Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-28 / 74. szám
1986. március 28., péntek Mihail Gorbacsov üzenete Pérez de Cuellarhoz (Folytatás az 1. oldalról) Az SZKP KB főtitkára hangsúlyozta, hogy e célok elérésének valós lehetőségét teremtené meg a nukleáris fegyverkísérletek teljes megszüntetése és betiltása. A kísérletek mellőzése azt jelentené, hogy véget vetnének a nukleáris fegyverek tökéletesítésének, új típusaik létrehozásának, meg lehetne tenni az első gyakorlati lépéseket a nukleáris fegyverkészletek felszámolásának irányába. A nemzetközi békeév nagy fontosságú eseménye lehetne az, ha a Szovjetunió és az Egyesült Államok megállapodna: kölcsönösen és teljesen felszámolják az európai övezetben telepített közepes hatótávolságú rakétáikat — állapította meg üzenetében Mihail Gorbacsov, majd emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió kész ilyen megállapodást kötni, mint ahogy kész megállapodni a nukleáris fegyverkísérletekről és más fontos kérdésekről is. A nemzetközi békeévet eredményessé tehetné az, ha kibontakoznának az államok közös erőfeszítései a világűr békés meghódításában, • ha megteremtenék a fegyverkezési hajsza világűrre történő kiterjesztésével szembeszálló, a békés felhasználást szorgalmazó nemzetközi együttműködés szervezeti alapjait. Fontos szerepet kell játszania a vezetők rendszeres, két- és többoldalú párbeszédének. Az ENSZ alapokmányából eredően a világhelyzet alakulásáért különleges felelősséget viselnek a Biztonsági Tanács állandó tagjai. A Szovjetunió ezért javasolja az öt hatalom vezetőinek kerekasztal-értekezle- tét, amelyen megvitatnák mit kell és mit lehet tenni a béke e rősítése, a nukleáris fegyverek felszámolása érdekében. A nemzetközi biztonság átfogó programjának meghirdetéseken a Szovjetunió abból indul ki, hogy a nemzetközi békeév keretében tervezett rendezvényeknek támogatniuk kell az államoknak és a népeknek a háborús veszély elhárítását célzó közös akcióit, s a legszélesebb néptömegeket kell mozgósítaniuk e célok elérése érdekében — hangoztatta az SZKP KB főtitkára. Mihail Gorbacsov üzenetében emlékeztetett arra, hogy a világszervezetnek a nemzetközi kapcsolatok javítására irányuló törekvései egybecsengenek azokkal a külpolitikai célokkal és elvekkel, amelyeket az SZKP XXVII. kongresszusa fogadott el. Hangsúlyozta azt is, hogy minden szovjet leszerelési javaslat előirányozza a végrehajtás ellenőrzését, köztük a helyszíni ellenőrzést is. Ennek elegendőnek kell lennie annak biztosításához, hogy a felek betartsák a megállapodásokat. A szovjet emberek reményüknek adnak hangot: a nemzetközi békeév minden éeves országban hozzájárul ahhoz, hogy már az idén konkrét, gyakorlati lépések születnek a nukleáris veszély elhárítására — hangoztatta végezetül üzenetében Mihail Gorbacsov. CSKP-kongresszus Németh Károly Észak-Csehországban Munkájának jelentős szakaszához érkezett csütörtökön Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusa. Ezen a napon fogadták el a mandátumvizsgáló bizottság jelentését, ért véget a kongresszus elé terjesztett dokumentumok feletti vita, s ekkor hozták nyilvánosságra a központi bizottság írásos jelentését a legutóbbi kongresszus határozatainak teljesítéséről. Ugyancsak csütörtökön a kongresszus zárt ülésén megválasztották Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezető szerveit. A CSKP XVII. kongresszusa ma fejezi be munkáját. * * * A csehszlovák pártkongresszuson jelen lévő külföldi küldöttségek csütörtökön az ország különböző vidékein a dolgozók élet- és munkakörülményeivel ismerkedtek, s nagygyűléseken vettek részt. A magyar pártküldöttség, élén Németh Károllyal, az MSZMP főtitkárhelyettesével az argentin, a máltai és a szenegáli testvérpárt küldöttségével együtt Észak- Csehországba látogatott, ahol megbeszélést folytatott a helyi párt- és állami szervek vezetőivel, majd Novy Bor üveggyárában nagygyűlésen vett részt. Németh Károly ezen a többi között a következőket mondotta: — Országainkat a földrajzi közelségben megélt történelmi múlt tengernyi emlékén és eseményén túl a marxiz- mus-leninizmus eszméje, szocialista céljaink azonossága fűzi egybe. Önökkel együtt örülünk az elmúlt öt évben megtett jelentős előrehaladásnak, amit kedvezőtlen külgazdasági viszonyok nehezítettek. A XVII. kongresszus tervezetei és törekvései méltók népükhöz, a megalakulásának 65. évfordulójához érkező Csehszlovákia Kommunista Pártjához. — Miként a baráti Csehszlovákia népei, a mi népünk is jelentős történelmi utat járt be az elmúlt négy évtized alatt: általánossá váltak és megszilárdultak a szocialista termelési viszonyok, a szocialista nagyüzemek gazdaságunk biztos támaszai az iparban és a mezőgazdaságban, jól érzékelhetően emelkedett népünk kulturáltsága, életszínvonala, javultak életkörülményei. Szocialista céljaink valóra váltásában megbízható és meghatározó támasz számunkra a szocialista országok közösségéhez tartozás, aktív részvételünk a KGST- ben és a Varsói Szerződés szervezetében. A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kapcsolatai barátiak, sokszínűek, tartalmasak, számtalan formában és módon átszövik mindennapi életünket. Ez így természetes. Az együttműködés elmélyítésében kölcsönösen érdekeltek vagyunk. Kádár János és Gustáv Husák elvtárs évenként tartott munkatalálkozói nemcsak keretet és ösztönzést adnak kapcsolatainknak, hanem módot -nyújtanak a véleménycserére a szocializmus építésének általános és időszerű kérdéseiben. Közismert történelmi adottság, hogy jelentős számban élnek magyar nemzetiségűek Csehszlovákiában, szlovák nemzetiségűek Magyarországon. A lenini nemzetiségi politika szellemében azt kívánjuk, hogy a nemzetiségiek államuk hű polgáraiként, nyelvüket, kulturális örökségüket és hagyományaikat megőrizve becsületes munkával járuljanak hozzá szocialista társadalmunk építéshez. Ebben az értelemben két baráti, szomszédos szocialista ország között a nemzetiségek sajátos összekötő kapcsot jelenthetnek. Vörös vándorzászlós KISZ-szervezetek Orosházán ma, pénteken délután a Petőfi Művelődési Központban három KISZ- szervezet veszi át a KISZ Központi Bizottságának Vörös Vándorzászlaját. Külön jelentőséget ad az ünnepségnek az a tény, hogy munkájával az idén Orosházán három KISZ-szervezet érdemelte ki a KISZ Központi Bizottságának magas elismerését. Alföldi Kőolajipari Gépgyár Az Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyár 570 dolgozójából 211 a 30 éven aluli fiatal. A vállalat öt alapszervezetében 165 KISZ-tag dolgozik, közülük 25 a párttagok száma. A gazdasági építőmunkában jelentős feladatokat teljesítettek a fiatalok az elmúlt esztendőben. A KISZ- alapszervezetek folyamatosan figyelemmel kísérték a vállalati terv teljesítését, s igyekeztek példamutatóan helytállni a mindennapok során. A szociálisa brigádmozgalomban is jelentős a szerepük, a fiatalok mintegy 45 százaléka tagja valamelyik brigádnak. A gyárban két ifjúsági szocialista brigád működik. Közülük az egyik megszervezte a berhidai földrengéskárosultak megsegítésére a város KISZ-eseiből azt a munkabrigádot, amely a helyszínen dolgozott a helyreállítási munkálatokban. Már évek óta jó kapcsolatot alakítottak ki a Radnóti Miklós úttörőcsapattal. Számos közös rendezvényt szerveztek. Az utóbbi években számos elismerést kaptak ezért a tevékenységükért. Előreléptek a politikai-ideológiai nevelő munkában is. Nagy gondot fordítanak a propagandisták felkészítésére, s tavaly figyelemmel kísérték pártunk XIII. kongresszusának eseményeit, valamint a VIT-et. A vállalati ifjúsági parlamenten a KISZ-bizottság védnökséget vállalat a szabadidőcentrum építése felett. A fiatalok eddig több mint ezer társadalmi munkaórával járultak hozzá a szabadidő- centrum építéséhez. Jelentősen növekedett a KlSZ-alap- szervezetek önállósága az elmúlt évben, akcióprogramjaikat a helyi sajátosságok figyelembevételével készítik el. Orosházi üveggyár Az Orosházi Üveggyár több mint 3100 dolgozót foglalkoztat, közülük 1030 a fiatalok száma. A gazdasági építőmunka feladatainak teljesítését valamennyi alapszervezet sajátos eszközeivel, védnökségek vállalásával segítette. A KISZ üzemi bizottsága a számítástechnikai kultúra elterjesztésére vállalt védnökséget. Azr üveggyáriak kiveszik részüket a társadalmi munkaakciókból is. Többek között társadalmi munkában gyártották le a battonyai SOS gyermekfalu üvegszükségletének egy részét, elkészítették a szanazu- gi úttörőtábor épületeinek üvegezését. A KlSZ-alap- szervezetek bekapcsolódtak a KISZ KB és a MÉH Tröszt által meghirdetett hulladék- gyűjtési akcióba, amelynek eredményeként 345 ezer forint értékű hulladékot gyűjtöttek. Két alkalommal szerveztek kommunista műszakot. A fiatalok részt vesznek Az Egyesült Államok befejezte „hadgyakorlatát” a Szidra-öbölben Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter csütörtökön, közép-európai idő szerint az esti órákban hivatalosan is bejelentette, hogy az Egyesült Államok befejezte a Szidra-öbölben végzett „hadgyakorlatát”, vagyis behatolását abba a térségbe, amelyet Líbia nemzeti felségvizének tekint. Weinberger szerint az amerikai hadihajók ezúttal 75 alkalommal hatoltak be a 32.30 szélességi foktól délre eső térségbe, vagyis a Líbia által nemzeti felségvizeknek minősített körzetbe. A repülőgépek — amelyek összesen 546 alkalommal szálltak fel — 188 hasonló berepülést hajtottak végre. Az amerikai hadügyminiszter azt mondta, hogy a flotta egységei két, rakétákkal felszerelt líbiai naszádot semmisítettek meg, további kettőt megrongáltak, két alkalommal támadták egy líbiai légvédelmi rakétaüteg radarrendszerét, amelyet szerinte kiiktattak a használatból. Az amerikai hadügyminiszter változatlanul azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok „törvényes , jogaival” élt és flottája „nemzetközi vizeken” gyakorlatozott, így „agresszió” érte, amikor líbiai légvédelmi rakétákat lőttek ki az. amerikai repülőgépekre. A miniszter nem tudott pontos képet adni arról, hány rakétát lőttek ki az amerikai gépekre. Elismerte, hogy a líbiai naszádok nem támadták meg a flotta egységeit. Kijelentette, az amerikai flotta á továbbiakban is hasonló gyakorlatokat hajt végre a térségben, ahol szerinte 1982 óta már 19-ik alkalommal folytattak hasonló manővert. Weinberger közlése szerint az amerikai flottaegységek manővereit szovjet hajók „passzívan figyelték”, de nincs tudomása arról, hogy szovjet tanácsadók közreműködtek volna a líbiai rakétaegységek munkájában. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a Földközi-tenger térségében kialakult helyzetről kezdett tanácskozást. A képen: Jurij Du- binyin szovjet nagykövet (balra) és Vernon Walters amerikai nagykövet a tanácskozáson (Telefotó) a szocialista munkaverseny- mozgalomban. Jelenleg 195- en tagjai az ifjúsági szocialista brigádoknak. A gyár újítási tevékenységéből is kiveszik részüket, a beadott újítások 35 százalékát a fiatalok készítették. Magas színvonalú tevékenységet folytat már évek óta a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa. Jó a kapcsolatuk a 612. Sz. Szakmunkásképző Intézettel, rendszeresen figyelemmel kísérik a szakmunkástanulók mozgalmi tevékenységét. A politikai képzési évben több mint 400 fiatal felkészítését, ismereteinek gyarapítását vállalták. Két alkalommal szerveztek ifjúsági fórumot. A múlt év őszén Széchenyi kör néven békeközösség alakult. Kilencedik alkalommal rendezték meg az üveggyári ifjúmunkás-- és szakmunkástanuló-napokat, amelyen számos szakmai és politikai előadás hangzott el. Az elmúlt tanévben tíz KISZ-alapszervezet patronálta együttműködési szerződés alapján a helyi 4. számú általános iskola rajait. Az Edzett Ifjúságért mozgalomban, a művelődési feladatok teljesítésében számos új formát vezettek be az üveggyáriak. A gyárban jelenleg 17 KISZ-alapszervezetben 437 KISZ-tag dolgozik. Munkájukért az elmúlt két évben, 1984-ben és ’85-ben is elnyerték a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját. Most harmadszor vehetik át ezt az elismerést. M. N. 5581. alakulat Az alakulat KlSZ-bizott- sága a sajátosságainak megfelelően a KISZ KB 1983. november 1-i fegyveres erőkre és testületekre vonatkozó határozata alapján végezte munkáját. Az alakulat állományának döntő többsége fiatal. Fontos feladatuk a bevonuló fiatalok eszmei-politikai nevelése, a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus szellemében. Már évek óta jó eredményeket érnek el a politikai nevelő munka terén. A katonák többsége érti és ismeri pártunk politikáját. A kiképzési és harckészültségi feladatok teljesítésében a KISZ-esek élen járnak. Jelentős szerepe van a KISZ- nek a szocialista versenymozgalom megszervezésében. Az értékelések során megállapítható, hogy a benevezett egyének 65-70 százaléka, a kollektívák 70-75 százaléka ér el valamilyen kitüntető címet. A népgazdasági feladatok teljesítéséből is kiveszik részüket. Az 1984. februári rendkívüli időjárásban tanúsított helytállásukat számos kitüntetés, elismerő levél jelzi. A területi kapcsolatok ápolásában a hazafias honvédelmi nevelés terén számos sikert értek el. Kapcsolatban állnak a város több KISZ- szervezetével és úttörőcsapatával, valamint a megye néhány gyermekintézményével. A mozgalmi munka egyenletes, magas színvonalát jelzi, hogy 1981—82-ben megkapták a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját, míg 1983—84 és ’85-ben Kiváló KlSZ-szervé- zet címmel tüntették ki az alakulat KISZ-eseit. Nagy gondot fordítanak arra, hogy a bevonuló fiatalok beilleszkedése minél könnyebb legyen. Ebben a munkában nagy feladat hárul a KISZ- es katonafiatalokra. Verasztó Lajos Tavaszi vásár március 24-től április 12-ig a Békés megyei áfészek szaküzleteiben SZÉLES VÁLASZTÉKKAL, SZOLID ÁRAIKKAL VÁRJÁK TAGJAIKAT, VÁSÁRLÓIKAT. PÉNZT, IDŐT, FÁRADSÁGOT TAKARÍT MEG, HA HELYBEN, AZ ÁFÉSZ ÜZLETEIBEN VÁSÁROL. EGYES CIKKEKNÉL ENGEDMÉNYRE IS SZÁMÍTHAT, fifész igazgatésága