Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-30 / 204. szám

1986. augusztus 30., szombat MOZI Hóbortos népség II. Hóbortos népség először, Hóbortos népség másodszor, senki többet harmadszor. Okkal fél az ember, ha va­lamelyik filmnek folytatása következik, könnyen ötlet- kiárusítás lesz a vége. Volt rá példa, Rockytól a Foly­tassa nővér sorozatig, hogy az alkotókat elkapta a hév, s az egyszeri sikerről több bőrt próbáltak lehúzni. Ja­mie Uys, a Hóbortos nép­ség II. rendezője a szeren­csés kevesek közé tartozik, mert a hasonló című alkotá­sa után frissíteni, megújulni is képes volt. Majdnem leestem a szék­ről, annyira nevettem a Hó­bortos népség első részének elején, olyan jó ötletek szi­porkáztak benne. Aztán egy­re jobban elfáradt a film, s a végén már kifejezetten unalmas lett számomra. A mozi hőskorát idéző torta- dobálásokkal próbálták mű­ködésben tartani a nevető- izmokat, szomorúságomra, hiszen ebben a műfajban a némafilm mesterei sokkal jobbak voltak. Azzal az el­határozással ültem be a má­sodik rész vetítésére, ha ilyen gyenge színvonalon folytatódik a dolog, rögvest ott hagyom. Maradtam. A Hóbortos népség második részét ugyanis végig átszőtte az a hamvas humor, amely Jamie Uys korábi sikereit, a Sivatagi show és Az iste­nek a fejükre estek című darabokat- jellemezték. Kedvenc televíziós trükk, szerte a világon, hogy rej­tett kamerákkal lesik az emberek reakcióit, legvárat­lanabb helyzetekben. Miként ügyetlenkednek, feszenge­nék, mérgelődnek. Mosoly- gunk vagy harsányan neve­tünk az ,áldozatokon”, soha nem lesz belőle sértődés, hi­szen a végén bevallják a mókamesterek, hogy játék volt csupán, beugratás, filmfelvétel készült. (S ha netán valaki nem értené a tréfát, nem kerül nyilvá­nosság elé.) Magyar televí­ziósok is próbálkoztak már ilyesféle módszerekkel, ré­gebben is, mostanában is. Legutóbb egy beszélő posta­ládára emlékszem, de bizo­nyára voltak más csalafin­taságok is. Jamie Uys látszólag nem tett mást, mint a hóbortos ötleteit csokorba szedte, és filmet csinált belőle, bizony­gatva, hogy az a népség ha- bókos, amely a kamerája elé került. Egész estét be­töltő játéknál természetesen ki kell szolgálni a szórako­zásra vágyó publikum leg­szélesebb igényeit. Fanyar humortól a röhögésig terjed a vidám színskála, találja meg mindenki a kedvére való árnyalatot. S a legjobb pillanatokban akár el is gondolkozhatunk, milyen mókások, esendőek, primití­vek vagyunk. Néha szinte „állatiak”. Ez utóbbi jelző egyáltalán nem lekicsinylést mutat, hiszen például a Si­vatagi show című filmben az állatok produkálták ma­gukat emberi módon. (És ta­lán ők sem sértődtek meg a hasonlatért.) Jamie Uys mintha a viselkedés-lélek­tan felől bizonyítaná Darwin elméletét a fajok eredetéről. Arra mindenképpen alkal­mas a módszere, hogy a „te­remtés koronája” kicsit fe­lülről Tlézze önmagát, és tiszteljen más élőlényeket is, mindenekelőtt az ember­társait. A hóbortos népség láttán pedig jól mulasson. (Andódy) Egy szokatlan levél margójára A különböző középiskolákba szétrebbent kis társaság a nyár vége felé állandóan együtt van újra. Készülnek a számukra titokzatos, új, rejtelmes életre. Öröm nézni, ahogyan lélekben kapaszkodnak egymásba, idétlen ka­masztréfálkozásokba rejtve szorongásaikat. Ök, a nagy nyolcadikosok most újra kezdők, legkisebbek lesznek egy számukra idegen iskolában. Vannak, akik szupercuccok beszerzésével nyaggatják szüleiket, nehogy lemaradjanak a nagyok mögött. Van, aki ijedtében magolni kezdi addig is félős tantárgyait, és van, aki mindezt bénult vigyorral az arcán, pasz- szívan szemléli. Egy ilyen alkalomból került elő az a tájékoztató is, amit az egyik délelőttön a kis csapat kellő irigykedés­sel szemlélt. A találgatózásokba merült társai elé vágta ki egyikőjük, mint vérbeli ultis a piros hetest. Történe­tünk kis hősei kört alkotva olvasták egyszerre az isko­lából küldött irományt, amelyen ez a megszólítás díszel­gett: „Kedves leendő elsős!” S ami ezután következett, az még az én edzett szülői szívem is megbizsergette. A levél kedves hangon mutatja be a diák leendő is­koláját, elmondja, hogyan lehet KISZ-taggá valaki, ér­deklődik a címzett korábbi hőstettei iránt, s biztatja, ha van hozzá kedve, mi mindennel foglalkozhat új is­kolájában. Már rábeszéli arra, hogy nyáron készüljön fel az elsősök bemutatkozó műsorára valamilyen tréfás je­lenettel, vagy verssel. S hogy mindezt miért írták le az idősebb diáktársak, az is benne foglaltatik az iskola KISZ-szervezete által megfogalmazott levélkében. Olyat mertek kijelenteni, hogy,,Azt szeretnénk, hogy ne ide­genként lépd át iskolánk küszöbét!” Cserében néhány kérdésre is válaszolnia kell a tisztelt „gólyának”, hogy szeptemberben személyes ismerősként fogadhassák. Aki azt hiszi, hogy ezzel vége is a baráti szónak, az nagyon téved. Mert mit nem látok? Az iskola igazgatója is veszi a fáradságot, és egy igen szokatlan hangú le­vélben szól az elsősökhöz és szüleikhez. Ebből a tájé­koztatóból meghívást kapnak a tanévnyitóra, a kollégis­tákat is ellátják a szükséges tanácsokkal, s mit nem látnak szemeim? Kedves szülőtársak, ezt nem lehet el­hinni. .. Azt írja az igazgató, hogy ne vásároljanak a szülők iskolaköpenyt, tornaruhát és gyakorlóruházatot, mert horribile dictu, majd a tanév elején a tanárok se­gítenek eldönteni, hogy mely általános iskolai felszere­lések lesznek még használhatók. S ha feltétlenül szük­séges lesz újak beszerzése, azt majd együttesen bonyo­lítják le. (S hogy még inkább nyitva maradjon a szánk, a tankönyvek várható árát, meg a szükséges füzetek pontos leírását is mellékelik.) Na ne... Ez a nagyfokú törődés nemcsak a gyereke­ket, de engem, a szülőt is mélységesen megzavart. Nem vagyunk mi kérem ehhez szokva! Ahhoz már inkább, hogy riadóláncon keresztül értesülünk a tanévkezdésről, hogy a megvásárolt füzetcsomagok felét otthoni levelez- getésre kell elhasználni, hogy jön a szeptemberi „meg­rendelésáradat”, tülekedés a boltokban, a pénztárca alján történő kapargászásról nem is beszélve. S akkor egy­szer csak jön egy iskola — bár remélem, több is akad—, amelyik minden arisztokratizmust levetkőzve, postakölt­ségeket nem kímélve, segítségére siet a szorongó gyerek­nek, szülőnek egyaránt. Ez a levél, ami nem is nekünk címeztetett, önbizalmat adott. Hogy várják a gyerekeket a középiskolákban, szeretettel, megértéssel, baráti ké gyújtással. Aminek később — ilyen szíves invitálás után — könnyebb át­lón megfelelni. Az ilyen iskola kapuját is könnyebb át­lepnie a gyereknek. Hiszen tudja, hogy hívják, várják, számítanak rá. . . E sorok írója igen kellemetlen helyzetben van egy régi, rossz újságírói beidegzettség miatt. Mert ugye, ha bírál­ni, elmarasztalni kell, bizony, már a címben öles be­tűkkel szokás hírt adni a vétkes cégről. Ám mit lehet tenni egy példás gyakorlatot produkáló intézmény ese­tén? Vajon nem szerzünk-e irigyeket, a valóban irigylés­re méltó közönségnek? Remélem, bízva a jó példa ösz­tönző erejében, nem. Ezért merem ideírni az intézmény nevét, ami igazán nem szorul reklámra. A szokatlan le­vél feladója a Békéscsabai Egészségügyi Szakközépiskola es Gimnázium volt. (bse) Művelődési házak nyáron és ősszel Kisebb települések műve­lődési házai gyakran küsz­ködnek azzal a problémá­val, hogy intézményeik nyá­ri forgalma igen kicsi. Ka­mut is az imént említett községek közé tartozik, a nyár mégsem volt teljesen eseménytelen. Nem szünetelt a már hagyományokkal ren­delkező kiscsoportos foglal­kozások közül a nyugdíjas­klub, ‘a kertbarát- és hímző­szakkör sem. Míg az előbb felsoroltak az idősebbek kel­lemes időtöltéséhez nyújta­nak segítséget, addig az asz­talitenisz- és meseklub, va­lamint, az ifjúsági népmű­vészeti kör a fiatalok szá­mára szerveződött. A dobozi művelődési ház­ban már a jövőre gondolva az őszi és téli programokon gondolkodnak a szakembe­rek. Újdonságnak számít, hogy a művelődési ház ide­gen nyelvi oktatást szervez. Azok a gyerekek, akik in­kább a zene iránt érdeklőd­nek, zongorázni tanulhatnak egy békéscsabai zenepedagó­gus segítségével. Idén ősszel is indul a nép­tánc és bábszakkör, vala­mint a népszerű tiniklub. Lesznek színházi előadások, a Jókai Színházat és a Vi­dám Színpadot is vendégül látják. A gyomaendrődi Katona József művelődési központ speciális gonddal küzd, hi­szen a színházterem éppen átalakítás alatt áll, így a nagytermi rendezvényeket későbbre kell halasztaniuk. A kiscsoportos foglalkozások közül említésre méltó a gye­rekek néptánc- és társastánc­klubja, valamint az időseb­bek hímző- és nyugdíjaskö­re. Október közepén kezdődik a gyomaendrődiek számára már ismert irodalmi bérlet sorozat, melynek keretében fellép többek között Gáti Oszkár, Szabó Gyula, Mikó István és Sunyovszky Szil­via. Novemberben Kabos László-estet rendeznek az Endrődi Cipész Szövetkezet ebédlőjében. (gcm) Ilyen is van Valamelyik hetilapban ol­vastam egy interjút a Szö­vegíró Hölggyel, akit (önhi­bájából vagy önhibáján kí­vül?) alaposan félreállí­tottak a szakmában. Pedig tagja a Művészeti Alap­nak is (ezen meglepőd­tem, de miért ne?) és si­keres slágerek szövegeit ír­ta egykoron. A legmenőbbek énekelték a szövegeit, aztán odáig sikerítette a karrier­jét, hogy takarítónőnek állt. Mondhatnánk, szélsőséges eset, művészekre (vagy mű­vészeket utánzókra) jellem­ző. Pillanatnyilag szerzőtár­sat keres, mert szeretne visszahajózni a könnyű mű­faj vizeire. Bizony, jó szövegírókra nagy szükség lenne! Persze, senki sem vár igazi művé­szetet egy szövegtől, még ke­vésbé „tiszta forrásból” fa­kadó költői képeket, hangu­latokat, de ha már olyan so­rokat zenésítenek meg, hogy „Attól tartok elvesztettem a pénztárcámat”, meg a rock and roll csúcsaként, hogy „A lányokról lecsúszott a bugyi” — akkor valami baj van. Ha lecsúszik, amikor jobb lenne, ha fennmaradna, és akkor is, ha elveszik egy pénztárca, mint alapkonflik­tus. Egyszer, ha megadatna, szeretnék ott lenni egy szö­vegeket elbíráló zsűri ülé­sén! Vajon, hogy megy ez? Ki miért felelős? Például ki felel a nyelvrontásért, ízlés­rontásért, primitív butasá­gért? Ki engedi át? A „túl­só partra”? Ahonnan már csak egy újabb bugyutaság zavarhatja át az örök fele­désbe?! Hol van az az idő, amikor költők is írtak dalszövege­ket? Hogy csak Heltai Jenő úrra utaljak, netán. Ugye, ismerős név ez is? De mit szólna hozzá a zsűri? .. . Mondják, nem kell mindig Csabán sétálgatni, máshol is lehet. Az ember belátja, és máshol sétál. Például Oros­házán, a Rákóczi úton. Ha harminc-negyven évvel ez­előtt is járt ott, jószerével rá sem ismer. A téren a Csillag áruház, a katolikus templom: egyik új, másik régi. Az egykori Kisbirtokos Szövetség székháza (nagy bálák színhelye!) ma ruha­gyár, aztán tovább, az utca hosszán tízemeletes, négy- emeletes házak sorozatban. Olyan ez a belvárosi rész, mintha kertváros lenne, az eredeti út nyomvonalát csak „nagyvonalúan” követték, de semmi baj, mert a sétálót egyre több látnivaló kárpó­tolja. Eszébe jut, hogy itt. a négyemeletes helyén volt, valamikor a Petrik-sütöde, ahová szánkón húzni az ott­hon dagasztott kenyeret, a gyerekkor nagy kalandjai közül volt való. Aztán a másik oldal, a patika (no lám, a neve már eszembe sem jut!), az épület másik végén a Schiller-depó, kitű­nő fröccsök kimérőhelyé, volt, nincs, nem hiányzik. És ha még tovább sétálunk, elénk magasodik az új is­kola, középső, szép csarnoká­val, tisztán, fehéren elnyúló épületszárnyaival. Mit mondjak? Szép. Ele­gáns. Semmiben sem emlé­keztet panelből eszkábált társaira. Példa: ilyen is le­het, ilyen is van! Csak egy kis fantázia, - valami többet akarás, esztétikai érzék. Megrendelői odafigyelés, hogy nem mindegy az, mi­lyen lesz az új iskola, a vá­ros egyik fő útvonalán, a Rákóczi úton. De lesz ott még valami más is: két re­lief a belső térben, és a tér névadójának, Eötvös József­nek teljes alakú szobra az iskola előtt. A pályázatot ki­írták, mint hírlik, Orosházá­ról elszármazott művészek is vállalják a nemes ver­senyt . . . UWWHVHVtW Hetekkel ezelőtt történt. Részt vettem egyik városunk pártbizottságának vb-ülésén. Nemcsak érdekes, hanem életbevágó téma volt napi­renden: a közgazdász, agrár és műszaki értelmiség (ahogy mondani szokás, jobb híján): „helyzetét” elemez­ték. írtam is erről, talán kétszer, most azonban, hogy újra a kezembe kerültek ott készített jegyzeteim, egy aláhúzott mondat megint a szemembe ötlött. Az, hogy e három értelmiségi réteg 30 éven aluli tagjai közül mindössze 13,3 százalék irat­kozott be valamiféle szak­mai egyesületbe. (Ellentét­ben a 30 éven felüliek 50,4 százalékos arányával). Rossz jel! Érdektelenség­ről, közönyről árulkodik. Meg valahogy ellentétben van a fiatalok sokszor han­goztatott „ide nekünk az oroszlánt is!” alapállásával. De hát hová vezethet ez? Szeretnénk valamit, követe­lünk valamit (pozíciót pél­dául), de alkalmasságunk önkritikája a nullával egyen­lő?! Mert akit harminc év alatt nem érdekelnek szak­májának új dolgai, a világ tükre, mi lesz abból negy­venes korára? Vagy 30 év alatt nem ér rá az illető? Mert pénzt kell keresnie (ahol csak tud) ahhoz, hogy élete alapjait lerakja? Hogy lakást vegyen, aztán autót, telket, hétvégi házat? És ha elkopik közben a tudás, amit a főiskola, egyetem adott? Marad a nagyhangúság, vagy a csen­des félreállás? Hogy ilyen is van, kétség­telen. De jó-e ez nekünk? Van Gyulán egy magán- gyűjtemény, melynek csodá­jára járnak a barátok, az ismerősök. Levelek, iratok fényképek, dokumentumok. A magyar történelem egy ki­csi részei, titkos rekeszű céhládában, mert abban őrzi a tulajdonos. Egy élet gyö­nyörű szenvedélye a láda tartalma, olyan kincsek, me­lyekkel levéltárak, könyvtá­rak sem mindenütt büszkél­kedhetnek. Kézbe venni né­hányat elmondhatatlan, nagy érzés. Kossuth Lajos levele Zlinszky Istvánná Asszony­nak Kondorosra ... A posta- bélyegzőn: Torino. Forgatom, nézem, meghatódom. Ez a boríték Kossuth kezében volt. Történelem apróra vált­va. Kicsi kincs egy nagy egészből. De jó is lenne, ha sokan látnák! Ha meghívnák iskolák, klubok, egyesületek a gyűjtőt: mesélje el, ho­gyan csinálta? Nincs felhatalmazásom rá, hogy névvel és címmel szol­gáljak. A levélíróknak azon­ban szívesen válaszolok. • Sass Ervin Dr. Kovács Károly Az akasztófa árnyékában Téves bírói ítéletek A kegyelmi kérvény elbí­rálásakor a képviselőház el­nökségének feltűnt, hogy a bírósági eljárás folyamán mindkét vádlott legerélye­sebben tagadta a vádat, va­lamint azt, hogy bármilyen közük is lenne a gyilkosság­hoz, a kegyelmi kérvényben pedig egyszerre elismerték a bűncselekmény elkövetését. Ezért a bíróság tanácselnö­kéhez kérdést intézett a kép­viselőház elnöksége, vajon a két vádlott valóban utólag, a kegyelmi kérvényben elis­merte-e a gyilkosság elköve­tését. A tanácselnök válaszá­ban megmagyarázta, hogy a vádlottak nem ismerték el a gyilkosságot, s hogy ő — a tanácselnök — a saját fe­lelősségére írta meg a kér­vényt, s hogy valamivel alá­támassza, úgy foglalta a kérvénybe, hogy a vádlottak utólag beismerték a gyilkos­ságot. Ezután a képviselőház elnöksége az ügyet törvé­nyességi óvás benyújtása vé­gett visszaküldte a bíróság­hoz, s ezután a szövetségi bíróság hatályon kívül he­lyezte a másodfokú ítéletet, és elrendelte az ügy újra­tárgyalását. Mivel időközben a zombori felsőbíróságot megszüntették, az ügyet az újvidéki felső bíróság tár­gyalta. Ez volt az a helyzet, amelyben a bíróságnak két homlokegyenest ellenkező ítélet után (a felmentő és a halálbüntetést kimondó) kel­lett állást foglalnia a két vádlott ügyében, akik a tett elkövetésekor még alig múl­tak 20 évesek. Mindketten erélyesen ta­gadták a vádat. Hasszán vál­tig hangoztatta, hogy a rend­őrségen megverték és ez kényszerítette a vallomásté­telre. A ruhákon talált vér- foltokról azt állította, hogy azok saját vérétől származ­nak, mert az eset megtör­ténte előtt munka közben megsérült. A bíróság kérdé­sére, ha a rendőrségen a nyomozók bántalmazták vol­na is — miért vallotta be a tettét a vizsgáló bíró előtt is, ahol — vallomása szerint — egy újjal sem nyúltak hozzá, azt felelte, félt, ha visszavonja vallomását, új­ból a rendőrségre kerül, ahol még egyszer bántalmazni fogják, mint ahogy előzőleg is bántalmazták, és ahol a vallomást is kicsikarták be­lőle. Csak miután megbizo­nyosodott arról, hogy nem fogják a fogdából a rendőr­ségre visszaszállítani — az­után vallotta be, hogy a be­ismerő vallomást kényszer hatása alatt tette meg. A bíróság kérdésére, ha a val­lomását kényszer alatt tette, honnan tudott minden apró részletről (hogy fogta az ál­dozat lábát, míg Péter nya­kon szúrta a szerencsétlen embert), azt felelte, azt a nyomozók mondták, s hogy ő mindent kényszer hatása alatt ismert el. A bíróság kiderítette, hogy Hasszán szülőfalujában befejezte az általános iskola két osztá­lyát, s miért mondta akkor, hogy írástudatlan? Hasszán ezt azzal magyarázta, hogy

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents