Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-21 / 68. szám
1986. március 21., péntek KlSZ-kitiintetési ünnepség Péntek „Az idő pénz.” — Már az özönvíz, vagyis időszámítás előtt imigyen vélekedett Theophrasztosz görög filozófus — és ugyanígy vélekedik Vilma néni a szomszéd lépcsőházból, ha sokat kell várakozni az ABC pénztáránál. Pedig a szép- kort megért görög igazán nem panaszkodhatott a felgyorsult életritmusra, nem, rohant a buszhoz, bölcsődébe vagy óvodába a gyerekért, bevásárolni csúcs- forgalomban. Nem került forgalmi dugóba a lovával, és a közlekedési lámpák sem idegesíthették különösebben, a telefonról nem is beszélve. Mégis, már ő is tudta: az idő nagy kincs, amellyel okosan kell gazdálkodni. Mindez arról jutott eszembe, hogy ma húzzák a lottót, s aki szerencsés, sok pénzt nyerhet, gazdag lehet. Ilyen nagy szerencse persze keveseket érint. De hát az idő is pénz, így Fortuna protekciója nélkül is gazdagok lehetünk. Mert igaz ugyan, hogy rohanunk, hogy semmire nincs időnk — ám ugyanakkor, gondoljuk csak meg, fél nemzeti vagyon rejtőzködik még a munkaidőben. Ha azt rendesen kihasználnánk, gazdagabbak lennénk. S ez már nem szerencse kérdése ... T. I. — GRAFIKAI KIÁLLÍTÁST rendez a békéscsabai Gyopár klub amatőr képzőművészeti csoportja. A klub tagjainak munkáit bemutató tárlatot ma, pénteken 19 órakor nyitja meg Vollmuth Frigyes a klubban. A KISZ Békés Megyei Bizottsága tegnap délután Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban tartotta megyei kitüntetési ünnepségét. A megjelenteket és az elnökség tagjait, köztük Lovász Matildot, az MSZMP Békés Megyei Bizottságának titkárát, Szikszói Ferencet, a HNF megyei bizottságának titkárát és Szeljak Györgyöt, az SZMT titkárát Maginyecz- né Bárdos Zsuzsa, a megyei KlSZ-bizottság titkára köszöntötte. Ünnepi köszöntőt Kozák Ferenc, a KISZ Békés Megyei Bizottságának titkára tartott. Ezt követően kitüntetések átadására került sor. A különböző kollektív és egyéni KlSZ-kitünte- téseket Szabó Béla, a KISZ Békés Megyei Bizottságának első titkára adta át. A KISZ KB intézőbizottsága által adományozott KISZ KB Vörös Vándorzászló kitüntetést a DATE szarvasi mezőgazdasági főiskolai karának KISZ-bizottsága, az orosházi A Békés Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság Józsa Béla elnökletével március 20-án, tegnap délelőtt ülést tartott Békéscsabán, a megyei tanács vb-termében. Az első napirendi pontban a testület megvitatta Juhász Elemérnek, az Üvegipari Művek orosházi üveggyára igazgatójának beszámolóját, amelyben az orosházi üveggyárban a társadalmi tulajdon védelmének helyzetét elemezte. A vita után a testület úgy döntött, hogy a soron következő ülések egyiAlföldi Kőolajipari Gépgyár KISZ-bizottsága, az Üvegipari Művek Orosházi Üveggyárának üzemi KlSZ-bizott- sága, a gyulai Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság üzemi KISZ-bizottsága és a Békéscsabai Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium KISZ-bizottsága érdemelte ki. A megyei KISZ-bizottság Kiváló KISZ-szervezet zászló-kitüntetésben 28 KISZ-kollektíva részesült. A KISZ KB intézőbizottságának Ifjúságért Érdemérem kitüntetését Goda Péter Pál és Styasznyi György vehette át. Balogh György ugyanezt a kitüntetését központi ünnepségen kapja meg. A KISZ KB intézőbizottsága KISZ Érdemérem kitüntetésben 7 KISZ-tagot részesített. A megyei KlSZ-bizott- ság Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetését 14-en kapták meg. Az ünnepség második részében Varga Sándor, a megyei úttörőelnökség elnöke kén további tájékoztatást kér az orosházi üveggyár illetékes vezetőitől a gazdálkodás és a társadalmi tulajdon védelmének összefüggéseiről. A továbbiakban a bizottság meghatározta az 1986— 1990. évekre szóló középtávú tervét, majd Józsa Béla elnöki beszámolóban ismertette — a legutóbbi NEB-ülés óta eltelt időszakban — az elnöki hatáskörben tett intézkedéseit. Végül bejelentések hangzottak el. L. S. Ülésezett a megyei NEB Zöldség- és gyümölcsárak Bcs. vásáregység csarnok burgonya kg Brvöröshagyma kg io,— fokhagyma kg 100,— fejes káposzta kg 18,— kelkáposzta kg 20,— paraj kg 100,— alma kg 22,— körte kg 25,tojás db 2,20 Bp. Debr. Szeged Bm. Zöldért (napi ár) 9,50 7,— 6,— 7,40 16,30 — 5,— 10,— 146,— 150,— 110,— 100,— 12,30 12,— 14,— 12,— 19,90 24,— 20,— le93,— — 100,— ső,— 18,40 16,— 13,50 9—18 29,50 20,— 30,— 26,— 3,20 2,60 2,30 2,70 — LUKACS GYÖRGY szobrát tegnap avatták fel Budapesten, az ELTE egyetemi könyvtárának aulájában. A neves filozófus, az egyetem egykori professzora emlékére a Tanácsköztársaság kikiáltásának 67. évfordulója alkalmából felállított alkotást — Janizer Frigyes szobrászművésznek az ülő Lukácsot ábrázoló egész alakos szobrát — Földesi Tamás egyetemi tanár, az Allam- és Jogtudományi Kar dékánja leplezte le. flz egyesületekről Tegnap délben ért véget az a kétnapos tanácskozás, amelyet a Hajdú-Bihar Megyei Művelődési Közpőnt és az Orosházi Petőfi Művelődési Központ szervezett meg a Magyar Népművelők Egyesülete két megyei területi szervezetének segítségével Orosházán. Az elmúlt év nyarán a debreceni népművelők indítottak el egy, a közművelődési egyesületekkel foglalkozó kísérletet; a mostani, hét megyét érintő tanácskozáson ennek időszakos eredményeiről is beszámoltak a meghívott szakemberek. Megyénkben három településen — Békésen, Me- zőberényben és Orosházán — tevékenykedik egy vagy több ilyen jellegű, a közelmúltban alakult egyesület. A demokratizmus iskolájának is lehet nevezni az egyesületeket — fogalmazott a tegnap délelőtti tanácskozáson egy hozzászóló- A megvitatásra kerülő kérdések között a már megalakult, illetve a most szerveződő egyesületek, valamint a közművelődési intézmények kapcsolatrendszerérői, s az ezzel kapcsolatos megannyi témáról esett szó. A hozzászólók között volt dr. Kormos Sándor, a Művelődési Minisztérium közművelődési főosztályának vezetője és Hidy Péter, a Művelődéskutató Intézet igazgatóhelyettese is. A tanácskozáson elhangzott közérdekű témákról lapunk egy későbbi számában részletesen beszámolunk. N. l. A gomba ára a Békés Megyei Zöldértnél: 100,— forint/ kilogramm. Néhány primőr megyei ára: az uborka kilója 80 forint, a hegyes erős zöldpaprika darabja 6—10 forint, a fejes saláta 7—10 forint és a retek csomónként 7-9 forint Sándor, József, Benedek, zsákban hozták — a havat Fotó: Szőke Margit A KISZ KB Vörös Vándorzászló kitüntetését Németh Ferenc, az orosházi Alföldi Kőolajipari Gépgyár üzemi KlSZ-bizott- ságának titkára veszi át Fotó: Szőke Margit adta át a különböző úttörőkitüntetéseket. A Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnökségének Gyermekekért Érdemérem kitüntetését Demeter Mihály vehette át. Az országos elnökség Űttörőve- zető Érdemérem kitüntetésben hatan részesültek. A megyei elnökség Kiváló Űt- törővezetői kitüntetését 24- en érdemelték ki. Ezt követően a különböző termelési mozgalmak legjobbjai oklevél- és pénzjutalomban részesültek. Végül a vésztői kisdobosok ajándékműsort adtak. l. s. Munkásmozgalmi gyűjtőmunka Kovács Ferencné, az MSZMP megyei bizottsága archívumának vezetője mutatta be a március 19-i tanácskozás résztvevőinek a Párttörténeti Intézet munkatársait; dr. Petrák Katalint, Ikladi Évát és Láng Györgyöt- Békéscsabán, a megyei pártbizottságon tartott kibővített ülést a megyei munkásmozgalmi munkabizottság, az úttörőtörténeti bizottság tagjainak, a népfront, a szakszervezet honismereti kutatóinak, helytörténeti szakembereinek. A téma: a felszabadulást követő időszak munkásmozgalmi viszszaemlékezés-gyűjtésének módszerei, témakörei, az ifjúsági mozgalomban résztvevő kiemelkedő személyiségekről történő anyagfelvétel és emlékezés megíratás fel- datai. A visszaemlékezések, a munkásmozgalom-történet gyűjtése hosszú évek folyamatos munkájának eredményeként megyénkben tartalmas és gazdag anyagot eredményezett, de főként a felszabadulást megelőző történelmi korszakokról. A helytörténeti, honismereti kutatók feladata a későbbi időszakok ifjúsági és felnőtt munkásmozgalmi adatainak, emlékezéseinek, jelentős személyeinek felkutatása, összegyűjtése, a megyei sajátosságok kihangsúlyozása- A Párttörténeti Intézet munkatársai beszéltek a kutatási módszerekről, az ifjúsági mozgalom jelentősebb állomásairól, az 1956-os események legfontosabb jellemzőiről. A közeljövőben a városokban, a városi jogú és megyei irányítású nagyközségekben rendeznek hasonló tanácskozásokat a munkás- mozgalmi munkabizottságok tagjainak. A gyűjtőmunka várhatóan 1987 végéig tart. A visszaemlékezéseket 1988 elején várja a megyei párt- bizottság archívuma. B. Zs. Békéscsabai képzőművészek tanácskozása Fekete Jánosné, a Békéscsabai Városi Tanács elnök- helyettese nyitotta meg tegnap délelőtt 9 órakor Békéscsabán, a megyei könyvtárban azt a tanácskozást, melyen a város képzőművészei és a város közművelődésének, művészeti életének irányítói vettek részt. Elsőnek Tóth Jolán, a városi pártbizottság titkára adott tájékoztatást a képzőművészek élet- és munkakörülményeiről készített felmérésről, majd Csepelényiné Fekete Mária, a városi tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője beszélt az elmúlt öt év művészeti eredményeiről, és a következő tervidőszak elképzeléseiről. Ugyanerről adott számot me- . gyei vonatkozásban Cs. Tóth János dr., a megyei tanács főelőadója, majd Rideg Gábor művészettörténész ismertette tapasztalatait, melyet húsz, Békéscsabán élő képző- és iparművésznél tett látogatása során szerzett. TÜVDSZI VÁSÍR március 24-től április 12-ig A BÉKÉS MEGYEI AFESZEK SZAKÜZLETEIBEN — széles választékkal — szolid áraikkal VÁRJÁK TAGJAIKAT, VÁSÁRLÓIKAT. PÉNZT, IDŐT, FÁRADSÁGOT TAKARÍT MEG, ha helyben, az áfész üzleteiben vásárol. Egyes cikkeknél engedményre is számíthat. AZ ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA r Hírügy életünk 19 óráig hívható, a tele- A>| QCI) fonszámunk: l/'uDU Hírügyeletes: Pénzes Ferenc MA: BENEDEK NAPJA A Nap kél 5.47 — nyugszik 17.57 órakor A Hold kél 12.10 — nyugszik 4.00 órakor ÉVFORDULÓ Száznyolcvan évvel ezelőtt, 1806. március 21-én született, és 66 éves korában, 1872-ben halt meg Benito Pablo Juarez mexikói államférfi. IDÖIÓRÓS Megyénk tegnapi időjárásáról Kudlák János adott tájékoztatást. A csillagászati tavasz első napján élénk déli széllel kísért sűrű hóesésre ébredtünk. A hótakaró vastagsága elérte a 2 centimétert. A délelőtt folyamán a felszakadozó felhőzet mögül kisütött néha a nap. A meleg hatására a hó el is olvadt. A hőmérsékleti szélső értékek: 0,5—-6,4 fok körül alakultak. A csapadék mennyisége 4 milliméter volt. Előrejelzés az ország területére ma estig: nyugaton, északnyugaton is megnövekszik a felhőzet, átmenetileg országszerte borult, párás idő, sokfelé eső, néhol hó várható. Időnként kisüt a nap, kevesebb helyen várható csapadék. A déli szél napközben időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —2 és plusz 3 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul. — MA. MÁRCIUS 21-ÉN Békés, Békéscsaba és Gyula fiataljai délután 2 órakor kosizorúzzák meg a Veszély csárda mellett levő tanácsköztársasági emlékművet. — BÉKÉSCSABÁN iskolai kórustalálkozót rendeznek a város és a városkörnyék általános iskolai kórusainak ma, március 21-én délelőtt a Szabó Pál téri iskola aulájában. A versenyt a városi úttörőelnökség, a Megyei Művelődési Központ és a házigazda iskola írta ki. — ÚJKÍGYÓSON az általános iskolában tartja soron következő foglalkozását a Családi kör klub, amelynek vendége dr. Szepesi Ildikó középiskolai tanár lesz. A március 24-én, hétfőn 18 órakor kezdődő összejövetelen a résztvevők a serdülőkor problémáit beszélik meg. — MEZŐHEGYESEN holnap, szombat délelőtt 9 órai kezdette] az általános művelődési központban rendezik meg az úttörők művészeti seregszemléjének területi fordulóját. A versenyen a színjátszás, bábjáték, néptánc, népi játék és versmondás kategóriákban mérik össze tudásukat a versenyzők. — A BÉKÉSCSABAI Helyőrségi Művelődési Otthon nyugállományúak klubja holnap, szombaton délelőtt 9 órától tartja vezetőségvá- lasztó közgyűlését a Békés Megyei Hadkiegészítő és Területvédelmi Parancsnokság nagytermében. — VOLAN-JKÖZLEMÉNY. Békéscsabán a 8-as, a 8 V és a 12-es helyi autóbuszjáratok március 21-én 8 órától ismét az eredeti útvonalon közlekednek. A ío-es és 13-as járatok változatlanul még mindig a terelőútvonalon haladnak. — DINNYEÍZÜ ÜDÍTŐ. Újfajta üdítők gyártását kezdi meg a Szabadegyházi Szeszipari Vállalat. Nyárra már az üzletekbe kerül egyik újdonsága, a cukordinnye ízű frissítő, szénsavval dúsítva, 2 deciliteres palackokban árusítják majd. A vitaminokban gazdag, erősítő hatású üdítőital várhatóan népszerű lesz^ hiszen hasonló jelenleg nincs forgalomban nálunk.