Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-31 / 179. szám
1986. július 31., csütörtőfc Oki valamit el akar érni, annak áldoznia is kell fl matematikus olimpikon HONGSZÓRÓ Reggel Jó, ha a nap mesével kezdődik, különösen amikor az alapszituáció fordítottja a klasszikus mesehelyzetnek, vagyis nem a királyfit varázsolták békává, vagy más állattá, hanem a négylábú teremtményt — itt például a medvét — egy nyalka, szép legénynek. S ebből egyenesen az következik, hogy a mese vége nem feloldást sejtet, inkább konfliktust ígér, ugyanis, ha a királykisasszony beleszeret és megcsókolja, egy marcona medvét talál a karjai között, így hát, a Hétköznapi csoda — Jevgenyij Svarc mesejátéka — nem is olyan hétköznapi történet, ám, hogy valóban mi lesz a vége, az majd vasárnap reggel derül ki a második részből. De már a darab első része is figyelemre méltó volt, hiszen figurái — különösen a gonosz király — nagyon az életet idézték. Ez a király, akit Kálmán György alakít kiválóan, a hatalom cinikus megszállottja, minden rossz cselekedetére tud kádenciát, ha mégsem, akkor még mindig kéznél van a: csak. Mint lenni szokott — a mesétől a tragédiáig — a Rossz jellemzése bőséges, még a gátlástalan kiszolgálóké is, és minden alak erősen hasonlít a valóságoshoz. Maga az író így nyilatkozott róluk: „Van néhány szereplő, akik a hétköznapi emberhez állnak közelebb, bennük napjaink vonásai öltenek testet. Mások a csodálatoshoz hasonlítanak, s más síkon mozognak. Hogy férnek össze mégis a mesében? Ügy, ahogy az életben.” E különös megjegyzéseket a műsorfüzetbe írta a háború után, amikor a jóval előbb készült darabjának a bemutatója volt, s azon már nagy betegsége miatt nem tudott megjelenni. Délben Ebédidő körül mindig jó műsort hallhat az ember, már maga a Déli krónika is azzal szolgál számos, aktuális riportjával. Az utána következők nemkülönben. Az más kérdés, hogy olykor hiányérzetünk támad: tovább és jobban kellett volna kérdezni. Helyenként Pfeifer Julianna is túl udvarias volt, amikor csomagolástechnikánk jelen helyzetét járta körül, annak az apropóján, hogy a tartós tejet — ha van — nem lehet kinyomni a tubusból. Igaz, ha valami jobbra nincs pénz, azt könnyen belátjuk, hamar elfogadjuk, még gyakrabban, ha már kész program és megszavazott összeg — pláne, ha az kilencmilliárd — áll majd a fejlesztés rendelkezésére. Így hát, ami volt, volt, felejtsük el, még ha súlyos hiányt okozott is a külkereskedelemben, majd amikor a különböző iparágak — mert egész sornak kell összedolgozni — a leheletvékony fóliától a megfelelő italosdobozokig mindent produkálnak, megváltozik a helyzet: exportképesek lesznek a termékeink. Ha ... Ha az új technika nemcsak jobbat, szebbet, praktikusabbat produkál, de olcsóbbat is — és erről sem volt így szó —, mint a mostani. Pedig, sajnos ez utóbbi téren nem a legjobbak a tapasztalatok, s ezt is feszegetni kellett volna. Miért, hogy ami — vagyis minden új eljárás, a számító- gépes adminisztrációtól kezdve — a világ másik táján olcsóbbá teszi a terméket, az nálunk megdrágítja?! Ha az a nagy befektetés — mert kilencmilliárd mégiscsak az —, nem mutatkozik meg lefele tendáló árakban, akkor... De nem fólytatom, mert így is érdekes volt a műsor, hiszen a csomagolóanyagok gyártásának számos összefüggését ismerhette meg a hallgató. Csak ne olyan hivatalos fanyelven beszéltek volna a riportalanyok, sőt olykor maga a riporter is. Este Sok, jobbnál jobb szereplővel — Sinkovits Imre, Garas Dezső, Schubert Éva, Greguss Zoltán, Major Tamás, stb. — került adásba Moldova György hangjátéka, a Mózes hatodik könyve. Moldova azon, egyre ritkább, írók közé tartozik, aki nem a lila ködöket kedveli és nem az érthetetlen művészieskedést műveli, hanem mindkét lábával a valóság talaján áll, s nemcsak néz, de lát is. Visszásságokat, ellentmondásokat, és azokat bármely műfajban dolgozza föl, akar velük valamit. Legalább annyit, hogy más is lássa, vegye észre, s akkor csak-csak történik is valami, talán még változás is. Netán a könyvkiadásban is, ahol az isten malmai igen lassan őrölnek. Bár a hangjáték megírása — 1977 — óta volt némi változás. De akkor még az Űr jónak látta, hogy egy olyan bűnös városban, mint Budapest, egyenesen Mózest ugrassza le az ő könyveivel és tíz parancsolatával. Mózest azonban — a most sem jobb metropolisban — móresre tanítják, s a betevő falatjáért végül olcsó reklámötletekre szabdalja még az égő csipkebokrot is — a csipkebogyóteához, és még az sem kell. Ügy kell a prófétának, magára vessen az, aki ilyen ügyetlen. Vass Márta Középkori szanálás emlékei Pécsett Csendben, jóformán észrevétlenül érkeztek haza. A szülőkön kívül senki sem várta a nemzetközi hírnevet szerzett kis csapatot. Pedig a hat magyar fiú, aki július 15-én leszállt a Ferihegy I- en, olimpikon volt a javából. De őket nem kapta szájára a hírnév, mint mondjuk egy futballcsatárt, egy kezdő táncdalénekest, vagy az Anna-bál szépét. Hiszen ők „csak” matematikusok, középiskolás fiatalok, akik a Varsóban július 4-től 15-iig megrendezett XXVII. nemzetközi matematikai olimpián szereztek dicsőséget a honi matematikaoktatásnak. Kós Géza az első díjasok között is az első helyen végzett, a békéscsabai Lipták László és Tóth Géza pedig második díjas lett. A verseny eseményeiről már itthon, a számára csak most kezdődő vakáció elején kérdeztük meg Lipták Lászlót, a matematika szerelmesét. S hogy később másról is szót ejtettünk, az természetes egy olimpiai kerettag esetében. Hátha példája, akarata és kitartása másoknak is például szolgál... A beszélgetést a legfrissebbel, az olimpiai szerepléssel kezdtük. — Igaz, hogy az Országos középiskolás tanulmányi versenyen csak a 18. lettem az idén, de kemény küzdelem volt a IV. kategóriában, ahol a soeciális tantervű matematikai osztályok tagjai versenyeztek. A magyar olimpiai keretbe e verseny első öt helyezettje automatikusan bekerült, utána volt egy válogató verseny, ahova ezekből az osztályokból minden városból lehetett nevezni. A Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumból, Szegedről engem is neveztek a tanáraim. Tízen kerültünk be a keretbe, de csak hatan utazhattunk ki Varsóba. A háromhetes edzőtáboron minden nap négy és fél órát gyakoroltunk Reimann István irányításával. Minderre — sorolja rezzenéstelen arccal az ifjú olimpikon —, a tanév befejeztével került sor, s június 27-ig tartott. Aztán már Hódi Endre is velünk utazott, aki benne volt a versenybizottságban. A nemzetközi versenyen 37 országból 210 versenyző indult, s ebből — egy nyomtatott kiadvány tanúsága szerint — 107 kapott díjat a három minősítési kategóriában. A versenyzők a két versenynap alatt hat feladatot oldottak meg. Erre 9 óra állt a rendelkezésükre. Rendhagyó szezonra készülnek Bayreuthban Richard Wagner unokája, Wolfgang Wagner irányításával. Az ünnepi játékok fő programja nem Wagner-mű felújítása, hanem dédapjáról, Liszt Ferencről, a centenáriumi megemlékezések eseménysorozata. Születésének 175., halálának 100. évfordulója alkalmat ad arra, hogy ismét cáfolják a gyakori vádat, amely szerint a Wagner- kultusz elhomályosítja Liszt érdemeit a világ első fesztiválszínházának létrehozásában. Az előadások július 25-én kezdődtek és augusztus 28- ig tartanak. Ma, Liszt halálának napján, július 31-én, a Festspielhausban, Wagner színházában, ahol 110 éven át csak az ő művei szólalhattak meg, ünnepi hangversenyt rendeznek és Liszt Faust szimfóniájával emlékeznek a XIX. század kiemelkedő művészére. Ez lesz a nyitánya annak a rendkívül gazdag programnak, amellyel a város és vendégei hódolnak Bayreuth egy— Minden feladatért hét pont járt. S úgy vélem — mondja minden nagyképűség nélkül Laci —, egy igazán nehéz feladat volt. Ehhez képest szerepelhettünk volna jobban is, mert csak nyolcadik lett a csapatunk. Volt számelméleti feladat, algebra, függvényegyenlet, s mindezt mindenki az anyanyelvén kapta meg. Nagyon jól éreztük magunkat, műsorral köszöntöttek minket a megnyitón, volt városnézés is, és a kollégium, ahol elszállásoltak minket, kellemes hely volt. Teljesen azért itthon sem felejtkeztek meg róluk, mert az Észkerék című rádióműsorban majd adnak egy ösz- szeállítást október 3-án, a diákolimpiáról. Persze valaki nem születik mindjárt olimpiai kerettagnak. így beszélgetésünk a harmadikos gimnazista Laci múltjával folytatódik, azokkal az időkkel, amikor már a békéscsabai 1-es számú iskolában felfedezte képességeit tanító nénije, Vida Jó- zsefné. — Már elsőben mondta a tanító néni, hogy ő nem tévedhet számtan órán, mert Laci fiam rögtön közbeszól kori díszpolgára, pártfogója előtt. A közelmúltban jelent meg az idei ünnepi játékok évkönyve, első oldalait a két zseniális művész, Liszt és Wagner kapcsolatának szentelték. Korabeli képek, karikatúrák, levelek idézik fel a zenetörténelem hétköznapjait, az alkotók küzdelmeit, egymással és társadalmukkal. „Csak fogj bátran neki és dolgozz műveden” — bátorította rendíthetetlenül Liszt barátját színházának felépítésére. Ez volt az első alkalom, hogy egy eszme és egy mű kedvéért teremtettek színházat. 1876-ban a megnyitóján Vilmos császár azt mondta: Nem hittem volna, hogy véghezviszi. Wagner pedig így köszöntötte Lisztet: Itt áll az a férfi, aki legelsőnek állt mellém a hitével akkor, amikor még senki sem tudott rólam, aki nélkül önök talán soha a zeném egyetlen hangját sem hallották volna —, az én drága barátom. Liszt Ferenc. Az idősödő mester Pest, és kijavítja — mondta az édesanya, aki maga is pedagógus. — Aztán a felső tagozatban Bokor József né ugyancsak támogatta, külön feladatokkal látta el a fiunkat. — Mi kísérleti osztály voltunk matematikából — magyarázta Laci —, az elsők között voltunk, akik az új matematikát tanultuk. Ez sem volt hátrányos. Aztán a Rózsa Ferenc Gimnáziumba kerültem, s akkor meg is nyertem az országos Arany Dániel matematikaversenyt az általános tagozatosok között. Akkor ugyanis angol tagozatos osztályba jártam, mert matematika nem volt. (Mint később kiderült, három' éve Laci nagy specialitása a Szőkefalvi Nagy Gyula matematikai emlékverseny, amit azóta is „zsinórban” nyer.) A békéscsabai gimnáziumi évek legszebb emléke és jutalma a Csabai diákok baráti köre elismerő könyvecskéje, amit általában a legjobbak kapnak a negyedik évben. Laci szép bizonyítványában mindig ott áll: mate- matekából, fizikából, kémiából kimagasló eredményt ért Bayreuth, Weimar és Róma között osztotta meg életét. Három gyermeke közül Co- sima élt, akit második házassága kötötte Wagnerhez, öt unokája várta és bay- reuthi társasága. Sok estéjét töltötte a híres művészkocsmában, az Euleban, amelynek falait ma is a város művészvendégeinek fényképei, aláírásai díszítik. A bayreuthi krónika feljegyezte, hogy Lisztről azt állították rajongói: úgy él köztünk, mintha halhatatlan volna. Faggatták magyarságáról is. „Magyarország erős, termékeny föld, melynek annyi nemes fia van! Ez az én hazám! — vallotta. És én is — kiáltottam fel a hazaszeretetnek Önök által talán megmosolygott kitörésében —, én is ehhez a régi, erős fajhoz tartozom, én is fia vagyok az őserőtől duzzadó, zabolátlan nemzetnek, amely bizonyára még jobb sorsra van kiszemelve.” Végrendeletében azt kí- 'vánta, ott temessék el, ahol örökös vándorútján a halál utoléri. 1886 áprilisában újra Bayreuthban tartózkodott. el. Ezen a fiú meditál is egy kicsit, mondván: „Aki jó matematikus, az jó fizikus és kémikus általában, de ez fordítva nem igaz.” (A vegyész édesapa erre némi fej- csóválással jelzi egyet nem értését.) A szülők nem akartak hamar elszakadni a fiuktól, pedig kénytelenek voltak később belátni: hiába a szülőhely gimnáziumának megkülönböztető gondoskodása, a fiúnak menni kell. így került Szegedre Laci, Hajnal Imre szakfelügyelő buzdító támogatásával. — Hát, a váltás nem ment minden nehézség nélkül. De az Ortutay Középiskolás Kollégiumba kerültem, ahol jól érzem magam. Az iskolám pedig engedélyezte — ebben is nagyon rendesek —, hogy majdnem minden pénteken felutazzam Pestre a Műszaki Egyetem olimpiai szakkörébe. Persze a tananyagot pótolnom kell. — Nem lehet egy olimpiai kerettag élete túl könnyű. Mindig a számok, a feladatok. Jut időd egyáltalán arra, hogy kikapcsolódj ? Táncolni, netán sportolni. És mi a hobbid? — A hobbim? — nézett rám Laci értetlenül. — Hát a matematika! De emellett szeretek gitározni. A kollégiumban nem tűnik fel, mert ott vannak a zenei szakközépiskolások, s ők is folyton gyakorolnak. Elsősorban a Beatlest szeretem. Érdekes — tűnődött el —, az olimpiai csapatból háromnak ugyancsak a Beatles a kedvence. No és síelni is nagyon szeretek. Csak erre nem sok időm és lehetőségem van. — Nem sportolsz? — Dehogynem — nevette el magát Laci. — Természetesen sakkozok. Valamikor az Előre SC csapatában kezdtem. Idén pedig — s ezen az igazgatónk is csodálkozott —, bekerült a csapatunk az országos középiskolai bajnokság döntőjébe. Pikáns volt a helyzetem, mert éppen egy csabai ellenfelet győztem le. De ott találkoztam a diák- olimpiás Bóna Miklóssal is először. Laci — ugye ez már nem meglepetés? —, matematikus szeretne lenni. Szerelme és hivatása lesz a számok, a logika világa. Persze oda nem lehet csak úgy „besétálni”. A tehetség nem elég: sok-sok munka, lemondás kell a sikerek eléréséhez. Laciban mindez megvan. Azért arra még megkért, hogy nehogy azt higgyem, és írjam is meg: ő nem afféle „begőzölt” matematikus. Hiszen mindemellett teljes emberi és diákéletet él. S hogy év közben neki is hiányoznak a szülei, s kisöccse, Szabolcs. De aki valamit el akar érni, annak áldoznia is kell. B. Sajti Emese Fotó: Kovács Erzsébet Unokája, Daniela-Senta esküvőjére érkezett, majd továbbutazott Munkácsy Mihály Iaxenburgi kastélyába, de megígérte, hogy az ünnepi játékokra Visszatér. Július 21-én lázasan szállt le a vonatról, meghűlt és tüdő- gyulladást kapott. Betegen is megjelent a fogadó estélyeken és páholyában hallgatta végig a Trisztán és Izolda előadását. Nagyon szerette ezt a művet és családja, barátai aggodalma ellenére kimerülve tekintette meg. Leánya a Wahnfried, a családi villa mellett álló csendes Eschenbach-villába helyezte el. Az orvosi kezelés, a gondos ápolás elkésett, szervezete nem bírta leküzdeni a magas lázat, július 31-én meghalt. Az ünnepi játékok gyászos eseményekkel folytatódtak. Koporsóját a mai Wagner Múzeumban ravatalozták fel és innen fáklyásmenet kísérte nyughelyére, a városi temetőbe. Sírja felett most kápolna emelkedik, falain a szülőföld, Raiding emléktáblája, a magyar Liszt Ferenc Társaság üdvözlete, és a városé, amely örökre befogadta. Erdősi Mária Egy félezer évvel ezelőtt végrehajtott szanálás emlékei tárultak fel Pécsett. A hajdani Várdomb helyén elterülő Szent István tér egyik házában nemrég megrokkant a pince fala. Az aknamélyítők kutatóaknát fúrtak, hogy felderítsék a törés okét. A pince padlója alatt masszív kőfalba ütköztek, vastagsága kilencven centiméter. Kárpáti Gábor régész, a Janus Pannonius Múzeum munkatársa megállapította, hogy egy középkori ház falmaradványát találták meg. Egyikét azoknak az épületeknek, amelyeket az egykori szanáláskor lebontottak. A városrendezésre hadászati okok miatt volt szükség. A huszita háborút követően szerte Európában elterjedtek az ágyúk, a várak védelmét tehát hozzá kellett igazítani az új fegyverhez. Pécs a délvidék fontos vára volt, ezért Mátyás király parancsára átépítették, megerősítették az erődrendszert. Utasítására valósággal leborotválták a mai székesegyház előtti Várdombot, hogy kilövést biztosítsanak a várvédő tüzéreknek. A pécsi Várdomb sűrűn beépített terület volt a XV. században, hasonlóan Európa középkori városaihoz, ahol a katedrálisokat lakóházak tömege vette körül. A város történetében ez a katonai okokból elrendelt bontás volt az első ismert szanálás. A jelek szerint könyörtelen következetességgel valósították meg. Házak, paloták, templomok tűntek el, s valószínűleg akkor rombolták le a római korból fennmaradt sírkamrák föld feletti építményeit is. A letarolt Várdomb egy részét azóta beépítették, a közepét pedig parkosították. Liszt-centenárium Bayreuthban
