Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-14 / 191. szám

EHEEZsJ

X986. augusztus 14., csütörtök

Borsóból kétannyit vásároltak meg a termelő üzemektől, mint tavaly. Almából is jelentős terven felüli mennyiséget.

Erőn felül vállalnak, vágy akkora a kihasználatlan kapacitás? A kérdést az dönti el, hogy a Békéscsabai Konzervgyárban a folytonos műszaki fejlesztéssel növekvő teljesítmények érhetők el. Ebben az üzemben évente 100 millió forintot fordítanak félig, vagy nem teljesen kész technológiai sorok befejező gépsorainak vásárlására, új gépegységek munkába állítására. Tervszerű gyártmányfejlesztési stratégiájuk évről évre egyik lépésről a másikra következetes fegyelmezettséggel valósul meg. Szigorú elvárásokat teljesít tenek, önmaguknak nagyobb penzumokat szabva, mint teszi azt az érvényes közgazdasági szabályozás. Azon az

Folytatódik a beruházás

elven, hogy kitermeljék a mindenkori évi fejlesztési keret pénzügyi alapját.

Nincs egyszerű dolguk, mert a 61 százalékos első félévi nyersanyagtöbbletet 200 munkás hiányában 1500- an dolgozták fel. Az év első hat hónapját értékelő fórumon éppen ezért vetették fel jónéhányan, hogy meddig tart az erőltetett menet?

1983-ban kezdték modernizálni a „megöregedett” gyárat, s még egy-két év hátra van a befejezésig. Utána a rendszeres évi kisebb tőke- és munkaigényes folytonos megújítás ad programot. S mindezt azért végzik ilyen önszigorral, mert másként nem lehet a piacon megélni. A szocialista export ugyan államközi megállapodásokban rögzített, de nem mindegy a mennyiségekből való részesedés nagysága. Az idei első félévi kivitel e területen megduplázódott konzer- vekből csakúgy, mint tésztafélékből.

Nehezebb a tőkés piaci versenyben talpon maradni, ahol az első félévi diszpozíciók 600 tonnával elmaradtak a tervtől. Ezzel szemben a belföldi teljesítések a tervhez igazodtak. Kérdésünkre, hogy miért hiányoznak a nemrég piacra dobott dobozos rostos üdítők, azt a választ kaptuk, hogy kevés a sárga- és az őszibarack, amit felvásárolhatnának. A paradicsomlé-gyártás az elmúlt héten kezdődött, ebből hamarosan áru leSz a hazai boltokban is. A narancsléhez kubai gyümölcsöt használnak, újabb utánpótlás érkezik, így ebből zavartalan ellátás várható.

És folytatódik a beruházás. További gépek, berendezések érkeznek, szerelik folyamatosan a csarnokokban, így az idén mintegy 25 százalékkal többb terméket állítanak elő.

—ó —a

v wp * » a

^ \ \ \ iP*

fi

1

\ H-rniip - 1

H TÉf

1 1 xWw

___i..L 1__ Pk

A tavaly beszerelt kukorica-feldolgozó vonal az idén egy automata adagolóval egészül ki. Az idén 3 ezer 500 tonna árut készítenek a tőkés megrendelőknek Fotó: szőke Margit

Gazdaságosabb kerékpárgyártás

Még mindig nem eléggé nyereséges a hazai kerékpárgyártás, annak ellenére, hogy a Csepel Művek Kerékpár- és Konfekcióipari Gépgyár több intézkedést tett az önköltség csökkentésére. Jelenleg évente 260

ezer kétkerekűt készítenek — ennyi az idei terv is —, de ennek csak egyharmadát, a különleges kivitelű bicikliket állítják elő gazdaságosan. A körülbelül ugyanennyi kempingkerékpár gyártása nem hoz nyereséget; igaz, már veszteséget sem. A túrabiciklik viszont továbbra isi a vállalat veszteséges cikkei közé tartoznak. A következő években az igényesebb, s egyben drágább kerékpárok előállítását fokozzák, köztük a BMX típusú biciklikét. Az igények is ezek iránt növekedtek.

Moszkvai vendégmunkások Telekgerendáson

Fiatal, egyetemi színvonalon képzett munkaerő érkezett a Békéscsabai Állami Gazdaságba. Moszkvából jöttek, a Gorjacskin Mezőgazdasági Műszaki Egyetemről. Kedvesen, a magyar szokásnak megfelelően fogadta őket Bacsa Vendel, a gazdaság igazgatója, majd másnap ki-ki megkapta kék színű munkaruháját, a munkához szükséges szerszámokat, és a javításra váró gépek egyikét. A műhelyvezető elmagyarázta a feladatot. Ezzel 18 moszkvai ötödéves gépésztanhallgatónak elkezdődött nyári üzemi gyakorlata.

Dr. Kaifás Ferenc, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki karának docense, aki a két egyetem tudományos és műszaki kapcsolatait magyar részről immár 17 éve ápolja, minden évben ilyentájt eljött a hajdani felsőnyomási, majd a Békéscsabai Állami Gazdaságba. Idekisérte a vendég- munkásokat. A moszkvai egyetemről a tanárok évről évre váltják egymást. Az idén Kozürev Viktor, Grigor- jevics külügyi dékánhelyettes és Riskova Tatjána Petrovna tanárnőt — idézem — „érte az a megtiszteltetés, hogy Magyarországon a mezőgazdaság tanulmányozásával nyaralhat”. Tolmácsuk, Máger Alekszej Nikolajevics ötödéves gépészmérnök-hallgató a gödöllői egyetemen, de a fordításba, a speciális műszaki és mezőgazdasági kérdésekbe Kaifás doktor is besegít, aki különben a műszaki tudományok kandidátusa. Szükség is van erre a segítségre, mivel Alekszej olyan mélységben, mint Kaifás doktor, nem ismeri a magyar mezőgazdaságot, a termelés struktúráját, a legfejlettebb és nálunk alkalmazott technológiákat mind a növény- termesztésben, mind az állattenyésztésben, mind pedig a műszaki és a biotechnológiai területen. De amit az egyetemen tanítanak, azt Alekszejev nem tört, hanem perfekt magyarsággal érti, tudja, fordítja.

— Milyen elképzeléssel jöttek Magyarországra, közelebbről a Békéscsabai Állami Gazdaságba? — kérdezem Viktor Grigorjevicstöl, aki annyira fiatalnak látszik, mint Jegorov Szinjon Viktorovics és Lehuin Anatoli,j Alekszejevics, a moszkvai egyetem hallgatója, akik éppen egy Claas-kombájn vágószerkezetével bíbelődnek (képünkön).

— Odahaza Moszkvában

sok szépet és jót hallottunk a magyar mezőgazdaság eredményeiről. Ezeket kétségbe ugyan nem vontuk, de tudja más az, amit az újságok hoznak, és megint más az. amikor az újságban közölt adatok, valódiságáról az ember személyesen meggyőződhet. Az itteni termelési állapotok, a termesztett növények hozama, fejlettsége, a termelést szolgáló korszerű gépek, eszközök, berendezések, anyagok engem személy szerint megfogtak.

— Ez a gazdaság csodálatosan szervezett és gépekkel ellátott üzem — kapcsolódik a beszélgetésbe Riskova Tatjána.

Egy pillanatra meglepi őket az, amit Bacsa Vendel közbeszólva elmond:

— Gazdaságunk az utóbbi években 300 milliós beruházásra kapott lehetőséget. Ebből az összegből 200 milliót csak technikára és annak karbantartására, tárolására fordítottunk.

A gépműhely udvarán már tető alá került az a színszerű építmény, ahová a tél foga elől betárolják majd a nagy értékű traktorokat, kombájnokat, munkagépeket. Mindegyiknek meglesz a kijelölt parkolóhelye.

— Nekünk nagyon jól jön ez a szakmai gyakorlat — veszi át a szót Riskova Tatjána. — Egyetemünk hallgatói ilyen közelről, mint most, nem láttak Claas Dominatort, Rába traktort. Megmondom őszintén, nagyon kíváncsiak vagyunk, hogyan lehet ezekkel a gépekkel dolgozni.

— Erre is sort kerítünk — válaszolt rögvest Bacsa Vendel. — Holnap a fiúk már gépen ülnek. Kombájnoljuk a szóját, meg szántjuk a határt.

A moszkvai tanárok szeme felragyog. Hirtelen eszembe jut egy strandon gyakran olvasható tábla: mély víz, csak úszóknak!. Ahogyan elnézem a kék színű munkaruhában serénykedő egyetemi hallgatókat, látom, gondolom, a helytállásban nem lesz hiba. Ök arra készültek, hogy nemcsak a műhelyben néznek egy-egy gép „leikébe”, hanem a volán mellett is megfaggatják a motorba épített lóerőket. Lesz tehát munka, kapnak jó útravalót a következő évekre, hogy azt a nagy programot, melyet Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára meghirdetett a gazdaság megújítására, minél rövidebb idő alatt teljesíthessék. .

Talán éppen ezért a világlátásért fogadtak el egy meghívást Békésszentandrás- ra. Felkeresik Hrabovszki Mihályt, a Zalka Tsz elnökét, a hazai búzatermesztés egyik kimagasló úttörőjét, hogy vetési módszerét megismerhessék. Bacsa Vendel rögvest intézkedett, szervezte a szentandrási találkozót. Viktor és Tatjána szeme csillogott az örömtől, látszott rajtuk, kifejezetten örülnek, hogy egy olyan magyarral találkozhatnak, aki a kézi szórt vetést techniká- sította, a korszerű vetési módok közé emelte kimagasló eredménnyel.

Búcsúzunk moszkvai barátainktól abban a reményben, hogy egy év múlva újra itt találkozunk. S ők magukkal hozzák az Itt szerzett tapasztalatok szovjetunióbeli visszhangját. Az állami gazdaságban pedig addig is kitalálnak valami új megoldást, ami számukra is az érdeklődés középpontjába kerülhet.

Dupsi Károly Fotó: Kovács Erzsébet

ERRŐL ÍRTUNK...

GAZDÁKNAK. Az idei gabonatermés sok helyen az aszály- és jégkár miatt nem hozta meg a várt termést. Így a vetőmagkölcsön visz- szafizetése a gazdáknak — főleg az új gazdáknak — komoly gondot okoz. Az idei szűkös termésből biztosítani kell a vetőmagot, az adót, a fejadagot. Meg kell köny- nyíteni a múlt évi vetőmagkölcsön visszafizetését, figyelembe kell venni a terméseredményt és a gazda anyagi helyzetét. Elgondolásunk az, hogy természetben csak azoktól kérjék a kölcsön visszafizetését, ahol a kát. holdankénti átlagtermés 4 mázsán felül van. Az 5 mázsán aluli átlagtermésű helyeken pedig a gazdák készpénzben válthassák meg. A kifizetés határidejét okt. 31-ig engedélyezzék — mivel éppen a gyenge termésű helyek gazdáinak nincsi most pénze, azonban a várható jó kukoricatermésből és az állateladásból származó pénzből márköny- nyebben tudnak fizetni szeptember, október folyamán.

(Viharsarok, 1947. augusztus 14.)

HAVI 10-15 FORINTOS részletre építettnek lakásta

dolgozók. Itt, Békés megyében is, de az egész országban a dolgozók egyik legégetőbb problémája a jakás- kérdés. A lakásínség megszüntetésének egyetlen célravezető módja van: a lakásépítés. Mivel a jelenleg rendelkezésre álló lakások nem elegendőek, és a dolgozók nem tudnak a zsebükből súlyos tízezreket előhúzni, hogy végre rendes otthonhoz jussanak, a kommunista párt építési szakemberei összegyűltek, és tárgyalásuk után megszületett a terv: Országos Házépítési Szövetkezetét kell alapítani. A tervből javaslat lett, a javaslatot az építésügyi miniszter nagy tetszéssel fogadta, és a Minisztertanács még ezen a héten kinevezi az OHESZ-igazgatóságot... A törlesztés a tervek szerint 15-20 év alatt is történhet. Egy leendő falusi háztulajdonosnak tehát csak 10-15, egy fővárosi lakásépíttető- nek pedig 50-60 forintot kell havonta erre a célra fordítani. Az építési vállalkozók költségvetését a szövetkezet szakértői vizsgálják felül, és így megvédik a kisembereket a kiuzsorázás lehetőségétől.

(Viharsarok. 1947. augusztus 17.)

Hol tartunk?

A magánjellegű levél személyes ügy, még akkor is, ha fontos közügyet feszeget. S ha ez a közügy az 1986. évi búzatermesztés tapasztalatait, konklúzióját összegzi, több mint magánügy. Közügy! Kíváncsiságom bizonyos értelemben birizgálta, hogy két egymástól távol élő tsz-elnök hogyan vélekedik egy több száz éve vita tárgyát képező vetési módszerről. Ezért a nyilvánosság előtt idézek ebből a levélből.

A levelet Hrabovszki Mihály, a Békésszentandrási Zalka Tsz elnöke kapta Varjas Gyulától, a Székesfehérvári Szabad Élet Tsz elnökétől.

„Szomorú a szívem, mert igen elkerülnek bennünket az esőt hozó fellegek. Igen nagy szárazság lett. A kukorica alsó levelei száradnak, kőkemény, repedezett a talaj, nem annyira, mint két éve nálatok láttam. Igen nehéz a talajmunka. Baj van elég, de gondolom, ez országos jellegű.

Az aratási eredmény 70,48 mázsa/hektár.

A módszered ismét vizsgázott!!! 87.kilóval többet adott a soros vetésnél.”

És most tessék figyelni. Egy általános magyar jelenségre bukkantam ebben az igen ízesen fogalmazott baráti levélben.

„Voltak nálam és azt kérdezték: vajon mit fizet nekem a Hrabovszki Mihály, hogy itt mi a szórtvetést dicsőítjük?” Ez az a mondat, amiért a két tszTelnök levelezését érdemes közreadni, hátha másban is megáll a levegő egy pillanatra. Ugyebár nem valószínű, hogy a kutyabagosi tsz növénytermesztője járt Varjaséknál. A vendég bizonyára máshonnan érkezett, olyan helyről, ahonnan sikk rákérdezni: ugyan, mennyit fizet...

Kérdezzünk gyorsan vissza: ugyan, mennyiben érdekelt a kérdező a nyugati vetőgépimportban? Vajon a tőkés kereskedő neki mennyi percentet fizet a gépvásárlások után? Kérem, lehet ezt a gondolatot tovább ragozni, folytathatnánk is, hiszen annyi minden terjeng a gépimport körül. De nem tesszük, nem akarjuk élezni a kialakult helyzetet. De Hrabovszki Mihályt sem akarjuk megvédeni, mert aki tiszta, jobban gyanúba keveredhet, ha a sajtó is odaáll mosdatására. Ehelyett a következőket mondjuk.

Hrabovszki Mihály az életét, szaktudását, hozzáértését tette fel a búzára. A szentandrási határban 30—40 évvel ezelőtt holdanként 3—4 mázsa búza termett. Ma a szövetkezet segítségével hektáronként ennek a tizenötszöröse. De a többi növény is hasonlóan terem, mert ami emberileg elkövethető a jobb termésért, azt Szentandráson jó értelemben vett megszállottsággal megteszik. Valamikor 100 hektáron próbálkoztak az energia- és költségtakarékos szórtvetéssel. Ebben az évben 4—500 ezer hektárt vetettek az országban Hrabovszki módszerével. Ha nem lenne jó, szakmailag megalapozott, vajon követnék-e száz, meg száz helyen a tsz-ekben, állami gazdaságokban és a szomszédos országokban? Nem hiszem a Szentandrási Zalka Tsz-ről, személy szerint Hrabovszki Mihályról, még ki nem mondott gondolatban sem, hogy lepénzelné a módszert alkalmazókat. Ugyan miből? Hrabovszki nem mágnás. Nem áll mögötte amerikai nagybácsi, akivel esetleg szövetkezhetne a világ mezőgépiparának csődbe vezetésére. Igen, csődbe vezetésére, hiszen a szórvavetőgép más, olcsóbb, csak hazai anyagokból előállítható és ráadásul a legigényesebb külföldi vetőgépekkel is versenyképes magyar találmány.

„Hát csak tarts ki mellette — írja Varjas Gyula —, mert ezen szórtvetés igazolta megfigyelésedet. Ha nem lenne jobb, akkor 50—60 százalékot nem vetnénk mi sem szórva”. Hrabovszki Mihály vetési módszere értékeinek tanulmányozására Nyíregyházán tudományos tanácskozásba kezdtek. Kutatók, főiskolai tanárok álltak mellé és javasolták módszere átvételét, alkalmazását.

Bizonyos értelemben könnyű helyzetben vannak a tsz- ek és az állami gazdaságok. Hrabovszki Mihály ugyanis egy fillért sem kér randszerdíjként senkitől. Nem is alkot szervezett termelési rendszert, de mindenkinek jobbját nyújtja, s aki hívja, felkeresi, fáradhatatlan a gabonatermesztési közügy szolgálatában, ápolásában. És most, amikor az eredmények igazolják több évtizedes, országot erősítő munkásságát, lejáratással akarják elintézni őt és azokat, akik e közügy mellé álltak, akik összefogtak, hogy valami végtére is magyar legyen a hazai és a nemzetközi búzatermesztésben. Normális körülmények között ezért elismerés illetné őket, nem pedig gyanúsítgató elmarasztalás.

D. K.