Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-30 / 204. szám
1986. augusztus 30., szombat HgEBURM KOROSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kovács Sándor Iván könyve a lírikus Zrínyiről Zrínyi Miklóst, egyik legnagyobb nemzeti költőnket a nagyközönség éppúgy egy- műves szerzőnek tartja, mint Katonát vagy Madá- chot. Pedig mindhárman nagyszabású életművet hagytak maguk után. Fő művüket egyéb alkotásaik még teljesebbé, árnyaltabban értelmezhetővé teszik, s együtt válnak aztán egységes egésszé. Különösen igaz ez Zrínyi Miklósra, akinek fő műve, a Szigeti veszedelem e. eposza egy kötetkompozícióba ágyazva maradt fenn (Adriai tengernek Syrenaia, Bécs, 1651.). Ami az eposz előtt és után van, az a tucatnyi vers tulajdonképpen a lírai termés, a lírikus Zrínyi alkotása. Ezekről a versekről a széles olvasóközönség vajmi keveset tud, eddig az irodalomtörténészek sem foglalkoztak érdemben velük. A versek ügye részletkérdésnek tűnt — okkal a Zrínyi-életművel kapcsolatos fontosabb feladatokhoz képest. Ha a Zrínyi-kutatás főbb állomásait is felidézzük, látni fogjuk, valóban így van. Zrínyit csak a XVIII. század végén fedezték fel. Kazinczy sokáig tervezett Zrínyi-kiadása elindította a reformkor Zrínyi-kultuszát. 1859-ben Arany megírta máig alapvető tanulmányát, a Zrínyi és Tassót. 1870-ben nagyon fontos dokumentumok kerültek elő: ekkor fedezték fel Zrínyi verseskönyvének a bécsi kinyomtatás előtt készült másolatát, egy versét, valamint könyvtárának katalógusát és megmaradt köteteit. Ennek döntő jelentősége volt (és van) a további kutatások szempontjából. Ami Zrínyi könyvtárából megmaradt, azt ma Zágrábban őrzik. Ott jó kezekben van, de mégis döbbenetes, hogy került oda: a könyvtár felfedezésekor „a szervezett magyar tudományosság érthetetlen módon a kisujját sem mozdította Zrínyi hagyatéka után. A Zrínyi-könyvtár akkor veszett el a magyar kutatás számára. Az elárverezés körüli hivatalos kapkodás tíz évvel később már csak tragikomikus utójáték volt.” (7. o.) A XX. század elején három tudós folytatta a kutatást és a szövegkiadást. Széchy Károly, Négyesy László és Ferenczi Zoltán még különösebb nehézség nélkül használhatta a könyvtár anyagát: Zágrábból elküldték nekik a szükséges könyveket. A történelmi Magyarország felbomlása után a könyvtár anyaga azonban csak Zágrábban tanulmányozható... E nagy vonalakban vázolt előzmények után a Zrínyi-kutatásra Klaniczay Tibor nagymonográfiája tette fel a koronát. (K. T.: Zrínyi Miklós 2., átdolgozott kiadás. Bp! 1964.) Ahhoz, hogy Kovács Sándor Iván, az ELTE Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének tanára a lírikus Zrínyivel foglalkozhasson, irodalomtörténet-írásunk kutatási irányainak is meg kellett változniuk: „ Az ötvenes-hatvanas évek nagymonográfiái után a korszakszintézisek és részletvizsgálatok időszaka jött el, amelyben természetesen az új típusú összegzés módozatainak keresése is megmutatkozik” — írja a szerző könyve utószavában. (321. o.) Ez a nagy tudósi felkészültséggel megírt könyv, melyet bőséges jegyzetapparátus és gazdag illusztrációs anyag egészít ki — részmonográfia. Elsősorban a szőkébb szakma számára íródott, érdemi méltatást is nyilván onnan kapott és kap. Haszonnal forgathatják azonban a középiskolai magyartanárok is. Igaz, a gimnáziumi tanterv és utasítás még mindig elég mostohán bánik a régi magyar irodalmi anyaggal. A gimnázium II. osztályában a Szemelvények a XVII. század és a XVIII. század első felének magyar irodalmából c, témakörre kb. hat óra fordítható. Zrínyire ebből maximum két óra jut. Akárhogy is van, Kovács Sándor Iván legújabb kutatási eredményeit nem mellőzheti ezután egy igényes szaktanár. Legalább két ponton semmiképpen. Az egyik mindjárt a Szigeti veszedelem keletkezésének időpontja. A lírikus Zrínyi szerzője több oldalról: a kihagyott versszakok utalásainak megfejtésével, a Négyesy által is észrevett Zrínyi—Czobor párhuzam felhasználásával, sőt, még a történeti grafológia (csak jegyzetben közölt) tanúságtételével is bizonyítja, hogy a keletkezés, pontosabban a befejezés ideje nem 1645— 46, hanem csákis 1647—48 tele lehet. Itt tehát a tankönyv feltétlenül korrigálandó. A másik a kötetkompozíció kérdése. A II. osztályos tankönyvben van erről egy bekezdés, csak félő: nem kap kellő hangsúlyt. Márpedig Zrínyi kötetkompozíciója egyedülálló teljesítmény a magyar irodalomban: „Olyan világi verseskönyv-kompozíciót, amelyben egy hősköltemény lírai versektől környezve jelenik meg, elsőül Zrínyi alakított ki költészetünk történetében. Ezt minden hazai előzmény nélkül, de világirodalmi példák ismeretében tette.” (78. o.) A gimnáziumi tankönyv a nagy világ- irodalmi elődöknek, Catul- lusnak, Vergiliusnak csak egyes verseit tárgyalja, verseskönyveikről nem ejt szót. Petrarca Daloskönyve apró betűs, tehát kiegészítő anyag, el is hagyható. A magyar irodalomban Balassinál hallhatnak először a diákok kötetszerkesztésről, de Balassi Az maga kezével írt könyvébül c. művének felépítési elve egész más, mint Zrínyié. így tehát ha egy tanár a tananyag zsúfoltsága, időhiány stb. miatt átsiklik a Petrarca, Balassi és Zrínyi kötetkompozícióiról szóló részek fölött, akkor az a helyzet áll elő, hogy kötetszerkesztésről, kompo- zíciós elvekről a diákok — a baudelaire-i példa nyomán — csak Adynál, III. osztályban hallhatnak először. Tévesen azt hihetik, hogy kötetszerkesztésről csak a modern irodalomban beszélhetünk. Márpedig, ha még egyszer megnézzük a szerzőnek az imént idézett megállapítását, a kötetkompozíció egyediségének hang- súlyozása föltétlenül emelné Zrínyi és általa a régi magyar irodalom rangját a magyartanításban. És joggal — folytatom a szerzővel —: „mert a Szigeti veszedelem és a lírai versek költője valóban egymaga volt költészetünk történetében a századok adósságait lerovó Vergilius, Tasso, Marino.” (325. o.) ''hökkenthetnénk így a lema, adásérzetet, ami végigkíséri a magyar irodalom történetét. Zrínyivel inkább nagyon is fölzárkóztunk az európai irodalom élvonalához. Kovács Sándor Ivánnak ez a negyedik kötete, amely Zrínyivel foglalkozik. Máshol is megfigyelhettük egyik kedvelt módszerét, a motívumtörténeti megközelítést. Itt is találhat egy magyartanár az ún. belső koncentrációhoz felhasználható anyagot. Aki tanítja pl. Petőfi Fa leszek, ha ... c. versét (választható), a metamorfózis költői témaként való megvilágításakor visz- szautalhat a költő Zrínyire; I. és II. Idilliumára. Vagy Petőfi A puszta, télen c. versének „Háta mögött farkas, feje fölött holló.” soránál lehetetlen nem utalnunk Balassi Egy katonaénekének 8. versszakán túl Zrínyi Befed ez a kék ég . .. gyönyörű filozofikus epigrammájára, még, akkor is, ha nincs benne a szöveggyűjteményben. IV. osztályban, Nagy Lajos Január c., montázstechnikát alkalmazó remek novellájában is szerepel ez a Petőfi-sor, egész más funkcióban ugyan, de evo- katív erejénél fogva felidézi Balassit és Zrínyit is. Ha pedig a reneszánsz és a barokk stílusjegyeket kívánjuk irodalmi példákkal megvilágítani, bátran szembeállíthatjuk Balassi Ö nagy kerek kék ég .. . és Zrínyi Ari- anna sírása c. verseinek első versszakait. Zrínyi verseinek jelentőségét a szerző így foglalja össze: „Zrínyi lírai termését nemcsak a XVI. századi magyar költészet csúcsteljesítményéhez, Balassihoz képest jellemzi rendkívüli sokféleség ... Ö ír például először magyarul madrigál-strófát, illetve szerkeszt epigrammaciklust, elsőként kísérletezik a canzonetta-betétek technikájával, de idilliumokat, háromtételes siratóverset vagy Peroratio-típusú rövid lírai darabot sem írt előtte magyar nyelven senki. Szinkronban van a korabeli európai költészet imitációs elveivel és technikájával... Költői karakterének alapvonása a heroizmus ... Sy- renájával (ti. Adriai tengernek Syrenaia c. kötetével — S. É.) megtörtént végre, hogy magas irodalomnak tekinthető világi versek nyomtatásban, ráadásul egy gondosan komponált (s részben illusztrált) kötet formájában megjelentek.” (324. o.) (Szépirodalmi Könyvkiadó, Újhózy László: Emlék egy állapotról Levelek közt ülök, egy rezdülésen. Fényjáték vibrál, s madárrepülések ujjongatják a többi madarat dalra faágakon úgy, miként a régi avarra lebbenő lepkeszárnyon tíz arany pont vidítna engem. Bár az még tavaly volt, sejlik föl bennem a patakcsörgedezés villódzása zöldbársony asztalon — virágzó hóesés a rekkenő melegben. Életem társa, láttad-e vajon? E hangverseny fortissimója engem most a zöld sátrak titkaival ámít, s tudatom belső udvarán ott világít alakod, arcod az időtlen tükörben: tőlem tízezer kilométerre is látlak. Boromisza Zsolt képei Szeghalmon 1985.) Somi Éva A Szeghalmi Sárréti Múzeum több éve szervezi már a Szeghalmon vagy környékén született képzőművészeket visszaváró, „Hazatérő művészek” című kulturális eseménysorozatot. így került sor tavaly a Szeghalmon született Boromisza Zsolt festőművész-grafikus grafikai kiállítására, most, a közelmúltban, augusztus 15-én pedig harminc esztendő táblaképeinek bemutatására. Boromisza Zsolt a gimnáziumi érettségi után, tizennyolc évesen került el Szeghalomról, 1947—1952 között elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, és grafikusként szerzett diplomát Veres Péter műveihez készített illusztrációival. Élete első tizennyolc esztendeje azonban olyan meghatározó erővel van jelen művészetében, hogy joggal vallhatja magát ma is sárrétinek, alföldinek. Alkalmazott grafikusként dolgozott huszonkét évig, majd a Tankönyvkiadó grafikai osztályán folytatta; festményei és grafikai lapjai pedig számos kiállításon hoztak számára osztatlan elismerést. Kiállításnaplójában a magyarországi bemutatkozásokon kívül ott találhatók a hollandiai, lengyelországi, jugoszláviai, romániai, svájci és egyesült államokbeli bejegyzések is, megidézve a művész fáradhatatlanságát, tehetsége bizonyításának állomásait. Boromisza Zsolt: Szülőfalum temploma Ez a mostani szeghalmi kiállítás a szülőhely vonzásában felerősíti azt a sokszínűséget, mely Boromisza Zsoltot jellemzi. A sokszínűséget elsősorban úgy, hogy a festő számos stílusirányzatot érint; hogy egyformán sajátja a földönjáró konstruktivitás és az érzelmi töltésű transzcendencia. Képeit szemlélve be kell vallani, hogy nem is egy közöttük valósággal megrendíti a szemlélőt. A realista eszközökkel megvalósított Jáki templom kéken viharzó felhői, a robosztus templom- épület, a fák, a kép egész, mozgalmas sodrása egyetlen szót mondat ki a vendéggel: Magyarország. Nem messze onnan, a kiállításberendezők okos és fontos koncepciója szerint a Szeghalmi tanya síkban megformált fehér falai világítanak, felettük sötét napkorong, mintegy az elmúlt idők tanúja fent. Különös konstruktivitás az, ami Boromisza hetven kiállított táblaképének legalább felét jellemzi: nem elidegenít tárgyától, hanem sokkal inkább közelebb hoz ahhoz, a képnéző elfogadja az átírt valóságot, és részének érzi magát. Talicskák című képét 1971-ben festette: a hófehér falhoz támasztott három kubikostalicska érezhetően őrzi az ember tenyérmelegét, őrzi a munka megpróbáló erejét. Hogy ezekben is gyermek- és ifjúkori szeghalmi, talán kissé legendává növekedett élmények jönnek elő? Igen, kétségtelenül. Bizonyítva azt, amit a festő szavakban (egy kiállításának katalógusában) így fogalmazott meg: „Máig is legtöbbször a gyermekkorommal álmodom, majdnem mindig otthon vagyok ilyenkor, a szülőfalumban ...” A szavak csak megerősítik azt a következtetést (látva harminc év legjobb táblaképeit), hogy Boromisza vallomásos festészete nyílt, őszinte, igaz vallomásokkal gazdagítja egy tájegység, a Sárrét kultúráját, ugyanakkor (természetesen) az egyetemes magyar kultúrát is. Kiolthatatlan érzékenysége a szülőföld utcáihoz, mai és emlékházaihoz, kertjeihez, hagyományaihoz, lakóihoz a fő jellemzője ennek a kiállításnak, a kiállító belső világának. A néhány, megrendítő gondolatokat keltő festményén túl a legtöbb megindító is, mert hogyan is lehetne szemlélni, átélni másként az olyan erőteljes sze- retetsugárzást, ami képeiből árad? Még külföldi élményanyagán is tetten érhető a honi világ, színekben, kompozícióban; mintha azt kívánná bebizonyítani ezzel, hogy a világ tükröződése a művészben általánossá, földről felemelkedő, emberivé válik. Sárrét múzeumában egy kiegyensúlyozott, sokat megélt, értékes művész képei várják a képzőművészet barátait. Sass Ervin
