Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
NÉPÚJSÁG 1986. augusztus 2., szombat o Kodályszeminárium A Minisztertanács Stromfeld Aurél-díjat alapított A Minisztertanács a honvédelem, az állam és köz- biztonság érdekében kiemelkedő alkotómunka elismerésére díjat alapított, amelyet Stromfeld Aurélról, a Tanács- köztársaság egykori kimagasló katonai vezetőjéről, a Vörös Hadsereg vezérkari főnökéről neveztek el. A most alapított díj a fegyveres erők és fegyveres testületek azon tagjainak és polgári alkalmazottainak, valamint azoknak a testületen kívüli személyeknek adományozható, akik kiemelkedő tudományos, műszaki vagy szervező tevékenységet végeztek a honvédelem, valamint az állam- és közbiztonság fejlesztése érdekében. Stromfeld Aurél-díjjal ismerhetik el azok tevékenységét is, akik egész életútjuk során kimagasló eredményességgel, odaadó kötelességtudattal szolgálták a honvédelem, valamint az állam- és közbiztonság ügyét. A díjat évente — bizottság javaslata alapján — a fegyveres erők napja alkalmából a honvédelmi miniszter adományozza. Kecskeméten pénteken bezárult a XIII. Nemzetközi Kodály-szeminárium. A kétévenként sorra kerülő, háromhetes nyári kurzust az idén is nagy érdeklődés kísérte. 150 hallgatója a földrész minden tájáról, összesen 25 országból érkezett. A Kodály-módszert bemutató órákon, karvezetési, ha^g- képzési, karéneklési foglalkozásokon sajátították el, előadásokat hallgattak Európa zenepedagógiájáról. A szeminárium hallgatói pénteken este közös hangversennyel búcsúztak Kecskeméttől. A legközelebbi kurzusra 1988-ban kerül sor Kodály szülővárosában. Negyvenéves a forint Ki mire emlékszik? Izgalmas feladat megismerni, hogy mit tudnak a pengő utáni forintról, annak születésnapján. Kinek mit jelent az, hogy mit élt át a 40 év előtti augusztus elsején, vagy az újabb korosztályban milyen emlékek élnek erről. Kérdésünk mindenkihez az volt, hogy miért nevezetes nap augusztus elseje? — Kedveskéim. a háború vége volt az embereknek a legnagyobb újság. A forintnak is nagyon örültünk, mert új volt, és végre olyan pénz került a kezünkbe, amelynek állandó értéke lett. A férjemmel együtt mezőgazdasági gazdálkodók voltunk, és az új forinthoz úgy jutottunk hozzá, hogy fokozatosan eladtuk ingó tárgyainkat — mondta Pribojszki Pálné nyugdíjas és Pusztai Jánosáé. — Hű, nem tudom, azt hiszem, hogy virágnap van.. Ja, van még más is? Tényleg, ma 40 éves a forint. Jó helyen járnak, mert itt a témáról csupa illetékes emberrel beszélgethetnek. Még 1946-ban nem éltem, és nem tudok semmi határozottat mondani a forint akkori értékéről. Az biztos, hogy abban az időben sakkal többet ért, mint most — válaszolta Bokor Károly, a PM Bevételi Főigazgatóság megyei igazgatóságának osztályvezetője. — Mit ünnepiünk ma? Nem 40 éves a forint? Pontosan nem emlékszem már, kicsi voltam. Az lenne a jó, ha az értéke olyan lenne, mint az 1946-ban kiadotté — így foglalt állást Lázár Gyu- láné felszolgáló. — Fogalmam sincs! Any- nyit tudok, hogy ma van a barátnőm születésnapja. Negyvenéves a forint? Lehet — nyilatkozta egy postai alkalmazott. — Ünnepiünk ma valamit? Boglárka névnapja van, nem? Teljesen kiment a fejemből. A negyvenes évek végén az emberek nem vásároltak még könyvet, mert örültek, ha volt pénzük ennivalóra. ' Ekkor még főleg politikai jellegű könyveket árusítottak. Szépirodalmi művek alig jelentek meg. Én másra nem emlékszem, picike voltam még akkor — vélekedett Gyeraj Andrásné, akit a Radnóti Miklós könyvesboltban kérdeztünk meg. — Ma 40 éves a forint — kissé meglepődtem a feleleten, mert ő volt az egyedüli, aki tudta a választ —, most tanultuk az iskolában, kizárólag csak ezért ugrott be. A szüleim, az akkori forint értékéről nem meséltek, tehát mást nem mondhatok — felelte határozottan Frisnicz Irén, a Rózsa Ferenc Gimnázium volt negyedéves tanulója. — Nem jut eszembe semmi. Kérdezzetek meg mást. Gondolom, mások jobban tudják, mint én — válaszolta egy 17 év körüli lány. Sebők Laura ■i Megújult kastély Befejeződött a múlt század húszas éveiben épült perkátel Győri-kastély felújítása. A tíz esztendeig tartó munka során először a főépületet renoválták. Ez a falu művelődési háza lett, benne 12 ezer kötetes könyvtárat, olvasótermet, klubokat rendeztek be, és itt kapott helyet több társadalmi szervezet is. A keleti szárnyépületben nyolc pedagóguscsalád számára kétszoba- összkomfortos lakásokat alakítottak ki. A napokban fejeződött be a kastély nyugati szárnyának tatarozása; a volt személyzeti épületben az emeleti részen három család jutott összkomfortos otthonhoz, a földszinten pedig a községi általános iskola diákjainak étkezdéjét és a hozzá tartozó konyhát rendezték be. Innen látják el majd meleg ételekkel azokat az idős, jórészt magatehetetlen embereket is, akiket a községben házi szociális gondozók ápolnak. A műemléképület teljes felújítására 15 millió 300 ezer forintot költöttek. Üjabb tanulmánykötet készül Gyuláról. Ehhez kapcsolódóan a Gyulai Városi Tanács és Békés Megye Tanácsa támogatásával tavaly kezdődtek el azok a kutatások, melyek a középkori Gyula várbirtokához tartozó községek feltárását célozzák. A munkálatokat Szatmári Imre, a Munkácsy Mihály Múzeum régésze vezeti. Az elmúlt évben a középkori Fövenyes (ma: Fényes) XI—XII. századi építésű kör alakú templomát, valamint a szintén hasonló korú település, Szentbenedek templomát, illetve ezek maradványait tárták fel. Az oklevelek tanúsága szerint a gyulai várbirtokhoz mintegy tíz falu tartozott. Kisiparosok A Kisiparosok Országos Szervezete IX küldöttgyűlésére készül, a Békés megyei kisiparosok pedig ma tartják az országban elsőként az öt év munkáját értékelő összejövetelüket. A mérleg készítésekor világosan látszik, hogy a kisipar és szervezetei eredményes tervidőszakot hagytak maguk mögött. A nyolcvanas évek elején hozott politikai és gazdasági döntések kedvező feltételeket teremtettek a fejlődéshez. A tapasztalatok azt mutatják: ma már a kisipart sem lehet a népgazdaság egészétől elvonatkoztatva értékelni. A kedvező állami intézkedések hatására megyénkben a VI. ötéves terv első éveiben több mint 8 százalékkal nőtt a létszám, az összes teljesítményérték negyven százalékkal emelkedett. Az összes fogyasztási szolgáltatások hatvan százalékát a kisiparosok adják. A vállalási idők, a munkák minősége és díja általában kedvezőbb, mint a szocialista szektorban, a kisiparosok élvezik az emberek bizalmát. Figyelemre méltó, hogy az építőiparban dolgozó kisiparosok összes termelési értéke csaknem 60 százalékkal növekedett, miközben a létszám alig változott. Nagy gondot fordítottak a minőségi munkára, a szervezésre, csökkent a kivitelezési határidő. A tartalékokat azonban még nem használták ki teljesen. A hatékonyság növelését gátolja a mostoha eszközellátottság, a korszerű technológia nehezen tör utat. A gépjárműjavítás, a híradástechnikai és elektromos háztartási gépek javításával 300-an foglalkoznak, az egyéb szolgáltatásokban ezer kisiparos dolgozik. A személyi szolgáltatásokban tevékenykedők az összlétszám 7 százalékát teszik ki, jelentőségük viszont ennél jóval nagyobb, hiszen a kistelepüléseken szinte mindenütt kizárólag a kisiparosok látják el ezt a feladatot. A szolgáltatásokon kívül ugyancsak nagy jelentősége van a kisipari árutermelésnek, különösen az egyedi igények kielégítésében, a magánlakás-építésben. A termékelőállítók aránya megyénkben nem nagy, az összlétszámnak mindösz- sze 10 százaléka, öt év alatt 140 millió forint értékű terméket gyártottak, a közvetett export ennek több mint egyhar- mada. Ugyanakkor hozzájárulnak az áruválaszték bővítéséhez, a hiánycikkek számának a csökkentéséhez. Az utóbbi öt esztendőben a megyénkben felépült 15 ezer lakás csaknem egyharmadát a kisiparosok hozták tető alá. Munkájukat akadályozza azonban a műszaki fejlesztés hiánya, az anyagbeszerzés nehézségei. A kisiparosok általában elavult gépekkel, korszerűtlen műhelyekben termelnek. A felmérések szerint a korszerű műhelyek aránya csupán 20—25 százalékot tesz ki, és négy év alatt a fejlesztésre befizetett összeg mindössze 13 millió forintra rúgott. Elgondolkoztató az is, hogy a kisiparosok munkaidejük 10—15 százalékát anyag és alkatrészek beszerzésére fordítják. A kisipar egyre jobban elfoglalja megfelelő helyét a népgazdaságban. A szakemberek munkájukkal hozzájárulnak a társadalmi és gazdaságpolitikai célok megvalósításához. A mostani megyei küldöttgyűlés számot ad arról is, hogy javult a kapcsolat a megyei testületek és az alapszervezetek között, mind jobban érvényesül a kollektív döntés és felelősség. Az elkövetkezendő időszakban is fontos feladat lesz a szervezet és a tagság kapcsolatának az erősítésé, a munka mozgalmi jellegének a fejlesztése, a demokratikus vonások elmélyítése. Seres Sándor Színház a végeken Évadzáró kesergő Ü lök a várszínház társadalmi vezetőségének ülésén, hallgatom már vagy másfél órája az idei évadról szóló beszámolót (benne örömökről, gondokról), meg a vitát és egyre csak Kerecsényi László, a gyulai vár hajdani védője történetén jár az eszem. A fájdalmasan tragikus sorsú várkapitány harcának, s bukásának értelmét keresem, miközben nagyon jól tudom, hogy szűkebb határainkon kívül neve alig ismert az országban. Mi több, hősi önfeláldozásokhoz szokott korunk az ő kompromisszumát alig méltányolta (bár valami keveset, Széchenyit és Görgeyt átértékelő utóbbi évtizedünk talán elismer belőle). Magára hagyatva, itt a végeken vívta háborúját anélkül, hogy bárkinek is fontos lett volna a sorsa. Kétszer annyi ideig védte Gyulát, mint Zrínyi Szigetvárt, és hősiességben nem alávalóbb módon, mint Dobó Egert. Mégis, nevét elmosta az idő! Eltűnődöm, mi kell ahhoz, hogy valami, hírnév vagy becsület innen elinduljon? Az önfeláldozó, önpusztító hősiesség, vagy valami fanatikus megszállottság, esetleg a hit, hogy egyszer, majd talán utólag, a világ számlát készít az itt történtekről ? Kerecsényi hőstette és halála óta több mint négy évszázad telt el, s mi tudjuk, a számla elmaradt. Az egykori végvárban — itt közismert — múzeum van, s nyaranta várszínház. Nyári színház, amelyik az idén huszonharmadszor nyitott kaput, s zár hamarosan egy igen sikerült évadot. A szakemberek azt mondják, hogy ez a szezon a legjobbak közül való volt. És a tömegkommunikációra célozva, csendesen hozzáteszik még: a legagyonhallga- tottab. Hosszú idő óta a legkevesebb híradás jelent meg a várszínházról. A televízió például mindössze egyetlenegyszer rándult» le Gyulára, s adott hírt arról, hogy itt színház folyik. Abban sem volt köszönet! Az előadást kísérő békakoncert — a hírvivők jóvoltából — messzebbre hangzott, mint a darab mondanivalója és sikere. (Lehet, hogy botrányszagot szimatoltak egyesek a szakmában, és ez még mindig jobban felkavar, mint a tisztes színházi munka?) De ne bántsuk a televíziót, mert az egész kulturális tájékoztatásban — közömbösségét tekintve — majdhogynem egy volt a sok közül. Egyébként is, a békák tényleg kuruttyoltak. Ámbár lehet, hogy annak a városi vezetőnek van igaza, aki az, esetből a békaügynél nagyobb tanulságokat vont le, amikort azt mondta: „Messzebb hangzik annak ku- ruttyolása, akinek orra alá mikrofont dugnak.” A várszínházát burokként körbevevő csend ide vagy oda, tény, valami itt nincs rendjén. Az előbemutatók rendszerének bevezetése például itteni vállalkozás, és jelentőségét tekintve messze túlnő a város, a várszínház érdekein. Valamiféle elháríthatatlan dörömbölés a magyar színházi élet Budapest és egyes futtatott vidéki műhelyek körül bezáródó kapuján. Azzal, hogy az előbemutatók ősszel kőszínházi előadások lesznek, Gyula — ha képletesen is — megjelent a nem szezonális magyar színházi életben. Pozícióféltésből-e vagy másból, de az itt élőkön és dolgozókon kívül csak kevesek tudnak erről az önként vállalt küldetésről. Más: az évad egyik darabját, az Attila éjszakáit a színházi szakemberek egy része és a közönség lelkesedéssel üdvözölte. A várszínházi szakemberek a huszonhárom évad négy legjobb darabja közé sorolják, a magyar színházi élet irányítói pedig az elmúlt színházi évad (beleértve a kőszínházakat is) országosan is legkiválóbb előadásai között emlegetik. Vagyis, akik figyelemmel kísérik a várszínház munkáját, tudják, valami nagy dolog történt Gyulán. Itt a végeken, de nem az országban! Legalábbis ez olvasható ki a híradásokból. Ügy tűnik, a kulturális tájékoztatás egy részében eluralkodott kozmopolita sznobéria kirekesztő, hazai értékeinket alábecsülő szemlélete ezen a tavaszon-nyáron elérte a nyári színházakat is. Lehet, hogy csak magunknak, színházat „csinálóknak”, színházat akaróknak, itt élőknek és néhány megszállott színházi szakembernek kell ez az egész nyári attrakció? Nem tudom, mindenesetre figyelmeztető, hogy a vár állapotáról, és ezzel értelemszerűen a várszínház jövőjéről felröppent fájdalmas panaszok nem jutottak» — vagy ha jutottak is, értő, segítő fülekre nem találtak — a megyehatáron túl. Pedig mi minden ügyében fogott már össze garasoskodó világunkban a szakma? Mi minden szervezés fölé ragasztották vagy ra- gasztatták oda a szakmai érdek (értsd: közérdek) jelszót. Végtére is, lehet, hogy tudomásul kell vennünk: „Elmúlt a világ dicsősége?”. A Gyulai Várszínház huszonhárom évvel ezelőtt az első nyári színházak között „robbant be” a magyar színházi életbe. Hovatovább csodának számított. Csakhogy — miként a csodák is csak ideig-óráig tartanak — a Gyulai Várszínház körüli felhajtás is lassan-lassan alábbhagyott. Gomba módra szaporodtak az országban a nyári színházak, többen többféleképpen, más anyagi háttérrel kaptak szót. És Gyula lassan kezdett messze lenni a fővárostól, művésznek, s szakmának egyaránt. A szakma nagy öregjei — tisztelet a kivételnek — alig-alig jönnek már ide. A nagy sztárok, a közönségcsalogató nevek kiöregedtek, s akik még dolgoznak, teljesíthetetlen feltételeket szabnak. Persze, van is mire tartaniuk a mércét. Ha nem fizeti meg őket Gyula, hát megfizeti más. Folyik a licitálás a nyári színházak között, s a mi várszínházunk ebben a versenyben egyre rosszabb pozícióba kerül. Maguk a színészek is elisií^rik, hogy Gyulára már csak a színházvezetők teremtette családias hangulatért, a városért, és legfőképpen a rangos darabok szerepeiért, vagyis a feladatért szerződnek. Kérdés persze, hogy az erkölcsi értékek átrendeződését tétlenül szemlélő világunkban meddig jönnek zsebük ellenére, csupán „az jó hírért, névért s az szép tisztességért”? Ma már a történelmi környezet, a vár atomszférája sem nagyon csábít. Ami jó volt a hőskorban, most inkább visszataszít és riaszt. Az egyre romló állapotú várban évtizedek óta hiányoznak a színészi munkát kiszolgáló helyiségek. Pénz pedig — talán leírni is felesleges — erre sincs. Vagyis a képlet — úgy tűnik — egyszerű: aki színházat akar, fizesse meg! Feltéve, ha van hozzá tehetsége. Végtére is mennyire kell Gyula az ország színházkultúrájának? A kulturális kormányzattól eltekintve, az utóbbi időben nem tapasztalni valami nagy ragaszkodást érte. Lehet, hogy messze van ez a Gyula', s valahol igencsak provinciálisnak minősíttetett? Pedig, pedig ... Abban mindenki egyetért, hogy nincs még egy olyan színházi műhelye az országnak, ahol annyit tettek volna az új magyar drámáért — a történelmi tárgyúért meg különösen —, mint itt. a mi Gyulán történt, azt egyesek példátlan színházi sorozatnak tartják, mások a várszínházról, mint reprezentatív, országos műhelyről beszélnek. Végül is mi hát az igazság, a nagyagyon- hallgatás, a magárahagyatottsággal párosuló anyagi szűkösség, és a várszínház csak színháztörténeti léptékkel mérhető jelentősége (legalábbis az itt-ott elhangzó kijelentésekből ez szűrhető ki) közül? Mi hát az igazság? Higgyük el, hogy az utóbbi? Hogy igenis kell Gyula a maga rangos, iskolát teremtő színházával? S ha nem? Akkor marad a Kerecsényi-jelenség, és — az évekkel ezelőtt elmaradt tv-fel- vételek híján — az itteni, szép emléke- .zet? Az sem kevés! Színházat csinálni a végeken! önmagunknak! Küldetésből! Arpásl Zoltán Ezeket a településeket a harmincas években Implom József, akkori gyulai múzeumigazgató már kutatta, s egy részüket fel is tárta, gazdag leletanyagot gyűjtött össze. Ám ezek, miként feljegyzései is, a második világháborúban elvesztek. Jelenleg — hétfőtől — a régészek Gyula-Szeregyhá- za területén folytatnak leletmentést. Már az első kutatóárok megásása eredményre vezetett: megtalálták egy, minden bizonnyal XII. századi egyhajós, négyszögletes . szentélyű templom alapárkait, s mellette több sírra is bukkantak. A jelenleg rendelkezésre ■ álló adatok, eredmények szerint még nem lehet minden kétséget kizáróan eldönteni, hogy az oklevelekben említett középkori Szánná vagy Szerhet falu templomáról van-e szó. P. F. Gál Gabriella restaurátor lel etanyaggyűjtés közben Fotó; Kovács Erzsébet Szánná vagy Szerhet?
