Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-20 / 196. szám
NÉPÚJSÁG 1986. augusztus 20„ szerda írújegyzet Ország, törvény, kenyér :álom ehéz rangsorolni ünnepeink között. Annál is inkább, mert egyre kevésbé tudunk igazán ünnepelni: ünnepeink kiüresedtek, akárcsak a családiak. Minden alkalommal újra meg kell küzdenünk ünnepeink, pihenőnapjaink tisztaságáért, életképességéért. Ma már önfegyelmet kíván ünnepnapon a tiszta ing, a borotválkozás, a derűs arc is: összemosódnak a napok. Augusztus húszadikával is úgy vagyunk. Pedig hát nemzeti ünnepeink között az egyetlen, mely legalább háromféle dologra emlékeztet: az állam- alapításra, az új kenyérre, s az alkotmányra. Talán a három legfontosabb dologra: az országra, a törvényre, a kenyérre. Nincs élet egyik nélkül sem. Szent István alakja jelképes a mi történelmünkben, ha tetszik: mitologikus. Hiszen tudjuk, nemcsak ő alapította és szilárdította meg a magyar államot, az országot, melynek egy részét ma is lakjuk. Nélküle a magyar név és nép felszívódott volna, egy lennénk a sok történelmi népnév közül, melyeket csupán a műveltebb ember ismer, mint a gepidákét, vandálokét, jütökét. Abban a rég múlt időben országot szerezni, államot alapítani minden náció megpróbált, de azt megtartani: ahhoz bölcs, okos, jó törvények is kellettek, vagyis rend kellett, melyben mindenki birtokon belül érzi magát, melyben nincsenek idegenek, kiutasítottak, jogfosztottak. Szent István behívott vendégnépei tanúsíthatták: a hungarus nemzet mindenkit szívesen fogadott. A történelem viharaitól megharmadolt kis országunk lakóinak talán éppen ebből az öntudatából, büszkeségéből hi- bádzik valami az utóbbi években. Mintha az ország csupán terület, s lélekszám volna, s nem annyira: lélek! Pedig hát a mi kis Európánkban is nem egy nagy nemzet él kis földön, kis lélekszámban, kiktől volt, s van mit tanulnunk. A nemzet nagysága nem a lakosság lélekszámának, nem a négyzetkilométerek számának függvénye. A jó törvény, a jó kenyér tesz irigylésreméltóvá bármely országot. A jó törvény: az egyenlő törvény, mely egyforma esélyt ad mindenkinek, egyforma jogot, egyforma jövőt. Milyen egyszerű ezt leírni, kimondani. Micsoda óriási ellentmondások, érdekkülönbségek feszülnek ma is különböző társadalmi csoportok, rétegek között! S micsoda erőket szabadít fel minden demokratikus törvény, jogszabály, rendelet! A magyar nép kívánja a törvényt, a rendet, az értelmes rendet, augusztus húszadika ünnepe erre is emlékeztet. Vajon mikor érjük el, hogy a magyar polgár a nemzetfenntartó, az adófizető magabiztosságával, büszkeségével éljen a mindennapokban, s tiltakozzék a jogtalan beavatkozás, a bürokrácia, a nemzeti jövedelem fecsérlése ellen? Utoljára maradt a legfontosabb: a kenyér. Hogy itt vagyunk, tízmilliónyian, ahhoz sok kenyér kellett. Sok kenyér, jól elosztva. S hogy kevesebben vagyunk a lehetségesnél, s a kelleténél, abban bizony az is szerepet játszott minden időben, hogy kevés volt a kenyér, s azt is rosszul, azaz jogtalanul, törvénytelenül osztották el. Munkát és kenyeret követeltek ebben a század első felében a nincstelenek, értelmes munka és jó kenyér nélkül ma sem számíthatunk arra, hogy eleget tehetünk büszke történelmi küldetésünknek: hogy a magyar név, Petőfivel szólva, megint szép legyen! kenyér az öregek bölcsességéből, a fiák munkálkodásából, s az unokák kívánságából sül meg. Szükséges ezen az ünnepen elgondolkodnunk a nemzedékek együttműködésén, összhangján. Hogy az öregek valóban bölcsek, a fiák valóban szorgosak, az unokák pedig méltók legyenek a kenyérre. Szentmihályi Szabó Péter Q eyutti Egy kis alkotmánytörténet fl történelmi és az írott alkotmányokról Országunk augusztus 20-án ünnepli alkotmányát. Első írott alkotmányunkat az 1949. évi XX. törvénnyel hirdették ki. Ez az egyetlen jogszabályunk, amelynek ünnepnapja van. Méghozzá piros betűs, jelezvén, mily fontos az állam életében az alaptörvény, amely az állami berendezkedés elveit, az államnak, mint organizmusnak az életét, és az állampolgárok legfontosabb jogait és kötelezettségeit rögzíti. Bár az életviszonyainkban bekövetkezett változásokat, fejlődést nyomon követendő, néhányszor módosult, lényege mit sem változott. * Magyarok a nagyvilágban ' ix-. " » ' , ■ <” ' ' < . . ", - • ' Mit jelent az, hogy alig több, mint kétszázezer híján kétmillió amerikai állampolgár vallotta magát a legutóbbi népszámláláskor magyar származásúnak? Menynyi közülük a magyar? Az a csaknem félmillióra becsült amerikai, akinek magyar az anyanyelve? De hiszen a pennsylvaniai Pitts- burghben mintegy tizenötezren tartják magukat magyarnak, s közülük legfeljebb ha ezer beszél magyarul. S ugyanitt találkoztam olyan magyarul hibátlanul beszélő amerikaiakkal, akik soha nem jártak szüleik vagy éppen nagyszüleik szülőföldjén. Kivándorlók, emigránsok Pennsylvania állam egyébként jeles szerepet játszik az amerikai magyar kivándorlás történetében. Itt alapította meg Hazleton bányatelepen tizenhárom magyar bányász éppen száz évvel ezelőtt a Verhovay Betegsegélyező Egyesületet, mely az idén a pittsburghi központjában már William Penn Association néven, de magyar jellegét lényegében megtartva ünnepelte a centenáriumot. S ugyanabban az évben, amikor a Verhovay Betegsegélyező Egyesület alakult, jött létre az első magyar település Kanadában. A bányászokat éppen ügy az ínség hajtotta a tengerentúlra, mint azokat a zselléreket, akik a magyarok Kanadába települését elindító Esterházy Pál nevét viselő Esterház kolónián kezdték újra az életett. De hogy a munkások, bányászok, parasztok mellett jó szerencsét kereső városi kisemberek is összefogtak egymás megsegítésére, anyanyelvűk megőrzésére Amerikában, azt bizonyítja a New York-i Első Magyar Önképzőkör 97 esztendős története. Az összejövetelek nyelve csaknem száz éve változatlanul magyar, igaz, hogy a tagság újabb és újabb kivándorlókkal bővült az évtitzedek folyamán. Ennél régibb alapítású egyesületek is jelzik Európában a munkát, megélhetést kereső magyarok útját. Idén ünnepelte megalapításának 140. évfordulóját Nyu. gat-Berlinben a Magyar Kolónia E. V. Berlin, és ünnepli ez év második felében Párizsban a Kölcsönösen Segélyező Magyar Egylet. A múlt században s századunk első éveiben „ magyar (magyarországi) kivándorlás zöme azonban a tengerentúlra irányult, érdekes módon nem feltétlenül állandó letelepedési céllal. Amerika sokak számára néhány év kemény munkát jelentett — jórészt család nélkül —, mely megalapozhatta az otthoni élet újrakezdését a verejtékkel szerzett földdarabbal, vagy falusi üzlettel, kisvállalkozással. Mikszáth Kálmán írásaiból ismerhetjük a jómódúan hazatért amerikás magyart, vagy azokat a felvidéki falvakat, melyeknek Amerikát ugyancsak megjárt lakói angolul beszélgettek egymás között. Mindebből mégsem az következik, hogy Magyarországnak 1949 előtt nem volt alkotmánya. Mert volt. Hiszen Magyarország Európa legősibb államai közé tartozik. Csupán az angol és a francia régebbi nála. Márpedig állami élet szabályozó normák, azaz alkotmány nélkül semmiféleképpen sem képzelhető el. Csakhogy ez az alkotmány más jellegű volt, mint a jelenlegi. Tételei sohasem voltak valami- | lyen egységes, egyetlen alaptörvényben, vagy több törvényből álló alkotmányban összefoglalva. A régi magyar alkotmány csaknem ezeresztendős, fokozatos fejlődésnek volt az eredménye. Ezt az alkotmányt nevezi a jogtudomány történeti vagy történelmi, esetleg íratlan alkotmánynak. Az ilyen fajta alkotmány a különböző korszakokban keletkezett törvényekből és szokás jogi megállapodásokból tevődik ösz- sze. (Például az 1222. évi Aranybulla.) Szabályai nincsenek egységes alkotmánylevélbe — úgynevezett kar- tába — összefoglalva. Ilyen történelmi alkotmány 1949- ig csupán kettő volt a világon, a magyar és az angol. (Ez utóbbi egyik korai alappillére a Magna Charta 1215- ből.) A történelmi alkotmány tételei nehezebben ismerhetők Fordulatot az első világháború hozott, mely a hazatérni szándékozókat is kinn- maradásra kényszerítette. S még nagyobb változást a második világháború, mely a harmincas évek nem túl nagyszámú, de többségében haladó gondolkodású emigrációja után olyan tömegeket sodort „Nyugatra”, melyek részben Nyugat-Euró- pában vertek tartósnak bizonyult gyökereket, részben a tengerentúlon, most már Észak-Amerika mellett jelentős számban Latin-Ame- rikába és Ausztráliába kerülve igyekeztek új életet kezdeni, s csak töredékük vállalta az aktív politizálást, és éltette magában a reményt — rendszerváltozásra spekulálva — a hazatérésre. Ki az „igazi”? A második világháborút követő koalíciós korszak politikai csatározásaiban részt vettek, várakozásaikban csalódottak — akiket egy emigrációs történetíró • „negyvenheteseknek” nevez —, majd az „ötvenhatosok” változatos árnyalatai színezték a szórványmagyarság képét. Ma a mintegy 15 millióra becsült magyarság csaknem egytizede emigrációban él. Pontos számot nem lehetne mondani, hiszen milyen kritériumokat - szabhatnánk meg arra, hogy ki a magyar, vagy mégin- kább, ki az „igazi magyar”, amint azt határainkon kívül gyakran hallani pozitív értelemben is, azt jelezve, hogy az számíthat erre az elismerésre, aki hazájától fel, mint az írott vagy kar- tális alkotmányba foglaltak. Viszont, mert tételei nagyrészt szokásjogi alapon születtek, a nép közmeggyőződéseként nemzedékről nemzedékre szállva élnek tovább. Az is bizonyos, hogy az íratlan alkotmány nem mindig egységes, mert magán viseli az egymástól elütő korok eltérő jogi és politikai műveltséggel szövegezett törvényeit. A történelmi alkotmány azonban annyira összeforrt a nemzet érzésével és gondolkodásával, hogy valósággal érzelmi forrása lesz a hazaszeretetnek. Ezt a szokásjogra támaszkodó alkotmányt nevezi az alkotmányjogi irodalom hajlékonynak is, mert megváltoztatása egyszerű törvénynyel történik. Ezzel szemben az írott — kartális — alkotmányok biztosítékul szolgálnak az elhamarkodott változások elkerüléséhez. Az ilyen alaptörvényt tartalmazó alkotmányokat csak bonyolultabban lehet megalkotni, módosítani és hatálytalanítani. Ilyen nehezítések lehetnek: külön alkotmányozó gyűlést kell összehívni, vagy népszavazásnak kell az alkotmányváltoztatást elfogadni, vagy minősített szótöbbség kell a parlamentben hozzá, esetleg több egymást követő ülésszaknak kell elfogadnia a elszakadva sem adta fel magyarságát, s igyekszik azt leszármazottaira is átörökíteni. S persze olyan értelemben is, hogy az az „igazi magyar”, aki semmilyen közösséget nem vállai a mai Magyarországgal. A magukat ebbe az utóbbi kategóriába számítókegyre kevesebben vannak, si a jó néhány Nyugaton megjelenő magyar nyelvű lapban lezajlott vita a hazamenni vagy nem hazamenni kérdéséről úgy dőlt el, hogy alig akad valaki, aki mást nyíltan lebeszélne a hazalátogatásról. Ma már az öt-hat- ezemyi cserkésznek is azt ajánlják vezetőik, hogy ismerkedjenek meg Magyar- országgal. Változó szemlélet Ha cinikusak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, hogy visszájára fordult az egykori reakciós jelszó, hogy „lábával szavaz a magyar”, hiszen az elmúlt években egyre emelkedett a hazalátogató magyar származású külföldi állampolgárok száma, tavaly már csaknem elérte a 230 ezret. Nem akarunk ebből messzemenő politikai következtetéseket levonni azon túl, hogy megváltozott a hazai helyzet és a nemzetközi légkör. Amikor itthon nem volt tanácsos külföldi rokonokkal dicsekedni, azokban az országokban, amelyek a legnagyobb számban fogadtak be magyarokat, a gyors asszimiláció volt a követendő út. Az enyhülés szakasza itt is, ott is módosított a gondolkodásmódon, s szerencsére az enyhülés időleges visszaszorulása nem változtatott ezen. Mi is odafigyelünk arra. mi rólunk a külföldön élő magyarok véleménye, a gyors beolvadást szorgalmatervezett módosítást. Ezért nevezik az ilyen alkotmányokat merevnek. * Történelmi alkotmányának először Franciaország fordított hátat, amikor 1789-ben alkotmányozó nemzetgyűlésre jöttek össze a rendek. Megalkották az Emberi és polgári jogokról szóló deklarációt, majd 1791 szeptemberében magát az alkotmányt, melynek bevezetője magában foglalja a deklarációt is. Vitathatatlan, hogy az európai alkotmányfejlődésre közvetlenül a francia alkotmány hatott a legerőteljesebben. Bár nem a francia volt az első írott, vagy másként papírosalkotmánynak nevezett állami alaptörvény Európában. Európa első írott alkotmánya Lengyel- országé, s néhány hónappal megelőzte a franciát, a francia volt az első, amely egyetlen okmányba foglalta össze mindazt, ami azóta is kelléke minden írott alkotmánynak. A francia alkotmány szolgált azután mintaképül a svéd (1809), a spanyol (1812), és a norvég (1814) alkotmányhoz. * Külön kell szólnunk az 1831-ben elfogadott belga alkotmányról, amely ugyancsak francia hatásra jött létzó országokban is elterjedt az a nézet, hogy a nemzeti kulturálist sokszínűség nemcsak az egyént, a nemzetet is gazdagítja. A befogadó ország hű állampolgárának és ugyanakkor magyarnak lenni nem összeegyeztethetetlen. S ahogy a szórványmagyarsághoz tartozók örülhetnek, s egyre nagyobb számban örülnek is a hazai fejlődésnek, úgy kísérjük itthonról figyelemmel, s nyugtázzuk elismeréssel külföldön élő magyarok sikereit. Ennek a szemléleti módnak p terjedése — terjesztése — nem ment könnyen. Hiszen aki valamikor, valamiért elhagyta a hazáját, magának is, másoknak is indokolni igyekezett tettének jogosságát. Az itthon- maradottakban pedig még élhetnek fenntartások a hazájukat elhagyottakkal szemben. Ezeken — mindkét részről — túljutni nem elvek feladását jelenti. Kapcsolataink alakulása a szórványmagyarsággal számtalan példával bizonyította, hogy az elvek, a politikai meggyőződés megtagadása nélkül is közeledhetünk konkrét célok megvalósítása érdekében. A kompromisz- szumos készséget nem szokták a magyar nemzeti sajátosságok közé sorolni, nálunk rosszabb hangzása van, mint néhány országban, ahol nemzeti értéknek tekintik. Nevezzük hát megértésnek, megértésre való törekvésnek a közeledés feltételét. Ez nem kíván egyetértést alapvető kérdésekben, de megteremtheti az együttműködés lehetőségét, elsősorban azon a területen, amelyben mindenki, aki magyarnak vallja magát, érdekelt lehet úgy, ahogy azt 17 esztendővel ezelőtt Váci Mihály költő megfogalmazta a Népszabadságban megjelent „Az re, s így magában foglalja a polgári alkotmányosság alapvető elveit, azonban már tompított formában, alkalmasan arra, hogy monarchiák is átvehessék tételeit. Sok európai alkotmányban és a magyar alkotmányfejlődésben is a belga alkotmányon keresztül érvényesültek a francia alkotmányelvek. Noha Franciaországban dolgozták ki a XVIII. század nagy gondolkodói azokat az elveket, amelyek az írott alkotmányok sarkalatos pontjaivá váltak, az első karta mégsem Európában látott napvilágot, hanem Amerikában, és szorosan összefüggött az Észak-Amerikai Egyesült Államoknak, mint volt brit gyarmatnak a függetlenségi harcával. 1776-ban ugyanis a 13 amerikai brit gyarmat képviselőinek tanácskozásán felszólították az egyes gyarmatokat (államokat), hogy készítsék el saját alkotmányukat. Virginia volt az első állam, amely elkészült alkotmányával (1776. június 12.). Ezt rövidesen követte az* Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat (1776. július 4.), amely deklerálta a gyarmatok függetlenségét, és állam- szövetséget hozott létre közöttük. A függetlenségért azonban fegyverrel is harcolni kellett. A győzelmek alapján, 1787. szeptember 17- én alkotta meg a Philadelphiában ülésező kongresszus (alkotmányozó konvent) az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát, amely ma is az állam alaptörvénye. , * Kétségtelen, hogy a jog- biztonságot az egyetlen alaptörvénybe foglalt szabályok szolgálják a legjobban, s amelynek módosítása, megváltoztatása a rendes törvényeknél nagyobb eljárási biztosítékokkal van körülvéve. Mint amilyen a Magyar Népköztársaság Alkotmánya, amely tükrözi eredményeinket, és ezek által fejezi ki a további fejlődés irányát. Dr. Csonkaréti Károly oldott kéve” című cikkében: „A szórványmagyarság nyelvi megmaradásáért küzdeni egyetemes és emberi teljesítmény. Ezért minden magyar írónak és felelős embernek meg kell tennie legalább annyit, amennyi ma lehetséges.” Kölcsönös megbecsüléssel Az elmúlt 17 év eredményei az óhaza és a szórványmagyarság kapcsolatainak alakulásában, amit egyre inkább figyelemmel kísérnek a szomszédos országok magyarságának képviselői is, azt bizonyítják, hogy meghallgatásra találtak Váci Mihály szavai. Hozzájárultak ehhez az anyanyelvi mozgalom rendezvényei, és azok a találkozók, ahol hazai és magyar származású külföldi tudósok — a legtöbb esetben az egykori iskolatársak egymásratalálásával — olyan eszmecserét folytatnak, amelynek tudományos és gyakorlati haszna is lehet. S akárhogy alakult is az elmúlt 17 évben a világ sora, ma a korábbinál jóval több a lehetőség a megértésre, akkor is, ha vitatkozunk egymással, ha az államalapítás óta eltelt évszázadok eseményeinek megítélésében nem is mindig értünk egyet, ha másként is> emlékezünk meg egyes évfordulókról. Minden nehézség ellenére kialakult, és további fejlődést ígér a szórványmagyarság széles, a kapcsolattartásban érdekelt tömegeivel olyan, a kölcsönös megbecsülésen alapuló viszony, mely más vonatkozásban is példamutató lehet. Randé Jenő, a Magyarok Világszövetségének főtitkára