Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-14 / 191. szám

a 1986. augusztus 14., csütörtök NÉPÚJSÁG Csütörtök Olvasom a tegnapi újsá­gok pikáns híradását. Fe­renc József császár-király­nak a Schratt Katalinnal való közismert viszonyán kívül volt egy másik met- resze is. Jut eszembe erről, hogy az egyik szervezet rangos (vagy már nem is olyan tangos?) vezetője finomab­ban fogalmazva metreszt; barátnőt tart, mégpedig a munkahelyén. Nem ő az egyetlen — mondhatnánk. A fenti eset magánügy — lehetne! Csakhogy a barát­nő kezében tartja az irá­nyítás fonalát, érthetőbben; a szervezet vezetője he­lyett dönt. Méghozzá em­berek sorsa felett, de leg­alábbis azok jutalmazásá­ról, üdülési lehetőségeiről. S bizony ez már nem ma­gánügy! „Keresd a nőt” — mond­ja a francia, s a nő való­ban elvezet bizonyos ügyek megoldásához. Kényes té­ma — hallom a kishitűek reagálását. Kényes témák márpedig nincsenek — fe­lelem én. Csak kényelmet­len helyzetek. S ha félünk a kényes témák feltárásá­tól, akkor bizony sokszor kerülünk kellemetlen, meg­alázó helyzetbe, A megalá­zások kora — szerencsénk­re — már lejárt. A királyi allűrök hagyományai még­is folytatódnak? Igaz, most nem az udvartartás pénzé­ből finanszírozzák a barát­nőt. B. V. Hiába a madárijesztő... Csapatokba verődtek a se­regélyek a balatoníelvidéki történelmi borvidéken. A madarak, amelyek eddig a rovarokat pusztították — és ezzel sok hasznot hajtot­tak — az utóbbi napokban áttértek a gyümölcsmenűre, s megkezdték dézsmáló kőr­útjukat a szőlőkben. Ahol nem őrzik a termést, tetemes kárt okoznak, eszik a cukro­sodó csemegeszőlőt és a ko­rán érő borszőlőt. A madár­ijesztők már nem riasztják el a lalánk madarakat, jól jártak viszont, akik hálóval vonták be szőlőiket. A gazdaságok megszervez­ték a riasztóláncot: hajnal­tól estig szólnak a kolompok, cserdülnek a karikásostorok és dörrennek a karbidágyúk, riogatják a féktelen étvágyú madárcsapatokat. Nemzetközi lovasjátékok Orosházán Hagyomány már, hogy au­gusztus 20. táján minden évben megrendezi az Oros­házi Űj Élet Tsz a nemzet­közi lovasjátékokat. Az idén augusztus 16-án, szombaton és 17-én, vasárnap tartják meg a versenyeket a tsz bo- gárzói lovaspályáján és sza­badidő-parkjában. Szomba­ton délután 1 órakor kezdőd­nek a versenyek, míg va­sárnap délelőtt 9 órakor ül­nek nyeregbe a versenyzők. Az idén 107 külföldi ló és több mint 40 hazai ló méri össze tudását. Csehszlová­kiából négy lovasklub, Ju­goszláviából szintén négy lovasklub, míg Romániából egy lovasklub versenyzői ér­keznek Orosházára. A hazai mezőnyből itt lesznek a gyulai, a törökszentmiklósi, a mezőhegyesi, a mezőkovács­házi, a Budapesti Lóverseny Vállalat, valamint a három orosházi lovas szakosztály versenyzői. A szervezők LJ, fogadásos versenyt iktattak a program­ba. Látványosnak ígérkezik a Koch—5-ös bemutató, emellett műlovagló, voltizs és csikósbemutató szórakoztat­ja a közönséget. Vasárnap a tervek szerint a résztvevők karatebemutatót, valamint a sárkányrepülők látványos be­mutatóját tekinthetik meg. Mindkét napon kivonulnak a vendéglátóipari egységek, s emellett tombolát is vásá­rolhat a közönség. v. 1. Szakmaközi bizottságok titkári megbeszélése Békés. Békéscsaba és Gyu­la szakszervezeti vezetői tár­gyaltak a közelmúltban Ger- lán a volt kastély épületé­ben, a településeken élők és a szervezett dolgozók együttműködésének lehetsé­ges formáiról. Tájékoztatták egymást a városok elfoga­dott VII. ötéves terveiről, amelyekből kitűnt, hogy a helyi tanácsok még nem rendelkeznek egyeztetett programmal, illetve konkrét tervvei az együttműködést illetően. Felmerültek olyan javaslatok, amelyeknek he­lyi megvalósítási lehetőségét a későbbiekben megvizsgál­ják és a tanácsi tervező munkában figyelembe ve­szik. A résztvevők megtekintet­ték a kastély épületét, amely a századfordulón épült, Ybl Miklós tervei alapján. Tájékozódtak az épületegyüttes helyreállítá­sáról és a társadalmi hasz­nosítást megfogalmazó ta­nulmánytervről. Megállapí­tották. hogy nem tűr ha­lasztást a kastély megmen­tése, amelynek állapota napról napra romlik. A helyreállítás után az épü­letben működhetne az öre­gek napközi otthona. Föld­rajzi helyzeténél fogva a kastély alkalmas helyszín le­hetne a három város talál­kozóinak lebonyolítására. A titkárok megegyeztek, hogy a javaslatot egyeztetik, és megvizsgálják az együttmű­ködés formáit és anyagi hátterét. A megbeszélésen elfogadott javaslatok meg­valósítására az év folyamán visszatérnek. Ünnepi nyitva tartás Augusztus 19-én, kedden valamennyi élelmiszerüzlet, csarnok és piac 19 óráig, az ennél később záró élelmi­szerüzletek a szokásos pénte­ki rend szerint tartanak nyit­va. Minden egyéb üzlet ked­di, a vendéglátóipari üzletek szombati rend szerint tarta­nak nyitva. Augusztus 20-án, szerdán minden nyíltárusítású üzlet egész napon át zárva tart. A vendéglátóipari, édesség-, do­hány- és virágüzletek vasár­napi rend szerint tartanak nyitva. Augusztus 21-én, csütörtö­kön minden üzlet csütörtöki rend szerint tart nyitva. Csabaszabadi határában már betek óta garázdálkodik néhány vaddisznó. Közülük egy kan puskavégre akadt. Idős Hra- bovszki János, a Nimród Vadásztársaság II. brigádjának ve­zetője szerdán éjfél tájban ejtette el a 120 kilós állatot Fotó: Kovács Erzsi — GABONATERMESZTÉSI tanfolyamot indít a Kerté­szeti Egyetem Zöldségter­mesztési Intézete. Elsősor­ban a laska-, csiperke-, har­mat- és bocskoros gombák termesztési módszereit és a legújabb kutatási eredmé­nyeket ismertetik, a szep­tembertől november végéig tartó, hetenként egyszeri foglalkozásokon. Szomjúság! Ha már megvan az a sé­tálóutca, illene a növényeit gondozni. Kánikula van, kó- kadoznak, sárgulnak a fák, virágok. Különösen szárad­nak a betongyűrű szorításá­ban. Vízért epekedik nem­csak az ember, hanem a sok tízezer forintért beszer­zett növény is. A kertészeti és köztiszta­sági vállalat igazgatójának tájékoztatása szerint a váro­si tanács kétnaponként! lo­csolást rendelt el. S ezt az igazgató elégnek tartja, mert a betongyűrűben lévő növé­nyek a sűrűbb locsolástól ki- lúgozódnának. Biztosan így van, mégis rossz nézni őket. Nagyon szomjasak szegények! B. V. A Puskin Múzeum remekművei ><? KÉPZŐMŰVÉSZETI KIADÓ A moszkvai Puskin Szép- művészeti Múzeumot évente több mint félmillió ember tekinti meg. Látogatottak a kiállítások, a tárlatvezetések és az előadások. Az 1912-ben alapított Puskin Múzeum felöleli a nyugat-európai fes­tészet, grafika és szobrászat legjobbjainak többségét a XV. századtól a közelmúltig. Ezentúl az egyiptomi, görög, római, továbbá kéleti és nyugati középkori műalkotá­sokkal is gyönyörködteti lá­togatóit. A Képzőművészeti Kiadó ebből a gazdag anyagból nyújt át az olvasónak egy reprezentatív válogatást, ami 93 színes reprodukcióval se­gít elképzelni — vagy fel­idézni — a Puskin Múzeum csodálatos szépségét. Az al­bumban szereplő valameny- nyi műtárgy fotóját rövid tájékoztató szöveg kíséri, ami az alkotás jobb megér­tését igyekszik szolgálni. G. T. Örömben, bánatban A Békési TÜSZSZI, a Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iro­da már több mint tíz éve áll a város lakóinak rendelke­zésére. Az 1975 januárjában megnyílt iroda kellemes be­nyomást kelt berendezésével, hangulatával az először ott járó emberben. A névadók, társadalmi há­zasságkötések, polgári teme­tések és gyászszertartások megrendezésével foglalkozó iroda a 25. és 50. házassági évfordulókat és a politikai ünnepségek megszervezését is magára vállalja. Azon kí­vül a TÜSZSZI bonyolítja le a háromévenkénti békési ipari kiállítást és vásárt. Hosszú évek óta népsze­rűek az iroda szolgáltatásai. Ez azt is jelenti, hogy igény van a munkájukra, főként júliusban és augusztusban. A statisztikai adatok szerint a névadók száma az utóbbi időben csökken, a házasság- kötések száma évelt óta azo­nos. Ellenben a temetések, sajnos, szaporodnak. Az iroda igyekszik min­den igényt kielégíteni. Üj szolgáltatások bevezetésén is gondolkodnak. A házasság- kötéseken videoberendezése- ket használnak majd, s fel­vételek készítését is tervezik. A névadókon és házasságkö­téseken kórust, szólóénekest és gitárost szeretnének sze­repeltetni az alkalmakhoz il­lően összeállított műsorban. Ezzel gazdagabbá, maradan­dóbbá tehetik az ünnepsége­ket. Az új szolgáltatások be­vezetése ősszel várható. Az iroda munkatársai házasság- kötéskor, valamint a név­adók alkalmával ajándékkal is kedveskednek az ügyfe­leknek. Üj vállalkozásuk, hogy no­vemberben Békésen először rendeznek emlékünnepséget halottak napján a Rózsa te­metőben. Az iroda dolgozói a jövő­ben mind több olyan ötletet szeretnének megvalósítani, amivel szebbé, emlékezete­sebbé tehetik a szolgáltatá­sokat. F. A. BÉKÉSCSABA — Ma, csütörtökön este az evangélikus nagytemplomban 8 órakor kezdődik Ella István or­gonaestje, melyen trombitán közreműködik Petz Pál. — Augusztus 19-én délelőtt 10 órakor a Szabadság mozi mel­letti téren a legutóbbi 10 év legjobb plakátjaiból nyílik ki­állítás. BÉKÉS — A békés-dánfoki amatőr képzőművészeti táborban részt vett alkotók munkáiból nyílik 'kiállítás augusztus 17-én a Bé­kési Galériában 10 órai kezdet­tel. — Augusztus 20-án a művelő­dési központban 8—18 óráig a kertbarátklub és az álész szak­csoportjának terménybemutató­ját tekinthetik meg az érdeklő­dők. GYULA — A Dolly Roll együttes lép fel augusztus 17-én- 20 órai kez­dettel a szabadtéri színpadon. (Esőnap: augusztus 18.) — Augusztus 16-án délután fél ötkor nyílik meg a XVIII. gyulai nyári művésztelep váz­latkiállítása. A tárlat szeptem­ber 1-ig tekinthető meg. SZEGHALOM S — A Sárréti Múzeumban a £ „Hazatérő művészek” sorozat kereteben Boromissza * Zsolt festményeiből nyílik kiállítás holnap, pénteken ll órakor. GYOMAENDKOD — A Honti Galériában au­gusztus 18-án 18 órai kezdettel a Szegedi rézfúvóskvintett lép fel. Műsorukban összeállítás hallható a reneszánsz zenétől a ragtime-ig. MEZÖBERÉNY — Augusztus 19-én este fél nyolctól Nem vagyunk teljesen skótok címmel kabaréműsort rendeznek a művelődési köz­pontban. — Augusztus 20-án 9 órától Berényi vidám vásár címmel változatos szórakozási lehetősé­gek várják az érdeklődőket a ligetben. MEZŐHEGYES — Augusztus 19-én este hét órától vacsorával, műsorral egybekötött medencebál lesz a strandon. — Augusztus 20-án az általá­nos művelődési központban Nem vagyunk teljesen skótok címmel zenés kabaréestet ren­deznek, 20 órai kezdettel. BATTONYA — A művelődési központban augusztus 16-án 8—12 óráig a nagyközségi KISZ-bizottság szervezésében különböző sport- és egyéb vetélkedők, szórako­zási és játéklehetőségek várják az érdeklődőket. Hírügyeletünk 19 óráig hív­ható, a tele- QCII fons zárnunk: £ # ™OOU Hírügyeletes: Pleskonics András MA: MARCELL, ÖZSÉB NAPJA A Nap kél 5.38 — nyugszik 20.00 órakor A Hold kél 15.59 — nyugszik 23.54 órakor ÉVFORDULÓ Negyvenöt éve tették köz­zé az Atlanti Chartát. A Winston Churchill brit miniszterelnök és Franklin Roosevelt amerikai elnök által Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok nevében tett nyilatkozat a második világháború utáni berendezkedésre vonatkozó elveket rögzítette, s a nyi­latkozatban a két vezető po­litikus elkötelezte magát a náci Németország elleni kö­vetkezetes harc mellett. Az Atlanti-óceánon, egy hadi­hajón aláírt fontos okmány­hoz még 1941 szeptemberé­ben csatlakozott a Szovjet­unió, majd további huszon­három ország is. IDÖIÓRÓS Szerdán hajnalban sem hűlt le 20 fok alá a hőmérséklet, ez megyénkben igen ritkán fordult elő. Napközben időnként befel- hősödött az ég, a megye dél­keleti részén záporok, zivatarok alakultak ki, de a csapadék szűk területre korlátozódott. Délután ismét 30 fokot mutat­tak a hőmérők — adta a tájé­koztatást Szudár Béla, a Bé­késcsabai Meteorológiai Állo­más ügyeletese. Várható időjárás ma estig: a felhőátvonulásokból főként északon fordul elő záporeső, zivatar, túlnyomóan napos, szá­raz idő várható. Az élénk észa­ki szelet még többfelé kísérik erős széllökések, majd a szél mérséklődik. Hajnalban 12 és 17 fok, délután 29 fok körül lesz a hőmérséklet. — TELEFONDOKTOR. Ma ismét hívható a telefondok­tor, délután 14 és 15 óra kö­zött, a 24-011-es telefonszá­mon. Ezúttal a rosthiányos táplálkozásról és a vastag­bél betegségeiről hallhatnak tanácsokat. — vAzlatkiállítást rendeznek a XVIII. gyulai nyári művésztelep munkái­ból a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban. A tárlatot augusztus 16-án, szombaton délután fél ötkor nyitják meg, és szeptember 1-ig tekinthetik meg az ér­deklődők. — NEMZETKÖZI BALETT­KURZUST rendeznek au­gusztus 21. és 30. között az Állami Balettintézetben, szo­cialista országokból érkezett balettintézeti növendékek számára. A most első alka­lommal meghirdetett tanfo­lyamon több mint félszáz hallgató vesz részt, hogy magyar mesterek és jeles külföldi vendégtanárok irá­nyításával behatóbban meg­ismerkedhessen a modern tánctechnikávál, a modem és a klasszikus balett ele­meivel. — A VÖRÖS SALAK hasz­nosítására gazdasági társa­ságot alakított a Kazári Zöldmező Tsz a Nógrádi Szénbányákkal és a Mine- ralimpex Külkereskedelmi Vállalattal. A Nógrád me­gyei gazdaság hetedik esz­tendeje foglalkozik a salak kitermelésével. Eddig 150 ezer tonnát szállítottak be­lőle n tenisz-, labdarúgó- és futópályákhoz, sportudva­rokhoz. — A WESTMINSTER apát­ság látogatottsági rekordot ért el. Tavaly 3,5 millió vendég és turista látogatta meg a történelmi nevezetes­ségű műemléket, ezzei leg­látogatottabb hely lett Nagy- Britanniában.

Next

/
Thumbnails
Contents