Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-16 / 244. szám
o 1986. október 16., csütörtök „Feladatban nincs hiány” Pályakezdés „hazai” segítséggel Márta, aki három év múltán is lelkesedik (A szerző íelvételei) Már majd minden jelentősebb fórum felvállalta a pályakezdő fiatalok gondjait. Gondoskodásuk elsősorban az életkörülmények javítását szolgálja, az otthonteremtést, a megélhetést. A pályakezdők közérzetét mégis a környezet, a munkahelyi kollektíva magatartása határozza meg. Szerepük a pályán maradásban legalább olyan fontos, mint az anyagiaké. Minden pályakezdőnek nehéz. Hiszen sok mindent meg lehet ugyan tanulni az iskolapadban, amiről aztán a gyakorlatban kiderül: nem is olyan könnyű alkalmazni. A fiatal pedagógus pedig — ha fel is vértezik valamilyen szinten a nevelés elméleti tudnivalóival — egyedül kell megbirkózzon a gyermeki lélek megismerésével, személyiségének elfogadtatásával. A pedagóguspólyán kevés tudni valamit. Ezt a tudást ót is kell adni. S ez az igazi művészet. Ebben segíthetnek a tapasztaltabb kollégák, de ha becsukódik a tanterem ajtaja, ott már nincs, nem lehet segítség. Egyedül kell mindenért megküzdeni. S hogy milyen ma a pályakezdő, a frissen végzett pedagógus első benyomása a munkahelyről, milyen gondokkal küszködik, hogyan érzi magát, azt a Vésztői Szabó Pál Általános Iskola két friss diplomás pedagó- gus-házaspárától tudtuk meg. Volt rosszabb is Az iskola igazgatója, Szili Géza tárt karokkal várta a pályázó fiatalokat. Hiszen a 69 pedagógusállásban dolgozó nevelőből öt — tovább nem tanuló — képesítés nélküli, ketten már folytatják tanulmányaikat, a szakos ellátottság pedig mindössze 67 százalékos. — Volt ez rosszabb is, három éve, mikor átvettem az iskola irányítását, a képesítés nélküliek harminc százalékot is kitettek. De idén már eljutottunk odáig — mondja az igazgató —, hogy az alsó tagozaton csak főiskolát végzettek tanítanak. Most heten tanulnak a tantestületből, és ebből öten a második diplomájukat szerzik. Van két óvónőnk és még öt nyugdíjas pedagógus segíti a munkánkat. Szóval így már érthetőbb. miért örültem annyira a fiatal házaspár jelentkezésének. Iskolánkba 1120 diák jár, hét helyen működnek tantermeink, s ha körbejárom autóval mindet, mire visszaérek a főépületbe, 11 kilométert mutat az óra. Ezt csak a nem túl vonzó feltételek miatt mondtam, mert a pályázókat igenis befolyásolja. No, de én sem ültem ölbe tett kézzel, hanem gyorsan indultam a nyíregyházi főiskolára, hogy megbeszéljem a két fiatallal, mit tudunk nyújtani nekik. Kaptak lakást, feladatot bőven, és 4200 forintos alapfizetést, amire 400 forint osztályfőnöki pótlék jön még. Kél kívánság Nyiri Károly és felesége, Sva meg is érkezik beszélgetésünk közben, s őszintén, készségesen válaszolnak kérdéseinkre. Az igazgató jelenléte nem zavarja őket, úgy látszik, felhőtlen kapcsolat van a vezető és vezetettek között. — Pályázat útján kerültünk Vésztőre — kezdi a beszédesebb Éva —, jó messzire az otthonunktól. Karcsi Borsodban lakott, én pedig tiszabecsi vagyok. Két szempontunk volt az elhelyezkedésnél: legyen lakás és — mert azonos szakosok vagyunk — mindkettőnknek tanári állás. Az igazgató Éva és férje. Károly kartárs megkeresett Nyíregyházán bennünket, s bár négy helyre adtuk be a pályázatot, ez a két kívánságunk csak itt teljesülhetett. — Nem volt könnyű Vésztőre eljutni — idézi a kezdeteket Károly. — Nyíregyházáról Debrecenbe, onnan Püspökladányba utaztunk, majd két órai várakozás után felültünk a szeghalmi vonatra és onnan jutottunk el Vésztőre. Azért választottuk a vonatot •— mondja nevetve —, mert akkor még volt ötven százalékos kedvezményünk. — Nagy lakásunk van, hatalmas konyha, kamra, W. C., fürdőszoba, dolgozószoba és még két nagyszoba — sorolja Éva. — Akkor lehet bútorra spórolni... — Még szerencse, hogy a szüléinktől kaptunk egy szobabútort és mosógépet. Mert igazi, nagy lakodalmunk volt, amire az igazgató kartársat is meghívtuk, de sajnálhatja, hogy nem tudott jönni! — mondja Éva. — Olyan jól sikerült, hogy szívesen megismételném... Éva és Károly is matematika-kémia szakos. Mindkettő osztályfőnök ötödikben, és szerencséjükre, az egyik a hetedikben, a másik nyolcadikban öt párhuzamos osztályban taníthatja a matematikát. Ez nagy köny- nyebbséget jelent a felkészülésben. „Egészen belepirultam” — A fiatalok gyakran panaszkodnak, hogy nem kapnak elegendő feladatot, nem teszik próbára a képességeiket. Ez nálatok is így van? — Ajaj, nagyon is elláttak bennünket — mosolyog Károly. — Negyvennégy órám van egy ciklusban. Évának negyvenöt, én vezetem a matematika-munkaközösséget, és tanítunk a szakmunkások szakközépiskolájában is. — És mindehhez kaptok segítséget? — A fiatalabb kollégák nagyon segítőkészek voltak — veszi át a szót Éva. — Az idősebbek már kritiku- sabbak, de ez megszokott, azt hiszem, mindenütt így van. — A főiskola mindenre felkészített? — Erős, jó iskolából jöttünk, ahol alapos szakmai, módszertani felkészítést kaptunk. Csak éppen a tanítási gyakorlat volt kevés, és más — mondja Éva. — Itt közvetlenebbek, őszintébbek a gyerekek. No és most módunk van a tanítási órán kívüli megismerésre is. A pályakezdés legizgalmasabb része mégis az első szülői értekezlet volt. Sok mindenre nem tudtunk választ adni — vallja be őszintén Károly. — Hű, tetőtől talpig végignéztek, egészen belepirultam — emlékezik Éva. Azóta könnyebb. És visszatérve a felkészítésre. Az adminisztrációra nem készültünk fel. De még naplót sem láttam közelről. Nekem ez a legnehezebb. Éva és Károly tele van lelkesedéssel, hittel, lendülettel. Számukra szép, feladatokkal telire sikerült a kezdés. Megbeszéltük, hogy három év múlva újra találkozunk. Mert három esztendő után az ember sok mindent másképp lát. „Sok sikerélményem volt” Ami egyáltalán nem biztos, ez derült ki a harmadik esztendeje tanító Kind- liné Duna Márta elbeszéléséből is. Márta Békéscsabán, a Tevan Andor Nyomdaipari Szakközépiskolában tanít kzedés óta, s bár a Kossuth Lajos Tudományegyetemen történelem-népművelés szakot végzett, most történelmet és filozófiát tanít. — Végzéskor bőven volt válogatási lehetőség, de mert tanítani akartam, a fél szakkal nehezebben ment az elhelyezkedés. Sikerült a bejutás ebbe az iskolába, aminek örültem, mert Békéscsabai vagyok. No és a nagy- szüleimnél lakhatok, mint „szívességi lakáshasználó”. Bár, szülői segítséggel, és a város, a szakszervezet 40 ezer forintos támogatásával jövő nyáron — ha az építőipar is úgy akarja — saját lakáshoz jutok. Márta sem panaszkodhat arra, hogy nincs tennivalója. Könyvtárat vezet, osztályfőnöki munkaközösséget, és a békéscsabai pedagógusszakszervezet ifjúsági tanácsának titkára. A kezdetekre így emlékezik: — Mindenképpen pedagógus szerettem volna lenni. A pályámon sokat segített, hogy óvónőképző szakközépiskolában végeztem. Nem is kellett beilleszkedési, vagy pedagógiai problémákkal küszködnöm. Ez az iskola komoly peda- . gógiai, pszichológiai indíttatást adott a pályához, amit most kamatoztatok. Speciális kollégium keretében az egyetemen is foglalkoztam pszichológiával, most is végzek az osztályomban csoportlélektanból kísérleteket. Nagyon jó az osztályközösségem, és a hivatásomban sok sikerélményem volt, éppen a gyerekekkel való foglalkozásban, amiért szeretem ezt a pályát. A kollégák pedig kezdettől fogva kíváncsiak voltak a véleményemre, talán mert any- nyiféle munkaterületen dolgoztam. És a terveim megvalósítása elé sem gördítettek akadályt. Márta még irodalmi színpadot is vezet, s komolyan nekifogott titkári teendőihez. Lelkesen beszél terveiről, amelyekkel éppen a pályakezdő pedagógus-fiatalokon akarnak segíteni. Keresete 5400 forint, de keményen spórol a lakás érdekében. Maga varrja a ruháit, nem dohányzik, nem kávézik, s hétvégeken otthon, a szülei körében étkezik, ami ugyancsak segítséget jelent. Három év elteltével is lelkes, hittel végzi a munkáját. Jó vele beszélgetni, akár Nyiri , Károllyal és Évával. Hiszen csak olyan fiatalokon lehet és érdemes segíteni, akik maguk is vállalják a harcot, és tesznek is azért, hogy később átvehessék a stafétabotot. Ök tudják és vallják: állva, a lehetőségeket várva nem lehet haladni. Ha a fiatalokról beszélgetünk, érdemes rájuk is gondolni... B. Sajti Emese HANGSZÓRÓ Víz az iskolában Ha nincs víz, rossz, ha van, jó, ám észre sem vesszük, ha túl sok gyűlik össze: száz rossz. De, bár a szívünk mindig az elázottakhoz húz, az utóbbi időben annyi riportot lehetett látni-hallani e kellemetlen témáról, hogy lassan ellásul az ember. Nem így a tegnapelőtti Déli krónikát hallván az egyik szekszárdi iskoláról, ahol a vödör és a felmosórongy már tanszerré lépett elő. Mert amit röpke pár perc alatt egy mintariport tudtul adott, az újból felrázta a hallgatókat, ugyanis tömör, s jól szerkesztett volt, szinte egy egész drámának felelt meg. Bevezetés: egy szülő egyetlen mondata. így szólt: „Minket nem érdekel, ki a hibás, csak a gyerekek mehessenek az iskolába...” Aztán a klasszikus szabály szerint a tárgyalás következett. Egy pedagógus ismerteti a baj mibenlétét, utána az építők képviselője lép színre, hogy mindjárt másra is hárítsa a felelősséget, ekképpen: biztos az üzemeltető csinált valamit rosszul a kazánházban. Az iskolaigazgató stílusosan — ha már kéznél a víz — úgy nyilatkozik: mindenki mossa a kezét, pedig a tervező, a kivitelező a hibás, sőt a beruházó is, mert átvette az épületet. A befejezésben a szülő megismételte a kezdőmondatot — minket nem érdekel ki a hibás ... —, s ezzel a keret tökéletes lett. S jobban a hatást már nem is lehetett volna fokozni esztétikailag és érzelmileg sem, bár ezt a tudat csak később érzékelte, akkor nyomban az értelmet fogta meg. Meddig lehet még ezt csinálni, meddig lehet egymásra mutogatni úgy, hogy közben nem változik az áldatlan állapot? S egyáltalán, meddig lehet drága pénzért rosszul csinálni valamit?! Versforgató gyerekek Űj műsor indult, a Versforgó, s havonta egyszer jelentkezik majd ezután olyan helyekről, melyekhez egy-egy nagy költőnket erős szálak fűzik. Most a játékos irodalmi vetélkedőt Kiskőrösön rendezték meg és két ottani iskola 4-4 tagú csapata versenyzett. A téma — természetesen —: Petőfi Sándor. S mindkét csapat dicséretére legyen mondva: igazán jól szerepeltek. Tudták folytatni a megkezdett verseket, szavalatuk — a Szeptember végén és a Reszket a bokor — is szép volt, Aztán sikerült jó sok állat-, illetve növénynevet kikeresniük a versekből nagyon rövid idő alatt, továbbá felismerték az előadott versek után, melyiket kihez írta a költő, s frázisok nélkül beszéltek arról, milyen volt a kapcsolat kettőjük között, s miben nyilvánult meg. Sőt, a még felnőtteknek sem könnyű, „mit csinál a kicsoda” játékban is vették a lapot, végül még maguk is szerkesztettek hasonlókat. Ebben a szokvány vetélkedőktől hemzsegő világban üde színfoltot varázsolt a jó ötlet, az, hogy Palotás Ágnes szerkesztő műsorvezető elhagyta az unalmas, a beszámoltató sémát és a tudást szinte szórakoztatva csalta ki a gyerekekből. Érzett is, hogy élvezik, s a szűk félóra alatt rengeteget produkáltak, s ami fő, nyugodtan, minden kapkodás nélkül. Talán ez is volt az oka, hogy a műsorban szereplő ifj. Pathó István — mint egyszemélyes zsűri — túl szigorúan bírálta meg a verses szövegmondást és az átélést. Szerencsére ez különösebben nem zavarta a versenyzőket, folyt szépen tovább a játék. A hallgatót viszont zavarta valami, amire a végén döbbent rá: hogy nevenincs gyerekek vetélkedtek, mert csak a két iskolát mutatták be — Petőfi Sándor és Bem József —, a csapattagok neveit homály fedi. Akiből fogalom és köznév lelt A Képek és jelképek című műsor művelődéstörténeti ismereteket nyújtott gyermekeknek szánva. Maecenas ürügyén, aki már akkor mecénás volt, amikor még nem is tudta magáról, hogy az. A jól kiválasztott téma jó alkalmat adott az ókortól napjainkig áttekinteni a művészetet szerető, pártoló és segítő — meg gazdag és jó szemű — emberek sorát, s bemutatni, mit tettek. Elsősorban Maece- nast, kinek a neve nemcsak fogalommá, de köznévvé is vált, mivel oly nagyon szerette a művészeteket — főleg a költészetet — és mert volt miből és tudott bőkezű lenni. Vergiliushoz, Horatiushoz. S ezzel neves utódok sorát nyitotta meg. Kívüle még sokan szóba kerültek, köztük magyar mecénások is, mint Mátyás király és Beatrix az építészet és a zene kapcsán, vagy az Esterházyak, akiknél huzamosabb ideig működött Haydn, számos remekművet alkotva. Ady és József Attila mecénásáról — Hatvaniról — is beszéltek; az államot, mint mecénást csak futva említették. Közben a témához illő szép verseket és zenét hallhattunk, sőt egy paródiát is Karinthy így írtok ti kötetéből, az Adyra és Hatvanira vonatkozót. Az ismertetés is jó volt, főleg ott, ahol nem bonyolódott bele a túlzottan tudományos szó- használatba. Vass Márta Marék Vera A csúnya kislány című bábjátékát próbálja a KPVDSZ békéscsabai Napsugár bábegyüttese. Zsiros Ramóna, Túri Mária, Sülé Katalin .és Kolarovszki Krisztina játsz- szák a sünöket, akik befogadják hajlékukba a csúnya kislányt
