Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-19 / 169. szám
1986. Jálius 19., szombat KOROSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Múzeumi kiállítóhely Vésztőn Vésztő mellett, a mágori dombon feltárt Árpád-kori csolt-monostöri romkert és az előkerült emlékanyagból rendezett kiállítás igazi szenzáció volt 1982 augusztusában. E múzeumi bemutatóhely azóta is folyamatosan bővül, részben a további régészeti kutatások eredményeivel, részben — nem mellékes szempontként — a turizmus igényeit kielégítő szolgáltatásokkal. A most már közismert, s remélhetően népszerű kiállításegyüttes és kirándulóhely mellett június 5-én új, ezúttal képzőművészeti látnivalóval gazdagodott Vésztő: Metykó Gyula vésztői születésű, ma Budapesten élő' festőművész műveiből rendezett állandó bemutatóval. Ez a kiállítás egy újabb nagyszabású kulturális program első része, ugyanis nagyközségi tanács által erre a célra megvásárolt és felújított emeletes épületben a közeljövőben még két állandó kiállítás fog nyílni, Sinka István- emlékszoba és egy agrártörténeti kiállítás, a vésztői földmunkáskongresszus és kubikosok emlékére. 1979-ben Komáromi Gábor tanácselnök és Fazekas István, a nagyközség párttitkára fölkereste Budapesten Metykó Gyula festőművészt azzal, hogy kiállítást rendeznének műveiből Vésztőn. 1980-ban létrejött a kiállítás, s közben megszületett a Metykó-gyűjtemény gondolata is, mert a művész felajánlotta életművét szülőhelyének. összesen 337 művét: festményeket, rajzokat, grafikákat. Metykó Gyula 1907-ben született Vésztőn, iparoscsaládban, édesapja cipészmester volt. A családban öt fiúgyermek született, köztük harmadikként Metykó Gyula. Iskolái végeztével 1928- ban Budapestre utazott, hogy művészeti tanulmányait megkezdhesse. Először Krivátsy Szüts György szabadiskolájába iratkozott be. de még az évben jelentkezett a kecskeméti művésztelepre, ahol Révész Imre irányítása mellett folytatta a felkészülést. 1930-ban felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Csók István osztályába került. ( A Csók Istvánnal kialakult szívélyes mester— növendék kapcsolatot tanúsítja egy. a kiállításon is látható, eredeti Csók Ist- ván-levél.) Csók Istvánt azonban hamarosan felmentették főiskolai tanári állásából, így később Glatz Oszkár, végül pedig Kandó László tanítványa lett, s a festőszak mellett elvégezte a freskófestő és grafika szakokat is. Utolsó éves főiskolai hallgatóként, 1937-ben elnyerte a Székely Bertalan- díjat „Festőművészet” című kompozíciójával. 1935 óta rendszeresen részt vett budapesti kiállításokon, többek között a Műcsarnokban, a Nemzeti Szalonban, az Ernst Múzeumban. A ’40-es évek első felében ő is katonáskodik, s a fel- szabadulás után pedig hazamegy, s Vésztőn telepedik le néhány évre. Ekkor festi alföldi képei sorát, tájképeket, tanyákat, embereket. Festészete a legutolsó időkig táplálkozik az Alföld élményeiből. S nemcsak a Sárrét világát festette, később Kurucz D. Istvánnal a Hortobágyra jártak lótanulmányokat készíteni. (A lovak iránti szenvedélyét tükrözi az életmű-kiállítás anyaga is, hét lovaskompozíció látható itt.) Később, már Budapestre visszaköltözve, továbbra ia gyakran látogat az Alföldre, s az említett helyeken kívül a mártélyi művésztelepen is dolgozik. A 79 éves művész ma is Budapesten él, a Százados úti művésztelep közelében, a Stróbl Alajos utcában. A ’80-as évek elejéig aktívan dolgozott, bizonyítják ezt legutóbbi kiállításai is: 1971-ben Kiskunhalason a Thorma János Múzeumban, 1979-ben a csepeli Iskola Galériában, 1980-ban Vésztőn, s 1981-ben Miskolcon a Képcsarnokban. A Metykó Gyula-életmű- kiállítás a „Múzeumi kiállítóhely” épületének (Vésztő, Kossuth L. u. 39.) az emeletét foglalja el. 37 mű került a falakra, s a folyosón tárlóban fényképek és dokumentumok mutatnak be egy-egy állomást Metykó Gyula életútjából. A legkorábbi festmény dátuma 1929, a legkésőbbié 1978: tehát közel 50 év munkásságát tükrözi a tárlat. A korábbi periódust, a ’30-as, ’40-es évek munkásságát főként portrék képviselik. Az önarcképek és szüleiről festett művek mellett pl. a szobrász jó barát, Osváth Imre és a vésztői rímfaragó. Ökrös Lajos arcképe látható. Jó karakterérzék és kompozíciós készség, a modell egyéniségének érzékeltetése jellemzi ezeket a jó színvonalú portrékat. A ’40-es évektől festi alföldi képeit — „Keresztút”, „Tanyavilág Vésztőn” —. de nemcsak tájakat, hanem alakos képeket is. Korábbi műveinek dekoratívabb hatásokat kölcsönző erősebb, élénkebb színeket — mely a kecskeméti művésztelep hatásának is tulajdonítható — felváltotta egy visszafogottabb színharmónia, a zöldek, barnák tónusaira építve. Ilyenek pl. a „Kor- délyosok”, a „Komádi vasútépítés”, a „Homokkitermelés”. Hasonló megoldású és hasonlóan jó kvalitású művek következnek a ’40-es évek végéről, és az ötvenes évtizedből, mint a nagyobb méretű „Romeltakarítás”, „Építkezés”, „Malom előtt” című művek. A ’60-as évektől újra megélénkülnek a színek, de másképp, a posznagybányai stílust jegyében, s a formák is követik laza, nagyvonalú megvalósításukban ezt az irányt. E könnyedebb formálásban is hű maradt a művész a realista hagyományokhoz, amit három tájkép mutat az életpálya utóbbi két évtizedéből. A 37 mű természetesen -■ csak szűk keresztmetszetét adhatja a művész munkásságának. A jövőben azonban bizonyos időközönként új válogatással, s a kiállítás átrendezésével mutatja be a múzeumi kiállítóhely Metykó Gyula festőművész adományának többi részét. Ibos Éva Metykó Gyula: Önarckép 1946. Adorjáni Nagy Aranka: A lom lesen Lábujjhegyen szobádba lépek ó édes gyermek, mindig játszani akaró, s megnézem, nem hullott-e le szendergő testedről a takaró. Vigyázok, hogy a padló meg ne reccsenjen lépteim alatt, mert palánta-nővesztő halk esőcsepp minden álomban töltött pillanat. Arcodon ilyenkor rózsák nyílnak, Vonásod angyalivá szelídül, ujjacskád ernyedten pihen a párnán, s az álom langy tavában elmerül. Elmentél ilyenkor, s mégis itt vagy, nyugalom áldó szentélye vesz körül, elomló lágyság rezzen mindenen, a perc most lassúbb szárnyakon repül. Hajad arany homlokodba hull, feletted édes tejillat-felhő száll, állok melletted elbűvölten, s nézlek, míg csak ragyog kint a nyár. Százhetvenöt éve született Kriza János A Vadrózsák kertésze „Tudva vagyon, minémű nagy szorgalmatossággal gyűjtögetik az Ánglusok és a Franciák nem tsak az önnön magok eleiknek régi verseiét s énekjeiket, hanem a tá- voly lakozó népekéit is. Az Olaszoknak hasonló igyekezetek nem kevésbé esmére- tes. Hát a Németeket avagy szükség-e elő-hoznom?” Révai Miklós ezekkel a példákkal buzdított a magyar népköltészet összeszedegeté- sére 1782-ben a pozsonyi Magyar Hírmondóban. A buzdítás azonban nagyon sokáig puszta szó maradt, az első jelentős népköltészeti gyűjtemény, Erdélyi Jánosé, csak 1846—1848 között jelent meg. Igaz, addig például Berzsenyi Dániel is leírt néhány szép somogyi népdalt, mert a Révai Miklóshoz hasonló buzdítok közben-közben is terveket szőttek. Az igazi, a nagy munkát azonban végül is a század közepén s még később végezték el a kutatók. Kriza János volt közülük az egyik legjelesebb. Százhetvenöt esztendeje, 1811. június 28-án született az erdélyi Nagyajtán. Évszázadokon át minden őse To- rockón volt vasbányász, apja az első, akit rossz karjával nem a teliérek csákányozására, hanem értelmiségi pályára küldtek a szülei: unitárius papnak adták, s fia is unitárius pappá lett. Kriza gyermekkorában kóstolt bele a népdalok gyűjtésébe. Szülőfalujában egyik tanítójának a kérésére kilencévesen jegyezte le az elsőket. Mondhatjuk tehát: egész életét a népköltészetnek szentelte. Kolozsvárott, majd Berlinben tanulta ki a teológiát; hazatérve Kolozsvárott lett pap, később fele- kezetének püspöke, s ugyanott hunyt el. Berlinben orosz népdalokat fordított, de azt írja önéletrajzában, hogy „Székelyföldön járásom alatt jöttem véletlenül azon észlelésre, mily sok régi kihcs hever, senkitől sem figyelve még, a nép alsó rétegeiben; s attól fogva ez egyet számtalan fog- lalatosságim közepett sem vesztettem el szemem elől.” Harmincegy esztendősen, 1842-ben előfizetési felhívást ad ki az Erdélyi Híradóban egy népköltészeti, az ő szavával, egy népköltési gyűjteményre, amelyet Vadrózsák címen óhajt kiadni. Kész tervvel állt elő: a tartalmat is. a terjedelmet is, a címet is meghatározta, új, minden addiginál tudományosabb, modernebb korszakot nyitott a magyar népköltési gyűjtés történetében. 1842: még csak ekkor indul költői útjára Petőfi Sándor, s Erdélyi János még bele sem fog saját népköltészeti gyűjtőmunkájába, amelyKriza Jó«o$> lyel majd a Kisfaludy Társaság bízza meg, s 1848-ra megjelenik Erdélyi gyűjteménye, 1849-ben már le is zárul Petőfi pályája, a Vadrózsák azonban még sokáig várat magára, csak huszonegy esztendő múltán lát napvilágot, egészen pontosan 1863. január 13-án. < Kriza János két évtizedes kertészkedéssel, konok munkával elkészült gyűjteménye, a Vadrózsák majdnem az egész Székelyföld kincseit tartalmazza. „Magam is gyűjtögettem — jegyzi meg önéletrajzában —, majd a forradalom után következett években levelezésbe bocsátkoztam sok papi és világi rendű barátaimmal, s azoknak segédével nagy tárházát gyűjtöttem össze a székely- ségeknek." A Vadrózsák tehát nem egyedül az ő erőfeszítéséből állt össze, — tudomásunk szerint mintegy huszonöt ember közös műve, amelynek azonban lelke, a gyűjtés elveit kialakító fáradhatatlan munkása, aki nélkül a Vadrózsák talán sohasem jön létre — Kriza János. Óriási levelezést folytatott, újabb meg újabb munkatársakat vont be, s biztatta, lelkesítette, irányította őket. A Vadrózsák e falusi papok, tanítók, értelmiségiek nélkül ilyen gazdaggá nem bomolhatott volna. A gyűjtemény leginkább a klasszikus székely balladák révén él emlékezetünkben, holott népdalokat, meséket, táncszavakat, találós kérdéseket, közmondásokat, székely családneveket, keresztneveket, gúnyneveket,. állatneveket s földrajzi neveket is megörökített a jövőnek — egészen gazdag kincstárát a székelységnek. A Kriza által kialakított gyűjtőelv egészen korszerű. Módszere hosszas, fokozatos fejlődéssel alakult ki, jutott el a szöveghűségig, sőt a hangtani hűségig: „ Lassanként tisztult bennem a gondolat: úgy adni ki a népkölteményeket s szólásmondásokat, oly hangejtéssel, éppen mint a nép kiejti...” Könyvének szövegeit úgy jellemezte, hogy olyanok, „ ... mintha száján pökte vóna ki egy székei embör .. Élete végéig a Vadrózsák folytatásán dolgozott, de 1875. március 26-án úgy halt meg, hogy nem érhette meg a második kötet elkészültét. Kriza János ugyan verseket is írt, népies bordalokat, katonadalokat stb., de igazán maradandót a folklórban alkotott. A Vadrózsák irodalmunk, szellemiségünk, műveltségünk örök része. Legfrissebb s leghűbb kiadása 1975-ben jelent meg a romániai Kriterion gondozásában Faragó József kitűnő előszavával. Makai Tóth Mária
