Békés Megyei Népújság, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-17 / 141. szám
1986. június 17., kedd Egy évforduló küszöbén Tizenhárom éves a Liszt Ferenc Társaság Furcsa véletlen, hogy most amikor Liszt Ferenc születésének 175. évfordulóját ünnepeljük, épp 13 éves a Liszt Ferenc Társaság. Ám, hogy a bűvös 13-as szám ezúttal nem bizonyul szerencsétlennek, azok a tervek, elképzelések bizonyítják, melyekről a társaság egyik Békés megyei alapítójával, dr. Sárhelyi Jenővel beszélgettünk a minap. Emlékezéssel kezdtük, azzal, mikor, s miként alakult meg a társaság? — Az 1800-as évek végén Liszt halála után nem sokkal már létrejött hasonló közösség hazánkban, de azt később szétdúlta a háború. 1973-ban ForVai Miklós, a Zeneakadémia tanszékvezető egyetemi tanára irányításával — aki a főtitkár lett —, ismét életre hívták a társaságot, melynek a feleségem és én is tagjai lettünk. A felkérés kellemes meglepetés volt, örömmel vállalkoztunk e megtisztelő feladatra. —- Hogyan emlékszik visz- sza a 13 esztendővel ezelőtti eseményre? — Rég volt, nehéz felidézni a, megalakulás pillanatait. Ä Zeneművész Szövetség székházában tartottuk meg az első közgyűlést. Itt már nagyjából körvonalazódtak a feladatok. Azóta rendszeresen értesítenek a programokról, melyeken erőnkhöz, elfoglaltságunkhoz mérten igyekszünk részt venni. Kétévenként közgyűlést tartunk, ahol az eredményeket, s a további feladatokat határozzuk meg. — Egyik legfontosabb célkitűzésük, hogy Liszt Ferenc nyomában elinduljanak, s amerre járt, leróják tiszteletüket nagy szülöttünk emlékének ... — Köztudott, hogy Liszt sok helyen megfordult élete során. Nos. mi is elhatároztuk, felkeressük ezeket a helyeket. A társaság évente 1-2 utat szervez. Voltunk már Londontól Leningrádig és Bayreuthtól Rómáig sokfelé. — Most milyen utat terveznek? — Mint köztudott. Szekszárdim és Pécsett is működik Liszt Ferenc Társaság, az idén augusztusban hozzájuk készülünk. Egyébként a külföldön megalakult Liszttársaságokkal is felvettük a kapcsolatot. Londonban az ottani társaság fogadott minket. Jól emlékszem erre az eseményre. Kentner Lajos magyar származású zongoraművész játékát is meghallgattuk ott-tartózkodá- sunk ideje alatt. Számunkra különösen értékes volt ez _a hangverseny, hiszen a har- cas években Békéscsabán is koncertezett a művész. Ezen a hangversenyen egyébként jelen volt az amerikai Liszt Ferenc Társaság képviselője Villa d’Este Fleprodukcúó: Gál Kdit 0 társadalmi munka változásai „Önként kötelező” Ifjúságom idején, a hatvanas években a társadalmi munkának nagyobb volt a becsülete — és a hírverése is. Manapság inkább különböző kötvények kibocsátása és jegyzése a jellemző, s az önkéntességben jóval nagyobb szerepet játszik az érdek, mint a politika. De azért számtalan helyen megfigyelhető az, ami engem húsz évvel ezelőtt is bosszantott: az úgynevezett „önként kötelező” dolgok teljesítése. Olyan társadalmi munkákról van szó, amelyeket nem illik, vagy nem lehet elhárítani, mert szervezőik úgy tesznek, mintha valamiféle demokratikus köz- megegyezés hatalmazta volna fel őket a szóban forgó munkálat végrehajtására. Ilyenkor szoktuk mi annak idején közölni egymással, lemondó vigyorgás kíséretében, hogy a munka „önként kötelező”. Az ilyen „önként kötelező” dolgok mostanság nem ten- genek túl. Akik húsz évvel ezelőtt a legnagyobb hévvel toborozták az embereket, ma saját telkükön, kisvállalkozásban élik ki inkább magukat, igaz, még néhány éve is részt- vettem olyan író-olvasó találkozón, ahol a kirendelt szocialista brigádok csak a brigádnaplójuk aláírásáért epe- kedtek, teljes joggal, hiszen munkaidejük már régen lejárt, és minden elhangzott szó csökkentette annak esélyét, hogy elérik még az éppen induló buszt vagy vonatot. Működnek a régi beidegződések, egy-egy ünnepi alkalommal ma is „önként kötelező” tapssal honoráljuk a semmitmondó szónoklatot, restelkedve aláírjuk a gyűjtési ívet az éppen esedékes közügyben, odapislantva, hogy mit ajánlottak, mennyit jegyeztek az előttünk aláírók. Arra nem nagyon futja a bátorságunkból, hogy kérdést is feltegyünk, pontosan mire és hová megy a mi pénzünk, felajánlott munkánk, s ha félénken fel is tesszük a kérdést, majdnem bizonyos, hogy a pénzbeszedő, aláírásgyűjtő szervező mosolyogva széttárja karját, mintegy jelezve, ő sem tudja pontosan, jobb, ha nem firtatjuk. Jómagam is havonta többször cinkosságba kerülök értelmetlen és indokolatlan felhívásokkal, körlevelekkel, „önként kötelező” elvárásokkal, amelyekre ugyan legyintek, de aláírom tudomásulvételüket, és a megfelelő pillanatban fizetek és vállalom, amit éppen kell, mert senki sem akar kilógni a sorból, senki sem akar feleslegesen kérdezősködni, kellemetlenkedni. Ma már nem vonulok ki a repülőtérre „önként kötelezően”. mint húsz évvel ezelőtt, nem ajánlom fel munkabéremet valami számomra teljesen ismeretlen és ésszerűtlen okból, de azért valahol mélyen — akárcsak polgártársaim ezrei — ösztönösen aláírok, jegyzek, nehogy kilógjak a sorból, s ritkán kérdezősködöm. Pedig mostanában, amikor a pénzviszonyok egyre erőteljesebben átveszik a főszerepet, talán illenék világosan feltennem a kérdést: önkéntes-e a dolog, vagy pedig kötelező. És persze ugyanilyen világos választ is kellene mindig kapnunk a kérdésünkre. Szentmihályi Szabó Péter Az idei nyár kulturális „étlapja” bő választékot kínál. Kezdjük a sort az egyik legpatinásabb, legszebb szabadtéri színpadunkkal, a margitszigetivel. A múlt nyáron az operettek egyik királynője. Kálmán Imre talán legnépszerűbb műve, A csárdáskirálynő került itt színre Garas Dezső rendezésében. Az idén ismét színre lép Béni gróf, Szilvia, Miska főpincér, s Kálmán Imre melódiáit olyan kiváló prózai színészek tolmácsolják, mint Törőcsik Mari, Bessenyei Ferenc, Kálmán György. Hirtling István. Haumann Péter és mások. Bizet Carmenje ma reneszánszát éli: az opera idén ismét szerepel a programban: július 5. és 15. között többször előadásra kerül; a címszerepet a New York-i Metropolitan tagja, Isola Jones énekli. A baleltművészet kedvelőire is gondoltak a műsor összeállítói: július végén az Odesszai Állami Akadémia Opera és Balettszínház társulata Csajkovszkij remekét, A hattyúk tavát adja elő a Margitsziget varázsos hangulatú színpadán. Szeged után augusztusban a Margitszigeten is előadják Webber—Rice immár klasz- szikusnak számító rockoperáját, a Jézus Krisztus szu- 1 persztárt. A Rockszínház társulata vendégművészeket is meghívott (Vikidál Gyulát Poncilus Pilátus, Deák Bili Gyulát Simon szerepére). A nagyszabású vállalkozást Szikora János rendezi, koreográfusa Krámer György. Az idén a Körszínházban Giacomo Casanova, az olasz származású író, kalandor, a híres nőcsábász alakja elevenedik meg emlékiratai alapján. Casanovának meglehetősen zajos, eseményekés az akkori londoni magyar követ, dr. Bányász Rezső. — Milyen személyes . élményei maradtak még ezekről az utakról? — Nehéz felidézni mind, hiszen az előbb említetteken kívül Krakkóban, Pozsonyban és még számtalan helyen jártunk . . . Tivoliban például felkerestük a Villa d'Este-et, ahol egy fiatal művész játszotta — hozzáteszem: gyönyörűen — a Villa d’Este szökőkútjai című Liszt-zongoraművet. Az ablakból a szökőkutat néztük, s közben szólt a zene... El tudja képzelni, milyen megkapó volt ez együtt? — Az utazásokon kívül milyen tervei vannak még a társaságnak? — A Magyar Zeneműkiadó Vállalat a Liszt-művek összkiadására készül, a Hanglemezgyártó Vállalat Liszt-sorozatot bocsát ki. melyek népszerűsítésére mi is vállalkozunk. A társaság emellett meghirdeti a Lisztfelvételek versenyét. A nemzetközi hanglemezverseny eredményhirdetése terveink szerint a Zeneakadémián lesz ez év végén. — Mit tehetnek még a Liszt-életmű népszerűsítéséért, mind szélesebb körű megismertetéséért? — A társaságnak csaknem száz tagja van már. Munkánkba fiatal zenetudósaink is bekapcsolódtak. A kutatások legújabb eredményeiről az év folyamán előadássorozat indul a fővárosban, a Zeneakadémián. A társaság kezdeményezésére Liszt-műveltségi vetélkedő indul a rádióban . . . — És itt a megyében? — A könyvtárak zenei részlegeiben — igény szerint — ősszel előadásokat tartok Liszt életéről, munkásságáról. Ily módon az énektanárok továbbképzésébe is szeretnék bekapcsolódni .. . — Jó egészséget kívánok munkájához, köszönjük a beszélgetést. Nagy Ágnes kel teli élete volt: az inkvizíció hírhedt ólomkamrákba záratta, ahonnan sikerült megszöknie, bebarangolta Európát, s élete vége felé nekilátott megírni közel 4000 oldalt kitevő emlékiratait. Casanova két alakban jelenik meg a színen: a nagy nőhódítót Kovács István és Incze József személyesíti meg. A Thália Színház számos színésze kapott szerepet a műben, többek közt Kánya Kata, Gór Nagy Mária, Gelecsényi Sára. Balogh Erika. A Hilton Szálló Dominikánus Udvara általában a komoly zene kedvelőinek nyújt színvonalas programokat. Itt kerül színre Offenbach két egyfelvonásosa, A két vak, valamint a Pitzelberg úr szalonja (július 7. és 19. között), Donizetti Ritája és Mozart A színigazgató című kisoperája (augusztus 10. és 14. között). A tánc múzsája is „beköltözik” a Hiltonba (pontosabban az udvarára): a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese két új táncjátékot mutat be július végén: a Tündérkertet és a Magyar Elektrát. A Budai Parkszínpad ad otthont nyaranként a távoli, egzotikus országokból érkező együtteseknek. Július elején itt lesz a Brazil karnevál, augusztusban egy szenegáli együttest, majd a Koreai Népi Együttest láthatják a nézők. A Városmajorban eddig zenés játékok kerültek színre. Most egész nyáron mozivarieté működik az árnyas fák alatt, s ez új színfoltot jelent a kánikulai programok között. Azt hiszem, a korántsem teljes felsorolásból is látható, mennyire bőséges a nyári kulturális „étlap”. Mindenki megtalálhatja benne a kedvére valót. fc. gy. KÉPERNYŐ Brazília elveszett kultúrái Ha csak azt nézem, hány országba juthattam már el a televízió jóvoltából, ahol egyébként még nem jártam, már akkor is rengeteget köszönhetek a technikának. A képernyő előtti utazások természetesen nem azonosak az igazival. Sokszor mégis az egyetlen lehetőséget jelentik egy időre — vagy örökre — sokunknak. Lehet, hogy még eljutok egyszer Brazíliába, s saját szememmel, eredetiben lathatom az őserdőkkel borított Amazónia csodáit, a viharosan. kíméletlenül fejlődő, kiabáló ellentmondásokkal zsúfolt dél-amerikai országot. Ám az is lehet, hogy „személyesen sosem találkozunk. Akkor pedig a televízió Brazília elveszett kultúrái című ismeretterjesztő filmje marad számomra a meghatározó élmény a marajói és a santarémi indián kultúrákról. A magánkézben lévő földekről származó páratlan leletek — piaci árunak lefokozva — hozzá nem értők között cserélnek gazdát; pótolhatatlan kincs megy veszendőbe. Kockán forog az indiánok otthona, léte. Európai szemünknek vadnyugati kalandfilmekből ismert konfliktusok: út, vasút épül, hódít' a civilizáció, az ipar. a kereskedelem teret követel magának. És útban vannak az indiánok — a föld egykori urai. Csakhogy ez már nem kalandfilm, hanem latin-amerikai valóság. Múlt és jelen csap össze. S hogy ezt elviseljék a távoli ország lakói — akárcsak, más népek — hitből, reményből, művészetből, dalból, táncból igyekeznek erőt meríteni. Szinte kivétel nélkül valamennyi korosztálynak hasznosak, élvezetesek a televíziós útifilmek, ismeretterjesztő összeállítások. A héten például a Moszkva-folyón túlra, a régi Hollandiába, Peruba, Bulgáriába utazhattunk — a képernyő segítségével. Tájak, városok, ahol már jártunk, vagy ahol még nem. Távoli országok, ahová még ellátogathatunk talán, de akkor már nem érkezünk egészen felkészületlenül. A film alkotói tartalmas útikalauzt adnak kezünkbe, amellyel többet látunk és értünk meg a nevezetességekből, többet tudunk egy-egy népről, kultúráról. Maradandóbb lesz az élmény. S a tágabb látószög mindig jót tett saját értékeink megbecsülésének is. Családi vasárnap Megvallom, nem rajongok a tömegkommunikáció családi törekvéseiért, nem szeretem a családias műsorokat a televízióban, a rádióban, az ilyen cikkeket a sajtóban. Talán most sem nézem meg a Családi kör magazinműsorát, ha a jegyzetírás nem kötelez. S éppen azért nem ülök le a Családi vasárnap elé, mert nálunk a vasárnap a családé, s ebbe a tévé csak akkor szólhat bele, ha igazán nagyszerű műsort sugároz. Nem a nyílt. őszinte együttgondolkodást, nem az ilyen beszélgetéseket, vitákat ellenzem, s nem vagyok tabupárti sem. Sőt, hiszek abban, hogy életek, sorsok, jó példák összehasonlítási alapul szolgálhatnak, s így jobban-szebben élni segíthetnek. Azzal is egyetértek, hogy az, amiről már beszélhettünk, amit kimondhattunk, nem nyomja tovább annyira a szívünket. Mégis: van valami, ami nem rokonszenves nekem ezekben a családi programokban. Mert magánéletünk nem tartozik a nyilvánosságra — szerintem. Mindannyiunknak vannak dolgai, amelyekkel nem untatnánk, vagy éppen szórakoztatnánk szívesen másokat, mert egyszerűen nem tartozik rájuk. Örömmel hallgatom például Gryllus Dánielt és a Kaláka együttest, szeretem Kőváry Katalin rendezéseit, nagyra értékelem művészetüket, de nem érdekel, hogy a házaspár kijár-e kapálni a telkére, vagy sem. Nem érdekel, hogy a másik vendégházaspár miért tartja fontosnak a vidéki telket, a befőzést, stb. A beharangozó jelezte, az élet apró és nagy örömeiről s/ól a műsor. A telek, a befőzés lehetnek az apró, de lehetnek a nagy örömök is. Bizonyára. Témák, amelyekről szűkebb — mondjuk családi — körben lehet, .sőt kell is beszélgetni. De minek ezt egy országnyi nyilvánosság elé tárni? Kinek mit jelent a derű, a kiegyensúlyozottság, a boldogság? Vannak-e módszerek, trükkök, amelyekkel életünket tervezhetjük, szebbé tehetjük? Egyáltalán tervezhető-e életünk, s rajtunk áll-e kizárólag, hogy szépen élhessünk? Ez már igen! Témák a javából, valóban figyelemre méltók — fő műsort érdemelnek hétvégén. Végül- is nem bántam meg, amiért több mint egy órát töltöttem a televízió Családi körében. Főleg ezek a filozofikus kérdések tartottak ott; elgondolkodtattak, s tetszettek az értelmes, szép válaszok. Elsősorban Chrudinák Alajos és Pécsi Ildikó „ars poeticája”, alkotást, szerelmet, szerete- tet hirdető életfelfogása fogott meg. Valószínű, a tévénézők jelentős hányadát inkább maguk a híres emberek érdekelték, s kevésbé az életbölcselet. Gyanítom, még kevesebben voltak, akik tükörbe néztek. Pedig tükörnek is jó volt azért a Családi vasárnap. Niedzielsky Katalin Kitűnő zenekarok, jeles karmesterek a Filharmónia új évadjában Az Országos Filharmónia Békés megyei kirendeltsége meghirdette az 1986 87-es évad bérlettervét. Az új évadban Békéscsabán vendégszerepei a Szegedi szimfonikus zenekar Cser Miklós vezényletével, Orff: Carmina burána c. művét adják elő. C. Zerbie egyesült államokbeli karmester dirigálja majd a Debreceni MÁV filharmonikusok zenekarát az új évad békéscsabai hangversenyén. Ária- és dalestet ad Kalmár Magda és Gregor József, majd a Budapesti MÁV szimfonikus zenekar érkezik vendégszereplésre a megyeközpontba. Karmesterük Mark Gorenstein Jesz. Az évad egyik kiemelkedő zenei eseményének ígérkezik a Magyar Állami Hangversenyzenekar békéscsabai koncertje, melyen a karnagyi pulpituson Koba- yashi Ken-Ichiro áll majd, akit a közelmúltban kértek fel a zenekar állandó karmesteréül. Kobayashi Ken- Ichiro egyik legutóbbi nyilatkozatában kiemelte a fővároson kívüli hangversenyek jelentőségét az ÁHZ életében. „Tudom — mondotta —, hogy vidéken működik nem egy kitűnő zenekar, de amennyire fontos, hogy ők is megszólaljanak időnként Budapesten, ugyanúgy fontos az ÁHZ-nak a vidéki szereplés." * A nyár slágerei Carmen, Casanova, Szupersztár
