Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-21 / 68. szám
1986. március 21., péntek „Mindenki maradjon a helyén, és végezze a munkáját!” Március-április Mezőberényben A mezőberényi események az országos történések függvényei voltak. A helyi vezetők az 1919. március 22-ére, Békéscsabára összehívott eligazító pártgyűlésen — amelyet a városházán tartottak meg a megyéből összehívott szociáldemokrata vezetők tájékoztatására — tudták meg, hogy kikiáltották a proletár- diktatúrát. Az egybehívott vezetőket azzal a meghagyással küldték haza, hogy mindenütt alakítsák meg a helyi tanácsokat, azonnal vegyék át a hatalmat. Közölték velük, hogy minden községben ideiglenes választást kell tartani, s a megválasztottak között jelentős szerepet kell betölteniük a leszerelt katonáknak, a kommunistáknak és a szociáldemokrata pártnak. Az ideiglenes választást gyors és gondos előkészület előzte meg a községben. Rocskár János, a szociáldemokraták vezetője, azonnal tárgyalt a község haladó politikai vezetőivel, és a szak- szervezetekkel. Megbízottait személyesen küldte el tárgyalásra a magyar, szlovák és német olvasókörökbe és gyors doboltatás útján pár órán belül értesítette a lakosságot is az esti gyűlésről, amelyet a Király Szálló mozitermében hívtak össze. így sikerült elérni, hogy a gyűlésre meghívott politikai vezetők már megfelelő listával voltak jelen, magukkal hozván azoknak a személyeknek a névsorát, akiket az ideiglenes tanácsba megválasztani kívántak a délutáni jelölések alapján. A terem zsúfolásig megtelt, még az utcán is tömegesen állottak emberek. Így még aznap este megtörtént a nevezések alapján az ideiglenes tanács tagjainak megválasztása. A Tanácsköztársaság rövid helyi időszaka alatt három alkalommal választottak tanácsot a községben. Az első alkalommal megválasztott tanács összetétele elég szerencsés volt. (11 földmunkás, 11 szegényparaszt, 5 ipari munkás, 1 kisiparos és 2 értelmiségi.) A tanács létszáma kb. 30 fő volt. Ez a szám azért is megbízható lehet, mert a következő, április 2-i újraválasztás is 30 tagú tanácsot eredményezett, csak az április 7-i országos választás során emelték meg a létszámot 50-re. A március 22-i megalakuló gyűlésen legutoljára a város- parancsnokot választották meg. Több jelölés után Rocskár János festőmunkás-kisiparosra esett a választás, aki megköszönte a bizalmat, és elfogadta a megbízást. A jelenlevők egyhangúlag megéljenezték. Rocskár János jól Ismerte feladatát: jelen volt a 22-i békéscsabai eligazító POLGÁROK! M«MÍn * W»* Mtá b-fMt«* l>xS>!+ fc-t-iíissk-vt pix-ivol. * (fSítrrr«»» ííkMisA Kj (.»r-x'i*« ^.xt-x.-íSot »<•> Kn «Mr* -**t*»/d •**« «4«® * uiM t-«M •>rw4» ■»•»*•• «*•*» b*»* »«««, x wixfc-o «ot-o ✓«(<.« *<£•:« oxJxl^b .'4j* wiiM »«**«<* w> »Mi («ubK.. . ü mezoberétujt Jiümkastanáé* A Munkástanács felhivása a község polgáraihoz gyűlésen is. Azonnal kiadta a parancsot: „Mindenki maradjon a helyén, és végezze a munkáját!” — E bejelentés után a tömeg megelégedetten távozott a teremből. A gyűlés után — a késő esti órákban — a megválasztottak felvonultak a községházára, hogy formálisan is átvegyék a hatalmat, de tisztába akartak jönni azzal is, hogy voltaképpen kik kerültek a választás alapján a vezetésbe. Másnap — 23-án — valóságban is megtörtént a hatalom átvétele a községháza kis tanácstermében. A munkástanács tagjai a városparancsnokok vezetésével ün- pélyesen bevonultak a terembe, ahol már jelen voltak a bírók és az esküdtek is teljes számban. Az események gyorsan peregtek: az ideiglenes tanács elnöke megköszönte a munkásság nevében az elöljáróság addigi működését, közölve, hogy az a rend, a törvény, hogy a munkásság vegye át a hatalmat. A régi vezérkar lemondott, megelégedve azzal, hogy bántódás nélkül átvozhat. A régi községi vezetők előzetes lemondása folytán az elöljárói teendők ellátására munkástanácstagokat kellett sürgősen kirendelni. A községi gazdasági teendők ellátásával Székely István, a Körösön innenső legelőpénztár kezelésével Hudák Pál munkástanácstagot bízták meg. Az esküdti feladatokat 4 tanácstagra bízták, akik felváltva tartózkodtak a tanácsteremben. Ök voltak a „naposok”. Az ideiglenes tanács vezetősége már március 26-án elhatározta, hogy naponta ösz- szeül és 6—9 óráig fogja folyamatosan intézni a község fontosabb ügyeit. Amikor szükségét látták, újra és újra átszervezték a tanácsot, többször kiegészítették arra rátermett emberekkel. Már másnap, március 27-én jónak látta a tanács a cipészmunkások egy képviselőjének behívását egy kilépett cipészmester helyett, aki nem szívesen vállalta a további fizetés nélküli munkát. Ez a cselekedet azért is jelentős volt, mert a munkástanács már előzőleg kimondta, hogy abban az esetben, ha a munkaadók közül egy tag kilép a tanácsból, helyette munkást kell választani. Az utolsó márciusi napon megválasztották a 3 tagból álló direktóriumot is. Az utolsó napirendi pontok között megtárgyalták az igazságügyi népbiztos távirati rendeletére a helyi forradalmi törvényszék megalakítását. A munkástanács ezután hetenként háromszor (hétfőn, szerdán és szombaton) este 7 órai időpontban tartotta összejöveteleit. A tanács a megalakulása utáni napokban hirdetményt jelentetett meg a községben, mely tájékoztatta a lakosságot a legújabb fejleményekről és tennivalókrólA Tanácskormány rendeletét tudósító helyi plakát — „POLGÁROK!” — felszóllí- tással közölte a lakossággal a Munkástanács megalakulását, felhívta a figyelmet a legfőbb feladatokra. Mindenekelőtt az új társadalmi rendszer létalapjainak biztosítását hangsúlyozta, amelyet minden eszközzel meg kell védeni. Hivatkozott a múltra is, amely még eddig mindig csak világkatasztrófákra vezetett. Most az évezredes szenvedések erőt adnak a válságos állapot megszüntetéséhez. őszintén, nyíltan feltárta a helyzetet, hogy „nem számíthatunk segítségre” máshonnan, magunknak kell segítséget adnunk egymásnak. A megrendítő hangú plakát ezért felhívja a község minden polgárát 18-tól 36 éves korig, hogy katonai ösz- szeírás céljából a községparancsnok irodájában haladéktalanul jelentkezzék. Az április 2-i tanácsülésen — a kisebb leváltásokat, kiegészítéseket, nem számítva — másodszor alakították újjá a tanácsot. Az elnöki bejelentés szerint a tanács tagjainak száma 30 fő lehetett, 10 munkás, 16 paraszt és 4 katona tanácstag. Javaslatára az egyes szakszervezetek saját kebelükből választották meg a tagokat titkos szavazás útján. Titkos szavazással választották meg az elnököt is Vidó József személyében, aki felhívta a most már munkás-, katona- és paraszttanácsot, hogy saját kebeléből egy-egy elnököt is válasszon a direktórium megalakítására. A három elnök (direktóriumi tag) Háy József (munkás). Székely Frigyes (katona) és Székely Pál (paraszt) lett a titkos választás eredményeképpen. Ez a második újjáalakítás nem a legdemokratikusabb Volt, mert a jelölő bizottság jelölését kellett elfogadni a többség véleménye nélkül, s a jelölő bizottság tagjai ugyanakkor csaknem kivétel nélkül önmagukat is kandidálták. Ezzel az újjáalakítással szemben minőségi változást jelentett az április 27-i választás. A rendelkezésre álló jegyzőkönyvek alapján megállapítható, hogy a szavazatszedő bizottság sehol nem utasított vissza szavazatot. Mindenütt megtartották a XVI. sz. kormányzótanácsi rendelet utasításait. A szavazás reggel 9 órakor egyszerre kezdődött az összes körzetben és délután 5—9 óra között ért véget. Érvénytelen szavazat sehol nem volt, és a szavazólapok összeszámlá- lása után 697 szavazólapot találtak az urnákban. Ez tehát ugyanannyi érvényes szavazatot jelentett. A község 14000 főnyi lakosságához viszonyítva azonban igen kevés volt a szavazók száma. A Tanácsköztársaság időszaka Mezőberényben csak március 22-től április 26-ig, 35 napig tartott. Más szempontból kell néznünk azt a körülményt, hogy nem jutott már idő a legtöbb határozat végrehajtására . . . Csizmadia Imre: Orosházi fotográfia 1919 tavaszán Részlet a Pirkadattól delemig e. önéletírásból Mikor március utolsó csütörtökjén bementem Orosházára, több meglepetésben volt részem. Az első az volt, hogy vörös zászlót lengetett a szél a középületeken, azután hiába kerestem az Orosházi Friss Üjságot, eltűnt a kirakatból. Azt mondta a forradásos képű Bánki Józsi bácsi, a Hírlapiroda tulajdonosa, hogy az már nincs, kiment a divatból, de van helyette Néperő, vegyem meg azt. Meg van pesti Vörös Újság is. Megvettem hát mindkettőt, és azokból tudtam meg, hogy már nem a Nemzeti Tanács adófizető polgárai vagyunk, mert Károlyi Mihály átadta a hatalmat Kun Bélának. Hogy Pesten megalakult a Direktórium még március 21-én, és azóta Tanácsköztársaságban élünk. Akkor olvastam életemben először az újság címfölirata fölött, hogy „Világ proletárjai, egyesüljetek!” A házak ablakaiból eltűntek a „Nemzeti Tanács védelme alatt” feliratú papírszalagok. Egyik-másik gcmblyukba kis vörös szalag volt bedugva, meg a katonasapkák oldalára tűzve is. Mondta is István, a nagybátyám: „No, Imre, kommunista világban ílünk! Mindig szerettem volna gazdag lenni, de most örülök, hogy nem vagyok az. Nyilván rossz lösz nekik hamarosan!” A Néperő hátsó oldalán volt egy hirdetmény, hogy mindenféle katonai vagy egyéb lő- és szúrófegyvert haladéktalanul be kell szolgáltatni. „No — gondoltam —, Antal bátyám hova dugja el a vadászpuskámat?” (Később tudtam meg, hogy a nagy gabonarosta alá ástak neki helyet, zsákdarabokba csomagolva oda tették, földet hánytak rá, simára furkózták, a rostát ráhelyezték. Én ugyan nem nagyon sajnálkoztam miatta, már akkor is utáltam minden fegyvert.) A következő két hétben annyi dolgunk volt, hogy nem értünk rá a faluba menni, így nem is tudtam a világ folyásáról majdnem semmit. Csak április 10-én, az esztendő századik napján mentem piacra édesanyámmal, és akkor jutottam újságokhoz. Közeledett húsvét, valamiből egy kis pénzt kellett csinálni, hogy megvehessük a legszükségesebbeket. Siettünk kifelé, mert még aznap — szokás szerint a századik napon — el kellett vetnünk a répát és a fehérkukoricát. Régi hagyomány volt ez minálunk, és ha lehetett, mindig be is tartottuk. Virágvasárnap is bementem a faluba, mégpedig Matyival és három nővérével, gyalog. Ök a templomba mentek barkaszentelésre. Kifelé is együtt ballagtunk. Akkor vettem először életemben leánynak egy staniszli cukorkát. Útközben csúsztattam Bözsi markába, ö rám nézett, elvörösödött, aztán, hogy meg ne lássa senki, hirtelen a blúza alá, a kebelébe dugta. Csak a kis Pannika vette észre, huncutul mosolygott. Húsvét vasárnapja a templombamenetel napja volt, utána hétfő meg a locsolkodásé. Este meg az utolsó házibálja volt az ifjúságnak azon a tavaszon Matyi barátoméknál, a tóparti kanfarú tanyában. Attól kezdve aratásig csak délutáni labdázó összejövetelek voltak. Április vége felé rövidebbek voltak az éjszakák, hamarabb hajnalodott, és menni kellett dolgozni. Azért hogy egy keveset aludjunk is, éjfél után hamarosan takarodót fújtunk. De addig táncoltunk is, daloltunk is. Az én legkedvesebb nótám akkor ez volt: „Gyönge a nád, lehajlik a vízre, Sír a kislány, elhallik messzire, Elhullik a közös laktanyába, Megszabadulok babám nemsokára.” Éjfélkor fölszeletelt mazsolás-fonatos kalácsot, meg perecet tettek a nagyasztalra. Közben folyt a terefere. A vita tárgya egy hosszú cikk volt, ami a húsvéti újságban jelent meg. Arról volt benne szó, hogy a burzsujoktól elveszik a földet, és kiosztják a nincstelenek között. Ignác bácsi úgy nyilatkozott, hogyha nagyapám földjét is kiosztják, ő, mint nagycsaládos ember, akinek nincs földje, ki fogja igényelni. József bátyám szerint csak a 100—200 holdon felülieket fogják elvenni a nagygazdáktól. Mivel senki nem tudott bizo.- nyosat, a vita abbamaradt. Az utolsó tánc hölgyválasz volt, és sokszor megújrázták. Minden táncosom visszahívott, és mire vége lett, csuromvizes lett rajtam az ing. Vöröskatona Kalló Viktor 1919-es emlékműve Békéscsabán Gál Edit képriportja \
