Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-25 / 174. szám
1986. július 25., péntek NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT Vitorlázórepülő ob — Békéscsaba Hurokrepülés után háromszög Lehet, hogy ma már nem lehet ennyire nekiveselkedni. Mindenesetre az eligazítás így könnyebb volt eddig, amit dr. Hegedűs Dezső (bal szélen) versenyvezető tart felszállás előtt Fotó: Fazekas László A tegnapi szeles időjárás ideálisnak éppen nem volt mondható — repülős szemszögből. Mégis — mivel a meteorológia ennél rosszabb időt jósolt a következő napokra — csak úgy döntöttek, hogy egy rövidebb és „egyszerűbb” feladatot kap az 53 vitorlázórepülő-pilóta. Délelőtt 11 óra körül föl is bőgtek a masinák ésHt sárga. illetve kék fedelű „gépmadár” húzta föl a könnyű kis vitorlázórepülőket. Igaz, néhányan nem találva a ter- miket, visszasiklottak a reptérre, hogy újabb kísérletet tegyenek. Mindössze egyetlen pilóta akadt, aki végül nem rajtolt, 52-en pedig elindultak Nagyszénás irányába, hogy hurokrepüléssel utána visszatérjenek Békéscsaba fölé. Itt le sem szállva, visszafordultak Nagyszénás irányába, majd megcélozták Mezőkovácsházát. ahonnan egy kanyar után a rajthelyre tértek vissza — háromszögrepüléssel. A szervezők egyöntetűen vallották: nehéz feladat volt a csütörtöki, hiszen a szeles idő bravúros technikát és még nagyobb odafigyelést kívánt a pilóták mindegyikétől. A kora délutáni órákban megtudtuk, hogy a második program első részét a többség teljesítette, Békéscsabáról újra Nagyszénás felé indultak — csupán hárman „szálltak le”, vagyis nem a reptéren, hanem a nyílt terepen landoltak. A késő délutáni órákra az is kiderült, hogy az 52 gép közül 19 visszatért a célállomásra, ahol számolni kezdték a sorrendet. (Egyébként ezen a napon 170 kilométer volt a táv.) A feladat nehézségét alátámasztja, hogy a standardosztályban heten, a szabadosztályban pedig 12-en repülték végig a távot, s ami öröm: az előbbi osztályban a békéscsabai Balázs Árpád, az utóbbiban pedig az ugyancsak békéscsabai Halasi Gábor érkezett „haza" elsőként. Az értékelés még az éjszakai órákban is tartott, hiszen sok repülőt kellett „idegenből” hazaszállítani, akik közül azért a többség értékelhető távot tett meg. Adósak vagyunk még a szerdai eredményekkel is, amelyeknek értékelése a késő estébe nyúlt. Első feladat. Szabadosztály (19 induló): 1. Kustra (Dunaújváros) 925 pont, 2. Pozniak (lengyel) 924, 3. Havasi (Pécs) 845, 4. Polo- nyi (Csepel) 836, 5. Papp (Csepel) 830, 6. Kubitsch (Malév) 819... 14. Zsíros J. (Békéscsaba) 643, 15. Halasi (Békéscsaba) 636. Standardosztály (34 induló): 1. Borosnyay (Nyíregyháza) 1000, 2. Kassai (Csepel) 991, 3. Daróczi (Csepel) 973, 4. Szabó (Szeged) 968, 5. Pet- róczy (Csepel) 952, 6. Filkó (jugoszláv) 947... 22. Lau- rinyecz (Békéscsaba) 670, 23. Balázs (Békéscsaba) 654, 27. Zsíros T. (Békéscsaba) 412. n vereség ellenére is a második helyen Az utolsó előtti fordulóban a bajnokjelölt, a Külker SC-től szenvedett vereséget a Bcs. Előre Spartacus vízilabdacsapata, ennek ellenére stabilan tartják ezüstérmes helyüket a tabellán. Sőt, a számítások szerint, ha az utolsó fordulóban Miskolcon is vereséget szenvednének, akkor is maradnának a 2. helyen. Eddigi mérlegük: hat győzelem, egy döntetlen, két vereség. A legfrissebb értesülés szerint, a már bajnoknak tekinthető Külker SC nem kíván élni jogával, mármint azzal, hogy jövőre eggyel magasabb osztályban folytathassák, így elképzelhető, hogy az Előre Spartacus csapata játszhat osztályozót az OB II A kiesőjével, a CSMSK-val. Külker SC—Bcs. Előre Spartacus 8—6 (1—2, 3—3, 2—0, 2—1). Békéscsaba. V.: Kuczora. Előre Spartacus: Baukó — Szilágyi 1, Blahut 2, Czirok 1, Szilvásy 1, Szlá- vik 1, Jámbor. Csere: Dávid, Szeles. Edző: Czirok Sándor. A régi „rutinos rókákat” felvonultató fővárosi csapat ellen már 5—3-ra is vezettek a lila-fehérek, amikor a második harmad utolsó felvillanása egy olyan külkeres gól volt, ami vitatható, ugyanis többeknek úgy tűnt, sípszó után esett. A békéscsabaiak ezúttal nem nyújtottak kimagasló teljesítményt, ugyanis a fővárosiak ráerőszakolták álló játékú stílusukat a vendéglátókra. A nagyobb rutinnal rendelkező külkeresek így is megérdemelten nyertek. A fehér sapkás Jámbor lövése ezúttal kapuszsákmány lett Fotó: Szőke Margit Futás az egészségért A sport és diéta tábora Megdöbbentő hallani, hogy minden harmadik gyermek túlsúlyos, pedig ha jól széjjelnéz az ember — pláne így nyáron a strandokon —, maga is meggyőződhet róla. Persze a fölösleg nem mindenkinél egyforma, van akinél csak pár kilő, másoknál azonban igen sok, nemegyszer tíz-húsz kiló, s könnyen belátható, hogy az egészség rovására megy. Lehet, hogy már most, de később mindenképpen, mert cukorbajhoz, szív- és érrendszeri betegségekhez vezet. Es akkor még nem szóltunk a kövérség pszichikai oldaláról, arról a nyomasztó lelki hatásról, amit a csinos, jó alakú társakkal szemben kivált, különösen a kislányoknál. Az elhízás okát elsősorban — mint a felnőtteknél is — a mozgáshiányban kell keresni, de legalább ennyire ludas benne a helytelen táplálkozás is. Az utóbbi években az egészséggel összefüggésben mindkettőről sok szó esik — cselekvés már annál kevesebb. Harminchármán jél állták a sarat — Önök szavak helyett a tettek mezejére léptek, amikor az általános iskoláskorú gyermekek fogyókúrás táborát megszervezték — mondom Abonyi Géza testnevelő tanárnak, aki a gyomaendrő- di tábort vezette. — Békéscsabán tanítok, a Szabó Pál téri iskolában, növendékeink száma csaknem 1400, és rájuk is vonatkozik az előbb említett arány. Két évvel ezelőtt épp ezért vezettük be a fogyókúrás úszást. Most viszont továbbléptünk, kihasználva a nyári vakációt: a békéscsabai kórház gyermekosztályának közreműködésével olyan 36 — 7-14 éves — fiúval és lánnyal nyitottuk meg ezt a speciális tábort, akik átestek már kórházi kivizsgáláson és megállapították róluk, hogy az igen komoly súlyfölösleg nem hormonális eredetű. — Vagyis sporttal és helyes táplálkozással változtatni lehet rajta, magyarul csökkenteni a kilókat? — Igen, ez volt a cél és sikerült is eredményt elérni. Az átlagfogyás 13 nap alatt 3,2 kilogramm volt, ez persze megoszlott, ki egy kilóval lett kevesebb, ki hattal, a kortól és a „bevonulási” súlytól függően. Igaz, mindenkinek kemény munkát kellett végezni. — Hogy bírták ezt a gyermekek? — Hárman hagyták ott a tábort, egy mindjárt lázas beteg lett, a másikat hirtelen üdülni vitték a szülei, s csak a harmadiknak ment el a kedve. A többi 33 jól állta a sarat, pedig tényleg nem volt könnyű a napi sportprogramot végigcsinálni. Különösen eleinte, mikor az első napi ügyességi, gyorsasági és állóképességi felmérés tesztjei nagyon rossz eredményt mutattak. — Ez nem is csoda, hiszen a kövér gyermekek a mozgáson alapuló játékokban, de az iskolai sportban is hátrányban vannak a többivel szemben, s ezért visszahúzódnak. Ha megpróbálják, az önbizalmuk szenved csorbát, s a kör bezárul azzal, hogy újból nem próbálkoznak. Hapi 1500 kalória — Épp ezen szerettünk volna változtatni, hogy maguk győződjenek meg róla: igenis képesek eredményesen sportolni, nincs semmi okuk a visszahúzódásra, pláne a szégyenkezésre. Ha van kellő akaraterejük, nemcsak a tanulásban, de a sportban is egyenértékűek a többiekkel. A távolabbi cél pedig az volt, hogy a táborban megkezdett munkát otthon is folytassák. Tornázni mindenütt és mindenkor lehet, futni is, hiszen ahogy viccesen mondják, „a láb mindig kéznél van”. — Valóban munkának is beillene a táborbeli napi sportadag? — Számukra különösen, fokozatosan azonban hozzászoktak a mind nagyobb. vagy inkább több futáshoz, és a gyorsaságuk is sokat javult. Lefutották a napi 5- 6000 métert — persze nem egyszerre —, s közben volt könnyebb és nehezebb gimnasztika is beiktatva. S természetesen szellemi sport — különböző vetélkedő —, kirándulás, városnézés, mozi, még horgászás is. hogy üdítően változatos legyen a program. Az első napok nehézségei után, hiszen legtöbben most voltak önállóan egyedül távol az otthonuktól, igen jól beilleszkedtek és élvezték a tábort, a közösséget. — És az étkezés? Nem volt furcsa az otthoni után? — Dicséretükre legyen mondva, jól viselték el az 1500 kalóriás diétát, megszokták a szénhidrátszegény kosztot, amely szakszerűen volt összeállítva. Egyhavi étrendet készített a kórház szakasszisztensnője, s ezt hazavihették, hogy otthon is legyen eligazítás, s talán sikerül is betartaniuk. Klubot alapítani — A jövő azért egy kicsit problémás? — Szeretnénk, ha nem lenne az, s épp ezért tartani akarjuk mindőjükkel a kapcsolatot. Egy klubra gondoltunk, annak keretében találkoznánk havonta egyszer vagy kétszer, számba vennénk. ki miként folytatja a fogyókúrát, milyen eredményt ért el? Egy fiúról tudom, hogy már jelentkezett az Előre Spartacus súlyemelő szakosztályába és fel is vették. Nagyon remélem, hogy a többiek is, ha mást nem, de a futást folytatják és hamarosan mindent megbeszélhetünk. Gondolom a szülők is támogatják, erősítik gyermekeik hajlandóságát, erre egyébként reményt nyújt, hogy a látogatáskor a táborban senki sem süteménnyel vagy csokoládéval jelent meg, hanem gyümölcsöt hoztak. Megértésükre továbbra is számítunk, annál inkább, mivel gyermekük egészséges jövője kinek lenne fontosabb, mint nekik?! Vass Márta Sportműsor Uszonyos és búvárúszó ob - Dunaújváros Szabó Jenő aranya Az MHSZ Kövizig Gyulai Könnyűbúvár Klubja nyolc sportolóval vett részt az elmúlt hét végén az országos uszonyos és búvárúszó felnőttbajnokságon, melyet Dunaújvárosban rendeztek. Értékes helyezéseket gyűjtöttek a gyulaiak, közülük is az élre kívánkozik Szabó Jenő eredményessége. A klub válogatott versenyzője három számban is a dobogóra állhatott. Ugyanakkor jól szerepeltek az újoncok is. Az ob első napján az 50 méteres búvárúszásban két gyulai versenyző is rajtolt: Szabó Jenő igen jól fogott rajtot, és végig vezetve, mindössze 5 század másodperccel elmaradva az országos csúcstól, megszerezte a gyulai klub első felnőtt bajnoki címét. Jámbor Zoltán a rangos mezőnyben újoncként az 5. helyen kötött ki. A 100 m-es búvárúszásban kellemes meglepetésre Szabó Jenő ezüstérmes lett. Még mindig a válogatott versenyzőnél maradva: a 200 m-es uszonyos úszásban az előfutamokból a legjobb időeredménnyel jutott a döntőbe, sajnos, ott már elmaradt legjobbjától, s 4. lett. Hasonlóképp járt a 100 m-es uszonyos úszásnál, de itt a döntőben ezüstérmes helyet harcolt ki magának. Ez utóbbi távon a fiatal Jámbor Zoltán másodszor is döntőbe került, s hasonlóan a búvárúszó versenyszámhoz, az 5. helyen kötött ki. Az ifjúsági Felek Rita is helytállt azzal, hogy ugyancsak a döntőbe került. Schriffert Katalin az 50 m-es búvárúszásban az 5. helyen ért célba, miként a gyulai 4 X 200 és 4 X 100 m-es női váltó is, amely Schriffert, Locskai, Haász, Felek összeállításban rajtolt. A most elért eredményei alapján úgy tűnik, Szabó Jenő stabilizálta helyét a világbajnokságra utazó magyar válogatottban. PÉNTEK VITORLÁZÓREPÜLÉS. XXXI. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság, Békéscsaba, MHSZ-repülö- tér. Kezdés: az Időjárástól függően. SZOMBAT LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzések. Metripond—Bcs Előre Spartacus, Hódmezővásárhely, 9.30. OMTK—Bcs. Előre Spartacus, Orosháza, 17.30. ÜSZAS. Olimpiai reménységek versenye. Harmadik forduló, Békéscsaba, Árpád fürdő, 10.00. VITORLÁZÓREPÜLÉS. XXXI. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság. Békéscsaba. MHSZ-repülő- tér. Kezdés: az időjárástól függően. TÖMEGSPORT. „Szanazugi buli” elnevezésű tömegsport hétvége. első nap, 9.00 (Békéscsaba, Békés, Gyula csapatainak sportszellemi és ügyességi vetélkedője — kismotoros, kerékpáros, KRESZ- és ügyességi verseny — a sarkadi fogatosok bemutatója — Emödi Gyula, FIDE-mester sakkszimultánja — nyílt horgászverseny — a Névtelen együttes koncertje.) VASÁRNAP FOGATHAJTAS. B kategóriás fogathajtók versenye. Sarkad, sportpálya. 9.00. VITORLÁZÓREPÜLÉS. XXXI. Vitorlázőrepülő Nemzeti Bajnokság, Békéscsaba, MHSZ-repülö- tér. Kezdés: az időjárástól függően.- ^ Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja, Főszerkesztő: Árpást Zoltán. Főszerkesztő-helyetBEKES MEGYEI tes: geieszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. *. sz., 5S01. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés i Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5S0L Telefon: 21-844. Felelős kiadó: Csala János. Telelj;,, jj' ^ fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesftő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.