Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-08 / 186. szám

1986. augusztus 8., péntek SPORT SPORT SPORT Czinege Lajos Mogyoródon Csütörtökön ott volt a Hungaroringen Czinege La­jos miniszterelnök-helyettes is. Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettes kíséreté­ben az irányítótoronytól a sajtóközponton és a verseny- istállókon át a pálya vala­mennyi lényeges építményét, létesítményét megtekintette. Békésen augusztus 8., 9., 10-én rendezik meg a hagyo­mányos felszabadulási ököl­vívó emlékversenyt, a Békés Kupát. A 16. alkalommal sorra kerülő viadalon felnőtt III. o., valamint ifjúsági kor­csoportban küzdenek a részt­vevők. Előzetesen 28 sport- egyesülettől 208 nevezés fu­tott be (116 felnőtt és 92 If­júsági versenyzőé), örvende­tes. hogy ilyen népes me­zőny az utóbbi években nem volt, ez egyben biztosítékot jelent, hogy a háromnapos verseny során sok jó, színvo­nalas mérkőzés lesz. A versenyen többek között az alábbi nevesebb szakosz­tályok vesznek részt: Vasas, Ennek befejeztével az MTI munkatársának elmondta, hogy munkalátogatásának ta­pasztalatai meggyőzték arról: minden előfeltétele megvan annak, hogy a Forma—1-es Hungaroring a világ autó­sportjának ismert színhelye, s egyben Magyarország hír­nevének erősítője legyen. Építők, Évig, Óbuda, Salgó­tarjáni Bányász, Borsodi Bá­nyász, Tatabányai Bányász, H. Kun B. SE, Steinmetz SE, Pécsi VSK, Szegedi Dózsa, Paks, Balassagyarmat, Deb­recen. A legtöbb versenyzővel a H. Kun B. SE (21), H. Stein­metz SE (20), Salgótarján (15), Sz. Dózsa (14), Bp. Évig és Balassagyarmat (12—12), a Bp. Vasas, az Építők, a Pécsi VSK (10—10) vesz részt a viadalon, s van legtöbb esélye a Békés Kupa elnye­résére. Nyitány: ma délután 17 órakor, a 2. számú iskola termében. Már dübörögtek a motorok... Egy évvel ezelőtt is még terv­nek — sokak szerint álomnak — tűnt, hogy Magyarországon For­ma— 1-es autóversenyt rendez­nek. S fme: vasárnap 14.30 óra­kor Denek C. Ongaro, a Nem­zetközi Autósport Szövetség pá­lyainstruktora megadja a jelt a Hungaroringen 26 pilóta startjá­ra. Azért Ongaro, mert a For­ma—1 nemzetközi szabályzata szerint e veszélyes tevékenysé­get — rendkívül sok múlik a he­lyes starton — az egyik legta­pasztaltabb szakember végzi el Európában és a tengerentúlon egyaránt. Alig 100 órával a nagy ese­mény előtt a Hungaroring kör­nyékén színes a kép, nagy a nyüzsgés. A Magyar Nagydíjon részt vevő 13 „istálló” hatalmas, különböző feliratú szállítókocsi­jai katonás rendben sorakoztak a központi épület mögött. A sze­relők hatalmas csapata minden kelléket előkészített, hogy a pi­lóták gond nélkül szánjanak ra- kétagyorsaságú kocsijaikba, s szükség esetén másodperceken belül elvégezzék a javításokat. Balogh Tibor, a Magyar Autó­klub főtitkára, aki az egyik „apostola” a Magyar Nagydíj­nak, boldogan újságolta: — Megtörtént a negyedik, utol­só ellenőrzés. A FISA szakem­berei mindent rendben találtak, csak két egészen kis módosítást kellett még elvégeznünk — mond­ta. — Már eddig is sok elismerő véleményt hallottam. Remélem, a versenyláz fokozódásával a di­csérő jelzők száma sem csökken. Valóban kiváló a visszhangja a minden tekintetben kifogásta­lan Hungaroringnek. Olyan ta­pasztalt újságírók is, akik rend­szeresen tudósítanak Forma—1- es eseményekről, az elragadta­tás hangján szóltak. Megtörténtek az első próbák is. Igaz, a kocsik még nem a pá­lyán hajtottak, csak a motoro­kat próbálták a szerelők, de azért dübörögtek a sok ezer ló­erőt képviselő, óriási sebességet biztosító motorcsodák. Röviden Mától: Ökölvívók a Békés Kupáért Salakmotor-csb: Lépéselőnyben a riválisok Nem éppen a várt sorren­det hozta tegnap délután Gyulán, a salakmotoros csa­patbajnokság 2. fordulója. A házigazdák a jósoltnál is job­ban megérezték a sérült Gye­pes hiányát —■ ami elméleti­leg mínusz 12 pontot jelen­tett. így viszont a maximá­lis teljesítmény a szegedi Ko- csó nevéhez fűződik, aki tár­saival együtt a jövő hétfőn Szegeden alighanem jobban kihasználja majd a saját környezet előnyét. S mivel a miskolciak is sokkal jobban húzták a gázt, az 1000 néző a következő sorrendet je­gyezhette fel: 1. Borsodi Építők-Volán 34 (Koszován 8, Sziráczki J. 9, Juhász F. 9, Újhelyi 8). 2. Tisza V. 29 (Kócsó 12, Csillik 5, Nagy R. 9, Nagy A. 2, Szunyi 1), 3. Bcs. Volán 26 (Rusz, Fórián, Farkas 8-8, Dobra 2 pont). Természetbarát-randevúk Mozgalmas hétvégéjük lesz a Békés megyei természetba­rátoknak, túrázóknak. És persze azoknak is, akik hozzájuk csatlakoznak. Pénteken este a Fehér- és Fekete-Körös ta­lálkozásánál — ismertebb nevén Szanazugban — a gyulai oldalon gyülekeznek a Tisza-túra viharsarki indulói, hogy másnap reggel útra kelve megkezdjék vízi menetelésüket Csongrád irányába, ott csatlakoznak majd ugyanis a Tisza- túrához. Közben érdekes „megállóik” is lesznek, hiszen augusztus 9-én, szombaton például Gyomaendrödön, tehát az első állomáson is tábort vernek. Itt a „25 jubileumi túra a SZOT-kongresszus jegyében” elnevezésű sorozat e hét végi vállalkozóival találkoznak. A jubileumi túrasorozatot a Békés Megyei Természetjáró Szövetség szervezte, már ja­nuár óta tart, s eQV-egy állomása (hétvégi túrája) kitűnő alkalom arra, hogy az érdeklődök megismerhessék Békés megye történelmi emlékhelyeit, túracentrumait. Hol kerék­páron, hol gyalog, hol vonattal (vagy éppen autóval) kö­zelítik meg a célt, máskor ki-ki választhat. Ilyen a mosta­ni is, hiszen a szombat délután 1 órakor, a gyomaendrődi ligeti strandot ki-ki tetszés szerinti járművel közelítheti meg. Talán mondanunk sem kell, ez a túra — amely mel­lesleg 17. a sorban — nyitott, tehát bárkit szívesen látnak. 0 Füzesgyarmati tudósítónk, Szabó László írja: a nagyközség labdarúgócsapata Kisújszálláson felkészülési tornán vett részt. A kupát a területi bajnokságban szereplő karcagiak nyerték 8 ponttal. A Füzesgyarmati TSZSK 6 ponttal második lett, megelőz­ve az ugyancsak magasabb osz­tályban szereplő püspökladányia­kat. 4. Kisújszállás 4, 5. Kende­res 3 ponttal. A gyarmatiak egy különdíjat is elhoztak, Köleséri József a legjobb kapus címet nyerte el. A szomszéd megyé­ben rendezett mérkőzéssorozat szép számú közönség előtt zaj­lott, és a füzesgyarmatiak sze­rint hasonló rendezvényeknek Békés megyében is sikere lenne. • Kiírták a megyei I. osztá­lyú teniszcsapat-bajnokságot. Az őszi forduló augusztus 23-án kezdődik, s szeptember 6-án zá­rul. A részvevők: Gyulai Len­dület, Szeghalmi SC, Szarvasi FSSC, Mezőberényi SE, Bcs. Elő­re Spartacus II., Kövizig SE. Szeghalmon augusztus 21— 24. között rendezik meg az áfé- szeknél dolgozó fiatalok első or­szágos találkozóját. A sportprog­ram kiemelkedő eseménye: au­gusztus 22-én, pénteken fél 4 órai kezdettel a magyar öregfi­úk válogatottat látja vendégül a szeghalmi öregfiúk csapata. # A Tisza menti tekehirek legutóbbi számában teszi közzé az NB III délkeleti csoportjá­nak őszi sorsolását. A szeptem­ber 6—7-i nyitó forduló prog­ramja : Kiskunhalas—Makói SVSE, KTE—Szanki Olajbányász. Kecskeméti Mezőgép—Battonyai SZSE, Szentesi M.—K. DUTÉP, Nagykőrös—Tiszakécske. Erő- nyerő : Szegedi Postás. Sorsoltak az MNK-ban SZOMBAT ÖKÖLVÍVÁS. 16. Felszabadulá­si emlékverseny a Békés Kupá­ért, elődöntők. Békés. 2. sz. is­kola, 17.00. LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzés. Bcs. Előre Spartacus —Szarvasi Vasas, Békéscsaba, Kórház u., 17.00. TERMÉSZETJÁRÁS. A 25. ju­bileumi túra elnevezésű mozga­lom 17. túrája. Cél: a gyoma­endrődi ligeti strand, találkozás 13.00 órakor. (Túravezető: Mol­nár István.) A Békéscsabáról in­dulók 8 órakor a vasútállomá­son találkoznak. Az MLSZ-ben elkészítették az 1986/87-es Ma­gyar Népköztár­sasági Kupa sor­solását. Az első forduló 64 mérkőzéséből ket­tőt augusztus 13-án, 62-t au­gusztus 20-án rendeznek. Az elöl álló csapatok a pálya- választók, döntetlen ered­mény esetén 2x15 perces hosszabbítás következik, majd, ha szükséges, büntető- rúgások. Mindenképpen el kell tehát dönteni a győztes személyét. A Békés megyei csapatok ellenfelei az augusztus 20-i találkozókon (16.30 óra a kezdés): Nagykőrösi Kinizsi —Bcs. Előre Sp., Mezőko- vácsháza—Szeol-Délép, Ke­rekegyháza—Szarvasi Vasas, Nagyszénás—Kecskeméti TE. TÖMEGSPORT. Olimpiai öt­próba, vízi túra kispróba. Bé- késszentandrás és Békés, jelent­kezés 6—8 óra között. KÉZILABDA. NB I B. Szegha­lom—Bp. Húsos, Szeghalom, 10.00. SAKK. XVI. Alkotmány Kupa, Szarvas, DATE Mg. Főiskola, 10.00. Első forduló 13.00 órától. LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzés. Szeghalmi SC—Blhar- nagybajom, 16.00. VASARNAP SAKK. XVI. Alkotmány Kupa, Szarvas. DATE Mg. Főiskola, 8.00 órától. a Hungaroring 29 főszereplője •Mansell, Prost, Senna... Streift • Egy évvel ezelőtt: Prost, Alboreto, de Angelis • Négy „újonc” a mezőnyben Szakmai terefere Forma—1 módra. A svéd Johansson és az olasz Alborcto között (Teleíotó) A 37. Forma—1-es autós világbajnokság 11. futamát (vasárnap 14.30) rendezi Ma­gyarország a június közepén átadott Hungaroringen. A Magyar Nagydíjon 26 ver­senyző veszi fel a harcot, va­lószínűleg ugyanazok, akik legutóbb Hockenheimben az NSZK Nagydíjon szerepeltek. Az év elején, a márciusi rajt előtt 27 nevet harangoz­tak be a hírügynökségek, de a RAM-„istálló” és az Ekst- röm-csapat nem vett részt egyetlen versenyen sem. Több változás történt a piló­ták névsorában is: az olasz Elio de Angelis tragikus kö­rülmények között Le Castel- letben életét vesztette, a svájci Marc Surer súlyos sé­rüléseket szenvedett, s a francia Jacques Laffite is hosszú időre harcképtelenné vált Időközben kapcsolódott be a holland Huub Rothengat- ter, a kanadai Allen Berg, a brit Derek Warwick és a francia Philippe Alliot. A magyarországi GP előtt a brit Nigel Mansell vezet az összesített pontversenyben a francia Alain Prost és a bra­zil Ayrton Senna előtt, A pontszámok megoszlása: 1. Mansell (brit) 4x9, 1x6, 1x4, 1X3, 1x2 — 51 pont; 2. Prost (fran­cia) 2x9, 2x6, 3X4, 2x1 — 44; 3. Senna (brazil) 2x9, 3x6, 1x4, 1x2 — 42; 4. Piquet (brazil) 2x9, 2x6, 2x4 — 38; 5. Rosberg (finn) 1x6, 3x3, 2x2 — 19; 6—7. Laffite (francia) 1x6, 1x4, 1x2, 2x1 — 14; Amoux (francia) 3x3, 2x2, lxl — 14; 8. Johansson (svéd) 1x4, 1x3 — 7; 9—10. Alboreto (olasz) 2x3 — 6; Berger (oszt­rák) 1x4, 2x1 — 6; 11. Brundle (brit) 2x2 — 4; 12—13. Fabi (olasz) 1x2 — 2; Patrese (olasz) 2x1 — 2; 14. Streiff (francia lxl — L A Budapesten induló piló- ták rövid életrajza: 1. Alain Prost (született: ( 1955. február 24.), McLaren- csapattag. 1980-ban a McLa­ren csapatban kezdte pálya­futását. 1983-ban és 1984-ben vb-ezüstérmet szerzett, ta­valy pedig elhódította a vi­lágbajnoki címet. Eddig 23 futamgyőzelmet aratott. 2. Keke Rosberg (1948. de­cember 6.), McLaren. 1978- ban a Theodore-„istállóban” mutatkozott be. 1982-ben vi­lágbajnoki címet szerzett, ta­valy a harmadik helyen vég­zett. Eddig 5 futamgyőzelmet könyvelhetett el. 3. Martin Brundle (1959. június 1.), Tyrrell. 1984-ben jelenlegi együttesében lé­pett be a Forma—1-es piló­ták táborába. Dobogós helye­zést még nem sikerült elér­nie. 4. Philippe Streiff (1955. június 26.), Tyrell. 1984-ben a Renault-ban kapott először bizonyítási lehetőséget. Ta­valy bronzérmes helyezést ért el az Ausztrál Nagydíjon. 5. Nelson Piquet (1952. au­gusztus 17.), Williams. 1978­ban az Ensign színeiben de­bütált. 1981-ben és 1983-ban világbajnoki címet szerzett, 1980- ban a második helyen végzett. Eddig 15 nagydíjat nyert meg. 6. Nigel Mansell (1954. au­gusztus 8.), Williams. 1980- ban a Lotusban kezdte pá­lyafutását. Tavaly a hatodik helyen zárt a világbajnoki pontversenyben. Idén már négy futamgyőzelmet aratott, kétszer annyit, mint az elő­ző hat év alatt. 7. Ricardo Patrese (1954. április 17.), Brabham. 1977- ben a Shadow színeiben szállt autóba. A világbanoki pontversenyben eddig két 9. helyre (1980., 1983) futotta erejéből. Kétszer nyert futa­mot. 8. Derek Warwick (1954. augusztus 27.), Brabham. 1981- ben a Toleman-csapat- ban kezdte pályafutását. A tragikus körülmények között elhunyt Elio de Angelis he­lyét vette át. 1984-ben a 7. helyen zárt a világbajnoki pontversenyben. 11. Johnny Dumfries (1958. április 26.), brit, Lotus. Idén mutatkozott be a Forma—1- es táborban. Még nem szer­zett pontot. 12. Ayrton Senna (1960. március 21.), Lotus. 1984-ben a Tolemanban kezdte sze­replését. Eddig 4 futamgyő­zelmet könyvelhetett el. Ta­valy a vb-pontverseny 4. helyét szerezte meg. 14. Jonathan Palmer (1956. november 7.), brit, Zakspeed. 1983-ban a Williams színei­ben debütált. Eddig nem si­került pontot szereznie. 15. Alan Jones (1946. no­vember 2.), ausztrál, Lola. 1975-ben a Hesketh-csapat- ban mutatkozott be. 1980-ban világbajnoki címet szerzett, 1979-ben és 1981-ben bronz­érmes lett. Eddig 12 futamot nyert meg. 16. Patrick Tambay (1949. június 25.), francia, Lola. 1977-ben az Ensign színeiben kapott bizonyítási lehetősé­get. Legjobban 1983-ban sze­repelt, amikor a 4. helyen zárta a világbajnoki pont­versenyt. Eddig kétszer győ­zött, idén sérülés miatt két futamot kihagyott. 17. Christian Danner (1958. április 4.), nyugatnémet, Ar­rows. 1985-ben a Zakspeed- ben kezdte pályafutását. Idén az Osella nevezte, de Surer súlyos sérülése után átiga­zolt az Arrows-hoz. Mégnem szerzett pontot. 18. Thierry Boutsen (1957. július 7.), belga, Arrows. 1983-ban indult először For­ma—1-es futamon. Mindvé­gig az Arrows színeiben sze­repelt. Eddigi legjobb telje­sítményét tavaly érte el, ami­kor a San Marino Nagydíjon második helyezést szerzett. 19. Teo Fabi (1955. márci­us 9.), Toleman. 1982-ben a Tolemanban kezdte szereplé­sét. 1984-ben a világbajnoki pontversenyben a 12. helyen végzett. Ugyanabban az év­ben Detroitban volt egy „bronzérmes” futama. 20. Gerhard Berger (1959. augusztus 27.), Toleman. 1984-ben az ATS-ben bizo­nyíthatta először tudását. Legnagyobb sikerét idén Imo­lában érte el, a harmadik helyen végzett. 21. Pier-Carlo Ghinzani (1952. január 16.), olasz, Osel­la. 1981-ben az Osellában kezdett. 1984-ben a Dallasi Nagydíjon tudott pontot sze­rezni, 5. helyezése két pon­tot jelentett. 22. Alien Berg (1901, au­gusztus 1.), Osella. Újonc. Idén a Detroiti Nagydíjon foglalta el először \ Danner megüresedett helyét. Még nem szerzett pontot. 23. Andrea de Cesaris (1959. május 31.), olasz, Minardi. 1980-ban az Alfa Romeo szí­neiben debütált. 1983-ban a 8. helyet szerezte meg a vi­lágbajnoki pontversenyben, ez eddigi legjobbja. Ugyan­abban az évben két második helyezést szerzett. 24. Alessandro Nannini (1959. július 7.), olasz, Mi­nardi. Újonc. A Minardi már tavaly szerette volna szere­peltetni, de nem rendelkezett Forma—1-es vezetői enge­déllyel. Eddig nem szerzett pontot. 25. René Arnoux (1948. jú­lius 4.), Ligier. 1978-ban a Martiniban kezdett. 1983-ban a vb-pontversenyben 3. he­lyen végzett, háromszor pe­dig a hatodik helyezést sze­rezte meg 1980-ban, 1982- ben és 1984-ben. Eddig 7 futamgyőzelmet aratott. 26. Philippe Alliot (1954. július 27.), Ligier. 1984-ben a RAM-csapatban mutatko­zott be. Idén a veterán Jacques Laffite helyét vette át Hockenheimben. Eddig nem szerzett pontot. 27. Michele Alboreto (1956. december 23.), Ferrari. 1981- ben a Tyrrellben kezdte pá­lyafutását. Tavaly sokáig versenyben volt a világbaj­noki címért, de végül meg kellett elégednie az ezüst­éremmel. Eddig 5 futamgyő­zelmet aratott. 28. Stefan Johansson (1956. szeptember 8.), Ferrari. 1983- ban a Spiritben kezdett. Ta­valy a 7. helyen fejezte be a világbajnoki pontversenyt. Tavaly Montrealban és Det­roitban második helyezést szerzett. 29. Huub Rothengatter (1954. október 8.), Zakspeed. 1984-ben kezdte szereplését a Spiritben. Idén Imolában szállt először autóba, mint a Zakspeed második számú pi­lótája. Eddig nem szerzett pontot. i - Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpásl Zoltán. Főszerkesztő-helyet­BEKES MEGYEI tes: seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 560L Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesftő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents