Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-18 / 220. szám
1986. szeptember 18., csütörtök NÉPÚJSÁG „Szemléletváltozásra van szükség” Az amatőr művészeti mozgalom helyzetéről tárgyaltak Békéscsabán A megyeszékhely kulturális központtá fejlődésének folyamatában tovább nőtt az amatőr művészeti csoportok jelentősége. A város már hagyományos művészeti nagy- rendezvényei — az országos szólótánc-fesztivál, a nemzetközi bábfesztivál, az „A” osztályú társastáncverseny — a nagy múltú együttesekre építve honosodtak meg. Nem véletlen hát, hogy az MSZMP Békéscsabai Városi Bizottsága a város és város- környék amatőr művészeti mozgalmának helyzetét tűzte napirendjére közelmúltban megrendezett végrehajtó bizottsági ülésén. Ágazatonként vizsgálva, első helyen talán a néptáncmozgalmat említhetnénk. Megszállottjai — s jó, hogy azok — tovább éltetik a tájegység tánckultúráját, felvállalva a nemzetiségi hagyományokat is. A Balassi néptáncegyüttes 38. esztendejét „tapossa”. Az utánpótlás, a Rábai együttes — mely a nemzetközi kívánalmaknak megfelelő színvonalat már elérte — a közelmúltban ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. A méltató szavak is alátámasztják: ideje lenne végre ismét ez együttesekhez méltó körülményeket teremteni az alkotó munkához! Helyhiánnyal küszködik a néptánciskola is, holott igény lenne még több gyermek felvételére. A megye- székhely vonzáskörzetében, Dobozon, Gerendáson és Újkígyóson folyik néptáncoktatás. Fejlődésüket anyagi és személyi feltételek hiánya akadályozza. Szép hagyománya van Békéscsabán a társastáncnak. A fiatalság mellett — új kezdeményezésként — a középkorúak táncoktatását is elkezdték néhány éve. Nem egyszer hallhatunk az úttö- rőformációs csoportok sikeréről. S ha mindehhez hozzátesszük: 25 éves a békéscsabai táncklub és közel kétezer bemutató áll e nagymúltú csoport mögött, e művészeti ág is megérdemli a fokozott figyelmet. „Legöregebb” műkedvelő csoportunk a csaknem 40 éves Napsugár bábegyüttes. Hosszú pályafutása alatt határainkon túl is nevet vívott ki magának: tizenhárom alkalommal kapott országos és nemzetközi elismerést. Követők is akadnak: a Tücsök bábszakkör a város és vonzáskörzete iskoláinak, s óvodáinak szívesen látott vendége. Emellett bábcsoport működik még — személyi és anyagi problémáikkal küszködve — Dobozon. Kondoroson és Újkígyóson. A megyeszékhely zenei életét több amatőr együttes gazdagítja. A hetvenes évek eleje óta virágzó művészeti ág a fúvószene. A vasutas és az ifjúsági fúvószenekar kitűnő együttesek. Állandó gondjuk mégis a tagok gyakori cserélődése. Az amatőr könnyűzenei életben gyakori az átalakulás. Egyedül a középkorosztály kedvence, a Szigma zenekar tartja magát, lassan két évtizede. A kórusmozgalom területén is több együttesről szólhatunk elismeréssel. Az Általános Munkásdalkör, a Bartók Vegyeskar, a zene- művészeti szakközépiskola leánykán© (legutóbb Angliában szerepeltek kiemelkedően) és a Pedagógus Női Kar áll e mozgalom élén Békéscsabán. Csakúgy, mint a néptáncegyüttesek, a. népi hagyományok ápolását vállalták a népdalkörök. A VII. kerületi, a kondorosi, a telek- gerendási és a kétsopronyi dalosok mellett az elmúlt 'esztendő óta beszélhetünk békéscsabai szlovák népdalkörről is. Még egy előadóművészeti ágról,’ a színjátszókról szólhatunk. Az elmúlt időszakban — sajnos — nem igen fejlődtek. A Gyopár Klubban és az ifjúsági házban működik jelenleg számottevő társulat. Végül néhány szó a tárgyalkotó művészetekről. A hímző-, szövő-, fafaragó közösségek ' nagy előnye, hogy bennük valamennyi korosztály megtalálja a kiteljesedés lehetőségét. Már e rövid összegzésből is kitűnik, nem kevés gonddal küszködnek az amatőr művészeti csoportok. A megyeszékhely kulturális intézményei bizony nincsenek rózsás helyzetben. A megyei művelődési központ felújítása korántsem úgy halad, ahogy az égető szükség diktálná. Ám a gondok nemcsak, és nem mindig anyagi természetűek. Hogy csak egy-két példát ragadjunk ki: az amatőregyüttesek éltető eleme a megmérettetés, a fellépés. Miért van, hogy kevés meghívást kap az amatőr művészeti együtteseink zöme, helyette inkább méregdrága, s kevésbé színvonalas haknikat választanak a művelődési intézmények? Miért van, hogy az ilyen néptánchagyománnyal rendelkező városban, mint Békéscsaba, arról kell győzködni az oktatási intézmények vezetőit, hogy hasznos és kell a gyermekek néptáncoktatása: engedjék őket a próbákra? Miért van, hogy nem nézik jó szemmel a gazdasági egységek vezetői — tisztelet a kivételnek —, hogy dolgozójuk valamilyen művészeti ágban tevékenykedik? Miért van, hogy az amatőrcsoportok vezetőinek — minimális tiszteletdíjért — a fenntartás, a tagok megtartásának gondjával kell küszködnie, a színvonal emelése helyett? Lám, kérdések tömkelegé merül fel e témát vizsgálva. Holott van mit óvnunk, kár lenne e lelkes kis közösségekért. .. Mondjuk ki: számos szép hagyomány' került veszélybe a megyeszékhelyen és környékén. Hogy mi a teendő? Erről Tóth Jolánt, a városi párt- bizottság titkárát kérdeztük, hiszen a vb-ülésen nem csupán az eredményeket, a gondokat elemezték, de az elkövetkezendő időszak feladatait is meghatározták. — A politika eszközrendszerével tudatformáló, meggyőző munkával is segíteni kell a város arculatát színesítő hagyományőrzést. Az intézményrendszer fejlődésének hiánya komoly problémánk, a minőségjavítás mégis elengedhetetlen, mert nem mondhatunk le a műkedvelőmozgalom embert formáló, közösségteremtő erejéről. Igen, az ismert gazdasági problémák mellett is szemléletváltozásra és összefogásra van szükség a párt-, a gazdasági és a közművelődési vezetők részéről... — Milyen feladatokat határozott meg a testület? — A tehetségek felkutatása, ápolása érdekében jobb együttműködésre van szükség a KISZ-szervezetek és a közművelődési intézmények között. — A személyi feltételeket miként lehetne javítani? — A közművelődés szakmai irányításának a jövőben felül kell vizsgálnia a képzést és a továbbképzés rendszerét. Az anyagi erőket is célirányosabban kell használni, jobban megbecsülni e mozgalom vezetőit, résztvevőit; csak így várható, hogy ne sorvadjanak el e sikeres amatőr művészeti ágak. Nagy Ágnes Finnországi útinapló Az orosházi Alföld néptáncegyiittes Kuusankoskiban Q Finomságok és a gálaest A finnek sokkal egészségesebben élnek, mint mi. Nem isznak, s ha isznak is, nem töményét. Nemigen dohányoznak. Törvény szabályozza mindezt, és a finnek be is tartják a törvényt. Táplálkozási szokásaik is egészségesebbek a miénknél. Húst legtöbbször tokányosan elkészítve ettünk, és persze nagyon sok finomabbnál finomabb halat. Legjobban ízlett mindenkinek a lazac, meg a Kotkában fogyasztott tengeri hal. A húsokat általában leöntik valamilyen szósszal, legalább negyvenféle van és amit megkóstoltunk, az mind nagyon finom volt. Köretként általában sokféle, változatosan elkészített salátát esznek, amelyek szemre, színre is mutatósak. Desszertnek legtöbbször kiisselit adtak, ez orosz eredetű, zselészerű, tejjel habart csokoládé-, vanília- vagy gyümölcskrém. Legkevesebb tizenötféle kenyér van, amelyből egyszerre négy-, ötféle kerül asztalra. Étkezéskor — bármelyik napszakról legyen is szó — mindig lehet tejet inni. Kedvelt ital' ebéd után, vacsorakor, a házi sör is. Aki ezek után azt gondolná, hogy egy finn háziasz- szony egyebet sem tesz, csak süt-főz, szószokat kever és salátákat készít, azt megnyugtathatom: egy finn háziasszony fele annyi időt sem tölt a konyhában, mint egy magyar. Csodálatosan felszerelt minden finn háztartás, megtalálható ott a mosogatógéptől kezdve a vasalógépig minden. Arról nem is beszélve, hogy az üzletekben minden legalább félkész állapotban kapható. Nem teljes a kép, biztosan. De talán van némi fogalmunk arról, milyenek a finnek. Nekünk, akik ott jártunk távoli rokonainknál, ú°v tűnt: kényelmes, kellemes, szép és jó ott az élet, mert az egymás iránti kölcsönös megbecsülésen alapszik. Ha a világ sorsát, Földünk jövőjét egy népre bíznánk, én a finneket választanám erre a feladatra. Akik ott jártunk (Kekkonen halálhíre ott ért bennünket), egyszerre megértettük, most értettük meg igazán a helsinki konferencia szellemét. A Kuusankoski-ház koncerttermében augusztus 26- án este hét órakor kezdődött az Alföld néptáncegyüttes műsora. Benéné Szerető Hajnalka, a Petőfi Művelődési Központ igazgatóhelyettese és Seppo Suninen, a Kasare- ikka néptáncegyüttes elnökének köszöntő szavai után bemutatták az együttes művészeti vezetőjét, Kurtucz Borbálát. A négytagú zenekar (Berta Ágnes — hegedű, Csizmadia Sándor — trombita, Szokodi László — brácsa, Bene Lajos — bőgő) elkezdte húzni a talpalávalót, és a táncosok is kiperdültek a színpadra, hogy gazdag programjukat bemutassák. Műsorukon szerepeltek a következő táncok: Dudálós és ugrós, Rábaközi verbunk és bús, Zempléni karikázó és leánytánc, Cinegés és csárdás, Dél-alföldi táncok. Szünet után a Lőrincrévi táncok, a Legények, a Tar- donai karikázó és a Szatmári táncok következett, majd a Unkarilainen kansanianssiiÜa Kuusankoskitalossa iiisfaina 26.8.-86 kló 19.00 Vieroonomme konsanionssirvfimá ' Alföld Oroshozasfa TE RVETU LOA ! L.put 25-1 IC-5 Kalocsai táncokkal zárták a műsort. Fergeteges tapsot kaptak. A Kuusankoski-ház- ban értő és lelkes közönség gyűlt össze. Különösen a legénytáncok tetszettek. Nagy taps köszöntötte a Legények c. tánc kitűnő koreográfiáját, humorát, és tapsvihar tört ki akkor is, amikor a színpompás kalocsai ruhákban lányaink kivonultak a színpadra. A Kuusankosken Sanomat és a Kouvolán Sanomat augusztus 28-án megjelenő száma egybehangzóan elragadtatással nyilatkozik az együttes fellépéséről. Legjobban talán a Legények tánca tetszett a finneknek, az a tánc, amelyben a legények táncát egy kisfiú ellesi és amikor azok kidőlnek a sorból, ő még vígan ropja tovább. A zenészek közül a brácsás, Szokodi László volt a „sztár”, a fényképét is hozta a Kuusankosken Sanomat. Most meggyőződhettek arról — mondták finn barátaink —, hogy a magyar tánc méltán világhírű. Az Alföld néptáncegyüttes fellépését nagy várakozás előzte meg. Minden jegy elkelt és — ami itt nagy szó — előadás közben senki sem hagyta el a termet. A finn és a magyar néptánc különbözősége szembetűnő, megfogalmazni mégsem volt könnyű. A finneknek az volt a megállapítása, hogy az ő népzenéjük és táncuk kissé monoton, folytonos ritmusával szemben a temperamentumos magyar népzenére és -táncra a gyors ritmusváltás a jellemző. A finn népitánc bizonyos alakzatok ismétlésére épül, a magyar ezzel szemben rendkívül gazdag variációkban. Most tudták meg — folytatták az élménybeszámolót a finnek —, hogy nem minden csárdás friss és ropogós, hanem van lassú is. Meglepte őket, hogy a magyar néptáncban mennyivel nehezebb a fiútánc, mint a lányok tánca. Kétségtelen, mindkét táncban benne van a két nép mentalitása. A finnekéből békesség, barátságosság, közvetlenség árad, tele van játékos elemekkel. A magyar táncban a békés, nyugodt ritmust elfojtott és kitörő indulatokkal teli ritmus váltja fel, a sok szólótáncból büszkeség árad. Az azonban biztos: mindkét nép tánca úgy szép, ahogy van, s ez a két együttes, a Kasareikka és az Alföld egymás táncát is megtanulta. (Vége) Somi Éva HANGSZÓRÓ Csodálkozunk, tehát vagyunk Az eredeti, a Descartes-tól származó szólás — „gondolkodom, tehát vagyok” — mintájára sok változat elképzelhető. Bálint György a nehéz időkben a felháborodást vallotta éltető elemének, de a csodálkozás is jellemzője az embernek. Csak hát egyre inkább a civilizáltság gőgje, a mindentudás kerül fölébe. De mi is a csodálkozás? —✓járták körül a kérdést öten a stúdióban egy fél óra erejéig, a témáról szóló sorozat első adásában: Csákány Antal villamosmérnök, Hámori József agykutató, Hernádi Miklós szociológus, Tamás Pál tudományszociológus és Vekerdi Tamás pszichológus. A szakmai összetétel jelzi a kötetlen beszélgetés irányait a gyermeki rácsodálkozástól a tudós elcsodálkozásáig, a hétköznapi — ha van ilyen egyáltalán —, az átlag ember reagálásáig a megszokott és nyilvánvaló, dolgoktól az emberi elme valóban csodálatos, számtalan alkotásáig. És akkor még nem szóltunk a természet egyszerű és nagyszerű, lenyűgöző csodáiról. Korunkban viszont nem sikk a csodálkozás, bár azt is el kell ismerni: nem lehet egyfolytában csodálkozni, még ha lenne is min szakadatlanul. De a figyelmet ráterelni, a gyermeki csodálkozás állapotából valamit később — és végig — megtartani, jó lenne. Vannak, akik ma is ilyenek. Ki természeténél fogva, ki meg „hivatalból”, mint a tudósok és a művészek. Mindkét típussal majd a következő, havonta egyszeri adásokban találkozhat a hallgató. Mindent mértékkel Vagy ahogy a régi görögök mondták és hitték, hogy helyes: semmit sem túlságosan. Illett is ez az életfelfogás természetes arányérzékükhöz, melynek nyomán számtalan csodálatos dolgot alkottak és hagytak ránk, ám, ha az antik drámákból kicsapó tragikus indulatokra gondolunk, fordított a helyzet. Nincs kompromisszum, csak: vagy-vagy. Ilyen vagy-vagy időszak — azaz hogy harmadik út nincsen —, volt nálunk is, és nemcsak a politikában, hanem szinte minden területre jellemzően. Hatását máig nyögjük például annak az „elvnek”, mely szerint csak a házon kívül végzett munka a munka, az otthoni — beleértve a gyermeknevelést is —: nem. Ez mind csak nyűg, ami alól fel ke'll szabadulni. önkéntelenül is ezek jutottak eszembe, míg Csehák Judittal — a Minisztertanács elnökhelyettesével — beszélgetett a Kossuth klubban Lipovecz Iván. S nemcsak az emancipáció vadhajtásait érintette, de az egész életet átfogó szociális felfogást is. A születéstől a halálig tartó intézményes állami gondoskodás három évtizeden át uralkodó elképzelését, melyről egyre inkább látszik, hogy a gyakorlatban — mindenkire és minden élethelyzetre vonatkozóan —: nem megy. S nemcsak az elképzelhetetlenül nagy anyagi erők hiánya miatt. Azért sem, mert a családot, az otthon melegét nem pótolja semmi, a legtökéletesebb társadalmi szociális ellátás sem. Marosán Helyzet mindig van. A tréfás-híres mondás sok igazat rejt, hisz nincs élet izgalmas szituációk nélkül, még a történelmileg nyugodt időszakokban sem. Amikor a hétköznapok sora is könnyebb-nehezebb választások elé állítja az embert, olykor a létét vagy becsületét érintő kérdésekben. Mennyivel Súlyosabbnak tűnik azonban a felelősség, ha a döntés körülményei különlegesek, ha a helyzet ilyen vagy olyan volta, és megoldása egy országot érint, mint 1956- ban. Véleményem szerint, bár a kétfajta sorskérdés döntési hatása nagyban eltérő, az elhatározást túlnyomóan az ember személyes tulajdonságai bafolyásolják. Pont az ellenforradalom mutatta meg, hányán omlottak össze, hányán fordítottak köpönyeget egészen fent, és hány egyszerű, politikailag képzetlen — vagy annak hitt — ember maradt hű a szocialista rendszerhez, a becsület és az érzelmi- politikai elkötelezettség okán. Marosán György, a „néptribun”, külön kategória, személyében és politikai szerepének hatásában is. Mindkettőt — vagyis az egész embert — jól tükrözte Rapcsányi László Sorshelyzetek című sorozatának vele készült része. A beszélgetés az 1956—57-es helyzetről, a baj nagyságáról és a konszolidáció első, legnehezebb lépéseiről. Az az ember beszélt erről — a tőle megszokott módon, minden kertelés nélkül —, aki egykoron úgy jött ki a börtönből, hogy soha többet nem politizál. Aztán, éppen mert Marosán, a hívásnak nem tudott ellenállni, s szenvedéllyel vetette bele magát testestől-lelkestől a politikai küzdelembe. Nagy élmény volt ez a beszélgetés. Vass Márta Pályázat bútorműveseknek Debrecen várossá nyilvánításának 625. évfordulója tiszteletére, és az országos népi bútorkonferenciához kapcsolódóin az Országos Közművelődési Központ, a Népművészeti Egyesület, a debreceni Kölcsey Ferenc Megyei és Városi Művelődési Központ, a Népi Iparművészeti Tanács, a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsa. valamint a’ Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa bútorműveseknek, amatőr és hivatásos alkotóknak hirdet pályázatot. Az érdeklődők részvételi szándékukról szeptember 31-ig a Békés Megyei Művelődési Központban kaphatják meg a jelentkezési lapot, melyet a debreceni Kölcsey Művelődési Központba kell bekül- deniük. Pályázni bútorgarnitúrákkal, kisebb bútoregyüttesekkel és egy-egy darabbal .is lehet, faragott és festett bútor kategóriában. A szállításhoz az alkotók a Megyei Művelődési Központ segítségét vehetik igénybe. A pályázat kettős célt szolgál. Ismeretes, hogy a népi bútorművesség egy évtizede indult fejlődésnek. A pályázat kiírásával egyrészt e nép- művészeti ág megújulásának eredményeit szeretnék felmérni — ezért a már kiállított és dijat nyert alkotásokkal is lehet pályázni —, másrészt ösztönözni kívánják az alkotókat új művek készítésére, a hagyományok feltárására és újraalkotására. A pályamunkákat — melyek beadási határideje november 17—19. — zsűrizés után kiállításon mutatják be, melyet a debreceni művelődési központban láthatnak az érdeklődők november 21. és december 31. között. A legjobbak között hat díjat és különdíjat osztanak ki, 80 ezer forint értékben, a kiállítás megnyitóján.
