Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-17 / 115. szám

I iflSH. május 17., szombat Szombat Olykor el-elnézegetem azokat a többnyire 70 éven felüli embereket, akik órá­kon át képesek kaszálni, kapálni, ásni, permetezni kertjükben. Ha már nem olyan fürgén mozognak, mint régen, de mégis meg­van a rutin, és jól értenek ahhoz, amit csinálnak. A munka élteti őket, mert ér­zik és tudják: igenis van még helyük, tennivalójuk ezen a világon. A nagyma­máknak is hasonló örömet jelenthet,. ha számítanak rájuk a háztartásban, bele­értve azt is, ha egy-egy ki­tűnő ebéddel lepik meg a családot. De mi van akkor, ha az elgyengült kezek már nem képesek megmar­kolni a szerszámnyelet, a fazék fülét, és a lábak sem engedelmeskednek? Tovább lehetne sorolni azoknak az embereknek a körét, akik ugyancsak na­gyobb társadalmi gondosko­dás, megértést, türelmet igényelnek környezetükben. Például az egyik népfront- értekezleten hallottam, hogy sajnos még ma is vannak olyan fiatalok, akik buszon nem adják át ülőhelyüket a vak embernek. A magány, a kisebbrendűség érzésével, különféle gátlásokkal vívó­dó mozgássérülteknek, ér­telmi fogyatékosoknak szin­tén elkel a törődés, amely sokszor az anyagi segítség­nél is többet ér. Arról már nem is szólok, amikor egye­sek gúnyos, lekicsinylő meg­jegyzésekkel illetik a tár­sadalom elesettjeit. Pedig — ne adja isten — elég például egy csonkulásos baleset, ahhoz, hogy azután ők is másképp ítéljék meg az öregeket, a lelki és testi fogyatékosokat, no meg a saját helyzetüket. —y—n Csütörtökön délután nyílt meg Gyulán a Várgalériában Csuta György békési festőművész kiállítása. Az érdeklődők az utóbbi bárom év terméséből láthatnak itt mintegy 30 akva- rellt, június 15-ig. Képünkön az alkotó mutatja be műveit a megnyitó közönségének. Fotó: Szőke Margit Hmatörfilm­bemutati A Békés megyei amatőr- film történetében eddig pá­ratlan sikersorozattal büsz­kélkedhet a békéscsabai So­laris Klub. Az elmúlt hóna­pokban több regionálist or­szágos, majd nemzetközi fesztiválon kaptak különbö­ző elismeréseket, nagydíja­kat. Á nyertes filmek iránt — de ez országos jelenség — igen nagy a közönség ér­deklődése. Ezért döntött úgy a klub és a megyei mozi­üzemi vállalat, hogy május 17-én, szombaton délután , 4 órától a békéscsabai Szabad­ság moziban a vetítőterem­ben egy tucat, az elmúlt években díjazott alkotást, az előcsarnokban pedig délután fél 4 órától az ugyancsak elismeréseket kapott video- programokat vetítik az ér­deklődőknek. A programok­ra kizárólag a tizennégy éven felülieket várják! Programok „sörjelmezben” Gambrinus és Paracelsus, no és a többi, hasonló beosz­tású fő-, al- és más egyéb rangú hivatalos és alkalmi istenségek fogadták és fo­gadják kegyeibe ezt a ren­dezvényt! De félre a tréfával! Mint már korábban hírt adtunk róla, május 16. és 18. között a Békéscsabai Téglagyári Művelődési Házban újra megrendezik — a megye- székhelyi áfész kezdeménye­zésére — a sörfesztivált. Az V. kerületi közművelődési intézmény ezen programjá­ban a hangsúly elsősorban a szociálpolitikai és a kulturá­lis szolgáltatásokra helyező­dött. A tegnap esti nagy si­kerű bálát követően ma dél­előtt 10 órától délig a leg­kisebbeknek játszóházat, majd délután 3 órától bű­vészbemutatót, ezt követően a szülők korosztályának me­gyénk fiatal nótaénekeseinek bemutatóját, öttől a konzerv­gyári pávakör műsorát, s végül szintén a fiataloknak — amolyan zárásként — este 7 órától break-táncosok be­mutatójával diszkót tartanak. A négy évvel ezelőtt Bé­késcsabán „kitalált” sörfesz­tivál utolsó, vasárnapi alkal­mán délelőtt gyermekeknek szóló vetélkedőt tartanak, amelyet egész napos népmű­vészeti vásár, könyvkirakodó, vidaoprogramok sugárzása tesz érdekessé. N. L. Lakásépítési kölcsön A pénzügyminiszter, vala­mint az építésügyi és város- fejlesztési miniszter módosí­totta a lakásépítés munkál­tatói támogatásáról szóló PM—ÉVM együttes rendele­tet. Ennek alapján a mun­káltatói kölcsön lejárati ide­jében a dolgozó és munkál­tatója szabadon állapodhat meg. A lakáshoz jutás felté­teleinek javítása érdekében — az állampolgárok javas­latai alapján — célszerűnek látszott feloldani a lakás- építési alapból nyújtott vál­lalati kölcsön törlesztési idejének korlátozását. A ko­rábbi rendelet szerint ugyan­is a vállalati kölcsön tör­lesztésének ideje nem lehe­tett hosszabb, mint az adott hitelcélra nyújtott állami, vagy bankkölcsönre megál­lapított időtartam. — FELOLDOTTAK a TŰZ­GYÚJTÁSI TILALMAT. A Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium — a Belügyminisz­térium Országos Tűzoltó-pa­rancsnokságával egyetértésben — május 17-től feloldja az er­dőkre és az erdőkőzeli terüle­tekre áprilisban elrendelt általá­nos tűzgyújtási tilalmat. A MÉM felhívja a lakosság, a ki­rándulók figyelmét arra, hogy az erdőkben a kijelölt és a ki­épített tűzrakóhelyeken is csak szélcsendes időben szabad tűzet gyújtani. A tűzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, s el­távozás előtt teljesen el kell ol­tani. Nemzetközi fotó- és rajzpályázat A Nemzetközi Távközlési Egyesület (UIT) nemzetközi fotó- és rajzpályázatot hir­det 160 tagországának fiatal­jai számára. Hazánk részvé­telét a nemzetközi verseny­ben a Magyar Posta szerve­zi. A verseny általános témá­jaként „A távközlés a fej­lődésért” gondolatát jelölték meg. A pályázat altémái: „A műhold csökkenti a tá­volságokat”, „A telefon a hétköznapi életben”, „A te­levízió oktatásra is alkal­mas”, „Mire jó a számító­gép?”. A verseny résztvevői fo­tók, rajzok, festmények, egyéb illusztrációk (például kollázsok) segítségével dol­gozhatják fel témáikat. A versenyen 8 és 18 év kö­zötti fiatalok vehetnek részt, három korcsoportban. A magyarországi pályá­zóknak 1986. november 30-ig kell eljuttatniuk műveiket a Magyar Posta Központja tá­jékoztatási és marketingosz­tályához — személyesen: Bu­dapest XII. kerület, Kriszti­na krt. 6—8., vagy postán: Budapest 1540 címre —, ahol részletes felvilágosítást is adnak a pályázattal kapcso­latban az 555-575 és a 754- 893-as telefonon. A Magyar Posita által összehívott ha­zai zsűri dönti el, hogy a beérkezett munkák közül melyek kapják a Magyar Posta díjait, és ezek közül melyeket küldik (kategóri­ánként maximum tízet) a genfi nemzetközi versenyre. A tagországokból Genfbe küldött pályaműveket 1987. október 20—27. között mu­tatják be a „TELECOM ’87” világkiállításon. A nemzet­közi zsűri itt választja ki a 3 korcsoport díjazásra jáva- solt pályamunkáit. aktuális növényvédelmi teendők I Étlapozó Budrió étterem, Gyula Mint ismeretes, hétről hétre ellátogatunk egy-egy étterembe, s az ott tapasz­taltakat közreadjuk, hogy átfogó és részletes képet fessünk arról, mit kínál a megyei vendéglátás. így se jártam még! Ebéd helyett jóllaktam a mé­reggel. De tartsunk sort! A gyulai Budrióban jártam már néhányszor. Álta­lában elégedetten álltam fel az asztaltól. Februárban a Budrióról írtam Étlapozót. Dicsértem a választékot, az ízeket, az adagok méretét. Múlt szombaton úgy döntöttem, újra ott ebédelek, ezúttal családostul. Mi­kor beléptünk, az étterem jó félig volt. Ismerve óvo­dáskorú gyermekeim türelmét, megkérdeztem a fel­szolgálónőt, mennyi idő alatt készülnek el a frissen- sültek. Fél óra, volt a válasz. Ezért úgy döntöttünk, amíg nekünk, felnőtteknek elkészül a frissensült, a gyerekek egyenek valami mást. Kívánságuknak enged­ve Ujházy-tyúkhúslevest kértünk csigatésztával és pa­lacsintát. Eltelt 30 perc és nem kaptunk semmit. Gyerme­keim sűrű kérdéseitől nógatva megkérdeztem a fel­szolgálónőt, hogy mikor kapjuk meg a levest és a pa­lacsintát. Azt válaszolta, sok a vendég, ők kevesen vannak, és még azt is hozzátette, hogy a leves és a palacsinta is most készül. Ellenkeznem kellett, hiszen tudtommal az étlapon déli egy órakor szereplő leves már korábban kész, s azt ilyenkor már csak melegítik. Újabb 15 perc után megjött az Ujházy, igaz, csigatészta nélkül. A sikeresen kiéheztetett gyerekek rekordidő alatt befalták a kellemes ízű, ám a szokásosnál tar­talmatlanabb étket, majd keresték a palacsintát. A nagyobbik azt indítványozta, hogy menjünk ki a konyhába, hátha kész van. (Lebeszéltem róla.) Közben az összes vendég — a jóval utánunk jövők is — megkapták ebédjüket. Hetvennégy perccel a rendelés után úgy éreztem, hogy egy falat se menne le a tor­komon, ezért visszamondtam a rendelést. Hetvennégy perc kevés volt két darab pa­lacsinta és három frissensült szervírozására. (Egyébként ekkor már azonnal hozták volna, elnézést érte, egészségükre kívántuk.) Még néhány apróság! A várakozás alatt volt időnk sok mindenre, így például felkerestük a mosdót. Időnk volt, alkalmunk már kevésbé, mert a helyiség „tiszta­sága” miatt nem érdemli meg a mosdó elnevezést, inkább valami „népies” változatra tarthat igényt. Aztán kértünk egy tiszta abroszt is, a válasz, nincs volt. Két asztallal arrébb viszont simán cseréltek térítőt. Az étlapon nem jelölték meg a hiányzó éte­leket. öten voltunk, mégis négy poharat kaptunk... Ez történt. De ne legyek igazságtalan: a kenyér remek volt. Ungár Tamás Almafákon a varasodás és a lisztharmat elleni védekezés, va­lamint az erősen felszaporodott takácsatkák és levéltetvek elleni védekezés ismét szükségessé vált. Javasolt kombinációk a ká- ( rosítók ellen: Dithane M—45 + j Rubigan 12 EC -f Decis 2,5 EC j vagy Dithane M—45 + Topsin l metil 70 WP + Chinetrin 25 EC. Erős takácsatka-fertőzés esetén ( Mitac 20 EC vagy Pol-akaritox használata indokolt. f Körtefákon, a körtelevélbolha i ellen Decis 2,5 EC alkalmazásá- I val védekezhetünk. Erősen ká­rosítja a hajtásvégeket a hajtás- hervasztó darázs. A jövő évi fertőzés mérséklése érdekében az elhalt hajtásvégeket el kell tá­volítani és meg kell semmisíte­ni. őszibarack: erősödik a taf- j rinás levélfodrosodás fertőzése, gondot okoz a levéltetvek fel- \ szaporodása, védekezni kell a 1 keleti gyümölcsmoly és pár nap ( múlva a barackmoly fiatal lárvái ( ellen. Javasolt kombinációk: BI 58 EC + Orthocid 50 WP vagy Unifosz 50 EC + Orthocid 50 WP. Cseresznye, meggy: jelenleg a levéltetvek. a cseresznyelégy, a levélaknázómoly, a levéllyuka- csosodás és a levélfoltosság el­len kell védekezni. Javasolt kom­binációk: Orthocid 50 WP + BI 58 EC vagy Orthocid 50 WP + Unifosz 50 EC. Szilván és ringlón, a levéltet­vek, a pókhálós szilvamoly és a szilvamoly ellen kell védekez­ni BI 58 EC, Unifosz 50 EC vagy Decis 2,5 EC alkalmazásával. Szőlőben a tarka szőlőmoly fiatal lárvái ellen, valamint a szőlőperonoszpóra ellen kell vé­dekezni Ridomil Plus + Unifosz 50 EC vagy Mikai -f Decis 2,5 EC, vagy Rézoxiklorid 50 WP + Unifosz 50 EC felhasználásával. Gubacsatka-fertőzés esetén BI 58 EC vagy Mitac 20 EC hasz­nálható. MA: PASZKÁL NAPJA A Nap kél 5.05 — nyugszik 20.16 órakor A Hold kél 12.14 — nyugszik 2.23 órakor HOLNAP: PÜNKÖSD A Nap kél 5.04 — nyugszik 20.17 órakor A Hold kél 13.29 — nyugszik 2.43 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvan éve született Nagy Karola (1906—1933), a fiatalon elhunyt erdélyi író és újságíró. * * * Nyolcvan éve született Balázs Samu (1906—1981) Kossuth-díjas, érdemes mű­vész. idűjArós ( — ÍTÉLET. A Gyulai Városi Bí- ) róság Hugyecz György 56 éves békéscsabai lakost cserbenha- gyásos közúti baleset okozása miatt 24 ezer forint pénzbünte­tésre Ítélte, és a Járművezetés­től egy évre eltiltotta. Hugyecz György 1985. október 17-én dél­után a 44-es úton Békés felől Békéscsabára tartott személy­gépkocsijával. A 129-es kilomé­terkő közelében egy jobbra íve­lő kanyarban áttért a menet­irány szerinti bal oldalra, és összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival, majd megállás nélkül tovább­hajtott. A bíróság a büntetés kiszabá­sánál enyhítő körülményként értékelte Hugyecz György büntetlen előéletét, és azt a tényt, hogy a sajtóban közzé­tett felhívásra önként jelentke­zett. Az Ítélet Jogerős. — KONCERTBUSZ indul az építők békéscsabai művelő­dési háza szervezésében a Budapest Sportcsarnokba a május 30-án megrendezendő Manfred Mann Earth Band rockkoncertjére. A részvételi díj 300 forint, jelentkezni a művelődési ház vezetőjénél lehet. Családiház-építik, FIGYELEM! Békéscsabán a Sziklai Sándor utcától nyugatra, a nyugati kertvárosban közművesített építési telkek TARTÖS HASZNÁLATBA VEHETŐK. Érdeklődni: OTP, körzeti fiók, Békéscsaba, Tanácsköztársaság u. 29—33. Péntekre virradóra megyeszer- te dörgött, villámlott, szórvá­nyosan 1-5 milliméter eső hul­lott. Reggelre mindössze 12-14 fokig süllyedt, kora délutánra 26-27 fokig emelkedett a hőmér­séklet. Délután 3-kor ismét több helyen volt zivatar — tudtuk meg Szudár Béla meteorológus­tól. Várható Időjárás ma estig: ál­talában napos, száraz idő vár­ható, csupán keleten, délkeleten valószínű még egy-egy zápor. A mérsékelt, változó irányú szél csak zivatarok idejére erősödik meg. A hőmérséklet hajnalban 10 és 15 fok, délután 22 és 27 fok között várható. — SAJTÓTAJÉKOZTATÖT tartott, és ismertette a jövő évad műsortervét, hazai és külföldi fellépéseit a Vörös Zásizló Érdemrenddel kitün­tetett Magyar Néphadsereg Művészegyüttese tegnap dél­előtt Budapesten, a Magyar Néphadsereg Művelődési Há­zában. Ezt követően a mű­sorokból bemutatót tartott az együttes. — ZENÉLŐ TORONYÓRA. Elektromos vezérlésű zenélő toronyórát helyeztek üzem­be pénteken Sopronban, a tűztoronyban. A szerkezetet Gulácsy János pécsi műsze­rész készítette. Az új to­ronyóra nemcsak az időt mutatja pontosan, hanem a nap meghatározott idősza­kaiban toronyzenét is szol­gáltat. — sugArszintközle­MÉNY. A legújabb radioak­tivitás-mérések az ország egész területén minden te­kintetben gyakorlatilag a természetes adatokat mutat­ják. — KEVESEBB A KAMIL­LA. Kibontotta szirmait a Hortobágyon a szikes földek illatos virága, s megkezdő­dött a kamillaszüret. Az idei rendkívül száraz és me­leg áprilisban nem tudott bokrosodni a növény, ritkák és kevésbé fejlettek a virá­gok. Emiatt az értékes gyógynövényből jelentős ki­eséssel számolnak a szak­emberek: a tavalyinak alig felét, ha be tudják gyűjteni a pusztán. — KÖZLEKEDÉSI BALESET. Május 15-in este baleset történt Békéscsabán, a Luther utca 13- as számú ház előtt. A kapube­járóból hajtott ki segédmotor­kerékpárjával Vozár János, U éves békéscsabai lakos, aki nem adta meg az elsőbbséget egy szabályosan közlekedő személy- gépkocsinak, így összeütköztek. Vozár János súlyos, nem élet- veszélyes sérülést szenvedett. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Fertődön pénteken megtar­tott 20. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 21, 24, 44, 75, 81

Next

/
Thumbnails
Contents