Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-13 / 216. szám
NÉPÚJSÁG 1986. szeptember 13., szombat SZÜLŐFÖLDÜNK Közhasznú tevékenység II Békésvármegyei Gazdasági Egylet hosszú útja Megyénk mezőgazdaságának majdnem száz esztendejét idéznék az 1860-ban megalakult és 1944-ben megszűnt egyesület évkönyvei, ha hiánytalanul meglennének. De csak töredékeit őrzik a kis könyvecskéknek a megyei könyvtárban és az Országos Széchényi Könyvtár polcain. Ha mégis képet kap a kései olvasó az első évtizedekről, az egy kilencven éve kiadott Írásnak köszönhető, akkor jelent meg ugyanis az egylet három és fél évtizedes működését ösz- szefoglaló történet az egyleti titkár tollából. Tessedik nyomdokain A nagy és tudós mezőgazdász, az ország első és akkor egyetlen „gazdasági és ipariskolájának” alapítója, a lucerna és az akácfa megyei meghonosítója, az első nemes gyümölcsfák termesztője volt a példakép. A szarvasi, majd az ebből alakult megyei gazdasági egylet „az ő kertjéből nőtt ki”. A főkezdeményező — Trefort Ágost — a későbbi kultusz- miniszter —, aki abban az időben csabacsűdi birtokán gazdálkodott, s mellette ott találjuk a gondolattal egyetértő Eötvös Józsefet is. Ök ketten a vezérszónokai az 1860. április 12-én Szarvason összehívott értekezletnek. ahol megszületik a döntés: mielőbb alakítsák meg — csabai székhellyel — a megyei gazdasági egyletet, hogy minél hatásosabb közhasznú tevékenységgel hassanak a megye pangó mező- gazdasági életére. Egy hónap múlva már megtartják az első közgyűlést, s a szép számú választmányban a megye szinte minden települése képviselve van. A választmányi ülés létrehozza az első szakosztályokat: a földmívelésit, az állat- és baromfitenyésztésit, a termény- és kertészetit, valamint a statisztikai és köz- gazdaságit, mely utóbbinak Trefort lett a vezetője, aki az egylet vezetésében is főhelyet kapott. Itt határozták el, hogy még abban az évben, tehát 1860 őszén „próbaszántást” tartanak Csabán, termény- és gyümölcskiállítást Szarvason, s szarvasmarha-kiállítást Békésen. És „röpiratot” adnak ki „közhasznú tevékenységük kellő ismertetése czéljá- ból". Az irodalmi ismeretterjesztés később és végig jellemző az egyleti munkára, különböző témák feldolgozására pályázatokat írnak ki, a nyertes dolgozatokat kiadják, valamint megjelentetnek más aktuális mezőgazdasági írásokat is, nem egyszer 2000-5000 példányban. Az első évben megindítják a Zászló című — igaz. rövid életű — mezőgazdasági lapot is. Múzeumi szakosztály is Az ezredév végén az egylet működése hét szakosztályban zajlik, s talán így utólag meglepő, hogy ezek egyike a múzeumi, amely még 1875-ben gazdasági-háziipari múzeum felállítását határozta el Zsilinszky Mihály indítványára, „a múzeumok és ezekkel rokon állandó tárlatoknak a közművelődésre gyakorolt üdvös hatását tekintve, s ez igen szépen kifejlesztve B.-Csaba község nagytermében elhelyezve talált. gondozást.” Hosszú lenne felsorolni, hogy csak az első évtizedek alatt — nehéz körülmények között, mint az 1863-as szörnyű aszály, vagy a későbbi árvizek, sáskajárás stb. — mi mindent sikerült a legfontosabb feladatokból megvalósítani. Például a kalászosok, különösen a búza ésszerű termesztését vagy a megyei lóállomány minőségének javítását a csabai méntelep létrehozásával. Amikor pedig az állandóan csökkenő árak miatt válságosra fordult a gabonatermesztés és lábasjószág-te- nyésztés, a cukorrépa termelése ötlött fel, abban a reményben is, hogy majd sikerül cukorgyárat telepíttetni a megyébe. Külön szakosztály alakul és irányítja az 1889-ben elkezdődött kísérleti termesztést, és a következő évben már „bámulatos az ered- mén a 25 különböző talajon”. Az átlagtermés 190 mázsa kataszteri holdanként, az átlag cukortartalom meg 17 százalék. Tárgyalnak a hatvani cukorgyárral, és évről évre nagyobb területen vetnek cukorrépát a megyében. Kiállításokkal és új módszerek ismertetésével segítik a dohánytermelés felvirágzását. sokat foglalkoznak a kendertermesztéssel és a szakszerű trágyázással, valamint a műtrágyázás népszerűsítésével. A lókiállítások és lóversenyek egymást érik, s szorgalmazzák a szarvasmarha, a baromfi gazdaságos tenyésztését, s mindezt arany- és ezüstérmek,* továbbá pénzdíjak kitűzésével ösztönzik. Meghonosítják a selyemhernyó-tenyésztést, és a házi ipar olyan ágait, mint a kosár- és szalmafonás, meg a szö- vészet. Hosszan tartó harc folyik egy gazdasági iskola létrehozásáért, amelyhez végül is Csaba ad 124 hold földet. Az egyleti kert- és fásítási program az e téren elhaH pesti lúvasút Egykori rajz a századvégi pesti lóvasútról A kereket, ezt a kör alakú járműrészt, amely az elmozdulás súrlódását lecsökkenti, már i. e. 2000 táján feltalálta az emberiség, a Komárom megyei Kocs községről elnevezett, négykerekű és rugózott kocsi azonban csak a XIII—XIV. században vált általánosan használt közlekedési eszközzé. A társaskocsi — közismertebb latin eredetű nevén az omnibusz — 1662-től vett részt Párizs forgalmában. Arra pedig, hogy a síneken gördülő, zömmel fémből, de itt-ott fából fabrikált lóvasút szekerei is megjelenjenek, még 170 esztendőnek kellett eltelnie. Az 1832. év volt ugyanis az, amikor New Yorkban — az Újvilágban óriási csinnadratta és szerpentinzápor közepette — elindult első útjára a menetrend szerint közlékedő, négylábúak vontatta vagon ... Az óceánon túli példa aztán a tengeren inneni vén Európába is átszármazott, és előbb természetesen Párizsban, majd 1866-ban — tehát most százhúsz esztendeje — Pesten is lovai közé csapott a lóvasúti kocsis. Szakszerűen mondva: a közúti útburkolat felszínébe ágyazott síneken az említett év augusztusának első napján indult útjára a fellobogózott kupé, a városi elöljáróság ünneplőruhás képviselőivel. A Pesti közúti Vaspálya Társaság jóvoltából a hajdani Széna téren — a mai Kálvin téren — csattant meg először a két igavonót biztató ostor, majd a Múzeum körút, a mai Bajcsy-Zsi- linszky út, a Váci út következett, hogy azután az újpesti vasúti hídnál megforduljon. A pesti nép valóságos szenzációként fogadta ezt az újmódi közlekedési eszközt! Felkapaszkodott rá boldogboldogtalan, és aki tehette, nem a jármű belsejében keresett ülő- vagy állóhelyet, hanem a köríves lépcsővel megközelíthető fedélzeten, amely „placc”-ról hamarosan meg is született a máig dúdolt sláger, miszerint „Éjjel az omnibusz tetején, de csuda volt.. Az viszont nem volt csoda, hanem a Vaspálya Társaság jól felfogott érdeke, hogy az első vonal kiépítése után szinte azonnal hozzáláttak a második sínpár lefektetéséhez. Ez a mai Madách térről a Rákóczi úton vezetett, a Baross térnél pedig egyrészt a Rottenbiller utca, másrészt a mai Mező Imre út felé ágazott el. Ez utóbbi szárny egészen a pest—losonci vasút indítóházáig, azaz a Józsefvárosi pályaudvarig elnyúlt. Noha az építtetők kevéssé bíztak abban, hogy ez a mindenképpen külteleki — az akkori városperemen átvezető — vonal gyorsan megszolgálja majd a befektetést; kellemesen csalódtak: még az 1860- as évek végén el kellett készíteniük a folytatását Kőbányáig. 1869—1870-ben még egy fővonala épült meg a pesti lóvasútnak; ez a Széna térnyagolt állapotokat akarta felszámolni, s már 1864-ben Csaba mellett 16 holdon faiskolát létesítenek „kertészlakkal”, s pár év múlva 4282 nemes oltvány és haszonfa, 12 302 akácfa, 4567 dísz- és bokorfa „adatott el” egy esztendőben. S rohamosan emelkedik a gyümölcsfacsemeték száma, 1883-ban már 40 ezer. Az új és nagyobb kert már közelebb van a városhoz, de itt is csak a szakosztály által hosszan és behatóan megfigyelt, a megye klímájához és talajához alkalmas fajtákat volt szabad szaporítani. Néhány kosár a királynénak A 40 fajta csemegeszőlő vesszejéből bárki jutányosán vásárolhat. S hogy az általános véleménnyel ellentétben bebizonyítsák: itt is, ezen a békési talajon is lehet nemes szőlőt termeszteni, 3 kosárral küldenek belőle Erzsébet királynénak és a miniszterelnöknek. A kosarakat a három leghíresebb szőlőtermesztő — Stark Adolf, Vidovszky Károly és Bartóky László — rakja tele a legszebb fürtökkel. A főudvarmester válaszában közli, hogy „a bemutatott három kosár szőlőt ö Felsége a legkegyelmesebben elfogadni méltóztatott”. De arra kéri a főispánt — aki az egylet elnöke is —, hogy máskor „az ily küldemények foganatbavétele előtt az erre szükséges engedély kikérése ne mellőz- tessék.” A miniszterelnök — gr. Szapáry — minden bürokrácia nélkül, közvetlen szavakkal köszönte meg a finom küldeményt. * * * A kilencven éve megjelent könyv képet ad arról, hogy milyen sokoldalú tevékenységet végzett addig is a gazdasági egylet, szinte állandó kapcsolatot tartva a kormánnyal, főleg a szakminiszterrel. Számtalan kérdésben nyilvánítottak véleményt és tettek javaslatot, bár ez utóbbiak — mint a krónikaíró megjegyzi — alig találtak meghallgatásra. Azonban a szívós közhasznú munka eredményei ennek dacára is megmutatkoztak és előbbre vitték a megye mezőgazdaságát. Vass Márta tői az Üllői út mentén futott. A következő 15 évben csak az afféle összekötő járatok szaporodtak, hogy ne kelljen annyit kocsikázni, illetőleg gyalogolni az indító vagy a közbülső állomásokig. Idő múltával aztán a Duna túlsó partján elterülő Buda is megkapta első lóvasút- ját, 1896-ban pedig lefektették a székes-főváros legutolsó lóvasúti járatának hengerelt idomacéldarabjait, amelyek az úgynevezett Tisztviselőtelep házaiig terjeszkedtek. (Ez a mai Népliget táján épült fel az 1880-as évek végétől.) A századvég esztendeiben már a mi Pest-Budánkon is ott szikrázott az iparilag hasznosítható elektromosság, és ennek az új energiaforrásnak a parancsoló jelenléte halálra ítélte a lóvasutat. Amikor a tisztviselőtelepi kiágazást üzembe helyezték, bizony már megindultak az áramos járatok e vasút korábban átadott ' vonalain. Alig három év alatt — 1895 és 1898 között — valameny- nyi sínhez villamos vezetéket építettek. A nosztalgiára hajlamos közlekedő közönség nagy bánatára mind a feiistrángolt pacik, mind gazdáik, a keménykalapos, nagy hangon dirigáló kocsisok eltűntek, és helyüket az állig gombolt, fejükön simlis sapkát viselő villamosvezetők foglalták el. Kicserélődtek természetesen a vagonok is, emeletükön immár nem volt sem korlát, se.m ülőpad, így még nosztalgi- kusabban harsoghatta a dal: Éjjel az omnibusz tetején ... Helységneveink nyomában Körösnagyharsány Kossuth tér Fotó: Szökő Margit A településnév Harsány tagja a hárs nevű fának -ny kicsinyítőképzős származéka. A Nagy előtag a 17. században elnéptelenedett ikerfalutól, Kisharsánytól való megkülönböztetésül szolgált. A Körös -növelem a folyó melletti fekvésre utal. Ismert a helységnév Harsány utótagjának az azonos nevű, elszlá- vosodott, kabar eredetű személynévtől való eredeztetése iis. Ennek az igen régi, Árpád-kori, valaha Bihar vármegyéhez tartozó — és a trianoni határ meghúzása előtt Nagyvárad közelsége miatt virágzó — kis településnek a múlt század közepén (1851) 1238 lakosa volt. Földjüket, mely szikes volt, jól művelték és főleg kukoricát meg káposztát termesztettek rajta. Körösnagyharsányt a múlt század végén (1891) 1372-en lakták, 1984. január 1-én pedig 806 volt a lélekszáma. Hazai tájakon Templomok a határ mentén A felsöregmeci Árpád-kori templom a szerző felvétele Az országhatár közelében fekvő települések, még ha becses művészeti emlékeket kínálnak is a látogatónak, kiesnek a hazai idegenforga- i lomból. Pedig apró falvaink- ban, eldugott völgyeinkben is húzódnak olyan épületek | — kastélyok, udvarházak, templomok —, amelyek értékes emlékei múltunknak. , Hiszen számtalan középkori : kőfaragóműhelyünkről, épí- : tőmesterünkről, pingáló-, asztalos provinciális művészről vallanak, akik nem csu- i pán a városban, ismert kulturális-egyházi központokban vagy azok környékén ! dolgoztak, hanem szerte a hazának legeldugottabb zu- j gaiban is, már abban a ko- ; rai évszázadban, amelyben Könyves Kálmán és III. Béla ült a királyi trónon. Egyike ezeknek a XII. században emelt kis határmenti falusi szentegyházaknak az Ózd szomszédságában megbújó Szentsimon falucskában található. A XIV. században már átalakították, majd 1423-ban hajóját freskókkal díszítették, amelyek közül három jelenet maradt ránk. E képek stílusa megegyezik a pesti belvárosi templom drámai erejű, monumentálisán egyszerű freskóinak stílusával. Az 1948. évi restauráláskor akadtak rá e falképekre. 1650-ben az akkor már ötszáz esztendős templom kazettás famennyezetet kapott, amelyet Lévay István és Komáromy István készített. Színpompás reneszánsz alkotás, a legkorábbi ilyen emlékeink között. A XVIII. század elején a templom barokk szószéket, oltárt, majd 1750-ben karzatot is kapott. A másik, szintén román stílusú templom a szép szállodával is rendelkező Sátoraljaújhely közelében fekvő Felsőregmecen áll a falu fölötti magaslaton, az országhatártól kőhajításra, kétemeletes, román ikerablakos tornyával, impozáns, faragott köveivel. Valamikor egy magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok építették, majd a gótika idejében új szentéllyel toldották meg. Ma a reformátusoké. Szentsimon és Felsőregmec között, majdnem félúton van Rakacaszend. Megközelítése nehezebb, mint a másik kettőé, s legjobb összekötni a tőszomszédságában omladozó szendrői vár megtekintésével, bár végül is Miskolctól sem esik 50-60 kilométernél messzebbre. A rakacaszendi templom érdekessége, hogy téglából épült. Már a XIII. században kicsinek bizonyult, s ekkor építették hozzá az egyenes záródású, ma is álló déli részt. A XIV. században falképeket kapott, két évszázaddal később újabb előcsarnokot, valamint famennyezetet. Gyakorlatilag így egy ikertemplom jött létre, míg nem 1820-ban az északi XII. századi részt lebontották, s ma már csupán a XIII. században épült, kibővített déli templomrész áll. Dr. Csonkaréti Károly
