Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-24 / 251. szám
1986. október 24., péntek o IZHiWKfiW Háztáji sertéstenyésztés A fejlesztés akadályai és lehetőségei Dr. Böő István, országos hírű szakíró, a nagyüzemi és a háztáji sertéstenyésztés, -hizlalás körülményeinek avatott ismerője. Az Állatorvos-tudományi Egyetem elvégzése óta megyénkben dolgozik. Korábban a Muronyi Serköv állatorvosaként, most pedig a háztáji sertéstenyésztéséről megye-, sőt országszerte jól ismert Kamut község állatorvosa. Eddig három szakkönyvet írt. Kettőben a nagyüzemi sertéshústermelés kérdéseit, a legutóbbiban pedig a kisgazdaságok állatállományának egészségvédelmében szerzett tapasztalatait, tanácsait adja közre. Szerkesztőségünkhöz küldött írása a háztáji sertéstenyésztés körülményeit, munkánk jobbá, hatékonyabbá tételének gyakorlati akadályait, lehetőségeit taglalja. A célhoz vezető lehetséges legjobb utat vázolja az irányításban és a termelőmunkában dolgozók elé. Figyelmükbe ajánljuk. A húsipari követelmény teljesítése alapkérdés: a háztáji gazdaságok is minőségi sertéshúst állítsanak elő! Miközben — jogosan — mindenki ezt hangoztatja, és ez egyetlen, hústermeléssel foglalkozó riportból sem marad ki, de a hogyanra konkrét választ már nem mindig kapunk. A helyzet megítéléséhez abból kell kiindulnunk, ■hogy a kistermelő akkor foglalkozik saját szükségletén felüli sertéshústermeléssel, ha munkája után hasznot is remélhet. Hogy van-e haszna és az mekkora, az sok mindentől függ. Kétségtelen, a központi intézkedések alapvetően meghatározzák a sertéshústermelés közgazdasági helyzetét, de meg is teremtik a munka feltételeit. Nézzük a kivitelezést! adottságokhoz választani a fajtát A fajtakérdés; lényeges a kocakihelyezés. Ennek kereskedelmi oldala rendezett, de a szakmai annál kevésbé. A fajta a gazdaságos sertés- tartásnak nem egyedüli, de igen fontos tényezője. A nagyüzemi sertéstenyésztési program beindulása után tucatnyi fajta és hibrid kezdte meg termelését. Ezek között nemhogy a kistermelő, de még a szakember is alig tud eligazodni, miután az egyes rendszerek természetesen a maguk fajtáját „kiáltották ki” legjobbnak. Az élet szerencsére ezt a kört leszűkítette, és ma már — legalábbis tömegméretekben —a legjobban beváltak maradtak meg. Ez a megállapítás is csak általánosan igaz, hiszen ki ne hallotta volna ugyanazt a Sertésfajtát az egyik udvarban dicsérni, a másikban szidni? Mivel a legértékesebb fajta is csődöt mond, ha nem oda tesszük, ahova való (körülmények, tartási feltételek, gondozás, ápolás), nem azt kapja, amit megérdemel (takarmányozás), ha nem tudatosan, hanem ötletszerűen szaporítjuk. Súlyos hibának tartom az uniformizálást, amit egy-egy községben tenyészállat-kihelyezés címén végzünk, és azt, ahogyan végezzük. Milyen a mai gyakorlat? A kistermelő két -úton juthat tenyészanyaghoz: vagy saját kocájának szaporulatából, vagy a húsipar; kihelyezésekkel. Vizsgáljuk meg ezeket részletesen: az előbbi sok hiba forrása azért, mert a kistermelői kocaállomány jelentős része ma is spontán, ötletszerű, nem egyszer szakszerűtlen keresztezések terméke, hiszen a gazda csak külső megjelenéséből ítéli meg a fajtát. A húsipari kihelyezésekkel is gondjaink vannak. A szakmai háttér nem megnyugtató. Miért? Tenyészállatot csak az a nagyüzem helyezhetne ki, melynek állategészségügyi háttere rendezett, mely bizonyos fertőző betegségektől mentes. A kistermelőknek azonban nemcsak az fontos, hogy kocája brucellózis miatt ne vetéljen el, hanem az is, hogy jó konstitúciójú legyen, vagyis hosszú időn át megbízhatóan, jól termeljen. Itt kezdődnek a bajok! Ugyanis a kihelyezéskor küllemre esetleg szép tenyészállat a háztájiban aem szaporodik, ha mégis, utódaival rengeteg a probléma, lesántul, és így tovább. Mi a teendő, mire ügyeljen különösen a háztáji termelő? Mindkét fél érdekelt a sikerben . A szaporaság, a malacne- vevelő-képesség, de még hústermelő-képesség tekintetében is minden mai hússertésfajta megfelel a kívánalmaknak. De különbség van köztük tűrőképesség, igényesség, a környezeti ártalmakkal szembeni ellenállóképesség, alkati tulajdonságok szempontjából. Olyan sertésfajta, mely mindenhova jó, nincs! Adottságainkhoz válasszuk meg a fajtát, és ne próbáljuk azt körülményeikhez erőltetni, mert ez igen drága módszer! Éppen ezért, ha egy területen mondjuk 100 tenyészko- cára van szükség, nem biztos, hogy 100 hibridet kell odavinni csak azért, mert valamely reklám szerint ez a legjobb. Az biztos, hogy ez a legkényelmesebb! Előfordulhat, hogy oda kell 70 hibrid, de kell 20 magyar lapály és 10 nagy fehér is! A kocakihelyezéseket tehát nem általában, hanem konkrétan kellene csinálni, annál inkább, mert aki kétszer pórul jár, harmadszorra már nem ugrik be, ezeknek a ma egyébként nélkülözhetetlen és, ha jól csinálnánk, eredményt hozó akciónak! Ehhez természetesen ki kell menni az udvarokba, tájékozódni a tartási, takarmányozási körülményekről, a gazda elképzeléseiről, helyszínen meggyőződni a kihelyező nagyüzem tenyésztési módszereiről, s ha az zárt hizlaldából válogat háztájiba te- nyészanyagot, vagyis süldőnevelése nincs, onnan ne legyen szabad akciós kocát kihelyezni. A tenyészállat-kihelyezés után a kistermelőt nem szabad magára hagyni! Problémáit, kérdéseit akkor kell megoldani, amikor azt jelzi, és nem holnap! A szolgáltatásainkra sajnos jellemző pongyolaságot, felületességet, pontatlanságot (tisztelet a kivételnek) itt el kell felejteni! Ha megegyezünk a gazdával, hogy délután háromkor ott vagyunk, ha csak meg nem halunk, legyünk ott! Ezek kapcsolatteremtő, a bizalmat alapvetően meghatározó emberi dolgok, legalább olyan fontosak, mint a szakmaiak. Ott, ahol a nagyüzem és a háztáji között jó és teljes az integráció, ahol mindkét fél érdekelt a siker-’ ben, ez ma is így van! A takarmányozással összefüggő kérdések sem elhanyagolhatók. A korábbi évtizedek gyakorlatához viszonyítva itt a legnagyobb a változás (ipari abrakkeverékek, tápok), itt a legtöbb baj is. A tápok etetésének két alapszabálya van: azzal a korcsoporttal kell etetni, amelyiknek készült és úgy, ahogy van, mindenféle kiegészítés nélkül. Ezeket lépten-nyo- mon megszegik: keverik a malac-, hízó-, kocatápokat, felhígítják, kiegészítik, a kon- centrátumot rossz arányban keverik a gazdasági abrakhoz. Különösen sok bajt okoz, hogy egyes hozamfokozók, ki- egészítőszefek, premixek ellenőrzés nélkül jutnak az ele- ségbe, spontán, ötletszerűen, nem megfelelő koncentrációban. Természetesen a leglelkiismeretesebb gazda sem tud megfelelően takarmá- nyozni akkor, ha olyan tápot kénytelen etetni, ami éppen van, vagy ha annak béltartalma hiányos, esetleg szennyezett. Akik a szakmát művelik Van egy mondás: aki valamihez nem ért, az beszél róla, aki valamihez kicsit ért, az ír róla, aki valamihez nagyon ért, az csinálja. Az lenne a legjobb, ha azok terjesztenék az ismeretanyagot is, akik a szakmát a gyakorlatban művelik. Ismeretet terjeszteni természetesen lehet központilag, TIT-tanfo- lyamokon is. Leghatékonyabb azonban az, ha az ismeretek átadása konkrét, akkor történik, amikor arra éppen szükség van .Ha egy kistermelő azt kérdezi, mivel párosíthatja lapály-kocáját ahhoz, hogy az utódok szilárdabbak legyenek, nem tarthatok kiselőadást a fajtakérdésekről általában, hanem meg kell ott és akkor mondanom, hogy nagy fehér kannal. Ebből is következik, az a legideálisabb, ha helyileg és olyan szakember ad ismereteket, aki a kistermelőkkel a legszorosabb kapcsolatban van (háztáji állat- tenyésztő. állatorvos). Ez segítőkészséget, önzetlenséget, időt kívánó tevékenység, melyet csak az csináljon, aki ezért soha nem vár sem erkölcsi, sem anyagi elismerést. Kevés a jól használható, valóban gyakorlati ismereteket nyújtó szakkönyv, ezek terítése egyszerűen borzalmas. Éppen ott nem kaphatók, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk, vagyis a falvakban. Kevés szakember vállalkozik ismeretterjesztésre, mert aki végzi, ha elismerést nem is kap érte, néha bizony megalázzák. Erre gyakorlati megfigyeléseim vannak. Az ismeretterjesztés nem tudományos tevékenység, ezért ezen a területen nem jegyzik. Más kérdés, hogy a meglevő ismereteket úgy átadni, hogy azt az egyetemi végzettségű ember és a betanított munkás egyaránt megértse, legalább olyan nehéz, mint egy kandidátusi értekezés, s lehet, hogy gyakorlati haszna is van akkora. A hivatal nem szereti, ha dolgaiba kívülről akár közvetve is beleszólnak, a szakma egy része pedig szkeptikus, más része nem igazán örül annak, ha a kistermelőt kiokosítjuk, így azután az ismeretterjesztő elszigetelődik. Ezen a területen bőven van munkalehetőség. Dolgoznunk is kell, mert ingyen, nem adnak semmit sem a vállalatnak, sem a termelőnek, a termelő pedig az országnak. Mindenért meg kell küzde- nünk, s ha erre a pályára állítottuk magunkat, akkor nagyon következetesen ezen kell járnunk az ország, a társadalom javát szem előtt tartva. Dr. Böő István „Jó lányaim vannak Interjú Szurovecz Bélánéval, a Budapesti Harisnyagyár vezérigazgatójával Ami legfőképpen izgatott bennünket, az a gyulai leányvállalat sorsa, annak vezetői megítélése. Erről és a meglevő gondokról beszélgettünk Szurovecz Béláné vezérigazgatóval. — Azt hallani, hogy a teljes vertikum sohasem lesz meg Békés megyében a termelésben, ugyanakkor a festődéi kapacitás kész van Budapesten, sőt mi több, fejlesztik a durvaáru-készítést a fővárosban! Mi ebben az ön álláspontja? — Csak a laikusok vágya volt az, hogy Békés megyében kialakítható a teljes vertikum. A gyógyvizek városában nem lehet szennyvizet termelni. A központi gyár Budapesten a Duna mellett van és onnan szippantja ki, s oda táplálja vissza a mechanikusan tisztított vizet. Ott alakítottuk ki az olcsó gőzenergia lehetőségét, megteremtettük a kedvező gáznyerés feltételeit, nyilvánvaló hát, hogy ott volt célszerű a festődéi kapacitás kialakítása. Éppen ezért festődéi kapacitás Békés megyében nem fog a jövőben létrejönni. Ez az egyik része a dolognak, a másik pedig az, hogy szabad színes fonalfestési kapacitások állnak Magyarországon. Ugyanakkor pamutfonalgyártásból megnövekedtek a gyártási lehetőségek, megjelent a csúcstechnológia, ez lehetővé teszi a teljes vertikumot Békés megyében''- festöde nélkül is. — Milyen fejlődési lehetőséget szánnak a szeghalmi telep gyárrá léptetésének? — önelszámoló egységet szeretnénk fejleszteni belőle, hogy növekedhessék az önállóság, a szellemi kapacitás gyarapodjék, s a szellemi tőke megjelenjen a termékek színvonalában, a szép zokniban. — Nem kerülhető ki a kérdés, hogy mi lesz a leány- vállalattal, ön szerint hova jutottak a másfél év alatt, s mire növik ki magukat? — Az a nagyon nagy baj, Szurovecz Béláné, a vezér- igazgató Fotó: Kovács Erzsébet hogy a bértömeg nagyobb, mint a nyereségtömeg, s ez visszafogja a fejlődést. S az a baj másik tényezője, hogy ők csupán az 50 százalékos elvonást ítélik gondnak. A korszerűbb gép, az csak az egyik megoldás, de nem az egyetlen. Arra kell törekedni, hogy a nyereség nőjön túl a kifizetett bértömegen, s akkor mindjárt jobban fest a helyzet. Az is csak egyfajta magyarázat, hogy a gyártmányszerkezet, a fele jövedelmezőség, mint a finom harisnyánál, okozza a bajt, a kis visszamaradt nyereséget. El kell mozdulni a nagyobb mennyiség, a minőség és az igények szélesebb körű kielégítése felé. Ennyit a bajaik okáról, de azt kell mondanom, hogy vonjanak be pótlólagos forrásokat, ha a bank úgy ítéli meg, hogy hitelképtelenek, megalakulnak az üzleti bankok, ott kell próbálkozni. Azt is el kell mondanom önnek, hogy ez alatt a másfél év alatt olyan fejlődést mutatott fel ez a leányvállalat, amire azelőtt sohasem volt példa. Kereskednek, fejlesztik a gyártmányaikat, megváltozott a szemlélet a termelés és piac megítélésében. Ez egy nagyon hasznos és a termelés szempontjából kamatozó dolog, de ezzel együtt nagyon türelmetlenek is, ezt is jónak tartom. Gondolkodjanak, miként lehetne továbblépni! Tudja, a tőkeszegénység megákadályoz mindannyiunkat abban, hogy látványos programot hajtsunk végre. Említettem az eladhatatlan készleteket és az ezzel egy időben jelenlevő hiányt. Tavaly 300 ezer pár harisnya állt eladatlanul a raktárakban. Ez másfél havi termelés. Itthon senkinek se kellett, eladtuk tőkés exportcsatornákon. Az idén a gyerekáruval jártunk hasonlóképpen. Berendezkedtünk arra, hogy olcsóbban jobbat adunk a fogyasztóknak és elszántan kereskedünk, s emellett kitartunk, a gyulai leányvállalattal együtt. — Van-e elképzelése, hogy anyagiakkal, vagy az elvonás mértékének csökkentésével támogathatják a gyulai fejlesztési célokat! — Közösen határoztuk meg a célokat az alapításkor, s az első év eredményei jobban alakultak, mint azt terveztük. Ám mi is látjuk, hogy közösen kell keresni a megoldást a nyereség növelésében. Ebben hamarosan lépni kell, de ma még nem tudom, milyen módot kell választani. Tudom, ők az elvonás kiküszöbölésére is gondolnak, de mi örülnénk, ha keresnék azokat a pótlólagos forrásokat, bevonható tőkét, ami segítségével beruháznának. Én ezzel együtt úgy ítélem meg: jó leányaim vannak! — Azt viszont igen furcsának találjuk, hogy a leányvállalat igazgatója nem tagja a vállalati tanácsnak. Mi az ön véleménye erről? — Amikor ez a forma kialakult, magam is kerestem az okát. Azt a választ kaptam, hogy de hát konkurensei vagyunk egymásnak a termelésben, az eladásban. Nem jutottam ebben előbbre, látom, hogy megoldásra vár ez a kérdés! Számadó Julianna Brigádkapcsolatok A Békéscsabai Textilruházati Ipari Szövetkezet szocialista brigádjai a termelő- munkán kívül szerteágazó közművelődési és egyéb tevékenységet folytatnak. Két brigádjuk pedig „különleges kapcsolattal” rendelkezik, ugyanis rendőrbrigádokkal működnek együtt. — A kezdet két évre nyúlik vissza — mondja Laczó Jánosné, a szövetkezeti bi' zottság elnöke —, amikor a Közlekedésbiztonság; Tanács Kun Béla brigádja megkereste az elnököt, hogy tudnánk-e valami ajándéktárgyat készíteni a vetélkedők nyerteseinek. — Hamar megértettük — folytatja Borgye Györgyné, a Munkácsy brigád vezetője—, hogy mindnyájunk érdeke a biztonságos közlekedés, és szívesen járultunk hozzá a népszerűsítéséhez. S elkezdtük a takaros, kék, simlis sapkák készítését. Szigorúan csak műszak után, társadalmi munkában és hulladékanyagból. Először százat csináltak, óriási sikere lett, aztán a két év alatt több mint ezer lett belőle, mindig újabbak, mindig szebbek, s közben a munkához az Urbán Magdolna vezette Nagy Klein Ilona brigád is csatlakozott. A Békés megyei kapitányság részéről pedig a Jambrik József brigád. S itt is, ott is egyre jobban megismerték a brigádok egymás munkáját, és járni kezdtek egymáshoz. A Rutexesek elmentek a KRESZ-vetélkedőkre, szendvicseket készítettek, háziasz- szonykodtak, a rendőrök meg a szövetkezeti rendezvényeket látogatták. Télapó-ünnep, nőnap, gyermeknap . .. Először egy Télapó-rendezvényen vettek részt, sőt, ők hozták a fellépő művészeket és a hango- sítóberendezést is. Azóta ez már bejárt út, nőnapkor a gyomaendrődi KISZ-fiatalok adtak nívós műsort, s az idei gyermeknapon nemcsak a KRESZ-versenyt rendezték Bográcsban fő az ebéd a családi napon meg, hanem a fellépők tiszteletdíját is ők fedezték. Természetesen a brigádpénzből. Sokáig lehetne sorolni, mi minden az, amit a helyzet hoz magával, és segítséget kíván egyik vagy másik oldalról, s ami odáig vezetett, hogy jó lenne már a családoknak is megismerkedni. Erre volt jó alkalom nemrég .— a fegyveres erők napjának jegyében — a rendőrség szanazugi üdülőjében rendezett családi nap, amikor reggeltől estig gyerekestől együtt szórakoztak a brigádok vidám, jó hangulatban. És itt került sor a Munkácsy és a Jambrik brigád együttműködési szerződésének aláírására is. Ezt a családi ismerkedési napot a téli szánkózás fogja majd követni — a gyermekek örömére —, de előbb lesz a közös almaszedés. Amit itt keresnek, annak a helye még nincs eldöntve. Eddig már adtak a Nemzeti Színház, a battonyai gyermekfalu javára, valamint a mozgássérülteknek, ami egyébként is hagyomány a Rutexnél. Az viszont biztos, hogy a Jambrik brigád segít a szűcsrészleg őszi nagytakarításában, s Munkácsyék ezt tavasszal Szanazugban viszonozzák. S lesz majd közös budapesti kirándulás is, mind a négy brigád részvételével. S szó van arról, hogy a szövetkezet sportpályáját be kellene keríteni és ez bizony férfimunka... Ilyen tartalmas ez a kapcsolat, amelyben fontos minden: az egymásnak nyújtott segítség, a jó viszony, a barátság, de talán a legfontosabb az, hogy közelebb hozta egymáshoz egy fegyveres testület tagjait és a civil lakosságot. Vass Márta
