Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-18 / 194. szám
a 1986. augusztus 18., hétfő NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT Két pontrúgás után, két fejesgóllal győzött a hazai csapat VI. Körös Kupa nemzetközi női kézilabdatorna Az utolsó mérkőzésen dőlt el A pozsonyiak az első négy mérkőzésen kitűnően játszva nyolc pontot gyűjtöttek. Ugyanakkor szombaton, az elfáradt békéscsabai gárda a sereghajtó jugoszláv Dinamo PancsevóBékéscsaba—MTK-VM 2-0 (0-0) tói kikapott, így vasárnap az utolsó mérkőzés, a Békéscsaba —Start Bratislava döntötte el a hatodik alkalommal kiírt Körös Kupa női kézilabdatorna végkimenetelét. A békéscsabaiak csak győzelmük esetében tarthatták itthon a kupát, döntetlennél újra a pozsonyiak vitték volna el. Végül is a házigazdáknak sikerült. (Folytatás az 1. oldalról) Az 54. percben szerezte meg a vezetést a hazai csapat. A bal oldali szögletet Szekeres élesen belőtte, és a kitűnően berobbanó Vígh öt méterről nagy erővel fejelt a kapu jobb oldalába, 1—0. A gól után kitámadt a fővárosi csapat. Középkezdés után Szeibert kiugrott, kicselezte a kifutó Lebonicz- kyt, majd egy újabb csel után kapura lőtt, de Vígh második kapus módjára mellel odapasszolta a labdát a visszaérkező Leboniczky kezébe. Húsz perccel később Takács J. elé pattant a labda, ő kapura húzott, de ahogy közeledett Gáspárhoz, úgy lanyhult a lendülete, végül is egy gyámoltalan lövéssel fejezte be az akciót, amit a kapus könnyen hárított. A 79. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Amolyan kis- szögletet hajthattak végre a békéscsabaiak, miután az alapvonal közelében, a 16-os oldalvonalához közel Pásztort akasztották. A jobb oldali beadásra az újonnan beállt Adorján robbant be, és három méterről — miként Vígh az első gólt — a kapu jobb oldalába fejelt, 2—0. A 86. percben Pásztor visz- szahúzta Horváthot, amiért a csabai játékmester sárga lapot kapott. A lefújás előtt egy perccel Vígh előtt adódott lehetőség, de fölé lőtt. Jól mutatkozott be a békéscsabai csapat az új idényben, a mérkőzés elején egyre-másra vezette rohamait. Aztán később lanyhult az iram, ugyanis a fővárosiak, mondhatni, beálltak védekezni, érződött játékukon, hogy az egy pont megszerzésében bizakodnak. Igaz, akadt egy nagy helyzetük egy kontra'- támadásból, s Varga érdemel dicséretet, hogy nem szereztek előnyt a kék-fehérek._A fordulás után újult erővel rohamozott a Békéscsaba, aminek gyorsan meglett az eredménye. Vígh mintaszerű fejesgólja után az MTK-VM is egyre inkább kitámadott, s mind veszélyesebb akciókat dolgoztak ki. Ennek ellenére Gáspár másodszor is hibázott, úgyhogy újabb fejes gól megpecsételte a fővárosiak sorsát. Bár pontrúgásból születtek a csabai gólok, győzelmük a játék képe alapján megérdemelt. Nyilatkozatok. Csank János: — Örülök a kulturáltan és szervezetten játszó fővárosiak elleni győzelemnek. Both József: — A gólhelyzetek alapján nyernünk kellett volna, mégis a két pontrúgás a békéscsabaiak javára döntötte el a találkozót. Jávor Péter TOVÁBBI EREDMÉNYEK Eger—Ü. Dózsa 1-1 (0-1) Dunaújváros—Videoton 2-0 (0-0) Vasas—Rába ETO 0-1 (0-1) Pécs—Debrecen 1-0 (0-0) Haladás—Bp. Honvéd 3-3 (2-1) FTC—ZTE 3-0 (1-0) Tatabánya—Siófok 2-2 (1-1) AZ UTÄNPÖTLASbajnoksAgért Békéscsabai Slőre Spartacus— MTK-VM 1—1 (0—0). Békéscsaba, 800 néző. V.: Bubori. Békéscsaba: Baji (Fazekas) — Ottla- kán, Popol, Bánfi, Pápa — Ka- raffa, Hovorka, Pisont, Belvon (Kiss) — Takács Z., Kanál, Bíró. Edző: Marosvölgyi Károly. G.: Pisont, ill. Jován. Sárga lap: Kanál, ill. Háry. A nagy hőségben, meglehetősen kényelmes játszadozással telt el a mérkőzés első része. Fordulás után békéscsabai rohamok vezették be a játékot, s 20 perc elteltével egy fejesgóllal megszerezték a vezetést a hazaiak, örömük nem sokáig tartott, öt perc múlva — bár kapushibából — ugyancsak fejesgóllal egyenlítettek a fővárosiak. Jó: Pisont, Pápa, 111. Balogh, a mezőny legjobbja, Szemere, Jován. (Gyurkó) * * * Az első hazai mérkőzés szünetében sorsoltak a tombolajegyet vásárlók között, és a főnyereményt a szeptemberben esedékes 3 napos bécsi utazást a 779-es számú tombola tulajdonosa nyerte —, aki eddig nem jelentkezett a nyereményéért. Egyébként a klub vezetése várja a jelentkezését, a Kórház utca 6. sz. alatt. Az NB I állása az első forduló után: 1. Ferencváros 1 1- 3-0 2 2. Dunaújváros 1 1- 2-0 2 Békéscsaba 1 1- 2-0 2 4. PMSC 1 1- 1-0 2 Rába ETO 1 1- 1-0 2 6. Haladás 11- 3-3 1 Bp. Honvéd 11- 3-3 1 8. Tatabánya 11- 2-2 1 Siófok 11- 2-2 1 10. Eger 11- 1-1 1 Ü. Dózsa 11- 1-1 1 12. Debrecen 11 0-1Vasas 11 0-114. Videoton 11 0-2MTK-VM 11 0-216. ZTE 11 0-3A szombat, vasárnapi eredmények: Békéscsaba—KS Krakko- wia (lengyel) 28—22 (16—12). V.: Kiss, Zsilák. Ld.: Bolla 13, Hankóné 5, ill. Gorz- kowska 8. A békéscsabaiak 21—21 után állva hagyták a lengyel csapatot. Start Bratislava (csehszlovák)—FTC 28—23 (13—13). V.: Szabó, dr. Szekeres. Ld.: Durisinova 12, Stanova 6, ill. Pális 7. A két csehszlovák gólgyárost nem tudták tartani a fővárosiak. Budaprint Szegedi Textil SE—Dinamo Pancsevó (jugoszláv) 22—18 (13—8). V.: dr. Szekeres, Fekete. Ld.: Gyi- mesiné. Gát 6—6, ill. Obra- dovic 6. Végig a szegediek irányították a játékot. Start Bratislava—KS Krak- kowia 25—21 (15—12). V.: Kiss, Zsilák. Ld.: Durisinova 9, Stasova 6, ill. Tomasews- ka 6. Hiába jött föl 20-13- ról 20—18-ra a lengyel csapat ... FTC—Budaprint 28—23 (14 —10). V.: Fekete, Szabó. Ld.: Csiha 8, ill. Gyimesiné 6. Az egységesebb fővárosi csapat megérdemelten győzött. Dinamo Pancsevó—Békéscsaba 21—20 (12—11). V.: Kiss, dr. Szekeres. Ld.: Markov 8, ill. Barna 6, Bolla 5. A küzdelmes mérkőzésen -a Dinamo nem hagyta érvényesülni a hazaiakat. FTC—Dinamo Pancsevó 21 —18 (13—8). V.: dr. Szekeres, Zsilák. Ld.: Hesz 11, ill. Obradovic 5. Csak az első tíz percben volt méltó ellenfél a Pancsevó. Budaprint—KS Krakkowia 28—22 (17—11). V.: Fekete, Kiss. Ld.: Gát 6, ill. Siodlak 7. A végig vezető szegediek biztos győzelmet arattak. Békéscsaba—Start Bratislava 22—19 (12—12). V.: Szabó, dr. Szekeres. Ld.: Hankóné 8, Bolla 6, ill. Morav- kova, Durisinova, Timkova 4 —4. A torna legélesebb, legkeményebb küzdelmét hozta az elsőséget eldöntő találkozó Végeredmény: 1. Békéscsaba 8 pont, 2. Start Bratislava 8, 3. FTC 6, 4. Budaprint 4, 5. Krakkowia 2, 6. Dinamo Pancsevó 2. Gólkirálynő: Bolla (Békéscsaba) 44 góllal. Legtechnikásabb játékos: Durisinova (Start Bratislava). A legjobb kapus: Hang (Békéscsaba). Legsportszerűbb csapat: Start Bratislava. * * * Ma reggel a 8.30 órakor kezdődő megnyitó után megkezdődik a X. Vízmű Kupa nemzetközi férfi kézilabdatorna, amely ugyancsak háromnapos lesz. Az első nap műsora. 8.50: Politechnika Temesvár (román)—Autotu- risme Temesvár (román). 10.10: Békéscsaba—Hódiköt. 11.30: Tachos Waalwijk (holland)—Dinamo Pancsevó (jugoszláv). 15.00: Politechnika Temesvár—Hódiköt. 16.20: Dinamo Pancsevó—Békéscsaba. 17.40: Tachos Waalwijk— Autoturisme Temesvár. E mérkőzéseket is a békéscsabai 2. sz. iskolában játsszák. Szarvas—Szolnoki MÁV MTE 3—1 (1—1) E felvétel a mindent eldöntő Békéscsaba—Start Bratislava mérkőzésén készült: Hankóné gólt dob. A képen látszik a gólkirálynő, Bolla (sötét, 8-as mez), és a legtechnikásabb játékos, Durisinova (világos, 8-as mez) Fotó: Fazekas László NB Il-es labdarúgó-mérkőzés. Szarvas, 3 ezer néző. V.: Aczél (Bubori, Veres). Szarvas: Hanyecz — Paulik, Plástyik, Mohácsi, Lipták — Somogyi, Demjén, Filyó — Kanyári, Márton, Durucskó. Edző: Szűcs Mihály. Sz. MÁV MTE: Boros ;— Rózsavölgyi, Szilágyi, Ágh, Katona (Szabó, 80. p.) — Csábi (Repka, 61. p.), Sugár, Porhanda — Kántor, László, Hegedűs. Edző: Szatmári János. G.: Demjén (17. p.), László (23. p.), Demjén (57. p.), Durucskó (78. p.). Sárga lap: Katona (66. p.). Kanyári (70. p.), Szilágyi (74. p.), Rózsavölgyi (75. p.). Szögletarány: 9:2 (6:1) Szarvas javára. Jól mutatkozott be az újonc Mezökovácsháza Kezdeti tapogatózás után a szarvasi csapat kapott jobban lábra, és egyre-másra vezette a támadásokat Boros kapujára. A 13. percben Kanyári remek csel után kapu elé ívelt, de Márton elől Sugár kétségbeesetten szögletre mentett. A 16. percben Listák ment el a bal oldalon, nagy tűzijáték után ismét szögletre mentettek a szolnoki védők, amelyből Durucskó ívelt kapura, majd a visszapattanó labda ismét elé került, és szépen belőtt labdáját Demjén nagy erejű fejessel küldte a hálóba, 1—0. A 23. percben egy rossz átadás miatt gyors kontratámadást vezettek a vendégek, Hegedűs László elé ívelt, aki közelről a bal sarokba emelt, 1—1. Ezután a szarvasiak harci kedve kissé alábbhagyott, és feljött a Szolnok. A félidő végén egymás hibáiból éltek a csapatok. Fordulás után az 50. percben Durucskót buktatták a 16-os vonal előtt. Márton bomba erejű szabadrúgását Boros szögletre öklözte. A szögletet ismét Durucskó ívelte be és Somogyi kapura fejelt, labdája túljutott a gólvonalon, de az egyik szolnoki védő kézzel mentett. A játékvezető meglepetésre sem a gólt,.sem a 11-est nem adta meg. Az 57. percben ismét Durucskó ívelt szögletet, és Demjén remekül kiemelkedve fejelt a hosszú bal alsó sarokba, 2—1. A 61. percben Csábi megsérült, és ezután a szolnokiak játéka teljesen eldurvult. Egymás után három sárga lapos figyelmeztetést kaptak a vendégek. A 78. percben Lipták jól szöktette Durucskót, aki elfutott védője mellett, és 17 méterről óriási erővel lőtt a léc alá, 3—1. Az utolsó percekben is szarvasi támadásokat láthatott a szép számú közönség, de a 83. percben Durucskó, majd alig később Márton ígéretes lövése célt tévesztett. A szarvasiak gyors támadásai az első félidőben nagy zűrzavart okoztak a szolnoki védők soraiban. Az első gól után még volt egy-két ígéretes gólhelyzet, amely viszont kimaradt. A szolnokiak csak az egyenlítő gól után tudtak feljönni, és ekkor néhány támadást vezettek, de a befejezések nekik sem sikerültek. Szünet után egyértelműen fölényre tett szert a szarvasi csapat, jobb csatárjátéka révén és kis szerencsével nagyobb arányú győzelmet is elérhetett volna. Jó: Durucskó, Demjén, Somogyi, Lipták, Filyó, ill. Rózsavölgyi, László, Hegedűs. Csabai Pál AZ NB II TOVÁBBI EREDMÉNYEI Kaposvár—Metripond 1—0 (1—0) Veszprém—Komló 2—0 (1—0) Vác—Csepel l—l (0—0) Budafok—NYVSSC 1—2 (1—0) Özd—Keszthely 1—0 (0—0) Nagykanizsa—DVTK 3—3 (0—1) Ganz-Mávag—Baja 6—1 (2—1) Szeol-D.—Szekszárd 8—0 (4—0) SBTC—Volán SC 1—0 (0—0) az NB n Állasa 1. Szeol-Délép 1 1 _ _ 8-0 2 2. Ganz-Mávag 1 1_ 6-1 2 3. Szarvas 1 13-1 2 4. Veszprém 1 12-0 2 5. Nyíregyháza 1 1_ 2-1 2 6. Salgótarján 1 11-0 2 Kaposvár 1 1_ 1-0 1 Özd 1 1_ 1-0 2 9. Diósgyőr 113-3 1 Nagykanizsa 113-3 1 11. Csepel 11 . 1-1 1 Vác 1 _ 1 _ 1-1 1 13. Budafok 1 . . 1 1-2 14. Keszthely 11 0-1 Metripond 11 0-1 Volán 11 0-1 17. Szolnok 1 . . 1 1-3 18. Komló 1 . . 1 0-2 19. Baja 11 1-6 20. Szekszárd 11 0-8 Totóeredmények 1. Nürnberg—Bochum x 2. Kaisersl.—Mönchenglad. x 3. Düsseldorf—Bayern M. 2 4. Schalke 04—Mannheim 1 5. Uerdingen—Blau-Weiss 90 1 6. Hamburg—Bremen 1 7. Karlsruhe—Oberhausen 1 8. Solingen—Kassel 1 9. Essen—Fortuna Köln x 10. Darmstadt—Wattenscheid x 11. Salmröhr—Osnabrück 2 12. Aschaffenburg—Braunschw. 1 13. Bielefeld—Freiburg x PÖTMÉRKÖZÉSEK: 14. Brage—Hammarby 1 15. Malmö—Fl» Kalmar 1 16. Oster—Halmstad 2 A területi labdarúgó-bajnokság Körös csoportjának első fordulóját szombat, vasárnap játszották. Eredmények: GYULA—MAKÓ 1—1 (1—1) Gyula, 800 néző. V.: Nagy L. Gyula: Pribojszki — Tóth, O*ott, Elekes, Szakái — Kovács, Cserháti (Hlrka), Bakos — Gortka, Megyesi, Jónás. Edző: Csathó Miklós. Makó: Himer — Pipicz, Kolozsvári, Restás, Anda — Katkó, Móricz, Tóth J. — Krisz- bai, Tóth I. (Méhes), Felföldi (Dégi). Edző: Nagy László. 37. perc: a vendégek 16-osára betörő Jónást Tóth J. szabálytalanul akasztotta, s a megítélt büntetőt Otott értékesítette, 1—0. 38. perc: a középkezdés után egy gyors támadást követően Tóth I. a bal oldalon jó labdát kapott és egy ügyes mozdulattal védhetetlenül lőtt a kapu bal oldalába, 1—1. A két csapat játékára a szezonkezdet rányomta a bélyegét. Nem volt a küzdelem magas színvonalú, de főleg a második félidőben a gyulaiak igyekeztek jobban. Jó: Elekes, Otott, ill. Restás, Móricz, Felföldi. Jenei Kálmán OMTK—KTE 2—1 (1—0) Orosháza, 1000 néző. V.: Szilágyi S. OMTK: Bugyik — Hegedűs J., Hegedűs F., Csilek — Fabisz, Kucsera, Kupeczki — Tapasztó, Papp (Szalka), Kvasz- novszki, Magyar. Edző: Szita László.. KTE: Varga — Egyed, Csima, Rózsa, Érsek (Nagy) — Hegyesi, Seres, Janó, Virágh — Meszlényi, Horváth (Lendvai). Edző: Bende József. 37. perc: Csilek nagy lendülettel átkígyózott a vendégek védelmén, beadását Tapasztó az üres kapuba lőtte, 1—0. 47. perc: sorozatos szabálytalanságok miatt Janót kiállították. 65. perc: Meszlényi kiugrott. Bugyik kifutott — a csatár hosz- szan szöktette magát — reménytelen helyzetben az „esést választotta”, meglepetésre Szilágyi 11-est ítélt, amit Csima a bal sarokba helyezett, 1—1. 70. perc: Szalka remekül elhúzott a bal szélen, középre lőtt, labdája a közbevetődő Csi- máról került a kecskeméti kapuba — öngól, 2—1. 84. perc: Egyed lerántotta Magyart a 16-os előtt, amiért ismét piros lapot vett elő a játékvezető. A nagy hőségben az orosházi nézők nem gyönyörködhettek magas színvonalú mérkőzésben. A hazaiak vezetése után azonban élénkült a játék, és legalábbis az iramból bőven kijutott mindenkinek. A hőség nemcsak a játék, hanem a játékvezető tevékenységének színvonalát is „megviselte”. Jó: Hegedűs F„ Csilek, Szalka, ill. Csima, Meszlényi. Varga Zoltán MEZÖKOVACSHAZA— LAJOSMIZSE 2—1 (1—1) Mezökovácsháza, 1000 néző. V.: Köböl. Mezökovácsháza: Marof- ka — Szabó, Balázs (Agócs), Török, Kiss — Mracskó, Zám- bori, dr. Fertich — Pallagi (Herjeczkl), Schmidt, Vágó. Edző: Sári Ferenc. Lajosmlzse: Teszlák — Tóth, Sajó, Ecker (Patai), Péczeli, Kiss, Lukácsi, Hódermarszki — Kocsis, Nagy (Gáliczki), Rigó. Mb. edző: Ge- rőházi Tihamér. 33. perc: Balázs lyukat rúgott, az ajándéklabdával a lajosmi- zsei Kiss iramodott meg. Lövését még védte Marofka, de másodszorra Kocsis labdájával már tehetetlen volt a hazai kapus, o—i. 34. perc: Zámbori átadását dr. Pertich lőtte a hálóba, 1—1. 85. perc: dr. Pertich átadásával Schmidt kilépett, a kapust is kicselezve sétált a kapuba a labdával, 2—1. Nagy iramot diktáltak a hazaiak, végigtámadták a 90 percet, de a góllövéssel nem volt szerencséjük. Már az első percekben eldőlhetett volna a mérkőzés sorsa, Schmidt, Vágó és Zámbori 100 százalékos helyzetben hibáztak. Ez majdnem megbosszulta magát. Elég volt a hazai védelem egyetlen megingása, máris a vendégcsapat vezetett. Egy percen belül azonban egyenlítettek. A második félidőben is vagy a kapufa, vagy Teszlák kapus bravúrosan hárított, de az utolsó percekben már ő is tehetetlen volt. A vendégek védekezésre rendezkedtek be, erejükből csak egy-egy kontratámadásra futotta. Megérdemelten nyert a Kovácsháza. Jó: dr. Perticht Zámbori, Kiss, Schmidt, ill. Teszlák, Sajó, Péczeli, Kocsis. Matula Miklós BP. ÉPÍTŐK—BÉKÉS 1—1 (0—0) Budapest, 300 néző. V.: Mátyus A. Építők: Szekeres — Huszák, Varga, Bartyik, Paksi (Pollai) — Sztanka, Bogdán, Gregor B. — Papp, Gregor J., Tóth. Edző: Stefanik Alajos. Békés: Győrfi — Gyimesi, Zsíros, Süli, Kon- dacs — Kátai, Alberti, Fehér — Maján, Ravasz, Lipták. Edző: Nagy Mihály. 63. perc: egy ártatlan Épitők- támadás végén született a házigazdák gólja, 1—0. 65. perc: egy korszerű békési akció gördült a pályán, Süli középre ívelését Bobcsek okosan középre fejelte, amit Lipták értékesített, 1—1. Kitűnő játékvezetés mellett, egy korszerűen futballozó Építők ellen igen értékes pontot szerzett a békési csapat.Jó: Szekeres, Gregor B., Tóth, ill. Zsíros (a mezőny legjobbja), Győrfi, Maján. K. F. További eredmények: Kecskeméti SC—H. Kun B. SE 1—0 (0 —0), Soltvadkert—Szentes 1—1 (1—1), Csongrád—H. Köteles SE 2— 0 (1—0), Miske—Szegedi VSE 3— 0 (1—0). * * * A MEGYEI I. OSZTÁLYBAN TÖRTÉNT Békésszentandrás— Bcs. Agyagipar 1-1 (1-1) Gyomaendrőd—Kondoros 3-0 (1-0) Sarkad—Mezőhegyes 0-0 Újkígyós—H. Dózsa SE 1-4 (1-2) Csorvás—Nagyszénás 1-4 (0-1) Szeghalom—Füzesgyarmat 1-0 (0-0) Mezőberény—Battonya 5-0 (3-0) Medgyesegyháza—Kaszaper- Nagybánhegyes 6-1 (1-1) Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál.