Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-23 / 224. szám

1986, szeptember 23., kedd o Honismeret és drámapedagógia Oz oktató-nevelő munkáról tárgyalt a medgyesegyházi tanácsülés Az oktató-nevelő munka medgyesegyházi helyzetét tárgyalta meg tegnap dél­után a nagyközség tanácsá­nak ülése. Az írásos beszá­molót Zám János iskolaigaz­gató készítette, visszatekint­ve az elmúlt évtizedben ho­zott határozatokra, azok tel­jesítésére is. Medgyesegyházán 24 tan­terem és tornaterem felépí­tését jelölte meg feladatként egy 1975-ös tanácshatározat. Habár $z igény reális volt, teljesítése mégis elmaradt. Az idén 19 osztály, valamint 7 napközis csoport elhelye­zését kellett biztosítaniuk. Szükségtantermek és az út­törőszoba igénybevételével most az a helyzet, hogy Med­gyesegyházán csak délelőtt tanítanak. Ez az oktatás szempontjából előnyös, gond azonban, hogy a szaktanter­mek fejlesztését, bővítését megint csak nem sikerült megvalósítani. Magas a nap­közis csoportok száma, a hét csoportban 273 tanulót lát­nak el abban a helyiségben, ahol délelőtt tanultak. Meg­állapítja a beszámoló, hogy a pedagógusok életkörülménye, lakáshelyzete megfelelő, a pályázat útján meghirdetett állásokra azonban egyetlen jelentkező sem akadt. Ered­mény — többek között — az, hogy az 1983/84-es tanévben megkezdett számítástechni­kai fakultáció bevált, a kor követelményeinek megfelelő gépparkkal rendelkezik az iskola, újabban pedig az Áfésztől is kaptak egy szá­mítógépet, ígéri a felszerelés bővítését a Haladás Tsz és a vasipari szövetkezet is. Külön részt szentel a be­számoló a felnőttoktatás helyzetének elemzésére. A nagyközségben a szakmun­kások szakközépiskolájának levelező tagozata működik, 24 hallgatóval, akik ebben az évben érettségiznek. Szó esett arról, hogy a tor­naterem — melynek tervei elkészültek — felépítéséhez 1988-ig nem foghatnak hoz­zá, anyagi eszközök hiányá­ban, és sürgős javítást igé­nyel az iskola termeinek tönkrement műanyag «burko­lata, mely bizonyos tekintet­ben balesetveszélyes is. Kérdések és hozzászólások hangzottak el ezután. Töb­ben a szakos ellátás javítá­sát, a tornaterem felépítését, a logopédusállás mielőbbi betöltését sürgették. Megál­lapították, hogy a szülői munkaközösségek nagy ér­deklődéssel és odaadással vesznek részt az iskola éle­tében. A tanácsülés a beszámolót elfogadta, és határozatban jelölte meg a közeljövő és a távolabbi időszak feladatait. A bejelentések után Mak­ros János tanácselnök a ta­nácsülést berekesztette. (s—n) A tehetséggondozás új for­máját honosítja meg me­gyénkben a Békés Megyei Művelődési Központ a KISZ Békés Megyei Bizottsága, a Munkácsy Mihály Múzeum és p megyei tanács alkotó közreműködésével. A közép- iskolások számára szervezett honismereti akadémia a tör­ténészpálya felé kacsintgató diákoknak nyújt könyvekből nehezen beszerezhető isme­reteket. Az MTA Soros Alapít­vány kétszázezer forintos tá­mogatását megnyerve az akadémiára jelentkezett hu­szonhét diák a megye törté­nelmével, hazánk és a vele kapcsolatos fontosabb törté­nelmi összefüggésekkel is­merkedhet meg neves elő­adók révén. A programban —. amely­nek első foglalkozására ok­tóber 11-én kerül sor — nyári táborozás is szerepel, ahol 10 napon át a falusi ta­nítók életével foglalkozó és néprajzi kutatásokkal teszik teljesebbé az éves felkészí­tést a szervezők. A megyei művelődési köz­pont másik újdonsága már a pedagógusok számára ké­szült. A Békés Megyei Pe­dagógiai Intézettel és a Bé­késcsabai Városi Tanács Hollandia kulturális életét és sokszínű művészetét be­mutató nagyszabású rendez­vénysorozat kezdődik szep­tember 27-tői hazánkban. A Hollandia Magyarországon című, egy hónapig tartó se­regszemlén — Budapesten és számos vidéki városban — hangversenyeken, kiállításo­kon, színházi és táncszínhá­zi előadásokon, filmbemuta­művelődési osztályával kö­zösen drámapedagógiai tan­folyamot indít, felhasználva az Országos Pedagógiai In­tézet és a Népművelési In­tézet drámai osztálya által kidolgozott módszertani anyagot. A tanfolyam során a résztvevők megismerkedhet­nek mindazokkal a módsze­rekkel, amelyeket a drama- tikus játékok kínálnak a készségfejlesztésben. Meg­tanulhatják a megőrzés és újrateremtés formáit, az erőgyűjtés és figyelemössz­pontosítás módjait, a sza­vak nélküli üzenetváltás lehetőségeit, a rögtönzés lép­csőfokait. majd a közös dra- matizálás módszerét. A drámajátékok nemcsak az irodalomórákon fontosak, jól alkalmazhatók a történe­lem- és osztályfőnöki órá­kon is. A pedagógusok mun­káját színesítő, gazdagító tanfolyam célját a szerve­zők így fogalmazták meg: „Comenius írta, hogy min­den, ami nyilvánosság előtt játszódik, olyan, mint a színház, s ezért mindenkit, akit a közéletbe küldünk, úgy kell nevelnünk, hogy a nyilvánosságot el tudja vi­selni, s ott megállja a he­lyét.” (bse) tókon ismerkedhet meg a közönség Hollandia neves előadóművészeivel, együtte­seivel, film-, irodalom alkotá­saival, képzőművészetével. A rendezvényeket magyar —holland irodalmi estek, ze­nei, pedagógiai, filozófiai és szociológiai tudományos szimpóziumok, valamint if­júsági, sport- és kulturális programok gazdagítják. Hollandia Magyarországon Utolsó áldozatok (MA 42 ÉVE SZABADULT FEL BATTONYA. HAZÁNK E PICI CSÜCSKÉBEN MÁR 42 ÉVE BÉKE VAN.) Bolond Pista volt gyermekkorom városának egyik attrak­ciója. Ma sem tudom, mi volt a becsületes neve, nevetséges állapotát megelőző létéről semmit se hallottam. Háborús sé­rülést szenvedett, légnyomást kapott. Ártalmatlan lévén, bármikor szabadon sétálhatott a város­ban, bár rá ez az ige cseppet sem volt jellemző, mert ő csak menetelni volt hajlandó. Hogy miképp bírta ötvenen túl is a sok száz méter hosszan „levert” díszlépést, ma sem értem. Az emberekre általában jó hatással volt feltűnése. Tudták, ha ő megjelenik, műsor lesz. S valóban, a peckes járású férfi kiszámítható időközönként pattogó parancsokat osztogatott önmagának, s hallatlan fegyelemmel, kifogástalan alakisággal teljesítette azokat. Vigyázzmenet! Lépés, állj! Hátra arc! In­dulj! Nem törődött senkivel, a felnőttekre rá se hederített. A gyerekek gyakran pimaszkodtak vele, ha mégis meghallotta ezt, nem izgatta magát, sőt büszkén, biztatóan mosolygott le rájuk, mintha azt mondta volna: no, kisöreg, csináld utá­nam, ha bírod. Még egy mániája volt: a forgalomirányítás. Felkéredzke- detl a lovasfogatokra, s alig várta, hogy meggyűljön a bajuk valamelyik útkereszteződésben. Ilyenkor leugrott a bakról, és rutinos mozdulatokkal kiirányította a kocsit a dugóból. Talán tíz éve történt, hogy otthon járva az egyik legzűrö- sebb kereszteződést a délutáni csúcsban értem el. Már per­cek óta nem mozdultak az autók az alsóbbrendű úton, mi- ko! az egyik járdán feltűnt Pista, s katonás lépteit mindad­dig nem fékezte, míg a kereszteződés mértani közepén nem termett. Határozottan magasba tartotta kezét, megállítva ez­zel a főútvonal rövid kihagyásokkal lüktető forgalmát, s be­intett az alsóbbrendű úton tétlenkedő járműveknek. Szabá­lyosan, egyértelműen. Hogy honnan tudta ennyire pontosan a karjelzéseket, rejtély. Remek érzékkel biztosított időt a balra kanyarodóknak, s épp jókor adta vissza az előbbséget a főútvonalnak. Már az is jó hangulatot okozott, hogy kivezette az autóso­kat a dugóból, ezt láthatóan fokozta, tiogy pont ő teszi mind­ezt, a bolond. Ez utóbbi tényező rám is hatott. Csak jóval később gondoltam újra az esetet, s azt is, ami korábban sok éven keresztül történt. Hogy ki is ez a kemény járású, fess és a világtól több mint emberöltőnyivel ezelőtt elszakadt fér­fi? Egy kegyetlen emlékeztető. Akinek nem adatott meg a testileg megrokkantak újrakezdési lehetősége. Akit soha sen­ki nem sajnált, mert annyira felhőtlenül komikus volt, hogy már-már nélkülözhetetlen színfoltjává vált a városnak. Természetellenes menetelése akár figyelmeztető is lehetett volna, mint a Berlinben érintetlenül hagyott romok, ha lett volna szemünk mindezt észrevenni. De másként „vagyunk kitalálva”. A humorban ritkán fedezzük fel a torokszorítót. Így egy volt ő a sok hatástalan háborúellenes tiltakozások közül. * * * Nyugdíjas ismerősöm mesélte, hogy nemrég náluk járt egy házaspár, akivel évtizedek óta összejáró baráti viszonyban vannak. Mivel néhány nappal korábban fejezték be pincéjük átalakítását, szeretett volna eldicsekedni a saját kezű fala­zással, betonozással, meszeléssel. A pincébe azonban csak nem értek le, mert a rég nem látott házaspár újabb és újabb témába kezdett bele, majd mikor már a pinceajtóban álltak, a vendégek órájukra néztek, és azt mondták, nincs több ide­jük, sietniük kell. Már épp elborult volna a házigazda kedve, de akkor felvillant egy régi történet, és nem erőltette az in­vitálást. Eszébe jutott, hogy vendégeik húsz évvel korábban azért nem vettek át egy lakótelepi lakást, mert a szenet a pincében kellett tárolni. S ezt ő nem értette. Egyszer aztán a férj el­mesélte neki, hogy felesége a bombázások alatt 14 éves korá­ban néhányadmagával bentrekedt egy pincében. Négy nap múlva ásták ki őket. Élelmük, vizük volt ugyan elég, már csak azért is, mert a pincébe nyolcán menekültek le, de csak öten élték túl a ház beomlását... Azóta a feleség nem megy le semmiféle pincébe, s még azt se tűri el, hogy közvetlen hozzátartozói közül valaki lemenjen. Ennek még a gondola­tától is rosszul lesz. — Azt az asszonyt tulajdonképpen megmentette az a pince, s mégis, talán akkor se menne le újra egy pincébe, ha me­gint bombáznának — tette hozzá ismerősöm az elmondottak­hoz. Aztán újra megszólalt: — Egyébként meg... nem is volna sok értelme .. * * * Az ötvenes-hatvanas években még gyakoriak voltak az ilyesfajta hírek: Z határában XY kilencéves tanuló egy má­sodik világháborús lövedéket talált. A kisfiú játszott a lő­szerrel, s az felrobbant a kezében. XY a helyszínen meghalt. Olvastam és nem értettem az ilyen híreket. Hiszen akkori­ban otthon és az iskolában szinte naponta megkaptuk az ukázt, hogy semmiféle gyanús tárgyakat ne babráljunk! Nem tudtam elképzelni, hogy van olyan szülő, aki ezt ne vésné gyermeke agyába, s miképp akadt olyan őrülten nevelhetet- len kölyök, aki az ilyen oktatást semmibe veszi?! A múlt évben, túl a harmincon, aztán megvilágosodott kis­sé e sűrűn ismétlődő tragédiák lehetséges magyarázata. Egy kotrógép dolgozott az egyik város peremkerületében. Déltájt a gépkezelő furcsa tárgyat vett észre az árok mellett frissen deponált földön. Fölvette, megnézte. Nem tudott rá­jönni, mi az, mert a föld vastagon rárakódott, de annyit a súlyából érzett azért, hogy a szokatlan alakú földrög valami fémalkalmatosságot rejt. Kíváncsian piszkálgatta, s hamaro­san a rozsdás fémburkot kaparta ‘ körmével. Tisztítgatta még egy kicsit, s néhány négyzetcentiméteren már kezdett kibon­takozni a hengeres forma, mikor munkálkodás közben oldal­ra nézett, s megpillantott egy olyan földrögöt, ami mintha a kezében levő tárgyhoz hasonlót rejtett volna. Odalépett a gyanús földröghöz, fölé hajolt, s közelről tisztán látta a hen­geres formát. Letette a kezében tartott- tárgyat. Ekkor már remegett. Beszállt a gépbe, s arrébb ment ötven méterrel. Szemét le nem véve a földhányásról átgondolta a teendőket. Kiírta, hogy: Vigyázz, robbanásveszély! A terület megköze­lítése életveszélyes! Aztán elment telefonálni, hogy aknát ta­lált. Órákkal később értem ki. A fővárosi tűzszerészek még nem érkeztek meg, de akkor már korlát őrizte a depóniát. A negyvenéves, izmos férfi cseppet sem tűnt ijedősnek, mégis még mindig tele volt idegességgel. Végül is volt oka rá. Ki tudja hányadikat fordította ki gépe a földből. Odavezetett a két tárgyhoz, de sokáig hiába mutatta, hol vannak, nem vet­tem észre őket. Agyagruhájuk tökéletes mimikrit biztosított nekik. Már szinte rájuk léptem, még mindig földrögnek hit­tem őket. Aztán, hogy közelebbről szemügyre vettem e tár­gyakat, be kellett vallanom, én még sokáig kapartam volna a földet róluk. Ha gyerek vagyok, megpróbálom feszegetni, esetleg kőre tenni, és egy másik kővel feltörni... * Mennyi második világháborús lövedék lehet még a föld­ben? A szakértők szerint néhány vagonra való feltétlenül. Hány tragédiát okoznak? Elővigyázatossággal talán mind­egyik megelőzhető. Talán ... Mégis félek tőle, hogy a második világháború utolsó áldo­zata még meg sem született. Ungár Tamás „Legyen mindig holnapja az embernek!” Életével, családjával és katonai pályafutásával elé­gedett ember benyomását kelti Kiss Mihály őrnagy, polgári védelmi parancsnok, akit szolgálati helyén, a gyomaendrődi tanácsnál ke­restünk fel. A szolidan be­rendezett irodájában semmi fölösleges bútor, illetve dísz­tárgy nem található. Annál gazdagabbak viszont azok a szakmai tapasztalatok, ame­lyekre hivatása gyakorlása közben tett szert; s a kikép­zésben, a feladatok ellátásá­ban tanúsított helytállását többször elismerték elöljárói. Erről tanúskodnak magas ki­tüntetései. — Milyen családból szár­mazik, hogyan teltek el gyer­mek- és ifjúkori évei? — Édesapám a téli hó­napokban vasúti pályamun­kásként, a többiben mező- gazdasági munkásként ke­reste kenyerét. Két fiútestvé­rem van; az idősebb a Le- ninvárosi Vasmű főrendésze, a fiatalabb pedig a szolnoki ATI igazgatója jelenleg. Mindnyájan elég korán meg­ismertük a fizikai munkát. Kilenc éves voltam, amikor a mezőgazdaságban dolgoz­tam, 16 évesen már kaszálni jártam napszámba. A hábo­rú miatt egy időre megsza­kadt a tanulás a polgári is­kolában, amelyet 1945-ben fejeztem be. Ezt követően újból kétkezi munkás lettem, majd a Magyar Repülő Szö­vetségben a repgépszerelő szakmát kitűnő eredménnyel sajátítottam el. Tovább akar­tam tanulni, s ezért az ak­kori Vasvári Pál Repülő Mű­szaki Főiskolára jelentkez­tem, amelyet 1955-ben az előző vizsgákhoz hasonló előmenetellel végeztem el. Szeptember 24-én avattak hadnaggyá. Közben előveszi bizonyít­ványait, s látom, hogy mind a 21 tantárgyból kapott osz­tályzata: jeles! Mint mond­ja, 6 hónapig még a lakta­nyát sem hagyta el, mivel a tanulás meg a sportolás egész idejét lekötötte. — Katonatiszti pályafutá­sa hol kezdődött el? — Először a Duna-Tisza közére, majd a Dunántúlra helyeztek. Az 1956-os ellen- forradalom idején a mun­kás-paraszt hatalom felhívá­sára karhatalmi szolgálatra vonultam be állomáshelyem­re. A konszolidáció után re­pülős rádiótechnikusként dolgoztam. De még ezt meg­előzően technikai tanfolyam­ra a Szovjetunióba küldtek. A csapatszolgálat éveit kö­vetően a katonai főiskolán előbb tanárrá, majd főtanár­rá neveztek ki, ahol tíz esz­tendőn keresztül oktattam a hallgatókat a szakmai isme­retekre. Természetesen ma­gam is tovább tanultam. Többek között nappali tago­zaton elvégeztem a felsőfo­kú híradástechnikumot, az­után pedig a műszaki egye­Kiss Mihály őrnagy, gyoma­endrődi pv-törzsparancsnok tem tanárképző szakán sze­reztem oklevelet. Mindig azt tartottam szem előtt, hogy a tantárgyat a hallgatók ked­veljék meg és tanulják szí­vesen. Jó érzés töltött el ak­kor, amikor magam is meg­győződtem arról, hogy a fia­talok valóban megszerették a katonai műszaki szakmát. Röviden úgy értékelem éle­tem ezen szakaszát: a főis­kolán eltöltött idő szép él­ményeket, értékes éveket je­lentett részemre. Tanári pá­lyafutásom 1972-ben ért vé­get, ugyanis szarvasi járási polgári védelmi törzspa­rancsnok lettem. Ehhez a be­osztásomhoz is hozzátarto­zott az oktatás, de ugyan­akkor több is annál. Három évvel ezelőtt kerültem Gyo- maendrődre, és megromlott egészségi állapotom miatt hamarosan nyugállományba vonulok. — Mit fog majd ezután csinálni? — Szeretem a természe­tet, s ezért is vagyok csak­nem 30 éve vadász. Ezen­kívül sokféle szakmához ér­tek, amire a honvédség ta­nított meg. Hétvégi házunk­ban szívesen barkácsolok, a kertben növényeket termesz­tek. Szóval, az elkövetkezen­dő időben is bőven akad el­foglaltságom. Igyekszem ele­get tenni többféle társadalmi megbízatásnak; például ve­zetőségi tag vagyok a vörös­keresztes alapszervezetben és tanácsadó testületi tagként segítem az MHSZ-tevékeny- séget. Igen elégedett vagyok családommal. Különben fe­leségem és lányom admi­nisztrátori munkakörben dolgozik, fiam szakmunkás- tanuló. Azon vagyok, hogy ő is katonai pályát válasszon. Derűs, vidám alaptermésze­tűnek ismer környezetem, s ezt szeretném megőrizni a jövőben is. Mosolyogtam még akkor is, amikor kese­rűségben, bánatban volt ré­szem. Optimista módon vi­szonyultam és viszonyulok a jelenségekhez. Ma is vallom: legyen mindig holnapja az embernek! Bukovinszky István Oraigazítás vasárnap Szeptember 28-án, vasár­nap hajnali 3 órakor véget ér a nyári időszámítás, s az órákat 2 órára kell vissza­igazítani. Ez nem okoz za­vart a belföldi vonat- és au­tóbusz-közlekedésben, mert a hajnali órákban nincsenek úton járatok, szerelvények. Több nemzetközi gyorsvona­tot, mint a Tisza, a Puskin és a Polonia expresszi azon­ban útközben éri az óraiga­zítás. Ezért — többnyire a magyar határállomásokon — egy órát vesztegelnek, hogy kivárják, amíg a két órára állított óra mutatója ismét három órára ér. A zónaidőváltás nem érin­ti a Malév, a Mahart és a Volán menetrendjében fel­tüntetett időpontokat. A MÁV-nak sem kell pótfüze­tet kiadnia, mert a jelen­leg érvényes menetrend tar­talmazza már a téli közleke­dési renddel életbe lépő vál­tozásokat, amelyek főleg a most már gyérebb forgalmú balatoni vonatokat érintik. A nyári időszámítás hó­napjaiban a nappali világos­ság jobb kihasználásával az ország mintegy 130 millió ki­lowattórával kevesebb villa­mos energiát fogyasztott. Ez a megtakarítás több mint 30 ezer tonna olajnak felel meg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents