fest az alábbi képlet: a kultúra nem bizonyosan feltételezi a kulturáltságot. Sok éves (s hamis) beidegződésünk szerint legalábbis a kettő szinte ikerré összefonódott fogalom — volt. Mindez egy igen nagyszabású vizsgálat tapasztalatait összegző előadás kapcsán vetődött fel: nem először és — sajnos — nem utoljára. A közelmúltban a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének vezető tisztségviselői — Gáspár Károly munkavédelmi főellenőr vezetésével — megyénk hat üzemeltető vállalatának és intézményének 4.3 munkahelyén (amelyek mindösszesen „csak” ezer embert foglalkoztatnak, de százezrekért dolgoznak!) végeztek munka- és balesetvédelmi ellenőrzést négy napon át. így 19 moziban, négy művelődési házban és központban, öt zeneiskolában (köztük a békéscsabai zeneművészeti szakközépiskolában), a Jókai Színházban és 14 zenés vendéglátóipari egységben jártak. Némi malíciával körítve úgy is fogalmazhatnék: gazdag, széles körű és változatos lehet az a jegyzőkönyv, amelynek egy-egy példányát az illetékes megyénkben szervezetek, intézmények, csak a helyi problémák gyűjteményét rögzítve az üzemeltetők ajánlott levélben megkapnak. A bevezetőben említett tévedés kiterjeszthető a munkavédelem fogalmára is. A munkavédelem ennek ellenére nem a munkát, s jelen esetben nemcsak az azt végzőt védi, annak érdekében készült rendelkezések, jogszabályok sorát foglalja magában, hanem ennél lényegesen tágabb kört érint. Talán furcsa a példa, de a szemléletesség kedvéért le kell írni. Ha egy — mondjuk — élelmiszeripari üzemben a dolgozó nem tartja be a munkavédelmi előírásokat, legrosszabb esetben megrázza az áram, megvágja a kezét. Ebben a most vizsgált ágazatban azonban a felelőtlenségből származó vétség következménye túlnő az elkövetőn: esetenként százak élményét, rosszabb esetben személyi biztonságát kockáztatja, teszi ki veszélynek. Megelőzve a vizsgálat általános summázatait, vágjunk a közepébe. Az apró- cseprő hiányosságokat nem tekintve a legkirívóbb esetet az orosházi Petőfi Sándor Művelődési Központ (jelen sorok szerzője hadd tegve hozzá: megyénk egyik legjobban működő közművelődési intézménye!) és a kö- rösladányi művelődési ház (szintén a jelesek közé tartozik !) szolgáltatta. A vizsgálatot végzők erősen fontolgatták annak lehetőségét, hogy az orosházi művelődési központot bezáratják; megvonják tőle a működési engedélyt. Hogy miért? A színpad — finoman fogalmazva — balesetveszélyes (noha rendszeresen táncos rendezvényeket tartanak a korhadt deszkákon...). Az 1983-as elektromos hálózati rendszert felülvizsgáló jelentés — amely szerint az e kategóriába tartozó berendezések egyike sem felel meg az előírásoknak! — egyetlen megállapítását sem vették figyelembe, mivel azóta érdemi változás nem történt. A színpadi díszletmozgató rendszer állapota — szintén csak enyhe jelzőt használva r— kritikán aluli; azt a művelődési központ másfél évtizeddel ezelőtti megnyitása óta szakember nem ellenőrizte! Mindez azért is kirívó, hiszen a nagyteremben öt (!) színház ad évadonként bérleti tájelőadás-sorozatot; a rendszeres — s a közönség számára szintén fontos — úgynevezett egyéb színpadi rendezvényékről már nerp is beszélve! A körösladányi művelődési ház esetében a megállapítások azonosak vagy érdemben hasonlóak. A helyzetet bonyolítja (súlyosbítja?) az a tény is, hogy mindkét köz- művelődési intézmény bérlemény is; a megyei moziüzemi vállalat rendszeresen tart itt vetítéseket. Vagyis tűzvédelmi és elektrotechnikai szempontból, ha lehet, még szigorúbbak a feltételek; nos ezeknek sem felelnek meg az állapotok! Bizonyára még sokan emlékeznek arra a színpadi tűzre, amely a nyár elején volt a békéscsabai Jókai Színházban. Ezt követően a munka- védelmi felügyelőség szakembereinek közreműködésével részletes, s mint a mostani jelentés is feltárja; eredményes vizsgálat tprtént, amelynek minden egyes megállapítását és utasítását megvalósították. Megyénk egyetlen színházának háza táján mégsem rózsás a helyzet. A, Korvin és az Ábra- hámffy utca sarkán épülő műszaki műhelyeket befogadó ház kivitelezése többek között azért is húzódik, mivel a tervezők és a kivitelezők — kettejük között a jogos részarányt megállapítani nem ez a vizsgálat volt hivatott! — úgymond „elfelejtették” a tűz- és balesetvédelmi szabályok betartását, azok figyelembevételét. Ha fel lehet állítani egy rangsort, miszerint ezen ágazaton belül ki dolgozik a legrosszabb munkakörülmények között, akkor az első helyen a szórakoztatózenészek vannak. Ehhez a nem irigyelhető elsőséghez megannyi olyan objektív körülmény járul (munkaidő-beosztás, szerződéses rendszer, szociális ellátatlanság, kikü- szöbölhetetlen környezeti ártalom stb.), amelynek megszüntetésére még remény sem lehet. Az azonban már figyelmet érdemel, hogy például megyénk talán legreprezentatívabb éjszakai szórakozóhelyén, az orosházi Alföld Szálló bárjában, meghökkentően szabályellenes állapotokat találtak a „zenekar mögött”; az elektromos csatlakozások tekintetében. De jószerével más, vizsgált (e sorok írója említi: a nem vizsgált!) helyeken sem sokkal jobb a helyzet. S ami a diszkósokat illeti !... S mindezekhez hadd tegyük hozzá: az úgymond igazi munkavédelmi vizsgát csak (!) kategóriás zenészeknek (lemezlovasoknak) kell tenniük. Megyénkben (is) a zöm úgynevezett IME-s, azaz ideiglenes működési engedéllyel rendelkező zenész, diszkós ... S előfordulhat, hogy a tinik százai 220 voltos, nagy amperszámú, de szigeteletlen vezetéken táncolnak a Modern Talkingra... Számomra kicsit furcsa volt, hogy a vizsgált ágazatban a legnagyobb szeletet kihasító moziüzemi vállalatról esett a legkevesebb rosszalló megjegyzés. Tény — s erről lapunk olvasói is időről időre értesülhetnek —, hogy a vállalat minden évben erején felül vállalkozik a bizony nagyon leromlott megyei mozipark felújítására, karbantartására. Sokszor a bérlemények — amelyek a helyi művelődési házakban vannak — „feljavítására” is. Persze, a vizsgálat ennek a vállalatnak is adott megszívlelendő tanácsokat. Ezek azonban olyanok, amelyek nem befolyásolják a működést (gépészek továbbképzésének rendszere, karbantartó-szerszámok állaga stb. — valóban valamennyi olyan, ami nem érdekli a nagyközönséget). A vizsgálat „csúcsán” a zeneiskolák állnak. A békéscsabai szakközépiskolában és zeneiskolában, valamint az orosházi és a békésiben néhány adminisztratív hiányosságot kivéve mindent rendben talált az ellenőrző bizottság. Valljuk meg őszintén, ha a munkahelyi munkavédelmi megbízott (felügyelő, osztályvezető stb. — kinek-ki- nek .munkahelyén mi a neve, posztja) „kukoricázik”, egy- egy elképzelést homlokráncolva megvétóz, nemegyszer gúnyosan vélekedünk róla. De ilyenkor eszünkbe sem jut, hogyha nem látná el feladatát (ha ellátja: mert erre is részletesen kitért a vizsgálat; itt is van mit tenne!), mekkora, alkalmasint katasztrofális balesetek, tűzesetek lennének. Ahogy mondani szokás, emberemlékezet óta nem volt ilyen ellenőrzés Békés megyében. Az a bizonyos ördög azonban nem alszik! S a kultúra ebben is kulturáltságot kíván; s mi több: követel! Nemesi László Békés megyében 1985-ben a munkások és alkalmazottak havi átlagkeresete hatezer forint volt; a népművelőké 950 forinttal, a múzeumokban dolgozóké és a könyvtárosoké pedig mintegy ezernyolcszáz forinttal volt ennél alacsonyabb. A bizony megdöbbentő arány- eltolódás is bizonyítja, hogy igen fontos és sürgős megoldást kívánó témát tűzött napirendjére a Közalkalmazottak Szakszervezetének Békés Megyei Titkársága tegnapi ülésén, amikor a közművelődésben dolgozók élet- és munkakörülményeiről, bérhelyzetéről, a fejlesztés lehetőségeiről tárgyalt. A testület megállapította, hogy csakis helyi erőből, a tartalékok kihasználásától várható előbbrelépés. Ennek érdekében az ágazati szak- szervezet tisztségviselőinek és a munkáltatóknak (különös tekintettel a helyi tanácsokra) szorosabb kapcsolatot kell kiépíteniük, amely kiterjed minden konkrét esetre. Megállapították azt is, hogy ha hamarosan nem történik lényeges változás az anyagi megbecsülés terén, a most is nagyarányú pálya- elhagyás tovább fokozódhat, aminek következményeként megyénk közművelődésének jövője is veszélybe kerülhet. A testület ülésének második részében szervezeti és működési szabályzatát hagyta jóvá. (ni) ......készen állni a szeretetre...” f l Czabán-díjas orosházi munkaközösség Szinte lehetetlen vállalkozás egy alkotó pedagógusközösség többéves munkáját, napi küzdéseit és sikereit röviden tolmácsolni. Az Orosházi József Attila Általános Iskola alsós munkaközössége és e sorok írója is tudta ezt, mikor leült egy kis összegzésre. Békés Megye Tanácsának Czabán Samu-dija jelentette az apropót, amit a közelmúltban vehetett át a tizenhárom tagú kis közösség. Az eredmények, amelyeket az évek során elértek, igen nehéz körülmények között születtek. Hiszen egészen ez év szeptemberéig — az új, Eötvös téri általános iskola felépültéig —, negyvenes létszámú osztályokban tanítottak még az alsó tagozaton is. Aki pedig csak valamit is ért a pedagógiához, az tudja, sokszorosan keservesebb, küzdelmesebb ennyi kisgyermek nevelése, oktatása. Ez a lelkes kis csapat mégsem panaszkodott, hanem képes volt időt és energiát fordítani az állandó önképzésre, az elméleti és gyakorlati alkotó munka végzésére. A munkaközösség vezetője, Musztafáné Horváth Gyöngyi a beszélgetés során éppen az elméleti pedagógiai tevékenység jelentőségét hangsúlyozta. Pályázatokat nyertek dolgozataikkal, többen rendszeresen publikálnak, különösen a környezet- ismeret, az anyanyelv, a matematika és a technika tantárgyakban értek el sikereket. S hogy eddig is elismerték szakmai tudásukat, azt a megyei szintű továbbképzések vezetése, s egy általuk kidolgozott és ma is élő úttörőprogram — a kék nyakkendőért és a vörös nyakkendőért próba — és a bemutató foglalkozások egész sora fémjelzi. Hogy lépést tudjanak tartani a gyorsan változó követelményekkel, a munka- közösség tagjai állandóan tanulnak. Vannak, akik az oktatástechnológiai tanfolyamot végezték el, komplex továbbképzésben a munka- közösség hetven százaléka vett részt, Gönczi Eszter pedig egy szigorlattal, kol- lokválási kötelezettséggel is járó kétéves tanfolyamot fejezett be sikerrel a debreceni tanítóképzőben. Nem véletlen, hogy az új tantervi dokumentumokról kikérték a munkaközösség véleményét. Saját bevallásuk szerint nem sokat értekezleteznek. Évente 4-5 alkalommal ülnek össze, de azt komolyan előkészítik. A munkakapcsolat viszont mindennapos közöttük. Most éppen — Berki Sándor igazgatóhelyettes mondta —. a kissé háttérbe szoruló rajzoktatás új útjait kutatják, ö fogalmazta meg azt is, hogy ez a kollektíva egymás iránt elkötelezetten él és. dolgozik, s nem lehet olyat kérni, amit megbízhatóan, jól ne teljesítenének. A munkaközösség tapasztalt, több évtizede tanító pedagógusokból áll'. A fiatal kollégát — a kezdés nehéz időszakában — lelkiismeretesen patronálták. Pedig találhattak volna kibúvót az együttműködés alól. Hiszen tavaly még tizenegy alsós osztály négy helyen volt. S hogy mégis hogyan alakult ki ez a gyerekekért és egymásért is áldozni tudó, ösz- szetartó közösség? Honnan ered belső igényességük? Nehéz megfogalmazni. Találkozásunkkor, amikor szó volt erről is, arról is néhány mondatban próbáltak erre is választ keresni. „Egy-egy szakmai kérdés kidolgozására valaminek a hiánya vezetett minket.” „Minek a sok továbbképzés? Azért, mert nekünk lesz könnyebb a munkánk az ott tanultak révén.” „Fontos, hogy az ember minőségi életet éljen a szakmán belül is. Meg kell tanulnunk jól diagnosztizálni ahhoz, hogy sikerüljenek a „műté- teink”. „Az együttgondolkodásra azért van szükség, mert jóval kisebb az esély, hogy tizennégyen rosszul látunk valamit, mintha csak ketten döntünk.” Ez a közösség mindig felméri a legfontosabb tennivalókat, amelyekkel javíthatják munkájukat. Most a pszichikai ismeretek elmélyítését tartják sürgetőnek, mert mint egyikük mondta: — Felnőtt egy gyereksereg, akinek anyát, apát is nekünk kell adni. Ezzel a szereppel nem érthetünk egyet, de a gyereknek nagy szüksége van rá. Később beszéltünk még az óvoda és az iskola kapcsolatáról, amit ebben az iskolában régóta komolyan vesznek, aztán az iskolaérettségi vizsgálatokról, amelyeket ma sem tartanak megnyugtatónak, a módszerek egyéni kidolgozásáról, a pedagógusegyéniség fontosságáról és még sok mindenről. A munkaközösség vezetője ki is emelte, mikor az olvasástanítás különböző módszerein vitatkoztunk: — Munkaközösségünk egyik célkitűzése, hogy legyen mindenkinek egyéni stílusa, s kerüljük az uniformizáltságot. Búcsúzóul mindenki megfogalmazhatta távirati stílusban, hogy mit tart a legfontosabbnak pedagógiai munkájában. A munkaközösség egyetlen férfitagja, Kovács Tibor: — Az állandó önképzést, szakmai feltöltődést. Mások módszereinek a megismerését, és a jó hasznosítását. Zsótér Béláné: — Nem szabad elszürkülni, a rutinra hagyatkozni. Ügy kell tanítani, hogy számomra is érdekes legyen. A gyerekeket pedig sikerélményhez juttatni. Dr. Bacsur Kálmánná: — Szeretem ezt a pályát, mert anyáskodhatok a gyerekek között. A legfontosabbnak szeretetéhségük kielégítését tartom. Ezt mint három gyermek édesanyja is mondom. Baranyai Béláné: — Egyrészt: a tanítványaim és az én érdekem azonos kell legyen. Arra nevelem őket, hogy becsüljék önmagukat és másokat is. Legyen belső szükségletük az új iránti fogékonyság, érdeklődjenek mások munkája iránt is. Csizmadia Istvánná: — A tantárgycsoporton belül matematikát, földrajzot és kör- nvezetismeretet tanítok. Szeretem ezeket az ismereteket szemléletes módon átadni. Ä nevelés területén pedig az eredmények éltetnek. Mert sikerélményre a gyerekeknek és nekem is szükségünk van. Ferencsik Zoltánná: — Fontosnak tartom, hogy a tanító nyitott, érdeklődő legyen. S a frissen hallott és látott ismereteket adja is át a tanítványainak. S még egyet. .. A középpontban a gyerek álljon. Gönczi Eszter: — Ebben a munkában azt szeretem, hogy analfabéta gyerekből írni, olvasni tudó, közösségi embert nevelhetek. A módszereimet mindig ráöltöztetem a gyerekre, az osztály- közösségre. A küzdés és az öröm a legszebb ezen a pályán. Dr. Csizmadia Sándomé: — Végtelen nagy szeretet és bizalom kell a gyerek iránt. S ehhez a törődéshez minden nap meg kell újulni. Fontos a szülőkkel együttdolgozni, s a közösségi nevelésben jól támaszkodhatunk az egykori tanítványainkból lett úttörővezetőkre. Mi nem idegenként kapjuk meg a harmadik osztályban a gyereket. Hiszen jól , ismerjük egymást, egymás munkáját, és építünk is rá. Jó ilyen közösségben dolgozni. Musztafáné Horváth Gyöngyi: — Meg kell találni minden gyerekben az értéket, és azt kell kibányászni. S ebben a nem túl könnyű életben legalább boldoggá tenni őket. Megtanítani a konfliktusok feloldására, és szeretetet, szeretetet adni. Ehhez a munkához pedig hozzásegít az egymást segítő, alkotó közösség. Maczkó Lászióné: — A szülőkkel való kapcsolatteremtést tartom nagyon fontosnak. Figyelek és támaszkodom a munkájukra. Ehhez olyan légkört kell kialakítani, hogy bizalom legyen a gyerekek és a szülők között. A pedagógusnak pedig mindig készen kell állni a szeretetre. Berki Sándor igazgatóhelyettes: — Ehhez nem nagyon van már hozzátenni való. Annyit azért kiemelnék: fontos az önismeret, amelynek önképzéssel és naprakész tudással kell párosulnia. Nem szabad az úiért „feltétel nélkül” lelkesedni. Szeretem a szakmailag hiú kolléganőkét, és fontos az egymás iránti elkötelezettség. De ezt ebben a körben felesleges is mondanom. (A beszélgetésről hiányzott Csizmadia Ferencné, Felföldi Lászlóné és Szuszták Judit.) \ B. Sajti Emese
