Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-12 / 215. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG I MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPIA 1986. SZEPTEMBER 12., PÉNTEK Ara: 1,80 forint XU ÉVFOLYAM, 215. SZÁM Ülést tartott a Minisztertanács Befejezte magyarországi látogatását a dán külügyminiszter Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke csütörtö­kön parlamenti hivatalában fogadta Uffe Ellemann-Jen- sent, a Dán Királyság ha­zánkban tartózkodó külügy­miniszterét. A találkozón részt vett Várkonyi Péter külügyminiszter, jelen volt Király Andrásné, Magyar- ország koppenhágai és Hans Kühne, Dánia budapesti nagykövete. A dán diplomácia vezető­je a délutáni órákban talál­kozott a sajtó képviselőivel a Külügyminisztérium buda­pesti vendégházában. Uffe Ellemann-Jensen elöljáróban leszögezte: Rendkívül szívélyes lég­körű budapesti tárgyalása­im tovább erősítik őszinte kapcsolatainkat, s ez is hoz­zájárulhat a nemzetközi lég­kör javításához. A Dán Ki­rályság külügyminisztere, új­ságírók előtt összegezve két­napos hivatalos tárgyalásait, elmondta, hogy a viszonylag rövid idő alatt is sikerült sok közös témát áttekinteni. Mivel a kétoldalú kapcsola­tok — mint mondotta — ki­tűnőek, elsősorban a nem­zetközi politika kérdései ke­rültek előtérbe az eszme­cserék során. Az európai biztonság és ervüttműködés kérdéseivel foglalkozó, Bécsben hamaro­san megnyiló értekezletről szólva a miniszter kifejtet­te, hogy kormánya állás­pontja szerint kiemelten kel­lene kezelni a humanitárius kérdéseket, mert — mint mondta — ezek képezik az alapját a kölcsönös bizalom­nak. Hangsúlyozta, hogy a kelet—nyugati viszonyban a nagyhatalmak mellett a kü­lönböző szövetségi rendsze­rek más tagjainak is nagy felelősségük van a kapcso­latok alakulásában. A dán külügyminiszter a gazdasági kapcsolatokról szólv^ utalt arra, hogy or­szágaink gondjai között van néhány hasonló, így fontos egymás tapasztalatainak megismerése, Magyarországi tárgyalásain egyetértés ala­kult ki abban, hogy sok te­rületen megvannak a kap­csolatok bővítésének lehető­ségei. Egy kérdésre válaszolva a Varsói Szerződés idei buda­pesti felhivásáról Uffe Elle­mann-Jensen kijelentette: minden olyan javaslat pozi­tív, amely új életet lehelhet régóta folyó tárgyalásokba. * * * Uffe Ellemann-Jensen dán külügyminiszter Várkonyi Péter külügyminiszter meg­hívására szeptember 9—11. között hivatalos látogatást tett Magyarországon. A dán diplomácia vezetőjét fogad­ta Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár (Folytatás a 2. oldalon) A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­töki ülésén Lázár György tájékoztatást adott a Zbig­niew Messnerrel, a Lengyel Népköztársaság Miniszterta­nácsa elnökével Budapesten, és a Willi Stoph-fal, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökével Berlinben — hivatalos, bará­ti látogatások keretében — folytatott tárgyalásairól. A kormány a tájékoztatókat jóváhagyólag tudomásul vet­te. A Minisztertanács megtár­Bányász Rezső államtit­kárnak, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnö­kének meghívására szeptem­ber *8—11. között Magyaror­szágon tartózkodott Herbert Neumayer, az Osztrák Szö­vetségi Kancellári Hivatal sajtószolgálatának vezetője. Megbeszéléseiken áttekin­tették a két ország tömegtá­jékoztatási intézményei együttműködésének helyze­tét, és továbbfejlesztésének lehetőségeit. Eszmecserét folytattak arról, hogyan le­gyalta a családjogi törvény módosításának tervezetét, és úgy határozott, hogy azt az Országgyűlés elé terjeszti. A javasolt módosítások elsősor­ban a családi kapcsolatok erősítését, a gyermekek foko­zottabb védelmét kívánják szolgálni. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a Gazdasági Bizottság jelentését a védett kastélyok és középületek helyzetéről és az állagvédel­mi munkákkal összefüggő, központi intézkedéseket igénylő további feladatok­ról. hét még jobb szakmai mun­kafeltételeket biztosítani az egymás országaiba látogató újságíróknak. Herbert Neu- mayert hivatalában fogadta Csehák Judit miniszterel­nök-helyettes; a találkozón jelen volt Arthur Agstner. az Osztrák Köztársaság bu­dapesti nagykövete. A ven­dég találkozott Horn Gyula külügyminisztériumi állam­titkárral és Pálfy Józseffel, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökével. Herbert Neumayer látogatása Eredmények a kohászatban Politikai klub Békéscsabán Karvalics László előadását tartja, mellette Tóth Jolán, a városi pártbizottság titkára Fotó: Gál Edit Az MSZMP békéscsabai bizottsága segítséget kíván nyújtani a vezető propagan­disták, a vezető agitátorok és aktivisták munkájához. Ezért politikai klubot alakí­tottak Békéscsabán az agitá- ciós és propagandaközpont­ban, a Dózsa György út 35. szám alatti székházban. A klubban a programok során előadások, beszélgetések ke­retében találkoznak a tagok politikusokkal, írókkal, új­ságírókkal, helyi állami- és politikai vezetőkkel. Tegnap, szeptember 11-én délután a megnyitó klubfog­lalkozáson a vezető agitáto­rok dr. Karvalics Lászlóval, az MSZMP KB osztályveze­tő-helyettesével találkoztak, aki a közéletiség és tájékoz­tatás témájáról beszélt az érdeklődőkkel. A tervek sze­rint legközelebb október 2- án Az SZKP harca a békés világért című előadást tart­ja dr. Pataki István, az MSZMP KB külügyi osztá­lyának munkatársa. Október 16-án, november 20-án és december 18-án Beszéljük meg címmel a résztvevők igényei alapján szerveznek találkozót helyi állami, poli­tikai vezetőkkel. November 13-án a marxizmus pozíciói­ról, az ideológiai munka fel­adatairól tart tájékoztatót dr. Kemény László, az MSZMP KB propaganda­alosztályának vezetője. A kohászat, a gépipar és a villamosenergia-ipar idei eddigi tervteljesítéséről, az iparvállalatok tervező mun­kájáról, valamint az elmúlt másfél-két évben alakult le­ányvállalatok, önállósult gyá­rak, gyáregységek helyzeté­ről és szakszervezeti életéről tanácskozott csütörtökön a vasasszakszervezet elnöksége. A testület megítélése sze­rint az ipar néhány terüle­tén, ha kismértékben is, de pozitív irányú változások ta­pasztalhatók. A termelésben differenciált növekedés kez­dődött meg, bár a vállala­tok pénzügyi helyzetében ez még nem hozott kedvező vál­tozást. Az év eddig eltelt ré­szében a három ágazat ered­ményei több szempontból meghaladják az ipari átla­got, ugyanakkor a következő hónapokban jelentős erőfe­szítések szükségesek a ter­melés élénküléséből adódó lehetőségek kihasználása, mindenekelőtt az export bő­vítése érdekében. A vas- és színesfém- kohászat termelése 2,2 szá­zalékkal haladja meg a múlt év hasonló időszakáét, ugyanakkor a folyamatos munkát gyakran zavarták alapanyag-ellátási hiányossá­gok és váratlan üzemzava­rok. Kedvező viszont, hogy enyhültek a munkaerőellátás feszültségei. A foglalkozta­tottak száma 1,2 százalékkal emelkedett. ■ JjÉ ' > I íj r •, 1 >É^. >' Nyírott plüss köntösben a mama és gyermeke Fotó: Szökő Margit Bővült a Baby Pack . A Békéscsabai Kötöttáru- gyár 1982-ben a kenguru védjeggyel ellátott Baby Pack csecsemő-egységcso­maggal elnyerte BNV nagydíját és a közönségdí­ját. Hazánkban elsőnek megszervezték a csomagok házhoz szállítását. A kisma­ma postán megrendelheti a csecsemő első „ruhatárát”, egyebek között réklit, sap­kát, tipegőt, totyogót, láb­zsákot, pelenkát, takarót, fürdőlepedőt. Gyermekorvo­sok, védőnők, kismamák, mérnökök véleménye alap­ján állították össze a szín- és formatartó anyagból ké­szült három csomagos Baby Packot, ami hamarosan nagy népszerűségnek örvendett. A gyakorló kismamák újabb ötletei alapján 1984- ben megjelent a kibővített, második, 1986-ban pedig a harmadik 10 csomagos egy­ségcsomag. A csecsemőkön kívül n bölcsödés korú gyer­mekek részére is gyártanak pulóvereket. garnitúrákat, kocsi kabátokat, köntösöket stb. A kismamák nyírott plüss mini és maxi köntöst kérhetnek, egy színben, csí­kos változatban. A Baby Pack népszerűsé­gére vall: 1985-ben az or­szág minden táján összesen 25 ezer családhoz csengetett be a postás a kengurus sár­ga táskával, melynek tar­talma öröm a mamának, a babának, az egész család­nak. a. BNV-nagydijas termék a piacon A rövidesen megnyíló őszi BNV alkalmából az MTI munkatársai arról tájéko­zódtak, hogy a tavaly vásá­ri nagydíjat kapott 13 ter­méket gyártják-e, s hogyan « ikult sorsuk a hazai és a Iföldi piacokon. A tavalyi őszi BNV-n a textil-, bőr- és ruházatipari cikkek aratták a legnagyobb sikert, hiszen a nagydíjat nyert 13 termék közül hét e körbő] került ki. A győri Gardénia Csipkefüggönygyár BNV-nagydíjas poliészter függönycsaládjával nemcsak hazai, hanem nemzetközi si­kereket is aratott. Már az elmúlt évben 108 ezer négy­zetmétert értékesítettek ezekből a termékekből, 1986 első felében pedig további 340 ezer négyzetmétert. Mind bel-, mind pedig kül­földön további megrendelé­sekre számítanak. A Soproni Ruhagyár Dominó elnevezé­sű hőiruha-családja is sike­resnek bizonyult. Eddig mintegy ötezer garnitúrát gyártottak és értékesítettek belőle. A kereslethez igazod­va továbbfejlesztik a ruha­családot. A Hódmezővásár­helyi Divat-kötöttárugyár Erna fantázianevű szabad­időruháiból 15 800-at hozott forgalomba az idén a bel­kereskedelem. A vászonnal kombinált, poliészter és pa­mut keverékű alapanyagból készült ruhákból a követke­ző években további nagyobb hazai megrendelésekre szá­mít a gyár. Több külföldi érdeklődővel is tárgyalnak, egyebek .közt osztrák, finn és amerikai kereskedőkkel. Mintadarabjaik tetszést arat­tak külföldi partnereiknél is, és várható, hogy rövide­sen aláírják az exportszer­ződéseket. Itthon és külföldön egy­aránt sikert arattak a pécsi bőripari termékek. A Hunor Kesztyű- és Bőrruházati Vállalat luxus minőségű bá­rány nappabőr kesztyűiből a Christian Dior cég az Ame- ~rikai Egyesült Államokban működő üzletei számára ta­valy 68 ezer, idén pedig ed­dig csaknem 80 ezer párat vásárolt. A különleges kesz­tyűk ezenkívül eljutottak á francia, a norvég, a svájci, valamint a svéd Cardin-bu- tikokba, de a budapestiben is kaphatók. A Pécsi Bőr­gyár nappa cipőfelsőbőréből készült a Vas Megyei Cipő­ipari Vállalatnál előállított nagydijas Kalifornia nevű férficipő, az ehhez szükséges bőrbői eddig több mint 40 millió négyzetmétert állítot­tak elő Pécsett. Üzletkötés Chicagóban Jelentős sikert ért ei a magyar szerszámgépipar a napokban befejeződött chi­cagói szerszámgépipari vi­lágvásáron. A kiállító Tech- noimpex Külkereskedelmi Vállalat üzletkötői hazaérke­zésük után elmondták, hogy nagy volt az amerikai üz­letemberek érdeklődése a Diósgyőri Gépgyár és a Szerszámgépipari Művek esztergái, lemezollói, présbe­rendezései és komplett meg­munkáló központjai iránt. A vásár idején a kanadai Titan Tools and Die Ltd. cégnek eladták a Digép DSS —315 típusú, újonnan fej­lesztett mélyhúzó prését, amelyet kovácsolóipari sor­jázóberendezésből alakítot­tak ki. A gyorsan telepít­hető, nagy berendezésen au­tóipari szerszámokat és al­katrészeket készítenek majd egy detroiti járműgyárban. A Technoimpex eladta egy másik kiállított termékét is, a nagy teljesítményű lemez­ollót, ugyancsak egy kana­dai kereskedelmi cégnek.

Next

/
Thumbnails
Contents