Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-30 / 204. szám

NÉPÚJSÁG 1986. augusztus 30., szombat Helységneveink nyomában Kondoros A helységnév alapjául a feltételezések szerint egy csuvas jellegű ótörök jöve­vényszó szolgált, melynek jelentése: olyan víz, hely, ahol sok a hód. Romantikusabb magyará­zatot ad Haán Lajos a Bé­kés vármegye hajdana című könyvében: „Sokkal természetesebb Kondorosnak nevét azon sasnemtől származtatni, me­lyet a magyar nép kondor­nak, vagy kondorsasnak ne­vez, s mely azelőtt, míg a marhatenyésztés nagyobb mérvben divatozott, és a puszták szántás alá nem fogattak, nagy mennyiség­ben tanyázott, különösen a terjedelmes kondorosi pusz­tán". Kondorost a XIII. századi okmányok mint falut emle­gették. Később, feltehetően a XVII. században elpusz­tult, s nevét sokáig a Bé­késcsabához, illetve Endrőd- höz tartozó Kis-Kondoros, és a Szarvashoz tartozó Nagy-Kondoros puszta őrizte tovább. A XIX. században települt újjá. A század végén (1891) már 2597-en lakták, s vas­útállomással, posta- és táv­íróhivatallal és postataka­rékpénztárral is büszkélked­hetett. Kondoroson 1984. január 1-én 6694-en laktak. A csárda Az orvosi rendelő Kondoroson Fotó: Szőke Margit Köszentek az utak mentén Utak mentén, patakok partján, hidakon gyakran látunk megkopott, színeha- gyott kőszobrokat. Némelyi­ken alig kivehető már, hogy reverendás, karinges, biré- tumos papot ábrázol. Két- háromszáz esztendeje hirde­tik ezek a szétmálló vagy éppen frissen rendbe hozott köztéri szobrok Nepomuki Szent János valamikori nép­szerűségét, a falvak jámbor lakóinak szoborállító ked­vét. Pedig a szoborcsinálta- tás régen sem tartozott az olcsó mulatságok közé. A szobrászt — legyen híres városi művész vagy igény­telen kőfaragó — csak-csak meg kellett fizetni. Ha nem akadt bőkezű donátor, a la­kosság hullatta perselybe garasait, polturáit a kőfara­gó részére, mert érezték, hogy Nepomuki János tisz­teletére alkalmas helyen szobrot kell állítani. Miért? Ki volt Nepomuki és mit vártak tőle? Nepomuki János a 14. szá­zad első harmadában szü­letett a csehországi Pomuk- ban. Felcseperedvén teológi­át tanult, majd pappá szen­telték. Jó képességű volt, két évig a híres páduai egyetem rektori székében is ült. 1389-ben tért vissza Prágá­ba, ahol általános érseki helynök lett. Ebbéli minősé­gében állandó kapcsolatban állt a cseh királlyal, IV. Vencellel (1361—1419, 1376- tól 1400-ig német-római csá­szár is). S itt indul az a hagyományokkal és legen­dákkal átszőtt történet, amely oly híressé és népsze­rűvé tette Nepomuki Jánost. Tény, hogy Nepomuki, mint érseki elnök, igen eré­lyesen védte a királlyal szemben az egyház jogait. Egy alkalommal a király til­takozása ellenére megerősí­tette méltóságában az újon­nan megválasztott klodrubi (kladraui) apátot. A király erre annyira feldühödött, hogy elfogatta, megkínoz- tatta, majd még élve, 1393. március 20-án éjjel bedo­batta a prágai hídról a Moldva folyóba. A prágai érsek az esetet nyomban je­lentette Rómába IX. Boni­fác pápának. A személyesen átnyújtott beadvány 38 pontban foglalta össze a ki­rály erőszakosságait. A ha­gyomány azonban úgy tart­ja, hogy Vencel király dü­hének más volt a valódi oka. Eszerint a nála 20 év­vel fiatalabb feleségére fél­tékeny király tudni akarta, hogy az mit gyónt Nepomu- kinak, aki azonban nem volt hajlandó azt elárulni, s ez gurította méregbe Vencelt. A Moldva azonban nem nyelte el az érseki helynö- köt, teste fényleni kezdett, s így hamar rátaláltak. Amint Paul Caludel írja: „Alant, a vén malom alatt milyen té­tova fény ragyoghat? (A konok Jánös teste az, akit a folyóba dobtak ...) öt csil­lag ragyog a víz színén, mu­tatja a helyét...” (Rónay György fordítása.) A Szent Vitus székesegyházban te­mették el. Épségben maradt nyelvét külön ereklyetartó­ban őrzik. 1729-ben avatta szentté XIII. Benedek pápa. Elsősorban a gyónók és gyóntatok védőszentjeként tisztelik. Mivel vízben halt meg, további oltalmaznivalókat róttak rá: megőrzi a hida­kat, véd az árvíz ellen, fi­gyelemmel kíséri a tutajo- sokat, folyami hajósok és egyéb úton járók életét, megóvja a hozzá fordulókat becsületbeli sértések ellen. Különösen az árvizektől való félelem indokolta, hogy szobra vízfolyások közelébe, hidakra kerüljön, s így több vidéken a hidak szentjének is nevezik. Az első Nepomuki szobrot 1638-ban Prágában állították föl a Károly-hídon. Ennek mintájára — elsősorban az akkori Habsburg-fennható- ság alatti területen — ha­marosan elterjedtek jelleg­zetesen barokk stílusú szob­rai. Sokszor látunk a feje fölött öt csillagból álló ko­szorút, amely a latin „tacui” (hallgattam) öt betűjét jel­képezi, s nyomatékül egyik ujját az ajkán tartja. Mint­ha saját titkát is őrizné. Hazánkban a ma még álló Nepomuki-szobrok száma 160 körül van, legtöbbjük a 18. századból való, s művé­szettörténeti értékkel bír. Némelyik nem is pusztán szobor, hanem része egy építménynek, amelyet azon­ban a szobor elhelyezésére emeltek. Mint példám a fegy verneki (szapárfalvi), amely háromszög alaprajzú, boltozott, három nyílásos épületben áll. 1775-ben állít­tatta Berényi Terézia. Má­sutt, mint Gyöngyösön, nem csupán tetőt kapott a szo­bor, hanem szabályos kápol­nát építettek tiszteletére, s abban áll. A gyöngyösi Ne­pomuki Szent János-kápolna is háromszög alapú, sarkain levágott, sátortetős épület. A szomszédos Gyöngyös­patán hídon áll a 18. században faragott Nepo- muki-szobor, csakúgy, mint Romhányban, ahol három­íves, vén kőhíd mellvédjén áll 1795 óta. A híres váci, szobrokkal ékesített, kétnyí- lásos kőhidat nagyon sokan ismerik. Ennek éppen a kö­zepén áll Nepomuki 1752- ben elkészített szobra, tehát a fő helyen, szemben Szent Péter és Pál apostolok ket­tős szobrával. Míg a váci szobor közel életnagyságú, addig a diszeli kőhídon, kő­fülkében álldogáló Nepomu­ki Szent János csak apró szobrocska a 18. századból. Ám a hidat így is remekül megoltalmazta. Diósdon a templom előtt áll a szobor, feje körül az öt csillag. Ér­dekessége, hogy itt a szent lábánál álló gyermek Jézus illeszti ujját az ajkára. Ti­pikus 18. századi barokk lendülettel komponált szo­borcsoport. A szomódi Ne- pomuki-szobor 1708-ban ké­szült, s eredetileg a komá­romi szigeten állt. Csak találomra említet­tünk néhányat a másfél száznál is több barokk Ne- pomuki-ábrázolásból. Pusz­tán azért, hogy nyitott szem­mel járva az országot, ész­revegyük egy letűnt kor ránk maradt relikviáit. Dr. Csonkaréti Károly Régi helyéről, egy vízfolyás mellől a templomkertbe tele­pített, 18. századból való Nepomuki-szobor Ercsiben Földvárak, avargyűríík Magyarországon Amikor a honfoglaló ma­gyarok birtokba vették a Kárpát-medencét, számtalan, különböző módon épített földvárat találtak. Számukat a kutatók több százra teszik. Könyöki József 1905-ben megjelent, A középkori vá­rak, különleges tekintettel Magyarországra című művé­ben 350-et sorol fel közülük. A maradványaik arról ta­núskodnak, hogy e földvára­kat a népvándorlás korában is használták és a honfogla­láskor még számtalan állott közülük. A földvárak három fő tí­pusát ismerjük. A tulajdon­képpeni földvár — másként gyűrűvár — földből kiásott árokkal és belső gáttal, eset­leg cölöpsorral erősített hely. A másik típust földhalom- várnak, vagy gyűrűvárnak nevezik. Hajdani földvárak, illetve gyűrűvárak (ún. avargyűrűk) létezésére enged következtetni Győr, Szolga- győr, Diósgyőr, Gyűrűfű stb. valószínűleg gyűrűvárból származó neve. A harmadik fajtát torony­várnak nevezik, amely tulaj­donképpen egy mesterséges vagy természetes domb tete­jére fából ácsolt toronyból állt, amelyet valamiféle sö­vény vagy rótt palánk öve­zett. Régi védelmi berendezések voltak a tekintélyes méretű ún. csörszárkok, ördögárkok is. Sajnos máig is csak egyet­len magyarországi földvárat tártak föl, az Orosháza kö­zelében lévő Nagytatársán- cot. Ez kettős sáncból és árokból álló 1,2 hektár terü­leten feküdt, ártértől övezve. A külső, vízzel elárasztható árok 28-37 méter széles és 2 méter mély volt. Vele párhuzamosan futott az ugyancsak mély belső sánc. A kettő között keskeny. 2,6 méter mély árok feküdt. Az egyik helyen megszakadó sánc és árok a kapu helyé­re enged következtetni. A külső sánc együttes mélysé­ge (illetve magassága az árok fenekétől a földhányás gerincéig) 5 méter lehetett. Ez a földvár valószínűleg a szkíták ellen épült, az i.e. VIII—V. században. Kelta eredetűnek tartják a Mecsekben a Jakab-hegy tetején lévő földvárat, amelynek legnagyobb átmé­rője több mint egy kilomé­ter, sáncának hossza közel 3 kilométer, magassága sok helyen eléri a 6 métert. Kí­vül, különösen a déli olda­lon, megközelíthetetlenül meredek hegyoldalra tá­maszkodik, a többi oldalon a sánc külső magassága 12 méter. A Somogy megyei Felső- zsitfa területén fekszik a szőcsényi földvár, a Vadrét­ből 30-40 méter magasan kiemelkedő dombon, amely­nek egyik oldala nagyon me­redek. Ehhez csatlakozik a vár védőárokrendszere. Az árkok mélysége 4-5 méter. Az árkokkal körül­zárt ovális belső tér 30x50 méter. Az eddig említett földvá­rak, avargyűrűk a honfog­lalás előtti évszázadokból maradtak ránk. A honfog­lalók azonban nemcsak a már itt találtakat kezdték használni, hanem számtalan új földvárat építettek. Ilyen a Szatmár megyei Panyolán talált, amely 6 méterrel fek­szik a föld mai szintje alatt, öt-hat méteres geren­dákat sövénnyel kötöttek össze. A két sövényfonatos palánk közét földdel töltöt­ték meg, s azt ledöngölték. A magyarság által épített földvárak közül még egy sincs föltárva, de feltehető­en ezek ovális alaprajzú ár­kokkal és földgátakkal épül­hettek. A vár földgátjának tetején kihegyezett karósor futhatott. Talán az árok kül­ső partjának peremén is. Az árkon kívül szélesen átte­kinthető terület volt, ame­lyet a gáton vágott út. ka­pu mellett álló fatoronyból tartottak ellenőrzés alatt. Részben ilyen várak lehet­tek I. Szent István várme­gyéinek székhelyein és a ha­tárokon. Ahol találtak ko­rábbi földvárat vagy kővá­rat, római erődöt, ott azt szállták meg. Föld-palánk vesszőfonású várak voltak Aradon, Bar- son, Biharban. Borsod vára valószínűleg már állt a hon­foglaláskor. A veszprémi püspökség . alapítólevele 1002-ből említi Fehérvárt és Kolon várát, a későbbi Zala megye egykori székhelyét. Anonymus Krónikájában a magyarok által készített vá­raknak írja Bars, Csongrád, Himesudvar (azaz Tokaj), Szabolcs, Tas (másként Sár­vár), Várad, Zólyom, Csa- nád, Csákvár és Pata várait. Rogerius kanonoknak az 1241—1242. évi tatárjárásról szóló leírásából tudjuk, hogy Nagyvárad ez idő tájt körül- árkolt fatornyos vár volt. A honfoglalást követő né­hány században a nyugati határokat kellett jobban őrizni, ezért itt épültek, il­letve itt rendezték be ha­tárvédelemre az első kővá­rakat (Moson, Pozsony, Sop­ron). A keleti országhatár védelme nem volt olyan ne­héz, mint a nyugatié. Az ott kiépített övezet várai egymástól 10-11 kilométer távolságban feküdtek és összefüggő láncot alkottak. ] Rendszerint a völgyek tor­kolatánál települtek és az arra vivő utat ellenőrizték. ; E gerendával erősített föld­várak ovális alaprajzúak, szokatlanul terjedelmesek, hiszen átmérőjük megha­ladja a 200 métert. Vala­mennyi királyi vár, és az erdélyi Kárpát-koszorú elő- vára volt, s valószínűleg i egységes terv szerint készül­tek. I Korai törvényeinkből ki­derül, hogy a megyeszékhe­lyekké váló várakban a vár­ispán (megyeispán) szállás­helyén és a raktárakon kí­vül istálló és börtön foglalt helyet. A templom nem a várban volt, hanem mellet­te. Az ispáni vár és a plé­bániatemplom alatt volt a váralja, melynek a vásártér alkotta a központját. A vásártér körül elterülő váras helyet, azaz várost földművesgazdálkodó, keres­kedő, kézműves és a vár­szolgálatot ellátó nép lakta. Dr. Csonkaréti Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents