Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-18 / 91. szám
1986/április 18., péntek Most lenne 65 éves Emlékezés Rábai Miklósra Pályázat megyénk új és legújabb kori történetéből A Békés Megyei Tanács, a HNF Békés Megyei Bizottsága és a Megyei Múzeumok Igazgatósága Békés megye új- és legújabb kori történetére vonatkozó témák feldolgozására (XVIII—XX. század) hirdet pályázatot. A kétfordulós pályázat témakörei felölelhetik a jelzett időszak bármely tárgykörét: így politika-, gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténet, munkásmozgalom stb. A megyei pályázaton díjat nyert pályaművek részt vesznek a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum és a HNF Országos Tanácsa által meghirdetett országos pályázaton. A pályázaton mindazok, akik múzeumi gyűjtéssel, illetve történetírással hivatásszerűen nem foglalkoznak, nyomtatásban még meg nem jelent, más pályázaton nem szerepelt, illetve kiadás alatt még nem álló munkákkal vehetnek részt, ifjúsági és felnőtt-kategóriábanA munkákat két példányban, a Munkácsy Mihály Múzeum címére (5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 9.) kell beküldeni. Az országos pályázatokat kétévenként, a megyeieket évenként hirdetik meg. Ezért az 1986. augusztus 31-ig beérkezett pályamunkákat ez év novemberében, az 1987. augusztus 31-ig beérkezetteket pedig 1987. novemberében díjazzák. A megyei pályázatokon 1986-ban és 1987-ben díjazott pályaműveket 1987. december 1-ig továbbítják az országos megmérettetésre, melynek eredményhirdetése 1988. áprilisában lesz. Tíz évszázad angol versei Van, aki szereti az antológiákat, van, aki nem. Bizonyára antológiája válogatja, melyik kér magának becses helyet könyvespolcunkon. A magyar költészet teljességéből válogató Hét évszázad magyar versei többször is megjelentetett vaskos kötetei bizonyára ezek közé tartoznak. Hasonlóan gazdag meríté- sű gyűjteményekre a világlírából is szükségünk van. A klasszikus német, francia, orosz költők két-két kötetes, ezernél több oldalas antológiáit már korábban kézbe vehettük az Európa kiadó jóvoltából, s most látott napvilágot az angol líra kincsestára. Szenczi Miklós, Kéry László, Vajda Miklós és András T. László .válogatása — mely sokkalta terjedelmesebb az emberöltővel ezelőtt publikált hasonlónál — a középkortól a XX. századig ad ízelítőt a szigetország poé- ziséből. A recenzens szívesen keresne valamiféle átfogó gondolatot, eszmei pántot, amellyel megabroncsolhatja az angol költészet egészét. Keresse talán az úgynevezett angolos észjárás, habitus nyomait a költeményekben ? Meglelné —' s mégsem. Miként tájékozódjunk mégis a hatalmas anyagban? Legbiztosabb talán, ha mégiscsak a fordítások iránytűjéhez igazodunk. A mi leg- nagyobbjaink — Arany János, Petőfi Sándor, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, s a több tucat kitűnő tolmácsoló — olykor „magyar verssé” is lett strófákban hozták közel az angol líra égtájait. „Jött az ördög hegedűszóval, elvitte a fináncot; / és minden asszony így kiált: Belzebub, éljen a táncod!” — engedi szabadjára a zárkózott-szemérmes Arany Burns- fordító kedvét, hogy aztán magyar tánclépéssé is tegye a refrént: „Az ördög, az ördög, / az ördög e tánccal oda van, oda van, / oda van a finánccal...” Szabó Lőrinc Shakespeare 75. szonettjét adta örök ajándékba: „Az vagy nekem, mi testnek a kenyér, / Tavaszi zápoiv fűszere a földnek ...” Weöres Sándor többek között Dylan Thomas versei fölé hajolt, Tandori Dezső Audentől Rodgersig kereste társait, a fiatalabb fordítónemzedék tagjai a versátültetés újabb kalandjaiba bocsátkoztak. Tarján Tamás Rábai Miklós — ha élne — ma lenne 65 éves. Nevét hallva a Magyar Állami Népi Együttesre gondolunk, melynek művészeti vezetője, majd igazgatója ,volt, esetleg az is eszünkbe jut, hogy a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöki tisztét töltötte be haláláig. Kossuth- díjas koreográfus, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze ... Ám azt már kevesebben tudják, hogy ott volt szűkebb hazánk, Békéscsaba néptáncmozgalmának bölcsőjénél. Létréhozta a Batsányi együttest, s később, fénykorában is szívesen visszatért szülővárosába, Békéscsabára. 1974-ben veszítettük el végleg, ám ismerősei, volt tanítványai, munkatársai emlékezetében máig elevenen él emléke. * * * Dr. Francisci Lenke sebész szakfőorvos: „Tulajdonképpen én nem is akartam táncolni. A húgom járt a Batsányi együttesbe, engem meg mindenhova elcipelt magával. Egyszer Tarhosra indultunk, mint mindig, most is nyitott teherautón... Az egyik lány hiányzott, mire Rábai hozzámfordult: »Olyan régen bámulod már! Ugorj be helyette!« Így lettem a Batsányi együttes tagja. Máig is őrzöm az akkori fényképem, hátoldalán a nevemmel, lakcímemmel és egy pecséttel. Ezt az »igazolványt« az égvilágon semmire nem használtuk, de az együvé tartozást jelképezte. Hogy milyen ember volt Rábai Miklós? Aranyos, kedves és nagyon jó vezető. Közvetlenségére jellemző, hogy minden tag tegezte. A mozgása könnyed volt, mindent bemutatott nekünk. A próbákon minimális balettet tanított, a kólót, a menüettet, úgy hiszem, inkább a szórakoztatásunkra vezette be. mert ezek nem voltak a műsorban. Ha új táncot tanított, elmondta, honnan gyűjtötte. Valahogy úgy válogatta össze táncosait, hogy elég volt egyszer, kétszer bemutatnia a lépést, s mi már tudtuk is. Persze, ha mégsem, ötvenszer megcsináltatta velünk a figurát, ebben nem volt elnéző. Rábai Miklós Számunkra a tánc mindent jelentett. Pedig mostoha körülmények között próbáltunk, csak akkor jutottunk tornateremhez, mikor Gyulán 1948-ban megnyertük az országos néptáncversenyt, vegyes kategóriában. Kirobbanó sikert arattunk, hisz szokatlan volt, hogy egy együttes kurjongat, pörög a színpadon, s az ismeretlenből egyszer csak feltűnik egy ilyen társaság ... Felkaptak minket, nem volt egy szabad hétvégénk. Doboz, Me- zőberény, Békéssámson, Elek ... Aztán egyre többet hívtak bennünket Budapestre, később dunántúli körútra mentünk. Emlékszem, kenyérjegyes világ volt, kaptunk enni, de kenyeret nem adtak hozzá. A jutalmunk egy-egy szabadnap volt. Ha például Füreden vagy Sopronban felléptünk, még egy napot ott töltöttünk, hogy lássunk is valamit a városból. Az érettségim előtti napon még Nyíregyházán szerepeltem, egész éjjel utaztam, hogy időben visszaérjek. Még ebben az évben, 1949- •ben Rábait Pestre hívták, s megszűnt a Batsányi együttes is.” * * * Fáry Katalin nyugalmazott tanár: „A Lórántffy Leánygimnáziumban — ma Vásárhelyi Pál Szakközépiskola — tanítottam akkoriban. Rábai Miklós a fiúgimnáziumban volt kémia—biológia szakos tanár. Mint a Batsányi együttes vezetője felkeresett, hogy lányok kellenének a csoportba, vállalnám-e a tanításukat? Ragyogó szervező- és rábeszélőkészsége volt, bár ez esetben nem kellett sokat agitáljon, hiszen nagyon szerettem táncolni. Együtt jártunk gyűjteni, aztán ha valamit betanítottam a lányoknak, ő megnézte, adott néhány tanácsot, mert jó ösztöne volt arra, hogy megérezze, mi jó, mi nem. Csakúgy, mint a paraszt- emberekben, benne is élt a tánc. Amit megtanult tőlük, kicifrázta, átalakította a saját egyéniségére, végtelen fantáziával. A fiúk is beleszólhattak az alkotás folyamatába, kérdezte is őket: »Jó lesz ez így? El tudjátok táncolni?« Mert Rábai Miklós mindig tisztelte mások meglátását. Nem szidott meg soha senkit és nem is dicsért, hogy ez jó volt. Csak annyit mondott: »Ezt megcsináltuk«. Naivan jóhiszemű tudott lenni, elhitte, hogy mindenkinek olyan fontos ez az ügy, mint az ő számára. Mit is mondhatnék még róla? ö volt az együttes zenekarában az első klarinétos. Felesége volt a cimbalmos. A zenekar többi tagját diákokból hozta össze... Mindenki szerette, talán azért követték sokan Budapestre is . . .” Born Miklós, a Balassi Néptáncegyüttes művészeti vezetője: „A Színművészeti Főiskola táncrendezői tanszakán tanított Rábai Miklós. Szerettük az óráit, mert ő nem leadta az anyagot, és aztán jóéjszakát, hanem bevont minket is a tanításba. Nem csak tanárunk, de barátunk is volt. Sokszor meghívott bennünket az Állami Népi Együttes próbájára, ott ugyanazt a légkört tudta megteremteni, mint az óráin. Ezeknek a próbáknak levegője volt. A fanatikus hitéről csupán annyit: a maximumot megkövetelte szigorúan, de nem csak másoktól, magától is. Gyötrődő típusú koreográfus volt, ám gondjait mindig meg tudta osztani a körülötte levőkkel. Ez az emberi kapcsolatteremtés az, amit csodáltam, s amit én is követni próbálok pályámon. Később gyakran visszajárt Békéscsabára, hisz itt született, emlékei ide kötötték. A Balassin is rajta tartotta a szemét. Mikor 1973-ban megnyertük a Ki, mit tud?-ot, ő talán még nálunk is jobban örült. Miről is beszélhetnék még, hiszen ezeket az iskolai emlékeket elnyomta az idő ... Talán még annyit, mikor elkerült tőlünk, érdektelenné váltak az órák a főiskolán. Üttörőegyüttesünk felvette Rábai Miklós nevét, s azóta Békéscsabán már utcát is elneveztek róla. Ám emléktábla sehol nem őrzi emlékét. Jó lenne, ha majd a 70. születésnapján a Jókai és Illésházi utca sarkán e táblát is felavathatnánk, méltó emléket állítva neki.” Nagy Ágnes Archív felvétel a Batsányi együttesről (bal szélen Rábai) A magyar építészet századaiból O Az egyensúly nyugalma Szegedy Róza présháza Badacsonyban (XVIII. század) A „reneszánsz” időben fele a középkornak, de építészeti fehér foltjai csaknem akkorák. Mit tudhatunk „általános műveltséggel” reneszánsz építészetünkről Mátyás királlyá választásától, 1458-tól, Buda visszafoglalásáig, 1686-ig?. Buda vára, Vi- segrád, Esztergom feltétlenül ismeretes, aztán: Gyula- fehérvár (Lázói kápolna). Kolozsvár (Szt. Mihály templom), Sopronkeresztúr (Nádasdy kastély), Kistapol- csány (Rákóczi ' várkastély), Egervár (Nádasdy várkastély), Pozsony (városháza), Késmárk (Thököly várkastély és kőtemplom a harangtoronnyal), Lőcse (városháza), Besztercebánya (Fug- ger-ház és Beniczki-ház), Szamosújvár (vár), Fogaras (vár, Alvinc (Martinuzzi kastély), Szentbenedek (Kornis- kastély), Keresd (Bethlen- kastély), Déva (vár), Radnót (vár), Szilágysomlyó (vár), hogy csak a fontosabbak közül említsünk, ezenkívül budai, lőcsei, bártfai, kassai, kolozsvári lakóházakra, síremlékekre, tabernákulumok- ra, építészeti részletekre emlékeztetve. A túlvilágba vetett hit gótikus építészetében még századokig tovább él, de az egyre inkább felvilágosuló ember keresi önmagát, igyekszik megismerni az anyagi világot, szemlélete a látható világhoz igazodik, s a magasság felé törő gótikát a reneszánszban felváltja a kiterjeszkedés, a zárt téralakítást a napfényre nyílás, a nyugtalanságot az egyensúly nyugalma. A középkort váraiból, templomaiból képzeltük vissza, a reneszánsz korát palotákból, várkastélyokból, kastélyokból ipkább. Hiába keresnénk azonban olyan reneszánsz mennyezetet, vagy kápolnát, mint mondjuk a krakkói Wawelben — elpusztultak. Az építészeti reneszánsz Magyarországát másfelé kell keresnünk. Mátyás király meghonosította nálunk az olasz kazettás mennyezeteket, a krónikás Bonfini is megcsodálta, híre, példája eljutott Lengyelországba. De a Balaton-felvidéki parasztházak, erdélyi udvarházak félköríves, vagy kosáríves, árkádos tornácaiban is felismerjük az itáliai loggiák mintájára képzett kastélyaink erkélyeit, — ám helytelen lenne azt utánzásnak minősíteni. Udvarházaink, pa-_ rasztházaink építői ácsok,' jobbágymesterek, s ezek a körülményeket figyelembe vevő, fejlett ízléssel és tudással bíró. alkalmazkodni és alkalmazni képes kézművesek felismerték, hogy a loggiákon látott boltíves tornácnak igen nagy megtartó ereje van, elbírja az udvarház, parasztház kamrának, lomtárnak, magtárnak használt, megterhelt* födémét, tágas terében pedig elfér gabonatároló szuszék, Szerszám,; asztal és lóca. A félkörív tökéletes védelmet nyújt az erős napfény, a szél, eső és hó ellen. Ugyanakkor a legalkalmasabb építészeti forma arra, hogy a lehető legtöbb fényt bocsássa be. Ennek a „funkcionális” elgondolásnak bizonyítékára hadd említsem a szomo- lyai barlanglakások elé épített félköríves, oszlopos tornácot, amely a barlang rangját is emelhette, de még inkább a ház terének védelmét és bővítését szolgálta. A legrégibb tornácok feltehetően a „könyöklő” hosszú tornácok voltak, határesetei a népi és Alsóőrsi kúria (XIX. század) kuriális nemesi építkezésnek. A XVI—XVIII. században a reneszánsz kastélyépítészet vonzásában kialakult udvarházak és parasztházak (hármas osztásuk szabályosan követi a reneszánsz építkezés alaprajzát) benépesítették az országot, s feltehetően úgy adták meg településeink főbb vonásait, mint később a barokk, a klasszi- zimus, vagy a szecesszió. Őrzik reneszánsz jegyeiket a székelykapuk is. Az erdélyi kutatás megerősítette, hogy udvarházak kapuiból származtathatók, s elterjed* tek egész Erdélyben, nem csupán a Székelyföldön. Egyszerű és régi formájuknak, a leveles és deszkás kapuknak a leírása már 1647-ben megtalálható, s jellemzőek voltak az udvarházak csűröskertjei, telekkerítései előtt. Annyi bizonyos, hogy a külső várak és udvarházak kapui népi eredetűek, s utódjuk, a kiskapus, fedeles, ga- lambdúcos székely kapu akantusz indás, tulipános, napraforgós, szőlős, szegfűs, rózsás, liliomos, gyöngyvirágos, rozettás, kígyó és sárkány motívumos faragásai a reneszánszból eredeztethetők. Miként B. Nagy Margit írja: „A székelykapu napjainkig való továbbélése nem az uralkodó osztályoktól elhagyott, megunt szokásoknak a nép körében való meggyö- kerezése volt, hanem egy népi eredtű alkotásnak és népi környezetben való visz- szatérése.” (Folytatjuk) Koczogh Ákos
