Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-15 / 192. szám
1986. augusztus 15., péntek Könyvtárosok a világ minden tájáról Népművelők egymás között Baráti találkozó a csabai Iskolacentrumban Hatalmas étteremmé alakult az iskolacentrum udvara erre az estére. Amerre a szem ellát, asztalok. Köztük nagy a sürgés-forgás: elkezdődött a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 18. vándorgyűlésének szerda esti baráti találkozója. Dr. Ambrus Zoltánt, a vendéglátó Békés Megyei Könyvtár igazgatóját nem könnyű megtalálni a hatalmas tömegben. Aztán mégis sikerül, s bár beszélgetésünket többször megszakítják a halaszthatatlan házigazdái tennivalók, azért mégis ösz- szejön egy röpinterjúra való anyag. Az előkészületekről kezdjük a beszélgetést. — Kötelességünknek éreztük, hogy a szakma lehető teljességének bemutassuk új intézményünket. Ezért fogadtuk örömmel, hogy mi lettünk e vándorgyűlés házigazdái. Nem könnyű 750 embernek több napos itt-tartóz- kodást szervezni, hiszen Békéscsabán ehhez nincsenek meg a tárgyi feltételek. Gondolok itt a terem, a szállás és az étkeztetés problémájára. Mindezek ellenére meggyőződésem, hogy gondos szervezéssel, jó programokkal ellensúlyozhatjuk mindezt. — Kik segítették munkájukat? — Az már megkönnyítette dolgunkat, hogy ez a 18. vándorgyűlés. így lehetőségünk volt az eddigi tapasztalatokat hasznosítani. Itt helyben a megyei és a városi tanácsot emelhetem ki elsősorban, akik készséggel segítették szervező munkánkat. De elmondhatom másokról is, mindazokról, akiket felkértünk valamilyen közreműködésre: átérezték, milyen fontos a város, a megye életében ez az esemény. Látták jelentőségét, hogy egy ilyen, a szellemi életben oly komoly szerepet betöltő réteg jelenik meg nálunk, s jó hírünket viszik szerte az országban... * * Billédi Ferencné dr., a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke elismeréssel beszél a helyi szervezőkről, majd a vándorgyűlések eredményességéről ejt néhány szót. — Itt nem csupán arra van lehetőségünk, hogy a szakma elméleti és gyakorlati kérdéseit megtárgyaljuk, hanem arra is, hogy ezekre a kérdésekre ráirányítsuk a közvélemény, s a művelődési kormányzat figyelmét is. Hogy csak egy példát mondjak. Idei témánk a könyvtár és jövője, s a jövő alatt én nem a századfordulót, hanem a holnapot, s a holnaputánt értem. A számítógépek már ott vannak az iskolákban, más intézményekben, sőt az otthonokban. Ott lesz, ott Dr. Ambrus Zoltán Billédi Ferencné dr. Ruth G. Bíró kell legyen a könyvtárakban is. Ahol már megjelent, átadhatják tapasztalataikat. Mi ezzel a vándorgyűléssel is erősíteni kívánjuk a művelődési kormányzat ilyen irányú terveit, koncepcióját. — Ez a baráti találkozó is jó példa arra, hogy e rendezvény nem csupán a tapasztalatcserére nyújt lehetőséget, de a barátkozásra, az ismerkedésre is. — Természetesen ilyenkor nemcsak a tudománnyal foglalkozunk, hiszen sokan egyszemélyes könyvtárban dolgoznak, s itt végre lehetőségük van arra, hogy találkozzanak, ismerkedjenek más kollégákkal. Hogy kedveli az egyesület tagsága a szakmai szervezetek e jól bevált formáját, a vándor- gyűlést, bizonyítja: a kezdeti 70—80-ból az utóbbi esztendőkben 700—800 résztvevő lett. Ez persze a választott témáknak is köszönhető, hiszen -' olyan aktuális kérdésekkel foglalkozunk mindig, amelyek izgatják a könyvtárostársadalmat, illetve — mint ez esetben is — melyek a könyvtárak fejlesztését szólalják. * A világ szinte minden tájáról érkeztek könyvtárosok erre a békéscsabai vándor- gyűlésre. Az Amerikai Magyar Könyvtáros Szekció elnöke, a pittsburghi egyetem ■ tanára, Ruth G. Biro Ph. D. nem először jár hazánkban. — A férjem magyar származású, itt a megyében, Gyomaendrődön született... Ezért is fogadtam örömmel ezt a meghívást — magyarázza tört magyarsággal —, s azért, mert az önök hazájába mindig szívesen jövök. Szeretem az alföldi tájat, a csabai és a gyulai kolbászt, ízlik az itt készült tök- és almaié, s imádom a birkapörköltet, és a füstölt csülköt ... — A munkájáról, ha szólna valamit! — Jelenleg Várnai Zsófiával és Kontra Miklóssal egy magyar—angol képes szótáron dolgozunk, melyet gyerekeknek szánunk. Ilyen könyv még nem készült... — Itt milyen tapasztalatokat szerzett? — Az amerikai könyvtárak inkább a szolgáltatásra orientáltak. Gyorsabb az információ, könnyebb mindent megtalálni, mely elsősorban a számítógépek általánossá válásának köszönhető. Itt gazdag a népművészeti, a történelmi és az irodalmi anyag, sajnálom, hogy keveset fordítanak le angolra... Ma délután volt a kollégákkal egy nagy beszélgetésünk az olvasás értékéről. Nálunk a videózás, a tv-zés úgy elterjedt, hogy az az értékrend rovására ment. Most itt önöknél szorongva nézem, hogyan terjed a videotechnika, s félek, az olvasást itt is háttérbe szorítja.- Pedig a múlt ismerete, értékeinek megőrzése jellemző az önök hazájára. Hiszem, hogy a könyvtárakon keresztül, erre épül a jövő. — Készül hozzászólásra a vándorgyűlésen? — Holnap egy rövid bejelentést teszek egy csereprogramról, melyet egyetemük kezdeményez. Ez lehetőséget adhat egyetemi tanárok cserelátogatására, de a diákok sem maradnának ki belőle... Nagy Ágnes Lehet utánuk csinálni!... Fotó: Fazekas László A megyei továbbképzésen résztvevők egy csoportja Fotó: Szőke Margit A nyári kikapcsolódás, pihenés hónapjai nem keveseknek a következő idényre, évre szóló felkészülés időszakát is jelenti. Intézmények, szervezetek, és a közoktatás dolgozói évről évre a nyár utolsó teljes hónapjában rendezik meg hagyományos továbbképző fórumaikat. A fejlődés feltételezi a változást, melynek ösz- szetevőit meg kell ismerniük azoknak, akik aztán elhivatottságból továbbadni, terjeszteni szeretnék. így van ez a közművelődés állami intézményeinek dolgozói esetében is; augusztus második hetének első három napjára közel száz népművelő vett részt azon a továbbképzésen, amelyet Békéscsabán, az év elején megnyitott Nemzetiségi Klubházban szervezett meg a Megyei Művelődési Központ. Maga a képzés hagyományos volt, a téma korántsem. A miértekről beszélt Pocsajiné Fábián Magdolna szociológus, a MMK csoportvezetője. — Sok év tapasztalata alapján most is két csoportban tartottuk meg a továbbképzést. Az elsőnek — amelyre a többéves szakmai gyakorlattal és felsőfokú végzettséggel rendelkező népművelőket vártuk — véleményünk szerint igen aktuális témája volt: az ifjúság helyzete, közművelődési lehetőségei. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezzel a réteggel nem egy esetben szinte nem tudnak mit kezdeni a népművelők; az igény és a lehetőség a legtöbb esetben nagyon messze kerül egymástól. Ahhoz, hogy a társadalmilag is meghatározóan fontos réteggel illő módon és érdemlegesen fóglal- kozzanak a közművelődési intézmények, illetve hogy a fiatalok kulturális, művelődési igényeit a lehetőségekhez mérten minél jobban megpróbálják kielégíteni, először is mindezek felmérése, feltérképezése szükséges. Nos, az elmúlt napokban Bánáti Ferenc szociológusnak, a KISZ KB ifjúság- és közvéleménykutató csoportja munkatársának, Pál Tamás ifjúságkutatónak, az MSZMP Politikai Főiskolája tanárának és dr. Stumpf István jogásznak, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet munkatársának segítségével néha viharos, de mindenképpen értékes és a kitűzött célt szolgáló vitákkal, beszélgetésekkel tarkított eszmecserét folytathattunk. — A másik csoport — amelyben csupán egy-kétr- éves népművelői múlttal rendelkező és szakképzetlen kollégák, zömében a pályakezdők vettek részt — témáját így fogalmaztuk meg: a művelődési házba járó korcsoportok pszichológiai sajátosságai, a velük való foglalkozás speciális formái. Erre azért volt szükség, mivel a közművelődési intézmények szolgáltatásait igénybe vevők életkori megoszlás szempontjából is polarizáltak. A művelődési házak közönségét zömében a gyermekek és a nyugdíjas korúak adják. Az utóbbi években arra is rá kellett jönnünk, hogy ez a felismerés önmagában kevés. Amennyiben pontosan nem ismerjük meg körülményeiket, s így igényeiket, minden fáradozásunk meddő, hiábavaló. Ehhez azonban már kevés a ráérzés, több, alaposabb kell annál. Ehhez, ennek elvégzéséhez, megoldásaihoz szerettünk volna segítséget nyújtani. A továbbképzés első két napján kilenc előadás hangzott el, amelyeket minden esetben beszélgetés, sőt vita is követett. — Talán szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy az idei továbbképzésük egy aligha betervezhető többletet is „teljesített”. Az idősebb és a fiatalabb népművelőknek a korábbinál több ideje maradt arra, hogy módszereket, tapasztalatokat cseréljenek, vitassanak meg. Többen úgy nyilatkoztak, hogy az egész következő évadjukra elegendő ötlettel, megvalósítható programajánlattal utaznak haza. Különösen az úgynevezett egyszemélyes művelődési házak népművelőinek adhat sokat, amolyan szakmai biztonságot egy ilyen lehetőség. — A továbbképzés utolsó napjának programjai mindkét csoport tagjainak szóltak. A videó és a számítógép közművelődési hasznosításának eddigi tapasztalatairól, megyei lehetőségeiről hangzóitok el tájékoztatók. Ezek megtartására részben a téma országos, részben a megyei vonatkozásokat jól ismerő szakembereket kértünk föl. A zárás után csupán annyi megjegyzésük volt a kollégáknak: jó lenne, ha a videózásról nemcsak hallani lehetne, hanem csinálni is. Mármint hogy minden művelődési házban lehetne igazi, hasznosítható felszerelés. .. (nemesi) Zánkai kaland Zánka az élet városa. A szereteté, a hű testvéri barátságé. Itt együtt él a francia az angollal, a német a magyarral. A megérkezés pillanatában, amikor rálépünk a lépcső legalsó fokára, megrohamozza a vasutat a zsibongó gyermeksereg, gagyognak boldogan saját nyelvükön, valóságos bábeli nyelvzavar ez. Nem számít, hogy ismeretlenek vagyunk. Barátok, emberek és ez a fontos. Aztán lassan elcsendesedik minden. A körmenetből kiválnak a csomagokat cipelők, a táborba érkezve ledobják pakkjaikat, mindent helyretesznek, és most már van idejük beszélgetésre. Valaki fütyörészve jön lefelé a lépcsőn. Boldogan trillázik, jó kedve van. Innen is, onnan is nevetés harsan fel. Mellettem egy kövérkés úriember dühös- ködik: — Mit tudnak ezek annyit nevetni? Hiszen nem is értik egymás szavát! Nem, nem értik. Nem is kell ehhez érteni ! Hiszen nem a vicceken nevetnek, amik elhangzanak, hanem azon, hogy együtt vannak, és azért örülnek, mert mindenki örül. Gyöngyöző kacagás az ajtóban. Odakapom a fejem: egy ismeretlen kislány áll az ajtóban. — Mit nevetsz? — érdeklődöm tőle. Nem válaszolt az istenadta, hogy is válaszolhatott volna, amikor mint francia, nem volt megáldva a magyar nyelv tudományával. Mégsem kell magyarázni sokat a nevetés okát: beleültem az előre odakészített ragasztóba! Egyre, többen értesülnek a hírről, idegyűlnek, és kacagnak végtelenül. Már olyan sokan vannak, hogy nem férnek, azaz nem férünk el. Kituszkolnak a szabadba, és ott körbe- körbe mászkálva kell bemutatnom a kacaj okát: a ' nadrágszáraimon végigfolyt, csöpögő ragasztót. Megjegyzésemet, miszerint: „Azért éreztem én, hogy valami keményre ültem!” — lefordította valaki franciára, mert ha lehet, most még általánosabb a derültség. Megelégelem: — Na, elég a tréfából, dolgom van! Nem eresztenek. Vissza-visszarántanak. És újra végigzeng a táboron a kacagás. Nehezen, de kiszabadulok. Még az eset után egy jó félórával is nevetnek. Nem a ragasztó miatt, már csak a nevetés kedvéért. Vacsora közben minduntalan azt veszem észre, hogy ujjal mutogatnak rám, és mondják érthetetlen nyelvükön: — Látod, ő ült bele a ragasztóba! Ha hirtelen nem jut eszükbe valódi nevem, azt mondják helyette: Ragasztós. Néha szükség is van rá: — Faragó Tímea? Az ki? — Tudod, a Ragasztós! — Ja, persze, tudom! Ismernek, szeretnek. Ez csak megér egy nadrágot!? Az utolsó napon bekenem a kilincset fogkrémmel. A francia szótárból kikeresem ezt a szöveget: „Ez a, bosszú a ragasztóért!” és ki- akasztottam a kilincsre. Bementem aludni. Zenés ébresztő. Rohanok megnézni, milyen eredménnyel járt a tréfám. A franciák kerülik a pillantásomat. Te jó ég, csak nem bántottam meg őket pont az utolsó napon? Már bánom ostoba tréfámat. Ennyit azért nem ért meg! A reggelit ők fejezik be hamarabb, elrohannak. Én is végzek. Lassan bandukolok visszafelé. Ahogy benyitnék a szobába, valami síkos marad a kezemen. Hát persze, ragasztó! De most nem bosszankodok, hanem örülök. Íme, itt az élő példa, hogy nem haragszanak már rám. Találok egy cetlit is, lefordítom: „Voilá, ez a bosszú a bosszúért!” Ez volt az én barátaim utolsó tréfája, mindenesetre sokáig nem felejtettem el őket, ugyanis a ragasztó csak négy-öt nap múlva jött le a kezemről, a nadrágomból pedig azóta sem! Faragó Tímea i
