Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-08 / 186. szám

„Orra alá, a Baranya-szélen... Fürdőiévé! Harkányból Tekintély és tekintélyelv I A negyvenvalahány évesek nemzedékéhez tartozom, ahhoz a nemzedékhez, amelyet némiképp lekezelően, de valószínűleg találóan beatnemzedéknek szoktak nevezni. Arról a nemzedékről van szó, mely különböző történelmi és politikai okoknál fogva — egy-két kivételtől eltekintve — nem érvényesült látványosan, nem került vezető posz­tokra, inkább valahol a középszinten és középmezőnyben kereste-keresi boldogulását, döntési szituációktól viszony­lag távol, s így korlátozott felelősséggel. Minket gyermek­korunkban a tekintélyek tiszteletére neveltek, s ha netán úgynevezett kettős nevelést kaptunk, otthon és az iskolá­ban, némiképp eltérő tartalommal, akkor is: kettős tekin­télytiszteletben nőttünk fel, persze más-más értékrend sze­rint. Tény az is, hogy közülünk sokan cinikus felnőttekké váltak, de azért azt hiszem, maradtunk elegen, akik ér­zünk valamit a hőskultuszból, a kiemelkedő teljesítmények csodálatából, s titokban magunk is szeretnénk hozzájuk hasonló köztiszteletre jutni. Mindezt azért bocsátottam előre, mert feltűnt nekem a mai tizenévesek szinte tökéletesen ellenkező előjelű irá­nyultsága: a tekintélyek lebecsülése, vagy netán semmibe vétele. Tudom, hogy ebben valamiképpen benne van a mi — idézőjelben vett — „munkánk” is: mi sokan szenved­tünk hazug, ránk kényszerített tekintélyektől, mi a demok­rácia hívei vagyunk, feltétlen hívei, akik nem rezzenünk össze, ha letegeznek, bírálnak, kérdőre vonnak bennünket. Szóval, van ebben a jelenségben valami örömteli is: a mi gyermekeink szabadabb légkörben nőttek fel, feszteleneb­bek, ha tetszik: szabadabbak. Csak hát az a baj, hogy tekintélyek, igazi, valódi tekin­télyek vannak, lennének, kellene, hogy legyenek. S a sza­badabb szellemű nevelésnek, az unos-untalanig emlegetett, I egyre szélesedő demokratizmusnak nem feltétlenül abban kell kiteljesednie, hogy leromboljuk a tekintélyeket. A te­kintélyelvet talán igen, azt lehet, de nem a tekintélyeket. A szülői, a tanári, a vezetői, a művészi, a tudományos te- kintélyeket — sorolhatnám sokáig. Mert hát mi is a tekintély? Az Értelmező Szótár szerint valakinek vagy valaminek az a helyzete vagy jellege, hogy tisztelik és szeretik. És miért teszik ezt? Mert az illető te­kintélyes ember már százszor bebizonyította, hogy igaza van, hogy általában helyesen dönt, véleményez vagy taná­csol. Persze könnyen lehet, hogy a tekintélyes ember száz- egyedszer téved, csal, elbukik, de az előlegezett bizalom a tekintélynek éppúgy jár, mint a banktisztviselőnek, hogy nem fog sikkasztani, vagy a tűzoltónak, hogy nem fog gyújtogatni. Ezért védem hát a tekintélytisztelet félig-med- dig már úgyis lerombolt bástyáit. Az életkor, a tapasztalat, a szakértelem tekintélyét. Egy társadalom jó működése függ ettől, többek között, s még inkább jó közérzete. Hi­szen aki tekintélyt vívott ki, az joggal reméli, hogy tisz­telik és követik példáját, s nem feltétlenül a demokrácia jele, ha a tanuló kétségbe vonja tanára tudományát, a se­gédmunkás a főmérnök szakértelmét, a magánember a köz- tisztviselő tisztességét. Az ostobaság, irigység, cinizmus ugyanis tényleg nem ismer semmilyen tekintélyt. Szentmihályi Szabó Péter Nemcsak a diszkó... Mi újság a „Melós”-ban? A csöndben, magányban pihenni vágyó ne menjen Harkányba!... Aligha mond­tam ezzel sok újat, mégis, úgy gondolom, alapvető a helyzetkép ismerete, ha vala­ki arról dönt, milyen égtáj felé, hová induljon régóta vágyott pihenését, vagy akár egy kellemes hétvégét eltöl­teni. Az ide érkezőt nem érheti meglepetés, ha a buszállo­más környékén, a kemping, vagy az új kórházi szárny felé, a mindig élénk, moz­galmas íürdősétányön (Zsig­mondy sétány) bábeli hang­zavar fogadja. Akár erre, akár a mindig agyonzsúfolt tenyérnyi piac felé veszi út­ját. A zöldség- és gyümölcsku­pacok közt a nap bármelyik órájában ott szorongnak a szatyorból mindenfélét áruló jugó vendégek, pontosabban, inkább zugárusok... Ha va­laki „öltözötten”", azaz utcai ruhában ténfereg a tömeg­ben, megnézik. Noha min­denki tudja: vagy most ér­kezett, s parkolóhely vagy szállás után nézeget; vagy most ruccant át Drávasza- btflcsnál egy-két napra. Amíg elad, s Pécsett jó alaposan bevásárol... Dehát ez már hozzátartozik a fürdőhely mai képéhez. A megszokott öltözet az utcán hullámzók ezreinél a lehető leglezserebb. Napfé­nyes időben úszónadrág, bi­kini; köpeny, szatyor, táska­rádió a kézben. A büfésor és a fürdősétány jó másfél-két kilométeres derékszögében német, horvátszerb, cseh és szlovák, s lengyel szó keve­redik a magyarral, egy-egy nyárközepi csúcsszezoni na­pon. Az őspark, amely valami­vel kisebb a gyulainál, szép, gondozott és virágos, akár a kerítésen kívül, akár a für­dőterületen sétálunk. A sé­tány végében most palánk- sor zárja le utunkat a Pécs felől érkező négysávos főút­vonal előtt. Terjeszkedik a harkányi gyógykórház; épít­kezés folyik itt. (A fürdő gyógyszolgáltatásain túl, ma­ga a kórház, hidroterápiás részlegeivel, a legkülönbö­zőbb mozgásszervi, reumati­kus, bőr,-, szervi, női és egyéb betegségekben szenve­dő beutaltak ezreinek gyó­gyításáról gondoskodik, euró­pai színvonalon.) Az utóbbi másfél évtized fejlesztései során a harkányi gyógyfürdőbe ma már egy déli és egy keleti főbejára­ton, illetve a műút, a főut­ca felől egy mellékbejáraton juthat be főszezonban, na­ponta a 8-10 ezer, hétvége­ken olykor a 15-20 ezernyi fürdővendég. A nagyobbrészt nyitott, részben zárt medencékben általában 35-36 fokos vízben ücsörögnek, úszkálnak, lu­bickolnak a legkülönbözőbb korosztályú víz-, illetve Har- kányimádók, -általában visz- szatérő fürdővendégek. (El­tekintve a főépület szauna- és kádfürdőinek speciális vízhőfokától.) Távolabb, a dús pázsitú őspark hatalmas védett platánjai .alatt egyet­len medencét keresnek föl az úszva pihenni vágyók. A szép 50 méteres, feszített víz­tükrű versenyuszodát. A me­dencék többsége a századelős hangulatú déli főbejárat ka­binsoraival párhuzamosan helyezkedik el, mélyen behú­zódva a park szűrt fényeket adó árnyas faóriásainak lombkoronái alá. Harkányban — amely már a múlt század második felé­től gyógyhelynek számított — hét (jelenleg öt) medence működik. Három gyógyjelle- gű, továbbá két nagy mére­tű strandmedence; egy sekély vizű gyermekmedence, vala­mint az 50 .méteres verseny­uszoda. A hét medence össz- vízfelülete 7683 négyzetmé­ter. Ez a titka annak, hogy a teljes telítettséget hozó for­ró nyári napokon sem kelt zsúfolt hatást a medencéket elfoglaló ezrek (olykor több, mint tízezernyi fürdőző) lát­ványa. A fürdőhely neve önma­gában is nosztalgiákat kelt az idősebb korosztály réte­geiben. Ahogyan Hévíz, Pá­rád, Tusnád, Borszék, Ko­vászna, (Trencsén) Teplic, „Görömböly”-Tapolca (Mis­kolc), vagy a csodálatos fek­vésű Herkulesfürdő, s a töb- többi, Monarchia-korabeli Magyarország egykori pati­nás fürdőhelye. Harkány is köztük volt. Sőt, jóval ko­rábban, egy adat szerint már a múlt század hatvanas évei­ben, amikor a magyarorszá­gi gyógyfürdőket osztályba sorolták. Harkány akkor .az I. osztályba került, gyógy­hatású vize, s kiépítettsége okán. Ilyenformán (okmány sze­rint 1865 .januárjától) Har­kányra is kötelezővé váltak az ún. „kormányszéki alap­elvek”. (Eszerint minden I. osztályú gyógyfürdő köteles „fürdészeti és gyógyászati tapasztalatokkal rendelkező fürdőorvost” alkalmazni; fürdőrendszabályt kidolgoz­ni, s állandó fürdőbizott­mány felállítását szorgal­mazni. A „fürdőbizottmány” a vendégek öltözetét is meg­szabta, mellyel a vízbe szán­hattak, természetesen a min­denkori divat fodros-bodros vonalai segítségével. Szigorú­ságuk elképzelhető, ha egy 'szállodai „ruhaviseleti sza­bályzat” a harmincas évek­ben emígyen figyelmeztet: „.. .fürdőzés közben csak olyan fürdőruha használata van megengedve, mely a fel­nőtteknél a mellet is befedi, jó karban van, és mindkét vállon begombolt...” (1932.) A mai „feredőző”, Har­kányban — s másutt is — alighanem elmosolyodik e sorok olvastán, szemlélve a pántokkal is alig jelzett bi­kinimaradványokat — a mai divat szerint... Ismerve pe­dig, hogy a tengerpartok bi- kinifelső-nélküli divatja e szűk „kereteket” is feszege­ti, nemrég a Dunántúli Napló munkatársa megkér­dezte Harkány legidősebb fürdőmesterét: mit szólna, ha valakik itt is elkezdenék a félmeztelenkedés szokását? — Az öreg a mentőöv köte­léhez kapva válaszolt hara­gosan: „No, azt lássam csak meg!...” De, mint oly sok minden az életben, gyanítom, ez sem a kialakult, hanem a terje­dő új szokások gyakorlatán múlik. Nem adok neki tíz évet, s ez a kérdés a magyar fürdőhelyeken is eldől a mo­nokini javára. Természetesen azoknál a fiatal hölgyeknél, akiknek a termete, födetlen keblei nem feleselnek a jó ízléssel... S rövid időn belül ez is olyan természetessé válik, mint a „pántlikás” bikinik mai mo­delljei, amelyeket mondjuk, 15-20 éve még aligha tud­tunk volna elképzelni. Ha valaki régóta nem járt Harkányban, két dolog bizo­nyára feltűnő számára. Sok nagyon csinos villa, utcaként egybefüggő villasor épült föl, az üdülőhely D-i terüle­tén; s hasonlóan szép vonalú társasüdülők egész sora is, a buszpályaudvartól É-ra. A másik összefügg ezzel. Ugyanis, mivel a villák, üdülőházak, társasüdülők je­lentős részét — részben vagy egészében — kiadják a tel­jes szezonra, eltűntek a „Frei Zimmer”-t kínáló né­nikék a buszpályaudvar és a parkolók környékéről; a zug­szállásadás a minimumra csökkent. Bárki a nap bár­melyik időpontjában szállás­hoz juthat igényei és pénz­tárcája szerint. Négy ide­genforgalmi iroda foglalko­zik a szálláshelyekkel. Ügye­letet is tartanak, készsége­sek — senki nem marad szállás nélkül. S a tanács is szigorúan ellenőriz: a meg­felelő komfortfokozatot nyújtják-e pénzéért a ven­dégnek. Szálloda jellegű (hotel, motel, társasüdülő-la- kás-apartman) hely mintegy 1500; sátorozóhely a kem­pingben mintegy 2000; a £i­zetővendéglátó-hálózatban pedig több, mint öt és fél ezer szálláshely (ágy) várja az ország szinte minden tá­járól érkező fürdővendége­ket. Sokat javult az utóbbi években az étkeztetés, a bü­fé-pavilonsorok választéka is. Persze számlázáskor, vásár­láskor nem árt körmére néz­ni felszolgálónak, büfésnek. Tavaly nyáron az állami ke­reskedelmi felügyelet nyomá­ba szegődve, öt közül négy ellenőrzéskor tapasztaltunk súlyos visszaélést, főleg súly­csonkításban, itt, a pavilon­soron. A nyaralás bosszúságai persze előfordulhatnak „arra alá, a Baranya-szélen” — Harkányban is. De, hogy jól­eső itt megmártózni a víz­ben, s e színes forgatag ké­nes illatú levegőjében épp úgy — ki tagadná? Vagy el­gyönyörködni a baranyai táj szépségében, ez sem vitatha­tó: megéri a fáradozást. Békésből, Csongrádból is sokan megfordulnak itt. „Hét végén voltunk Har­kányban!. ..” — ez „sikk” manapság. Legalább annyira, mint a baranyai embernek arról mesélni, hogy „jártunk Gyulán, a várjátékon meg a fürdőben!.. S így van ez jól. Ilyenkor mindig eggyel-eggyel keve­sebb oka lehet bárkinek is röstellkedni, együtt a költő­vel, hogy „Láttam Párizst, / De Baranyát nem isme­rem. .. Wallinger Endre A Békés Megyei Állami Építőipari Vállalat békéscsa­bai Munkácsy Mihály Mű­velődési Háza. Talán isme­retlenül cseng így a fülek­ben. De ha csak annyit mon­dunk. „Melós”, már többen felkapják a fejüket. Van, akiknek csak egy vasárnap esti diszkót jelent, és nem is sejtik, hogy mit takar való­jában. Felkerestük Herczeg Tamást, a művelődési ház igazgatóját. — Még csak 3—4 napja dolgozom itt, de már sok mindent szerveztem. Azért használok egyes számot, mert egyedül vagyok népművelő. A vállalat dolgozóinak tan­folyamok indultak (például tűzvédelmi, festőátképzés stb.), a gyermekek részére pedig napközis tábort szer­veztünk, melynek keretében kirándulásokon vettünk részt, többek között Pósteleken, Hódmezővásárhelyen, de vol­tunk velük a strandon is. — Aki kívülről megnézi az épületet, egyetérthet abban, hogy nincs valami jó álla­potban. — Nemcsak kívül, belül sem rózsás a helyzet. Gon­dolom, látták, hogy málla- nak a falak. Ennek egyik oka az, hogy Békéscsaba leg­mélyebb pontjára épült 1923- ban. Egy-egy nagy eső után az udvaron álló víz befolyik a nagyterembe. — A nagyteremben hétvé­geken diszkót tartanak. Mi­ért csappant meg mostaná­ban a közönség? — Beszélgettem néhány ti­ni lánnyal. Megkérdeztem tő­lük, miért nem táncolnak? Erre ők azt ajánlották ne­kem, hogy táncoljak én ezen a parketton. Valóban, igazuk van. A „parketta” néhol hi­ányzik, néhol pedig hullám­zik az ember talpa alatt. De nemcsak ilyen gondjaim van­nak ... Csáki József diszkós- sal úgy határoztunk, hogy most bezárunk. A szeptem­beri nyitáskor újításokat vezetünk be. Klubtagsági igazolványokat adunk az ér­deklődőknek. A vasárnap esti programokon különféle ajándékokat is sorsqlunk. — Milyen klubok működ­nek a házban? — Van ifjúsági klubunk, szocialistabrigád- és szabad­idős klubunk, valamint mű­ködik egy nyugdíjasklubunk is. Különböző programokat, kirándulásokat szerveznek: a szocialistabrigád-klub a Mát­rába, a nyugdíjasklub ősz­szel Debrecenbe utazik. — Távlati tervei? — Amikor idejöttem, meg­ígérték, hogy csinálnak egy nagyszabású felújítást. Ügy tűnik, hamarosan hozzáfog­hatunk ehhez a munkához. A költségvetési tervek alapján ez körülbelül 4,5—5 millió forintba kerülne. Reméljük, kapunk támogatást a közmű­velődési alapból. Ebben a felújításban benne van a fűtés és a világítás korsze­rűsítése is. Egyelőre ez a legfontosabb tervünk. Igény van egy felnőtt néptán»- együttesre, ugyanis igen so­kan vannak, akik szívesen táncolnának. Olvasótermün­ket, ha lehetséges, szeret­nénk két részre osztani, az egyikben a férfidolgozók ré­szére barkácskör alakulna, a másik részben pedig nők szá­mára szabás-varrás szakkör. — A fiatalok többsége csak úgy ismeri ezt a házat, mint ahol diszkót tartanak, és az egyéb programokról kevesen tudnak. Hogyan propagálják rendezvényeiket? — Változtatni szeretnénk az eddigi gyakorlaton. Úgy tervezem, hogy a városban plakátokon hirdetjük majd a művelődési ház programját. M. A. — F. T. Az egyik, félig zárt gyógymedence részlete Németh János kerámia-faliképsorozatának részlete a köz­ponti gyógyfürdő falán. A sorozat a Harkány keletkezéséről szóló népmesét ábrázolja Fotó: Cseri László

Next

/
Thumbnails
Contents