Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-29 / 75. szám

NÉPÚJSÁG 1986. március 29., szombat o Koloh Elek: A csúfolás fokozatai Klárika üde jelenség. Vi­dám természetű, kedves, okos, fiatal. Született opti­mista; vagyis ez a dicsére­tes tulajdonsága nem ki­mondottan népművelői mi­voltából ered. Ügy tud örül­ni a legkisebb sikernek is. mint három mási|< népmű­velő együtt. Egyébként ép­pen három éve kapott dip­lomát az egyetemen, s mert a számoknak ugyebár törvé­nyük van: már háromezer forint a fizetése. Mellesleg szőke és kék sze­mű, az arca kimondottan bájos, alakja sudár, keblei teltek... — Ez utóbbiakat Hivatalnok is észreveszi, amikor betér a jónevű kis­városi művelődési házba. Merev tartása meglazul, vé­kony ajka lefittyed, hideg szemében megvillan némi fény, s olyasmire vetemedik, amire évek óta soha: meg­lazítja a nyakkendőjét. Közben ezt gondolja: ejha! Ez a nő nemcsak szakem­bernek, látványnak is nagy­szerű ! — Munkájuk jó híre hoz­zánk is eljutott — mondja, és csodák csodája: egy hal­ványka kedves mosoly biceg át gondosan ápolt arcán. — Állítólag remekül felfuttatta ezt a házat három év alatt... — Ideje volt, hogy gatyá­ba rázza valaki — moso­lyogja Klárika. — Különösen az értelmi­ségi klubjukat dicsérték a megyénél — folytatja Hiva­talnok. — Jó dolog tudni, hogy nemcsak esetleges mó­don, féldecik társaságában, hanem — a művelődési há­zak jóvoltából — szervezett formában is összegyűlhet­nek a fiatalok, hogy saját gondjaikról beszélgessenek, hogy kicseréljék nézeteiket, s hogy közös programokat szervezve kulturálódjanak, művelődjenek, tartalmasai^ töltve szabad idejüket. — Valóban sok helyen mű­ködik értelmiségi klub, al­kotókor, ám az az igazság, hogy ezek a közösségek a fiatal diplomásoknak csak egy kicsinyke százalékát tö­mörítik. Ami pedig elanya- giasodó világunkat, illetve a Ma, amikor vállalkozó ked­vünkben a megsokasodott korszerűbbnél korszerűbb közlési eszközök özönében a végsőkig óvakodunk a köny­vektől, és csak a vélt juta­lom — átsorolás, titkon re­mélt előbbrejutás, diploma, tudományos fokozat, fizetés­kiegészítés — reményében, meghatározott céllal, ökono­mikusán, a legrövidebb idő alatt a legnagyobb haszonra törekedve olvasunk, ha ép­pen nem menekülünk körül­ményeink idegösszeroppantó súlya alól — ma nagyon so­kat jelent, ha egy könyv any- nyira vonz minket, hogy minden külső kényszer nél­kül elhatározzuk: beleolva­sunk. De mielőtt ezt tennénk elfordulunk, más könyv után nyúlunk, még küzdünk egy kicsit az ismeretlen nevű szerzővel, akinek épp első magyarra fordított műve tart fogva bennünket. Végül mégis az első ráérzés, Bruno Bettelheim és könyve, a „Mese bűvölete és a bonta­kozó gyermeki lélek” lesz a fiatal értelmiség pénztárcá­ját illeti, félő, hogy a klu­bokról, alkotókörökről ké­szített statisztikák js olyan gyorsan romlanak majd, mint nagyanyám rosszul dunsztolt befőttjei. És hiá­ba az igényes programok, a gondos szervezés, az utóbbi két évben nálunk is csökken a klub létszáma, az érdek­lődés. A közismert gondok- bajok miatt — élükön a la­káshelyzettel —, a szabad idejüket egyre inkább mellé­kes jövedelmek szerzésére, presztízsteremtésre fordítják a fiatal diplomások, maszek munkákat vállalnak, ha nem is a végzettségüknek megfe­lelő területeken. így pedig kulturálódásra, művelődésre egyre kevesebb idejük marad. — Lehet, hogy van ebben némi igazság — szó; közbe Hivatalnok, miközben test­tartása ismét megmerevedik, keskeny ajkai megfeszülnek, és idegesen megigazítja a nyakkendőjét. — Sok szó esik mostanában a fiatal ér­telmiség helyzetéről a leg­különbözőbb fórumokon, de szerintem azért nem olyan vészes a helyzet, csak fel­fújják ... — Igen, annyit beszélünk róla, hogy már „természe­tes’' társadalmi jelenségnek tűnik, mint minden olyan el­lentmondás, amit agyondu­málunk, de felszámolni kép­telenek vagyunk. Na tessék! És ráadásul mosolyog! — morgolódik magában Hivatalnok. Hirte­len nem is tudja, mit vála­szoljon. Szemidegei furcsa rángatózásba kezdenek, s megállapítja Klárikáról, hogy nem is olyan bájos ... — És van egy másik el­lentmondás, ami ezzel össze­függ — mosolyog üdén a népművelő —, mégpedig a kultúra fokozatos drágulá­győztes. A szerző 1939 óta él az Egyesült Államokban. Osztrák származású. Freud pszichoanalízisén és Jung pszichológiáján nevelkedett. Jelenleg a Chicágói Egyetem gyermekpszichológiai pro­fesszora. Bruno Bettelheim nem ke­vesebbre vállalkozik könyvé­ben, mint hogy ésszerűség­ből valósághoz tapadó, és a környezet teljes elsajátítá­sára igényt tartó korunkban a szellem és érzelem ősi vi­szonyára emlékeztessen. Vé­delmébe veszi a „racionalis­ta” pszichológusok és peda­gógusok által sokat kárhozta­tott népmesét, tündérmesét, varázsmesét, a legfejlettebb, esztétikailag is leginkább jellemezhető meseműfajt. Mindezt azért teszi, mert meggyőződése, hogy a kicsiny gyermek számára az élet ér­telmének megtalálásához ve­zető korántsem egyszerű úton a szülők és egyéb gond­viselők kultúraközvetítő ha­tása után a kulturális örök­séget az irodalom közvetíti sa. A művészi produktumok, kulturális szolgáltatások iránt az értelmiség affini­tása a legnagyobb, viszont e társadalmi réteg jövedelme — különösen a fiataloké! — igen gyérecske. Tehát ez is arra inspirálja őket, hogy különböző maszek munká­kat vállaljanak, ami előbb- utóbb valóban faramuci helyzetet idézhet elő, gon­doljon csak bele! Lesarkít­va: ilyen fizetések mellett hiába van szabad idejük a kulturálódásra, pénz nem jut rá az igényeinek megfe­lelően elég; a könyvek, a színház-, koncert- és mozi­jegyek drágulása miatt, hogy csak néhány példát említ­sek. Ha viszont mellékállá­sokkal próbálnak javítani szűkös anyagi helyzetükön, idejük nem marad a kultu­rálódásra elegendő. Mj ez, ha nem csapda? ... — Persze, hogy emelni kell a kulturális szolgáltatá­sok, művészi produktumok árát, hiszen napjainkban az államkassza nincs degeszre tömve, s ha ezen a területen ugyancsak meg akarjuk tar­tani a fejlődési ütem dina­mizmusát, a fogyasztóknak a jövőben nagyobb terhet kell vállalniuk a kulturális költ­ségekből — mondta Hivatal­nok, és olyan szépnek, tö- mörnek és hivatalosnak érezte közbevetését, hogy kezdett megnyugodni. — Kü­lönben is, nézzen csak kö­rül: ma már ami olcsó, arra azt mondják az emberek, hogy jó nem is lehet.. . — Mármint. a nyafogó sznobok — bólintja Klárika, kedvesen mosolyogva. — Lé­nyegében ezzei a szöveggel is aládúcolható ez az egész, hiszen minden attól függ, milyen aspektusból nézzük. Akár a kultúra drágulását, akár a fiatal értelmiség hely­legjobban. A mese az az egyetlen irodalmi műfaj, amely utat mutat a gyermek­nek, hogyan fedezze fel ön­magát, identitását, és hogyan találja meg helyét az életben, mert a mese azt sugallja, hogy a boldog, tartalmas éle­tet bárki elérheti — de csak akkor, ha nem futamodik meg a veszélyek elől, mert az igazi identitáshoz csak is raj­tuk keresztül vezet út. Ebből az eszmei és érzel­mi viszonyból elemzi a szer­ző a legismertebb, s talán éppen ezért a mindennapok­hoz tapadó gyakorlati ész ál­tal sokszor csak megmo- solygott, de hatásában rit­kán végiggondolt népme­séket. Pedig a mesék a felnőttek számára is fon­tos tartalmakat közvetí­tenek, mert semmiféle külső körülmény, a mindig vi­szonylagos anyagi jólét sem pótolhatja a belső hiányokat. Bruno Bettelheim a nép­mesék elemzése során azt mutatja meg, hogy a mesék hogyan segítenek megoldani a gyermekek ijesztő mély lé­lektani konfliktusait a gyer­mekpszichológiának helyes és fontos eredményei nélkül is, zetét. Eleddig ugyan az a mese járta, hogy a kultúra legyen ingyenes, vagy majd­hogynem ingyenes, s ezáltal könnyen hozzáférhető min­denki számára. Legyen ol­csó, nehogy anyagiasságból „fogyókúrázni” kezdjenek az emberek, hiszen elsődleges célja a társadalmunknak, hogy tagjai tájékozottakká, műveltekké váljanak, és így tovább. Vagy nem így van? — Igen, de... — Hivatal­nok homlokán izzadságcsep- pek. Szemidegei egyre gyor­sabb táncba kezdenek, mint mindig, ha nem tud vála­szolni valamire. S már biz­tos abban, hogy Klárika nem is olyan üde jelenség, sőt, a keblei sem annyira teltek. — Magyarázkodni tehát sokféleképpen lehet — csap­ja hátra szőke fürtjeit Klá­rika, kivillantva ismét ra­gyogó fogsorát. — De nem ez a lényeg. Nézzen körül a mi kis városunkban, a mil­liomos negyedben. Ami egy­re bővül. S kérdezze meg, hány pedagógus, könyvtáros, népművelő vagy mérnök van közöttük. Még vezető beosz­tású káder is csak egy-kettő! S én attól félek leginkább, hogy ha az értelmiség fize­tése — beleérve a vezető be- osztásúakét is — ennyire le­marad, a gyér anyagi meg­becsülés miatt fokozatosan feléli ez a társadalmi réteg erkölcsi tartalékait. Vagyis oda jutunk, mint. a dzsentri­világban: hatalmú^ — a ve­zető beosztásúaknak — van, pénzük viszont kevés. így tálcán kínálja magát a kor­rupció. No, de hagyjuk a csudába az egészet! Kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy ilyesmin polemizáljunk ... Te, anyukám, te vagy ki­csi! — sziszegi magában Hi­vatalnok. — A fene ebbe a sok hülye zagy vaságba! És ráadásul mosolyog, pedig nem is ál} jói neki az örökös vigyorgás. Biztosan van jó néhány fogtömése! Lassan feltápászkodik és elköszön. Amikor kezet nyújt, megállapítja, hogy Klárika termete inkább ki­csit molett, mint sudár, s a haja valójában nem is any- nyira szőke... amelyekből a gyermeknek nem sok közvetlen haszna származik. A pszichológiai felfedezések ugyanis a fel­nőttet segítik a felnőtt gon­dolkodásának szemszögéből abban, hogy jobban meg­értse a gyereket. Ez a segítség gyakran csak nö­veli a gyermek és felnőtt közötti távolságot, mert ugyanazt a dolgot annyira különbözően, más aspektus­ból szemlélik, hogy egészen mást lát benne a gyermek és mást lát a felnőtt. A gyer­mek *aki tudja, hogy a fel­nőtteknek mindig igazuk van, végül is egyedül marad lelki problémáival és nem kap választ sehonnan. A me­se válaszol. Bárhol jelölik is ki a szakemberek Bruno Bettel­heim könyvét a gyermeklé­lektanban, a szülőnek, a nem szakavatott gyermekpszicho­lógusnak több mint hasznos, tudományos igényessége elle­nére közérthető munka, olyan, amelyet a hatásukban elemzett mesék tömör felidé­zése színesít, tesz oldottabb, élvezetesebb olvasmánnyá. (Gondolat Kiadó) Csobai László A mese rehabilitációja Bak Jmre: Mitológia Az orosháziak búcsúja Erdős Tóth Sándortól Holecska Gyula helybéli tanár temetése óta alig volt ilyen közéleti ember városunkban, aki ennyire hozzá­nőtt volna a „legnagyobb magyar falu”, majd „a leg­dinamikusabban fejlődő Békés megyei város”, Orosháza életéhez, és halála ennyi embert mozgatott volna, mint éppen az övé! Gyerekkorában „árva” Tóth Sanyinak hívták az Oros­háza külterületéhez tartozó tanyaközpont lakói, a mo- noriak. A gyászjelentés „erdős” Tóth Sándor néven köz­li, hisz így ismerte mindenki, hogy 86 éves korában elhunyt, és 1986. március 5-én temetik. Két pap búcsúz­tatta, és a Hazafias Népfront helyi elnöke: Czédula Imre. De ott voltak a városi tanács, a tűzoltóság, a Dózsa Tsz, az áfész, más helyi szervek képviselői és a nagy számú baráti kör a múzeumtól, Nagy Gyula ny. igazgatótól kezdve a parasztönéletírókon át a gyermek­kori barátokig, a régi és kevésbé régi ismerősökig, a szomszédokig. A paraszti demokráciának és haladásnak nemcsak híve, de megvalósító egyénisége. volt ő, aki paraszti módon, de értelmiségi szinten látott, gondolkodott és cselekedett, mint egyik példaképe: Veres Péter. Művelt­ségét autodidakta módon, olvasással, beszélgetésekkel, kulturális szervező munkával és közéleti tevékenységgel nap mint nap gyarapította, haláláig. Két kisgyermeke meghalt, így ő karolta fel a monori iskola diákjait. Tanyája köré tölgyfákat és akácost tele­pített, amelynek árnyékában ünnepelték évről évre „a madarak és a fák napját” a gyerekek az öregekkel együtt. Nemcsak pesti és orosházi újságot járatott, nemcsak Adyt és a népies írókat olvasta, de maga is írogatott, verselt is. Szabad óráiban hegedülgetett, vagy kopott kis írógépét kopogtatta. Népi táncokat, és a tanyai közönségnek is tetsző, szín­vonalas darabokat tanított be az arra alkalmas iskolás­gyerekekkel a felnőttek számára, a monori Gazdakörbe nemcsak könyveket, újságokat rendelt, de előadókat is meghívott, sőt kirándulásokat szervezett a vásárhelyi Gregus-„mintagazdaságba”, Pécsre szénporos téglacsiná- lást tanulni. Tartotta a kapcsolatot Zatykó Sándor, a mezőgazdasági iskola biológiai tanára és a monoriak között. Hat éven át, az 1930-as évek elején nagy segít­ségére volt a monori iskola költő-tanítója, Bakó József, akinek pakkját elhozta kocsijával a vasútállomásról, és aki hamarosan jó barátja lett. 1934-ben a Békéscsabán, a városi könyvtárban tevékenykedő Féja Gézát — ter­mészetesen — a környéket legjobban ismerő „erdős" Tóth Sándor vitte kocsijával gyűjtőkörútra a tanya­világba, a Zselinszki-uradalomba, a Rákóczi-telepre, a nincstelen agrárproletárok közé. Féja megírta a külföl­dön is ismertté vált szociográfiai művét Viharsarok címmel. „Még engem is beleírt a könyvbe” — mondta magnóra, jóleső elégedettséggel- De azt is hozzátette, hogy az írója; „bíróság elé került érte, hogy meg merte írni a nincstelenek életét is.” 1936 körül, 50 éve megalakította a monori önkéntes tűzoltóegyesületet, így szerzett a szomszédainak nem­csak biztonságot, de zenekart, muzsikát is az ünnepi napokra. Az elhasználódott boronákat, ekéket, kapákat nem dobta el, hanem úgy gyűjtötte őket, mint a köny­veket, újságokat. Az utókorra hagyta tanyáját tanya­múzeumnak és az ország első kis tűzoltómúzeumának. A 40-es években öten-hatan fizettek elő monoriak a Kelet Népére, Móricz Zsigmond folyóiratára és a Sza­bad Szóra, Szabó Pál lapjára még többen. A II. világháború és a hadifogság után újrakezdte az egészet. Elsőnek lépett be a Dózsa Termelőszövetkezet­be, ahol csakhamar brigádvezető, majd írnok, köny­velő lett. Az Orosházi Városi Tanács tagja volt több cikluson át, a népfront vezetőségi tagja, az evangélikus egyház presbitere. Élete és tárgyi világa példa marad nemcsak az oros­háziaknak, de az országnak; tanyamúzeuma még a külföldről érkező turistáknak is. önéletírása félbe­szakadt, de élete így is teljes, tartalmas volt; megma­rad emlékezetünkben. Horváth József Simái Mihály: • • Üzenet (Gyökereimnek, Gyulára) hazajáró ezüst a lélekzümmögés se arc se kéz se füst csak lenge hársezüst a lélek méhese bozsgó gyerekmese csobogó csönd a múlt s a múltban a Körös forrás csak mely az új sorsnak medret keres seholban áll a hárs ahová hazajársz seholban ring a víz amelyben tükröződsz amelyre verset írsz sodorja a Köröst örvényes tiszavíz ó körösparti hársak hárfáztok telkemen s én kószáló kölyökként virágotok szedem az idő múlva múl hajam ezüstje hull de bennem úgy zizegtek mint friss legenda-kezdet hej körösparti hársak ti ezüstszőké társak be kár hogy már megérint szele a zuhanásnak — hárfásnak hársfasor — hársfának hársfasors — egymássá változunk még valaha valahol

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents