Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-14 / 191. szám
1986. augusztus 14., csütörtök Vendégünk volt Pál Tamás ifjúságkutató A felcím múlt ideje befejezettséget jelöl, noha a negyvenkét éves, matematika—filozófia szakos egyetemi diplomát szerzett, az MSZMP Politikai Főiskoláján is tanító ifjúságkutatószociológus igen gyakori vendég Békés megyében. A hét elején a megyei művelődési központ meghívására a főhivatású népművelők hagyományos nyári továbbképzésének egyik előadója volt. — Tíz éve csak ifjúságkutatással foglalkozom. Ez három területre terjed ki: a peremhelyzetűek életmódjának, helyzetének alakulásával, a KISZ szerepének, befolyásának, súlyának és lehetőségeinek — különös tekintettel a középiskolás korosztályra — vizsgálatával, valamint a politikai döntési mechanizmusok folyamatának kutatásával foglalkozom. Ez utóbbi témakörben most kezdtünk el munkatársaimmal egy újabb vizsgálatot, amelynek lényege talán így foglalható ösz- sze: a politikai döntések előkészítési folyamatába milyen mértékben és hogyan szólhatnak be az állampolgárok, és egyáltalán, a politikai intézmények „bemeneti része” mennyiben képes szolgálni a célok eléréséhez alapvetően szükséges alap- információk megszerzését. — Egy évszázaddal ezelőtt a korosztályokat gyermekekre, fiatal felnőttekre és felnőttekre bonthatták. Hogy egy tizen-, huszonéves hová tartozott, azt elsősorban az határozta meg, hogy kenyérkereső volt vagy sem. Ma a biológiai és a társadalmi érés természetes kettőse szétszakadt, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek. Ezért is történelmi jelentőségű, hogy a mai magyar ifjúsággal kapcsolatos minden politikai, gazdasági és társadalmi döntés milyen előkészítésű, milyen módon, milyen eredőkkel születik meg. Ennek hangsúlyozására hadd idézzem dr. Pozsgay Imrét, a HNF főtitkárát, aki a nép- f ront kongresszuson így fogalmazott : „Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy az elmúlt években felnövekedett ifjúságnak nincs pozitív képe a szocializmus teljesítőképességét illetően.” Azt hiszem, ez a felismerés külön is indokolja az ifjúság körében végzett kutatások létjogosultságát. — Két napon át Békés megye főhivatású és vezető beosztású népművelőivel beszélgethettem. A téma — mi lett volna más! — az ifjúság helyzete, jelene és várható jövője volt. Igen, a jövője! Meglátásom szerint a mai magyar társadalomban egy olyan helyzet állt elő, amelyben minden eddiginél nagyobb szerepet kell kapnia a jövőkép kialakításának. Statisztikai adatok sokaságával lehet igazolni, hogy ifjúságunk zöme is „beszállt” az őrjítő és kényszerű játékba, amely egyszerűen csak a napi túléléGyógyszertárak — gyógyszerészek Kultúrtörténeti emlékek megyénkben Üjabb szép fekete könyv polcainkon: a Békés Megyei Tanács Gyógyszertári Központja közreműködésével a Tevan Andor Nyomdaipari Szakközép- és Szakmunkás- képző Iskola adta ki Gecsei Lajos Gyógyszertárak — Gyógyszerészek 1850—1875 című művét. A Békés vármegyei gyógyszerészettörténeti emlékek nem csak a szakmabelieknek, a szakavatottaknak érdekesek; a kötet dokumentum a múltból, a XIX. század harmadik negyedéből, egy szakma, hivatás kialakulásáról, meghonosodásáról, társadalmi helyének és szerepének fejlődéséről. A patikák és patikusok életéről, munkájáról szóló fejezetek a szélesebb társadalom, a kor jellegzetességeiből is sokat megvilágítanak. Gecsei Lajos munkája tulajdonképpen az 1976-ban megjelent Patikák — patikáriusok 1770—1850. Gyógyszerészettörténeti emlékek Békés vármegyéből című kötet folytatása. Az 1848-as forradalom és szabadságharc bukásától a kiegyezésig tartó időszakot, az abszolutizmus korát öleli át. Ebből az időből származnak az első felelős magyar minisztérium közegészségügyi törvényei, amelyek a gyógyszerészet helyzetével, fejlesztésével is foglalkoztak. Ekkor alakultak át a patikák gyógyszertárakká, majd közegészségügyi intézményekké. Ha ma receptet váltunk ki, gyógyszert kérünk, nem gondolunk arra, hogy vajon milyenek lehettek a hajdani patikák, hogy azok még adhatók-vehetők, vagy éppen pályázati úton elnyerhetők voltak. Kevés ismert arról, mennyire nehéz volt érvényesülni ezen a pályán, illetve elismertetni a szakma szükségességét. Többnyire a patikusok gyerekei, a tulajdonosok leszármazottjai örökölték a hivatást, s ezzel együtt a patikát, a családi vagyont. A kevésbé tehetőseknek a diplomáért és a gyakorlat megszerzéséért igencsak meg kellett dolgozni. Nagy érték a könyv által az érdeklődők elé tárt szemelvénygyűjtemény, a sok-sok korabeli írás, dokumentum a múltból, egy szakma történelméből — „Pillantás a régiekre”. A gyulai Megváltó, a szarvasi Gyors szarvas, a csabai Arany sas, a békési Fehér hattyú, az orosházi Megváltó, a mezőberényi és a gyomai Isteni gondviselés, a körösladányi Szentháromság, tótkomlósi Szentlélek, a körösladányi Kígyó nevet viselő patikák, vagy a szarvasi és füzesgyarmati Remény létesítésének feltételeiről, rendjéről, a megnyitás körülményeiről, a mindennapok küzdelméről tanúskodó adatok, tények nem csak a kor egészségügyéről, a lakosság egészségügyi kultúrájáról, igényeiről adnak képet, hanem a tőkés ipar és kereskedelem fellendülése által fejlődő településekről, a lakossági igények változásairól, a hatósági rendelkezésekről, s így az egész társadalomról is. Hűen tükrözi az olvasmány, milyen hosszú és rögös volt az út addig, amíg elérkeztünk oda, hogy a kuruzs- lók, javasasszonyok, házi patikák készítményei helyett a gyógyszertárakét fogadják el a betegek, amíg a fűszerkereskedők és kalmárok füveit, keverékeit végre felváltották a gyógykészítmények. Külön izgalmas a gyógyszerészek társadalmi helyéről, funkciójáról, nehezen kivívott szociális elismeréséről, rangjáról szóló fejezet. (- n -) sért folyik. A társadalom, a közélet, az életmód ma még nem biztosítja annak lehetőségét, hogy az egyén mindezeket ellensúlyozza, érdemben és értelmesen tolerálja. Ezért a demokratizmus kiteljesítése nem politikai döntés, hanem társadalmi kényszer szükségszerűsége. Egy közelmúltban született kutatási anyag állapította meg: világszerte erősödő tendencia nemcsak a kapitalista országokban, hogy nő az ifjúság köreiben a bizalmatlanság a történelmileg kialakult intézményekkel szemben és erősödik az alternatív, a spontán mozgalmak jelentősége. S hogy mindezt hatékonyan és ésszerűen, s talán még időben felismerve közös össztársadalmi érdekeink szolgálatába állítsiuk, arról is beszélgettünk, vitatkoztunk a megyei továbbképzés résztvevőivel. Azokká; a népművelőkkel, akik a maguk területén nagyon sokat tudnak ezért tenni. <N. L.) Fotó: Szőke Margit Szépen magyarul A megszólítások rendje Régen megszabott rendje volt a megszólításoknak: a fiatalabb testvér magázta az idősebbeket, s természetesen a szüleit — a kedves szülémet, az édes szülémet, a kedves atyámat, az édes atyámat, már ki-ki ahogy nevezte őket —, egyáltalán azokat, akik öregebbek voltak nála. A korosabbak a fiatalt viszont legény-, nagyleánykoráig tegezték, azután nem, kivéve a benső rokonságot, mert abban mindig is te maradt. A férj tegezte a feleségét, az viszont magázta a férjeurát, hacsak nem pörölt vele valamiért, amikor is könnyen tegezésre járt a nyelve. Tehát a megszólítás, az igeszemély használatának külön szigorú rendje, illeme volt, amit áthágni, megbontani nagy véteknek számított: megütköztek rajta, igen rossz néven vették. Móricz Zsigmondi A boldog ember című regényében Joó György, a falusi mesélő, a század elején fölmegy Büda- pestre a Nyugati pályaudvar tetejét kifesteni. Nem a munkával akad gondja, hanem a beszéddel: „Elébb sok bajom volt eggyel-mással, mert Budapesten másképp beszélnek, mint falun. Azt mondja Lieb úr: — Gyuri, hozza csak, kérem, a kendert. — Nézek körül, ki az a Gyuri, mert minálunk nem szokták gyurizni a kisgyereket se, hanem megadják a nevét.. Máskor az történik vele, hogy összeismerkedik egy kislánnyal a szomszéd faluban, s rögtön össze is melegszenek, rosszalkodnak is egy kicsit odakünn az. udvaron, de úgy illik, hogy benn, a többiek előtt magá- zódjanak, mert különben ki- Uudódik az összemelegedés. Joó György szól a kislánynak, azonban vigyázatlanul — Móricz Zsigmond szavával — testuzva, vagyis te- geződve. Mindenki elcsendesedett, György, a suttyó legény elvörösödött, de a kislány elnevette magát, és ő is tegezve mondott neki valamit. Nem kis dolog esett: fölborult a rend, annyira, hogy Joó György még nagy idő múlva is elmesélni valónak tartja: „Ejha, ez már aztán valami, hogy még a jány is tegez”. Kiváltképp a szinte néprajzi hitellel ■ dolgozó régi írók könyveiben sok példát lelhetünk a megszólítás, a tegeződés, a magázódás hajdani használatára. A hagyományokhoz ragaszkodóbb családokban még ma is ma- gázza a gyermek a szüleit, bár az is előfordul, nem egyszer tapasztaltam, hogy az édesanyát tegezi, az édesapát viszont nem. Apóst, anyóst — ipát, napat — egykor nem testuzta, sőt általában még ma sem tegezi a vő vagy a meny, de már ez is fölborult. Egyre gyakoribb, hogy meglett emberek azt követelik a gyerektől, hogy tegezzék, azt meg végképp ne mondják neki, hogy néni, bácsi. Suhancok azzal szólítanak meg már redős homloké férfiakat: — Légy szíves, adjál már tüzet! Még jó, hogy ilyen szépen kérik. Joó Györgyként csodálkozunk tehát a „budapesti” beszéden, azaz egy egész ország megszólítási kuszaságán, új tegeződési, magázó- dási szokásain. A nyelvfigyelőnek ajánlania kellene valamit, de mit javasoljon. Lieb úr azzal adta meg a tiszteletet Joó Györgynek, hogy „Gyuri, kérem...!” Joó György falujában pedig egészen más járta, ám ebben is, abban is benne volt á tisztelet. S a javaslat ennyi: tiszteld a másikat, kedves olvasóm! Makai Tóth Mária HANGSZÚRÓ Mesék Talán meséléssel kellene kezdenem. A rádió és én. És i én akkor visszakanyarodhatnék egészen a gyermekkorhoz, j mert annak idején hatalmas élmény volt, amikor saját rá- I diónk lehetett. Nagymamának volt korábban rádiója, s még I a háború idején vasárnaponként, amikor ebédre gyakorta I vendégei voltunk, áhítattal telepedtem a készülék mellé, s i hallgattam. Aztán magam is szerkesztettem egy detektoros j készüléket, s mivel éjszaka jobb volt a rádióhullámok terjedése, ezért fél éjszakát ültem a készülék mellett, s les- S tem a hangokat. Természetszerű volt, hogy akkor főleg a S gyermekműsorok érdekeltek, bár kezdetben válogatás nél- i kül mindent meghallgattam. A rádió hozzám nőtt, s azóta I is állandó kísérőm, de a gyermekműsorok most is különös í helyet kapnak. S a hang varázsa, úgy tűnik, gyermekeim- J re ma is éppen olyan hatással van, mint annak idején rám. j Különös helyet foglal el a napi háttérrádiózásban egy-egy I jó mesejáték, rádiójáték és az esti mese. A család kedvenc i műsorainak egyike az esti mese, a Hol volt, hol nem volt... : A szerkesztők dicsérete az igényesség, a tematikus váloga- : tás, s most sajnálom csak, hogy rendszeresen nem rögzí- j tettem hangszalagra a sok-sok mesét, mert csodálatos me- - setáram lehetne akkor. A héten rangos szerzők gyermek- I meséit hallhatták a gyerekek, s a kíváncsi felnőttek. Zelk ! Zoltán a legokosabb nyúl történetét írta meg, Pilinszky Já- I nos a naphajú királylányról regélt szép történetet, Illyés | Gyula feldolgozásában két szép magyar népmese ringatta j csodálatos birodalomba a gyerekeket. A kisgömböc, vala- i mint a kakas és a pipa történetével, de Kolozsvári Grand- í pierre Emil Örömalma című története is élmény volt, mert | nem csupán a történetek olyanok, hogy nem kényszerített I gyermekirodalom az, hanem a rádió igénnyel törekszik a I szép beszéd példázatára is. Jeles színészek: Agárdi Gábor, Béres Ilona, Avar István, Farády István tanítottak a sza- j vak rejtekének érzékelésére. Két keréken Magyarországon Szeretek túrázni, s mindenkit arra buzdítok, hogy ami- | kor csak teheti, ne csupán autóval, hanem a felfedezés ä igazi lehetőségét adó gyalogtúrára vagy kerékpártúrára ] vállalkozzék. Ilyen felfedezésre invitál hétről hétre ben- ? nünket Rockenbauer Pál és Gyenes Károly is. Az elmúlt I héten Délkelet-Magyarország tájait mutatták be, most a í héten pedig-a Mecsektől délre levő hazai tájakon baran- I goihattunk igazi élvezettel. Túraműsor ez, s mondhatnánk, j hogy a megszokott utazási ismeretterjesztő műsoroktól mi- s ben is különbözhetne? Hát van különbség, mindjárt az I invitálás maga, hogy kerekezzünk, legyen a túrázás egé- \ sze egy kis erőpróba is, meg aztán ne a sebesség legyen a , legfőbb vonzerő, hanem a meditativ szemlélődés, hogy a I tájjal úgy ismerkedjünk, hogy az ott élő emberek minden- i napjaiba is betekintsünk. így aztán nem csupán a műem- ; lékek megtekintésére hívnak a túrivezetők, hanem régi mesterségek, ősi foglalkozások művelőinek a háza tájára ■ is. Ügy hiszem, nem rriinden pedagógiai célzatosság nélkül I teszik ezt, mert a fiataloknak szóló műsor éppen az iskolai ’ kirándulások igazi arculatát akarják megmutatni, vagyis azt, hogy milyenek legyenek azok a kirándulások. S az ' sem baj, ha esténként, amikor a túrázó megpihen, akkor élményeiről túranaplót is vezet, amit aztán kiegészít az úton készített fényképekkel majd, s így az apró események is úgy rögződnek, hogy bármikor felidézhetőek. Ebben pedig példát ad ez a sorozat, a melyet a továbbiakban is mindenkinek a szíves figyelmébe ajánlok. S ha netán ebből egy könyv is kerekedne, akkor mindenkinek hasznos olvas- * ményként javaslom, mert praktikus tanácsai világjárta emberek megszívlelendő tapasztalatai. A Magyar Csillag missziója Igazi irodalmi csemege volt a keddi Társalgó. Évforduló kapcsán a Nyugat című folyóirat örökébe lépő Magyar Csillag indulását, feladatát, vállalt szerepét summázta abban a másfél órában, amely Sumonyi Papp Zoltán szerkesztő-műsorvezető rendelkezésére állt. A vendégek, Vass István, Kolozsvári Grandpierre Emil és mások felidézték a Babits Mihály halála utáni helyzetet, amikor Illyés Gyula vállalta a folytatást, összefogva abban a válságos időszak- j ban a magyar irodalmi életet. Az 1941 és 1944 között megjelenő folyóirat egyedülállóan kellett vállalja azt a feladatot, hogy a germán hatalmi törekvések mellett van egy másik világ, egy teljesebb szellemi élet, s ezt vállalva hatalmas szolgálatot tett a magyar szellemi és irodalmi életnek. A Társalgó műsorának külön érdeme, hogy a beszélgetők személyes közelségbe hozták mindezt. Jó volt a Társalgó hallgatója lenni. Harasztosi F. Béla Az újvidéki Magyar Szóban olvastuk Megjelentetik Zrenjanin színháztörténetét Zrenjanin gazdag művelődési múltjára való tekintettel a Zar- ko Zrenjanin Városi Könyvtár és kiadótanácsa, az Ulaznica irodalmi folyóirattal karöltve úgy határozott, hogy összegyűjtik és kiadják a város és környéke színházi életének 4# éves múltjáról szóló kritikai és történeti visszapillantást. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az ezt megelőző korszakot is röviden nem foglalják össze, hiszen korunk fejlett, több nyelvű életének az is egy jelentős lépcsőköve volt. Célja az, hogy szocialista fejlődésünk korszakában bemutassa mindazt, amit a színművészet terén elért a Tosa Jovanovic Népszínház szerb nyelvű társulata, az ennek kebelében működő bábszínház, a Madách Színház magyar társulata, és azok az amatőr szervezetek, amelyek e téren tevékenykedtek vagy működnek. Tartalmilag felkarolja és kritikailag felméri az ez idő alatt bemutatott alkotásokat, amivel tulajdonképpen rá óhajt mutatni az itt tevékenykedő színművészet általános kultúrhatására, minőségi fejlődésére, a rendezők képességeire és alkotókészségére, a színjátszók és művészek teljesítményeire, felsorolva mind- annyiuk -nevét, bármilyen körülmények között végezték is ezt, így érthető, hogy a kiadvány Zrenjanin színházi élete címet viseli majd. A szervező bizottság már megalakult, az anyagot begyűjtő és szöveget író szerkesztőség Is, ehhez hozzájárul még annak a több mint 300 közvetlen részvevőnek az emlékezése, akikhez ilyen irányú kérelemmel fordult a bizottság. (hi)
