Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-12 / 163. szám
1986. július 12., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET Az előkerült viszontválasz Néhány megjegyzés egy szarvasi vonatkozású Bajcsy-Zsilinszky-levél értékeléséhez A Békés Megyei Népújság június 28-i számában dr. Tóth Lajos „Űjabb szarvasi adatok a Bajcsy-Zsilinszky- kép realitásához” címmel kivonatosan ismerteti a dr. Domán Imre magánygyűjteményében levő Bajcsy-Zsi- linszky-levelet, amelyet írója 1934. október 19-én Szarvasra, Kiss Sándorhoz, a tanítóképző tanárához intézett. A levél idézett sorai — amint dr. Tóth is megállapítja — tartalmazzák a Baj- csy-Zsilinszkyre jellemző kemény emberi tartását, szenvedélyes érzelmi telítettséggel megfogalmazott hazafias etikai értékítéletét; „sajnos” — jegyzi meg a cikkíró — „ez idő szerint nem ismerjük a Szarvasról neki küldött provokáló levél tartalmát”. Még az elmúlt évben magam is igyekeztem felkutatni az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában Kiss Sándor előzménylevelét. Nem található ott. Sikerült azonban fellelnem Kiss Sándornak Szarvasról 1934. november 27-én Bajcsy-Zsi- linszky 1934. október 19-i levelére írt viszontválaszát (:OSzKK„ Fond 28 1945.:), ami segít tisztázni a körülményeket. Mielőtt idéznék ebből, tudnunk kell egyet-mást Kiss Sándorról. Fajvédő íróként már az első világháború utolsó éveiben ismerték, főleg 1917-ben jelent meg több cikke. Ismeretsége Zsilinszky Endrével a húszas évek elején elvi alapon is állott. Kiss Sándort egyik különösen túlzó cikke miatt 1923- ban egyhónapi szabadság- vesztésre ítélték, ezután inkább csak pedagógusi hivatásának élt. Jó két évtizeden át a Szarvasi Tanítóképző Intézet tanára, majd igazgatója volt. Sokoldalú szakmai tudományos érdeklődésére jellemző, hogy az intézet évkönyveiben megjelent értekezésein kívül tanulmánya jelent meg például a talaj vízellátásáról is. „Fajvédő” nézeteit azonban később sem revideálta — igaz, ezeket aztán már magánemberként is csak ritkán hangoztatta. Bizonyára ilyen „ritka” alkalomnak tekinthető az az elő nem került levele, amelyben feltehetően azt kéri számon (a régi ismeretség jogán) Bajcsy-Zsilinszkytől, hogy miért írnak a politikus lapjában annyira elítélően a fajvédő eszmeiség ellen —, amit erre a dr. Domán Imre birtokában lévő, 1934. október 19-i Bajcsy-Zsilinszky- válaszlevél utóiratából következtetni lehet. Valójában erre utal Zsilinszky, amikor levelében azt írja: „sajnos... Ti megrekedtetek a 20-as évek ideológiájában”. Tudvalévő, hogy Zsilinszky a volt baráti körével már a húszas évek közepén szakított és politikailag függetlenítette is magát, amikor 1928. március 15-én megindította az „Előőrs” című lapját. (A lap címével jelezni akarta — állapítja meg dr. Vigh Károly, a jefes Zsilinszky-kutató, hogy híveivel együtt előőrse kíván lenni a magyar nép demokratikus alapon történő újjászületésének.) Politikai felismerése aztán még ennél is tovább vitte Zsilinszkyt. A Hitler hatalomra jutása utáni évben — 1934-ben — már egyre több jelét látta annak, hogy a náci politikai tételeinél még nagyobb veszély az, hogy a magyarság egy részében eszmei behódolás mutatkozik. Bajcsy-Zsilinszky a hazai nácizmus elleni nyílt harc zászlóvivője lett, „Szabadság” című lapjában merészen küzdött a német orientáció ellen. Ami pedig az ún. zsidókérdésben kialakult álláspontját illeti, igen találó Fenyő Miksának Bajcsy-Zsi- linszkyről írt tömör megjegyzése: „Az antiszemitizmusban a náci ideológia terjesztésének legembertelenebb eszközét látta”. Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kiss Sándor 1934. évi levélváltása egyértelműen mutatja, hogy Zsilinszky milyen messzire távolodott el a hajdani „fajvédők”-től és hogy elsődleges nemzeti feladatnak „a becstelen német szuggesztió” elleni harcot tekintette. Mindez rávilágít a német megszállókat — egy évtizeddel később — pisztolygolyókkal fogadó politikus gerinces jellemére is. De térjünk vissza röviden Kiss Sándor előkerült (1934. november 27-i) viszontválaszára . A szarvasi tanár ír ebben arról, hogy az 1917. és 1923. közti években valóban jelentek meg a hazai fajvédelmet elméletileg megalapozni kívánó írásai, bár mentegetőzve hozzáteszi, hogy a „sváb veszedelemre” is fölhívta a figyelmet egy korai cikkében. Érdekesek levelének a következő sorai is: „... Hogy mi a véleményem a grófokról, a mágnásokról, a dzsentrikről és a nyegle úribetyár- ságokról, ahhoz elég megemlítenem, hogy 1923-ban olyan cikkemért ítéltek el, amelynek tárgya és címe a következő volt: „Főnemességünk szociális értéke”. — Jellemző viszont Kiss Sándor gondolkodásmódjának szélsőséges voltára, és — mondjuk ki — korlátáira a levelének a következő része: „Hitler és az egész németség garázda önzését, minden más érdeket és igazságot brutálisan eltip- ró faji őrjöngését magam is utálom, habár mint tudós elismerem, hogy ez az egyetlen és igazi mód...” — Kitűnik tehát írásából, hogy Kiss Sándort (és a hozzá hasonlóan gondolkodókat) ekkortájt már áthidalhatatlan eszmei szakadék választotta el Bajcsy-Zsilinszkytől. Még valamit a levélváltás íróiról: Amikor a háború forgataga átviharzott Szarvason, Kiss Sándor nyugatra távozott. (Szarvasi padlásáról került elő az 1934-es Zsi- linszky-levél.) Aztán hazajött nyugatról, de Szarvasra már nem tért vissza; sok évvel ezelőtt elhunyt. Bajcsy-Zsilinszky Endre érdemeit megbecsüli szülővárosa: a főtéren szobor, szülőházán márványtábla hirdeti emlékét, június első hetében pedig méltón ünnepelte meg Szarvas városa nagy fia születésének. 100. évfordulóját. Dr.' P. B. /* Eyas Kovács József: Vázlat Lajosházi Éva: Fal Rakjuk a falat két sorban duplán női szemekből kemény sóhajokból épül a fal egymásközt egyre nehezebb átkiabálni már nem látlak csak a hangodat hallgatom amíg még hallhatom s kopog az önzés kalapácsa a téglafalon. Feljegyzés 1852-ből A betyárokat többé nem láttuk... Csanádapáca történetének kutatása közben akadtam »erre a jegyzői jelentésre — melyet akkor nem tudtam felhasználni —, de most közreadok. Gortva jegyző úr feletteseinek írta le ezt az esetet, melyet befejezetlenül tett az irattárba. Három évvel (1852-ben) a szabadságharc leverése után történik az esemény, császári zsandárok tartják fönn az ország rendjét, de az itt szereplők magyar nevet viselnek. (A közlendő szöveget a jelenlegi helyesírási szabályzat szerint írom, míg a körülményes mondatszerkezeteket lerövidítem!) „Folyó évi május 24- én délután 4-5 óra tájban 5 lovas csendőr jelent meg a községben. Közölték velem, hogy Dombegyházától fogva négy lovas betyárt üldöznek, de lovaik kifáradtak, s ezért lovasokat kérnek segítségül. Elmondták még, hogy a betyárok lovai is kiálltak, és itt az apácai határban legeltetik, pihentetik azokat. Mivel ez időben a lakosság a földeken dolgozott, dohány alá szántottak, és kukoricát kapáltak, képtelenség volt lovasokat szerezni. Viszont félős volt, hogy a betyárok lovai a jó tartás és a pihentetés révén a továbbillanásra időt nyernek, ezért gyors intézkedésre volt szükség. Hamarjában a község két csődö- rét kocsi elé fogattam, és a szántásból hazafelé jövő Csóti Mihály pusztagazdát felszólítottuk, hogy kocsiját tegye szabaddá, és a csendőröket a betyárok üldözésére kocsival vigye. Ő a felszólításnak tüstént engedelmeskedett és a kocsijára Hleki-Kalmár és Varga nevezetű zsandárok velem együtt felültek. A község kocsijára pedig a történetesen Kovácsházáról ott lévő két gyalogzsandár és egy eleki társuk felült, és a betyárok tartózkodását meghatározó hely irányába haladtak. Mi pedig egy másik dűlőn siettünk, hogy a pihenő betyárokat közbeszoríthatnánk. A búzavetések között keresztülmentünk a határon, de a keresett betyárokat nem leltük. A kukoricájukat kapáló csabai lakosoktól kérdezősködtünk, hogy vajon 4 lovasokat arrafelé keresztülmenni nem láttak-e? Végül is néhá- nyan odanyilatkoztak, hogy igen is látták őket Kisapá- ca és a gerendási puszta irányába a búzavetéseken keresztülmenni. Mi tehát kettőzött sietséggel a Kis- apáca és a gerendási puszták közt levő határúton visszafelé jöttünk, mely úton több kocsikon Csabáról jövő emberektől kérdezősködtünk a betyárok felől. ök állították, hogy azok a gróf Apponyi gerendási majorja mellett lévő országúton állanak és fosztogatnak. Egyikőjük el is panaszolta, hogy tárcájában 3 pengő forintját mindenestül el is rabolták. Midőn pedig az említett major felé vezető dűlőúton hajtatnánk, ismét több szembejövőktől kérdezőskö- dénk, kik szinte erősen állították, hogy a betyárok valósággal az előbb mondott helyen az országúton állanak és a gyulai vásárról akkorában hazafelé menő kocsikat fosztogatják. A több egybehangzó állítások tehát meggyőztek bennünket a betyárok ottléte felől, és ekkor a lehetőségeken be- lü] sebesen hajtva haladtunk a betyárok felé. Az üldözötteket végre már szemmel be is láttuk, amint akkor is egy kocsit fosztogattak. Ök észrevévén pedig feléjük közeledésünket, az országúttól a búzavetésen beljebb legeltetett lovaik felé ballagtak. Hol azokat közülük egyik kantárszáraknál fogva mintegy 60-80 lépésnyi távolságra tartotta. Az a kocsi, melybe a község lovai lettek befogva, gyorsabban haladt, mert pihentebb és gyorsabban futó lovak voltak, és előbb is jártak tőlünk, amelyben én is ültem. A betyárok alig érték el lovaikat, midőn a gyorsabb szekér odaért, ahol a rablás történt. Az út melletti árok miatt a kocsinak jmeg kellett állnia, és ők bennünket egészen eddig bevártak és lovaikat a búzavetésen gyalog csendesen vezették. Midőn mindkét kocsi odaérkezett, a zsandárok a kocsikról le, a betyárok pedig lovaikra felugráltak, és a zsandárok „megállj” kiabálásaikra tovább száguldottak. Ekkor egy lövés általam utánok bocsátott, de már a betyárok akkor 300-400 lépés távolságra lehettek. Ez történt éppen a nap alkonyo- dása tájban, minthogy estvéli 7 órakor —'akkor mi a kocsikkal az előttünk lévő árkon keresztül hajtat- - tünk, és a betyárok után igyekeztünk annyival is inkább, mert őket kocsival elfoghatni gondoltuk, minthogy a zsandárok azt állították: hogy a betyárok lovai ki vannak állva. Keresztülmenvén pedig a gerendási pusztán Csorvás- pusztára értünk, hol seté- tedni kezdett. Ekkor már a mi lovaink a községi fogattal együtt szaladni ismét nem bírt, hátrább maradni kényszerültünk. A csorvási pusztán keresztülmenve majd csak nem a csákói puszta alá jutánk, de már ekkor sem a község kocsiját — mely előttünk ment —, sem pedig a betyárokat többé nem láttuk, mert az est sötét homályával tökéletesen beállott. Nem látván pedig a setétségben semmit, visszafordulni kín- telentettünk és... ” Itt megszakadt a beszámoló. mely az eredménytelen betyárüldözés körülményeiről szólt, amihez más egyebet már nem lehetett hozzátenni. A kor viszonyait viszont jól jellemzi, és a közeli múltban helyreállított és megnyitott kondoro- si csárda tiszteletére tartottam érdemesnek közreadni ezen írást. Miklya Jenő Sztics Sándor rajzai
