Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-20 / 196. szám
1986. augusztus 20., szerda NÉPÚJSÁG István király emlékezete Messze földön emlegették István király igazságos ítéleteit, ezért idegen országokból is sokan eljöttek, hogy a szavát meghallgassák, és amit elrendelt, azt végrehajtsák. Történt egyszer, hogy hatvan besenyő férfiú útnak indult, és Szent István király udvarába igyekezett. Ahogy illett, gazdag készülettel, sok ajándékkal indultak el, s nemsokára Bulgáriából Magyarországra érkeztek. Ekkor az őrségen álló magyar katonák, akiknek viaszból volt a lelkűk, meglátták a besenyők megrakott szekereit, megrohanták a besenyőket, néhányat közülük karddal levágtak, másokat megsebesítettek, és a szekereket teljesen kifosztották. A sebesülteket fél- holtan az úton hagyták, ők maguk pedig szélsebesen elvágtattak. Amikor a besenyők magukhoz tértek, tanácskozni kezdtek, hogy mitévők legyenek. Végre úgy határoztak, hogy folytatják az utat, és István király ítéletére bízzák magukat. Véresen, piszkosan álltak a király színe elé. Amikor pedig a király megszólította őket, mind odaborultak a lábához. István király csodálkozva nézte a porlepett és véres alakokat, és azt kérdezte tőlük: — Szóljatok, mi a bajotok oka. Garai Gábor: Honalapítók István király lovas-szobra alatt, a föld mélyén, a várfalak tövében ősi katona-csontok nyugszanak: karok s lábak mészváza, koponyák, és kéz- és láb-fejek ízekre hullott csonkjai; és rozsdás ember-patkók: a talpasoknak, — kik az utak kövén lóhalálban kocogtak — kellett a bocskoron ily vasat hordani... így hát a szobor méltó helyen áll. Mert még a végítélet harsonái sem terelhetnék össze a király hamvait úgy, hogy ráismerne bárki: íme, a honalapító — ö az, kétségtelen. De a bocskorosok csonthalma: bizonyosság. Általuk élt és rajtuk állt az ország, s holtukat túlélte a türelem, hogy megtartja majd, aki alapozta a hazát — házat rakván a romokra... Fent a jelkép megrendülhet: lehet kiválasztott tehetség, hősiesség szobra, bölcs szigor s változó szerep emlékműve, — istenült őrület — de lent, kik az eszménynek testet adtak, testből csonttá lettek és fennmaradtak utódaikban; kik a lényeget őrzik, a megtartó titkok tudói, az örökös kezdetek folytatói, a hon folyton újjá-alapítói: rendületlenek a névtelenek. — Ó, urunk — mondották —, mi a te ítéleted meghallgatására indultunk útnak, s lám elvetemült katonák megtámadtak, és minden pénzünktől, vagyonúnktól megfosztottak. A király ezen nagyon felháborodott. de minthogy lelkében bölcs volt, felháborodását sem arcával, sem szavával nem mutatta, hanem indulatait megfékezte. De mindjárt parancsot adott, hogy azokat a katonákat, akik a rablásban részt vettek, meghatározott napon színe elé állítsák. Ez mégis történt. A király szigorúan végigmérte a katonákat, és azt mondta nekik: — Ti Istennek törvényét megszegtétek, ártatlan férfiakat meggyilkoltatok, az ország vendégeit kifosztottátok. Ahogy ti cselekedtetek, úgy cselekedjék az Isten veletek énelőttem. Aki a törvényt megszegi, meg kell azt büntetni. Ahogy a halálos ítélet elhangzott, a katonák megragadták a rablókat, és az út mellett kettesével felakasztották őket. István király a besenyőket bőségesen kárpótolta, minden veszteségüket megtérítette. Mindezt azért cselekedte, mert Magyarországot minden külföldi menedékének szánta, olyan országnak, ahová mindenkinek szabad bejárása legyen, és senki a vendéget bántalmazni, sértegetni ne merészelje. Lett is foganatja a király szavának: amíg ő uralkodott, egyetlen vendégnek sem görbült meg még a haja szála sem. Szent István legendája nyomán írta: Lengyel Dénes István király intelmei (RÉSZLETEK) IV. A FÖEMBEREK ÉS VITÉZEK TISZTELETÉRŐL Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ők országod védőfalai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói. Legyenek ők, fiam, atyáid és testvéreid, közülük bizony senkit se hajts szolgaságba, senkit se nevezz szolgának. Katonáskodjanak, ne szolgáljanak, uralkodj mind- annyiukon harag, gőg, gyűlöl- ség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyülölség. Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog; ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod. Ettől óvakodva az erényed szabta mértékkel irányítsd az ispánok életét, hogy vonzalmaddal felövezve a királyi méltósághoz mindig háborítatlanul ragaszkodjanak, hogy uralkodásod minden tekintetben békés legyen. VI. A VENDÉGEK BEFOGADÁSÁRÓL ÉS GYÁMOLtTÁSÁRÖL A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztal- tattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar. fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom ner ked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szétszórni, amit ösz- szegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta na- gyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.
