Békés Megyei Népújság, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-30 / 152. szám
1986. június 30., hétfő Amit a képernyőn nem láthattunk, avagy „Hétvége* a kamerák mögött Győrffy Miklós kitűnő környezetben faggatózik Mint egy igazi hajóskapitány, a rendező, Kun Zsuzsa A „rohamcsapat tagjai” — Gellérfy László riporter, a mozgóstáb vezetője, Fodor Dezső operatőr, Lengyel Zoltán segédoperatőr, Tatár Ferenc technikus, Túri Endre és Sípos Jenő világosítók — már egy másik helyszínre száguldva mesélik a Gyulaváriban nemtörténteket. A fiúk órákig várták a dámvadakat, de a „riportalanyok” sehogyan sem akartak előkerülni. No, Visz- sza a kamerával, minden cuccal a kocsiba, irány Gyula. Ekkor egy harmincas csorda elvágtat a mikrobusz előtt. Az operatőr, Fodor Dezső halkan megjegyzi: — fiúk, a memoáromban ezt a sztorit majd olyan címmel írom meg, hogy „Hogyan nem filmeztem dámvadat”. A kis csapat utólag jót nevet az egészen, de arcuk szemük elgyötörj a fáradtságtól. A szegedi tévé munkatársai ők, akik élvezik az ízét a Hétvége több mint negyven fős stábja által produkált csapatmunkának, s az élő adás semmivel sem felcserélhető varázsának. Vállalkoztak arra, hogy mindenhová magukkal visznek bennünket; ahová e két nap alatt el kellett jutniuk a Be- tacam kamerával. A salakmotoros versenyen tűzfalat másztak, s velünk együtt morzsolták fogaik közt a szemcsés salakot, futottak versenyt az idővel, hogy a kész anyagot eljuttassák a közvetítőkocsiba, közben egyik helyszínről a másikra haladva el-elszunnyad- tak. No és hogy hiába dolgoztak? A technika ördöge közbeszólt az úszóversenyen készített riportjuk adásba kerülésével, pedig ott sem volt könnyű a 13 kilós kamerával szaladgálni. A fontos az, hogy Kun Zsuzsa rendező nyugodt volt. Inkább széles karmozdulatokkal irányított, mintsem beszéddel. Csak akkor hallottam erősebben megszólalni, mikor délben átadta a riadóláncnak, hogy fakultatív kaja lesz, azaz mindenki azt és ott eszik, amit talál vagy vesz. Szombat reggel, míg Tárnái Gizella jelentkezésre várt, Győrffy Miklós már napozott. Hja kérem, aki hajnalban kel, hogy a gyulai határátkelő forgalmát megtapasztalja, az pihenhet két jelentkezés között. Aztán hamarosan megjelenik Gizel- — la is, a startnál mindössze a nadrágpántja szakadt el, s arra a kérdésre, hogy minden rendben folyik-e, lakonikusan csak annyit válaszolt: — Időnként nincs háfigunk valami műszaki hiba miatt, más baj nincs. Apró galibát csak a fürdőruha-bemutatónál tapasztaltunk, mikor a férfinézőktől nem lehetett elférni. No és egy idős hölgy minden áron el akarta vonszolni a díszletül szolgáló napozóágyat. Nem élvezünk, dolgozunk! — hangzott az operatőr munkára serkentő kiáltása, s a manökenek lejteni kezdtek, aztán a nagy nehézségek árán összetrombitált fürdőruhás leányzókra fordult a kamera. Szegénykék igencsak dideregtek az immár újra felöltözött Győrffy Miklós mikrofonja előtt. Hát nyUzsiben nem volt hiány. Ám a tévések megszokták Az élet nem állt meg, jött a „spontán” riport a melegvizes medence mellett. Minden jó, de a medencét övező kötelek belelógtak a képbe. A fehér ruhás medenceőr szent borzalommal nézte a kordon borba hullását. A medence környéke megtelt kíváncsiskodókkal, integetők- kel, alig lehetett őket a kamera útjából eltávolítani. Közben egy lélegzetvételnyi szünet, és Kiss Róbert vezető operatőr lelkesen mesél a szegedi tévéstúdió technikai megújulásáról. Ám egy pillanat, költözködni kell, várja a stábot az újabb helyszín. Senki sem futkos, mégis minden a helyén van, a dolgok rendben folynak. Bubryák István szerkesztő az egyetlen, akit lopva próbálok követni, s mégis folyton elveszítem. Hol itt, hol ott bukkan fel. Megnyugtat, sztorit mesél, irányít, szervez, s előre látja a meglát- hatatlant. Mikor visszatér a „rohamcsapat” a Százéves cukrászdából üres videokazettával, már tudta, hogy nem volt ott az interjú- alany, Simonyi Imre költő. Helyette egy magyarázólevélke várta a stábot: „Kórházba kellett mennem, ne várjanak rám. A Reinhardt- ügyet egy későbbi időpontban majd felvehetjük. . .” Az Irodalmi Kávéház tagjai később sziporkáztak Munka közben egy kis terelő hadmozdulat Felvétel után Galsai Pongrác A mozgóstáb tagjai munka közben Vasárnap a vár előtt éppen folyik az Irodalmi kávéház kihelyezett, műsora, mikor vidám német turisták hangosan kurjongatva közelednek. Az éppen ott álló asszisztensnek nem jutott németül eszébe semmi, csak lábujj hegyre állt, és eljátszotta a vidám turistáknak, hogyan kell a felvételről szép csendben elmenni. A műsor végeztével megkezdődik az ugratás. Hernádi Gyula, Gyurkovics Tibor, Csukás István, Sediánszky János és Galsai Pongrác kitűnően adták fel egymásnak a labdát, de most a várszínház közeledő igazgatóját, Havasi Istvánt vették célba. — Pistukám! — ugratták —, ezentúl, ha valaki kérdi, hol készítettük a felvételt, s kimondjuk, a gyulai várszínház nevét, annyi ezer formiert fizetsz. Nagy nevetés kíséri a tréfát, de erre már az operatőrök, technikusok nem figyelhettek, mert újabb helyszínre, a várba költöztek. Ha megkétszerezzük magunkat, sem lehettünk volna mindenütt jelen. A két színes, izgalmas nap eseményeiből sokféle emlék megmarad e nagyszerű csapat munkájából. S ha a szórakoztatáson túl valamit még meg lehet köszönni nekik — és természetesen a nagylelA két riporter, pihenőn kű versenyzőknek —, akkor az a 10 ezer forintos felajánlás, amit a vár tövében ülő gyulai csapat a vár rekonstrukciójára „kapcsolt”. Hátha több is követi. A Hétvége szép, izgalmas, játékos volt. Még a kamerák mögé pillantva is.. 1 B. Sajti Emese Fotók: Kovács Erzsébet
