Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-16 / 218. szám
Amatörszínpadi bemutató Békéscsabán 1986. szeptember X6. kedd ___________ \ A Clizia „Féling”-je Egy reneszánsz komédia esetében talán megbocsátható a címben jelzett szójáték. Bár magyarázatra szorul... Két esztendővel ezelőtt a békéscsabai József Attila Színpad (vagyis a JASZI) a békési művelődési központ akkorra felújított belső zárt udvarán mutatta be N. Ma- cchiavelli Clizia című bohózatát több, oroszlánkörmeit mutogató, egy amatőrszínpad kereteit szétfeszítő tehetségű fiatal közreműködésével. A JASZI a múlté, a korábban is patronálgató megyei színház stúdiósainak részvételével alakult meg a Féling Színpad. A humoros (bolondos?, groteszk?, önkifejező?) név hallatán a bizony szegényes megyénkben amatőrszín játszó-mozgalom eseményeit figyelemmel kísérőkben az a gondolat támad: a névváltoztatás oka a profil- váltás volt. Szerencsére nem így van. Az ok sokkal prózaibb, mondhatnók adminisztratív. (A színpad „gazdája” a Gyopár Klub lett a korábbi József Attila vállalati művelődési ház helyett.) Az amatőrszínjátszás egyik lényegi sajátossága az örök átalakulás, igénye az örök megújulás. Szerencsénkre ha ' nehezen is, de a Féling minden jót megőrzött a régiből és azt formásabbá, kellemesebbé próbálja tenni az elvileg a névújítással is együtt járó frissítéssel. Talán ez is, a magyarázata, hogy újra elővették a Cliziát. A két rendező-vezető (Pleskonics András és Steinwender József) részben átdolgozta és az amatőrrendezői mivoltukat felülmúló professzionizmussal színpadra állította a klasszikus komédiát — immár második alkalommal, javarészt új szereposztásban, most a békéscsabai megyei könyvtár csodaszép belső udvarán. Még az állóhelyeken is szorongtunk, volt szék, amelyen ketten ültek az elmúlt hét végén, pénteken este. Ahogyan mondani szokás, a siker a levegőben lógott. A „Féling”-en múlt, ki tudja-é használni, meg tudja-é szerezni? Szatmári Gábor (ő is színpadtag) zenéjével kezdődött az előadás. S az első perc sok mindent meghatároz. Ez sikerült! Az elektronikus hangszerekkel előadott neo- reneszánsz muzsika taktusaira bevonuló, bemutatkozó, még farmernadrágos tizen-, huszonéves szereplők megkapták az első tapsot... A komédia klasszikus: félreértések vígjátéka; szerelmi sokszög, öreg és fukar férj, csábos és buta a (címszereplő) szerelem tárgya... Vagyis mókázásra, parádés alakításra rengeteg az alkalom. A rendezőpáros tudta is, próbálta is használni. S a szereplők, a játszók? Horváth Margit házsártos és okos felesége most is tetszett: az ő alakítása kidolgozott,1 egész és emlékezetes volt. A pénteki előadáson csak ő volt képes a bevezetőben említett keretek szétfeszítésére. Partnerei több-kevesebb árnyalattal halványabbak voltak. Ügy is mondhatnók: csak ők az amatőrök. Mégis megérdemelt tapsot kapott a jó másfél órás előadás végén minden játszó, a többiek is: Skorka Tibor, Balogh Tamás, Vasvári Csaba, Mohai Pál, valamint Salka Zsuzsa, Lénárt Zsuzsa, Szatmári Gábor, Szpisják Erika és Szu- romi László. Nagy kár, hogy a teljes inget érdemlő Féling Színpad még maga sem tudja, mikor és hol mutathatja be legközelebb a Cliziát. .. (N. L.) Fotó: Gál Edit Finnországi útinapló Az orosházi Alföld néptáncegyiittes Kuusankoskiban O # város, a házigazdák Helsinkitől 140 kilométer! nyíre északkeletre a festői 'szépségű Kümi folyó partján terül el a 23 ezer lakosú Kuusankoski ^áros. Kasa- reikka nevű néptáncegyüttese — viszonzásul itteni vendégszereplésükért — meghívta és egy hétig vendégül látta az orosházi Alföld néptáncegyüttest. Kuusankoski fiatal város, csak 1973-ban lett azzá. A mai városközpontot az ’50- es években kezdték tervszerűen és intenzíven fejleszteni, és a ’70-es évekre alakult ki tipikus városias jellege: emeletes lakóházak, bevásárlóközpontok, adminisztratív épületek, a Sommelo Szálloda és étterem, valamint a gyönyörű kultúrház, a kuu- sankoskiak büszkesége, a Kuusankoski-ház. A modern finn építészetnek ez a remeke kívülről szemlélve is impozáns látvány, belülről nézve pedig egyenesen elkápráztatott bennünket. 508 főt befogadó koncertterme, az Alföld fellépésének színhelye, kiváló akusztikával rendelkezik, ha pedig kongresszust tartanak itt, szinkrontolmácsolásra is van lehetőség. Amatőr színjátszók számára épített (!) színháztermében 220 néző foglalhat helyet. Néptáncosaink kicsit fájó szívvel nézegették a tükörrel-korláttal felszerelt gyakorlótermet: ők is szeretnének ilyet. A hatalmas (380 négyzetméteres) kiállítóteremben ottjártunkkor a finn plakátművészetből láthattunk bemutatót. A város nevezetességei közé tartozik, s az országban is egyetlen a maga nemében az öt éve épült Sairaalan- mäki bunker, amely most, békeidőben sportcsarnokként működik. A város életét, gazdaságát, iparát meghatározó Kümi- Strömberg Papírgyár a maga 750 ezer tonna termelésével egész Finnország papíripari termésének egynegyed részét adja. A legmodernebb módszerrel, automatizált gépsorokkal készül itt a papír. A Voikkaa gyárrészlegben végigkövethettük a fa útját. Láttuk, hogyan emelik ki speciális markolókkal a folyón úsztatott fákat, egy közbülső állomáson hogyan őrlik pépes finomságúra, és hogyan készül el végtermékként a hatalmas papírbála, melynek súlya több mint három tonna. Az itt gyártott papírt a világ hatvan országába exportálják. Egy részéből újságpapír lesz. Ilyenre nyomnak néhány nálunk is ismert külföldi újságot, mint pl. a Daily Mirrort, az Adac Motorweitet, a Sternt és a Paris Matchot. Aki a papír- gyártás múltjára kíváncsi, annak a verlai gyármúzeumba kell elmennie. Ebben az 1893-as alapítású hajdani gyárban, amely a hatvanas évektől múzeum, nagyon sok munkát kézi erővel és ma már korszerűtlennek számító géppel végeztek még. Házigazdáink a Kasareikka táncegyüttes tagjai voltak, a szó konkrét értelmében is: náluk laktunk. De az, hogy a város polgármestere hivatalában fogadott bennünket, azt jelezte, hogy a város is szívesen lát bennünket. Gazdag programot állítottak össze számunkra. Voltunk egy régi, fából készült iskolában, ami ma múzeum. Elvittek minket Valkealába, láttuk a Finnország-szerte ismert gyönyörű Suutari rózsakertet. A gyerekek kipróbálhatták Kouvola Vidám Parkjának minden csábító játékát, és a sok automatán szerencsét is pólbálhattak. Kouvalában még a harmonikagyárat is megnéztük, láttunk néhány muzeális értékű szép régi hangszert is. Nagy élmény volt az Orilampi nyaralóközpont is, ahol kétórás hajókiránduláson gyönyörködhettünk a finn táj szépségében. Lapinsalmi keskeny öble alighanem a világ egyik legszebb tájrészlete. Egy hajókirándulás a tengeren — ez volt kotkai utunk fő célja. Kotka, ez a 65 ezer lakosú város a Kümi folyó torkolatánál 1000 körül a vikingek kereskedelmi csomópontja és kikötőhelye volt. Lathi, Pécs testvérvárosa is tetszett nekünk. Láthattuk az országos síbajnokságok és az ’58-as, valamint a ’78-as sívilágbajnokságok színhelyét, a híres síugrósáncokat. Egyszerűségében is lenyűgöző volt a város új temploma, melyet a híres építész, Alvar Aalto tervezett. Porvoo, ez a XIV. századi alapítású város régi épületeivel valóságos gyöngyszem a turisták számára. A magyarokat Sopronra emlékezteti. Néhányan eljuthattak a fővárosba, Helsinkibe is. A Keleti tenger leánya, ahogyan Helsinkit nevezik, a szigetekben gazdag Finn-öböl partján fekszik, félszigetre épült. Félmillió lakosának kb. 11 százaléka svéd, ezért mindenhol kétnyelvű feliratokat láthatunk. Letelepedtünk a város központjában, a nagytemplom hatalmas gránit feljáróján ... Megnéztük a sziklába robbantott Szikla-templomot, amely kívülről egyáltalán nem hasonlít semmiféle templomhoz. Kitűnő akusztikája van, ezért rendszeresen tartanak benne hangversenyeket is. Aztán a Sibelius-emlékmű... A nagy finn zeneszerző acélhengerekkel leképezett tárgyiasult zenéje ez a nem mindennapi műalkotás. Somi Éva (Folytatjuk) KÉPERNYŐ Kire és mire emlékezünk? Mi az, ami évek, évtizedek múltán is még emlékezetünkben megmarad? És miért?... Egy azonban bizonyos: a televízió egyszerre könnyíti és nehezíti meg ebben is a dolgunkat. Mégis hálásaknak kell lennünk, hiszen pótolhatatlan értékek megőrizője és felidézője. A művészetek halhatatlanjaié, a történelem rettene- teié, de akár a nagyon-közelmúlt pillanataié is ... A Tanár Úr mindig tanít Aki esetleg nem tudná, ezzel a sokat kifejező, személyie- sült köznévvel Major Tamást illették pályatársai, növendékei, barátai és tisztelői. Csütörtökön este szinte muszáj volt átkapcsolni a kettesre. Egyrészt mert Tanár Űr jutalomjátékát közvetítették, másrészt az író, Spíró György neve és Az imposztor című háromfelvonásosa is elég sokat ígérő ehhez, s nem utolsósorban: az utóbbi időben vf szonylag kevés színházi csemegével örvendeztet meg bennünket a televízió. S akik inkább választották ezt a mű sort, mint az egyre inkább ellaposodó Családi kör újabb példameséjét, azoknak igazi élményben lehetett része. Tanár Ür ismét tanított. Moliére Tartuffe-jéről beszélt a színészeket játszó színészeknek, de a mondatok nekünk szóltak. Arról, hogy a megalkuvásra, a lealjasulásra soha, semmiféle magyarázat nem lehet, hogy az emberi tartás igazsága mindennél értékesebb, hogy hiába vagyunk kiszolgáltatottak, ez önmagában még nem kell hogy jelentse elállatiasodásunkat vagy szervilizmusunkat. Nem volt nehéz rájönni, hogy az 1810-ben a cári oroszországi fennhatóság alá került Vilnában játszódó történet szinte minden gondolata a mához szól, mert ahogyan a „színház a színházban”. Moliére-jének Tartuffe-je is örök emberiről beszél, úgy ad ez is maradandó példázatot. A Tanár Úr jutalomjátéka volt az 1983-ban bemutatott komédia. Gesztusait, mondatait — igazságát megőrizte a mágnesszalag. És ez önmagában is nagyszerű, elég... uAz ODESSA-míivelet Ötvenöt percbe belesűríteni a századunk legrettenetesebb tragédiáját, a második világégést megrendezők hosszú agóniáját: erre vállalkoztak Az ODESSA-müvelet című dokumentumműsor készítői. A megtévesztő nevű titkos szervezetet a háború végnapjaiban a Gestapo hozta létre azzal a céllal, hogy az összeomlás után a menekülő SS-ek, nácik szökését, menekülését, „új életét” biztosítsa. Székely Ferenc riporter-rendező és stábja igazán professzionista módon nyújtott átfogó képet erről a ma is élő, ártó és bizonyosan nagy befolyású szervezetről, - működéséről és természetesen az ellene, a háborús bűnösök ellen folytatott, sokszor kilátástalanul reménytelennek tűnő küzdelemről is. A szerdán késő este sugárzott műsor is az emlékezést szolgálta. És figyelmeztetett is. Akkor, amikor ismét hallatszanak a hangok ^ elévülhetnének már ezek az emberiségellenes bűnök. Az ODESSA-művelet is bizonyítja, hogy már a kérés maga is emberellenes ... Emlékezés a tegnapra Ha péntek este, akkor kéthetenként Péntek esti randevú, az ifjúsági szerkesztőség magazinszerű műsora. A legutóbbi alcíme: Nyárbúcsúztató. Nagy György szerkesztő-riporter közel egy tucat (nem mindig) fiatalt kérdezett meg: mit csináltak a nyári hónapokban. Ismét kiderült, hogy önmagában egy úgymond híres ember nem jelent érdekességét. Ahhoz valamit fel is kell tudni mutatnia. Mondjuk itt és most, úgy, hogy valami lényeges, valami érdekes történt vele az elmúlt hónapokban. Olyan, ami igazán a köz(ön- ség) érdeklődésére tarthat számot. S bár magam is vagy két évtizeddel ezelőtt az Illés-zenekar rajongói sorába tartoztam, most mégsem mondott semmit az akkor (is) bálványozott Bródy János azzal, hogy „most múltam el negyven éves”. De a „nagy szerződuó” másik tagja, Szörényi Levente sem okozott katarzist azzal, ahogyan megmagyarázni próbálta, miért magában szerzetté új — és valljuk meg: kicsit megkéső — nagylemezének dalait. S maradjunk még egy példa erejéig a könnyűzenénél. A Z’zi Labor hírhedett-híres budapesti előzenélése (a Quenn-nel együtt léptek föl) ott és akkor úgymond nagy szám volt, de utólag. a Népstadion gyepén és lelátóján bohóckodva, a meglehetősen bárgyú kérdésekre még bárgyúbb válaszokat adva aligha az. Hát, ennyit az emlékezés tévés stációiról... N. L. Picasso-kiállítás Madridban Pablo Picasso 57 alkotása — köztük hét szobor — kerül bemutatásra októberben a spanyol fővárosban. A műveket a művész özvegyétől, Jacqueline Picassótól kapja kölcsön a Korunk Spanyol Művészetének Múzeuma. Picasso művészetének és a spanyol népnek kívánunk tisztelegni azzal a gyűjteménnyel, amelynek java részét a spanyol közönség eredetiben még nem láthatta — jelentetté ki Jacqueline Picasso, miután megállapodás jött létre a világhírű művész alkotásainak madridi kiállításáról. A válogatás nem Picasso egyes korszakainak, vagy a művész által követett különféle alkotói irányzatoknak a teljes bemutatását célozza. Egyszerűen olyan lehetőséget kínál a spanyol közönségnek, hogy bepillantást nyerhessen Picasso alkotói műhelyébe. Mindazonáltal látható egy-egy mű a „kék korszakból”, s a festő halála előtti évekből is. Kiállításra kerül néhány vázlat a „Guernica” előkészületeiből, és a „Tisztelgés a spanyolok előtt” című alkotás, amellyel Picasso a francia ellenállás antifasiszta spanyol harcosaira emlékezett. A művész özvegye a madridi kiállítás megrendezéséért a spanyol szervezőktől nem kért semmiféle költség- térítést. Picasso — emlékeztetett rá özyegye — egész életében spanyolnak vallotta magát, jóllehet alkotói élete jelentős részét emigrációban töltötte. A madridi kiállítás október utolsó hetében nyílik meg. A 40 millió peseta összegű» biztosítási, szervezési, szállítási és egyéb költségeket spanyol mecénások fedezik. A kiállítás két hónapon át lesz nyitva.
