Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-13 / 37. szám
NÉPÚJSÁG 1986. február 13., csütörtök lói vizsgáztak a GDMESZ-ek(?) Kevesebb a teher a pedagógusok vállán Beszélgetés a KNEB főosztályvezetőiével 1979 óta a tanácsok a helyi sajátosságok alapján maguk határozhatják meg intézményeik gazdálkodási rendjét, formáját. Azóta mindenütt megalakították a gazdasági-műszaki ellátó és szolgáltató szervezeteket (Gamesz), amelyek ésszerűbben, kisebb költséggel és szakszerűbben végzik el azt a munkát, amit azelőtt az intézményeknek maguknak kellett ellátniuk. A Központi Népi Ellenőrző Bizottság és a Pénzügyminisztérium 1985- ben megvizsgálták, hogyan váltak be az új szervezetek, valóban jobban kiszolgál- ják-e az oktatási, kulturális és egészségügyi intézményeket? — Igazolták-e létüket a Gameszek? — Az már az ellenőrzésünk előtt is látszott, hogy a rendelet jó, hiszen 4-5 lehetőséget is kínál a megoldáshoz — mondta Almási Endre, a KNEB szociális és kulturális főosztályvezetője. — A tanácsok tehát választhattak, s többségük meg is találta a magának való szervezeti formát. Nem kevésről van szó, hiszen a tanácsok költségvetésének 60—80 százaléka az óvodák, művelődési házak, temetők és más intézmények karbantartására, felújítására megy el. Nem véletlen hát, hogy az ellenőrzéseink során az elnök, vagy helyettese képviselte a tanácsokat, hiszen tetemes összegek felhasználásáról volt szó. * — S miben lehetne összefoglalni a vizsgálatok legfőbb tapasztalatait? — A legtöbb helyen biztatóan alakultak a fejlemények. Régen az intézmény saját szakembere javította meg a hibát, óm ha nem értett hozzá, vagy az intézménynek nem volt szakembere, akkor kisiparost hívtak, vagy egy állami vállalatot bíztak meg a karbantartással, felújítással. Manapság ez máshogy megy. Pécsett például 3-4 szakember jár egy Roburral, s ahogy telefonon felvették a rendelést, sorba járják az intézményeket. Jóval olcsóbban dolgoznak, mintha ezt a munkát másoktól rendelné az intézmény. A kisiparos megközelítőleg háromszorosát, az állami vállalat pedig a négyszeresét kérte a munkájáért. Hasonló előnyöket kínál az anyagok beszerzése. Nem kell az intézményeknek állandóan szappanért, mosószerért, meg más egyébért futkosniuk. — Az önök jelentésében az áll, hogy néhány helyen nem sikerült javítani a helyzeten. — Valóban, nem mindenütt alakultak szerencsésen a dolgok, mert néhol mechanikusan hajtották végre a rendeletet. Márpedig egy óvodát nem lehet 30 kilométerről üzemeltetni. Ott érdemes meghagyni az önállóságot. És persze, megtörténik ennek az ellenkezője is, hogy az iskolaigazgató váltig ragaszkodik a saját gondnokságához, s nem hajlandó elfogadni az új rendszert. Holott nem abban van a hiba. A személyi ellentétek okozzák a legtöbb problémát, amikor a Gamesz vezetője és az intézmény igazgatója nem boldogul egymással. Szerencsére azért nem ez a jellemző. s majdnem mindenütt dicsérik az új rendszert. — Az intézmények önállósága nem csorbult a Gameszek létrejöttével? — A rendeletnek nem ez volt a célja, hanem inkább az, hogy a vállukról levegyük a felesleges terheket, s így főleg a saját dolgukra koncentrálhassanak. A Gamesz bonyolítja a karbantartást, felújítást, kiszolgálja az intézményeket, hogy a pedagógusnak ne kelljen a víz-: csappal foglalkoznia, hogy minden idejét az oktatásra, nevelésre fordíthassa. A Gamesz nem rendelkezik hatósági Jogkörrel, de annyit megtehet, hogy figyelmezteti az intézmény vezetőjét, ha úgy látja, hogy annak már fogytán a pénze, vagy már nem telik a szükséges felújításra. — Régi igazság, hogy igencsak eltérő személyi és tárgyi feltételek között dolgoznak a tanácsok, van ebben változás? — Sajnos, ma is nagyok a különbségek, s ez többnyire adottság. Az ipari megyék például hiába gazdagabbak, az intézményeik jóval szegényesebbek, mint másutt. Az ottani vezetőknek ugyanis először más gondokon kell úrrá lenniük, tehát kevesebb idejük jut iskolára, könyvtárra, mozira. Sza- bolcs-Szatmár megye 1950 óta több pénzt kap, mint Baranya, mégis jóval nehezebb helyzetben van. A több pénz eddig inkább csak arra volt elég, hogy a hátránya ne növekedjen, ne maradjon le még jobban. Még egy megyén belül is óriásiak a különbségek. Egy olyan iskolában, ahol negyvenen járnak egy osztályba, és nincs elég terem, nos, ott még a No- bel-díjas pedagógus sem boldogulna igazán. Természetesen egy városban, ahol 10— 15 iskola is van, vagy egy nagyközségben, ahol a 3 társközség is tartozik, jobban beoszthatják a pénzt. A legrosszabbul egyébként az általános iskolák, míg a legjobban a szakmunkásképző iskolák vannak ellátva. Természetesen nagyon sok múlik az embereken. Mi régóta ajánljuk, hogy ahol az étkezés megoldható, például vendéglő van a közelben, ott ne építsenek konyhát, inkább tornatermet, vagy könyvtárat húzzanak fel. Mégis sok helyen nem ez történik, mert ugye, a saját konyhában jobbára azt főzik, amit az igazgató úr mond. A Gameszek dolgát is az efféle hatalmi érdekek nehezítik olykor. — Milyen következtetésekkel zárultak a vizsgálatok? Voltak-e javaslataik, ajánlásaik a tanácsok számára, s ha igen, mik? ■— Már említettem a hatósági jogkört, amit a Gameszek nem gyakorolhatnak. Párhuzamos nyilvántartásra, könyvelésre nincs szükség, bár ezt eddig is csak ott csinálták, ahol nem volt bizalom a két fél között. A diszpécserszolgálatok kiépítése is mielőbbi feladat, hiszen akkor naponta leadhatják az intézmények a rendeléseiket, s élőbb lehet a kapcsolat. Eddig sem volt sok panasz a Gameszek tevékenységére, s miután a tanácsi vezetők végig figyelemmel kísérték országos vizsgálatunkat, joggal remélhetjük, hogy ezután még jobban végzik majd a dolgukat. Dalia László Lenin Tsz, Békéscsaba 0 közművelődési bizottság elnöke A többszöri egyesüléssel tarkított, három évtizedes múltra visszatekintő Békéscsabai Lenin Tsz 3600 hektáros területén még mindig az alaptevékenység a döntő. A növénytermesztés és állattenyésztés. De iparral is foglalkoznak. Mezőgazdasági gépekhez gyártanak nyugati importot pótló alkatrészeket, s van egy gázszerelő részlegük, amely a város és környékének a gázprogramjába kapcsolódott. Dolgozóik száma 520 körül mozog, s igen sok — 430 — a nyugdíjasuk. Gazdálkodásuk mindig eredményes volt, most is az, bár a nyereségük az utóbbi években csökkent, azonban másokhoz hasonlítva, még mindig szép összeg. E pár mondatban vázolt keretben — s a közgazdasági szabályozók, az időjárás és a belső szervezési problémák körülményei közt — folyik a közművelődési bizottság munkája. Tagjai: Uhrin Katalin, Pluhár Györgyné, Bencsó Pál. s elnöke immár nyolc éve dr. Végh László állatorvos. Vele beszélgetek most a tsz kulturális tevékenységéről. * * * — Mielőtt rátérnék a részletekre, kíváncsi lennék, hogyan lett az állatorvos a bizottsflg elnöke? — Gondolom, hogy könyvrajongásom, humán beállítottságom szerepet játszott benne, meg az is, hogy amikor az első megyei közművelődési brigádvetélkedés kezdődött — azt hiszem, 1974-ben —, én mindjárt az irodalmat vettem a szárnyaim alá. S később is megtartottam. Persze a többi témának — színház, mozi, múzeum, politika — is megvolt a felelőse, vagyis aki foglalkozott a brigádok segítésével. Akkor is, később is, mindenki lelkesen csinálta, nem kellett külső előadókat hozni, házon belül bonyolítottuk le a felkészítést. — Az iskolázottsággal mi a helyzet? — Az utóbbi időben 29-re szaporodott az egyetemet, főiskolát végzettek száma, vagyis az agrárértelmiség a tsz-ben, és 97 érettségizett dolgozónk van. Tavaly nálunk is megalakult az Agrártudományi Egyesület tagcsoportja, azzal a céllal, hogy terjessze a tudományos ismereteket, tanulmányutak- ra kerítsen sort, és természetesen részt vegyen a megyei egyesület életében. — Az ismeretterjesztés házon belül folyik? — Főleg olyan továbbképző tanfolyamokon, amelyek anyagához van belső előadó a szakmában. A saját tanfolyamokon kívül sok van vidéken, az ország különböző részein, vezetőknek, szakmunkásoknak. Komoly összegeket költ oktatásra a tsz, mert a vezetőség tisztában van azzal, hogy új ismeretek, sőt új szakmák elsajátítása mennyire szükséges. És mindig többen — jelenleg 21 személy — vesznek részt az állami és pártoktatásban, közép- és magas szinten. — Ez és az előbb mondottak a mérhető részei a műveltség általános színvonalának, de mi van a másik oldallal, aminek változását nehezebb érzékelni? — Az az évről évre sokak, főleg a munkások szellemét megmozgató, tíz esztendeig tartó, szervezett köz- művelődési vetélkedés nem múlt el nyomtalanul. Azalatt és azóta is rendszeresen 50 bérletet váltunk egy évadban a csabai színházba, s a szegedi és gyulai szabadtéri előadásokra két-két alkalommal, egy-egy busz- szal megyünk. S a felkeltett érdeklődés más irányban is nemhogy megmaradt, de tovább is fejlődött. Jó példa erre, hogy tavaly már volt olyan brigádunk, amely saját elhatározásából és a saját pénzén járt a filmklub vetítéseire. S ugyancsak tavalyi eset a Radnóti ifjúsági brigád kezdeményezése: maguk határozták el és csinálták meg sok munkával, nagy utánajárással a Rad- nóti-kiállítást itt a központban. És tartottunk egy olyan, jól sikerült házivetélkedőt, amelynek a témája Madách műve, Az ember tragédiája volt. — Ez annál inkább meglepő, mivel az emberek munkája, de képzettsége is műszaki-technikai jellegű... — Épp ezért különösen örültünk, hogy egy ilyen, egyáltalán nem könnyű „olvasmány” iránt is van érdeklődés. Már az is nagy dolog, hogy tömegesen elolvasták Madách csodálatos alkotását, de az még nagyobb, hogy figyelmes, elemző szemmel, s utána pedig versenyezve vitáztak, többségében műszakiak és munkások. — Szakmai vetélkedőket is szoktak rendezni? — Hogyne, ez már hagyomány. De az új volt tavalyelőtt, hogy sort kerítettünk a Ki tud többet a Lenin Tsz-ről? című vetélkedőre. És hogy a saját múltunk, munkánk, eredményeink megismerése szintén nagy érdeklődést váltott ki, s erősítette az érzelmi kötődést is a szövetkezethez. Akárcsak az ünnepélyek, amiket igyekszünk irodalmi műsorokkal szebbé tenni. Ilyenkor — április 4-én és november 7-én — vagy színészeket hívunk meg, vagy a 4—8-as iskola úttörői adnak műsort. Az iskolával már évek óta jó a kapcsolat, üzemlátogatásra is járnak hozzánk a gyerekek, tő(jrülünk minden kis sikernek . .. Fotó: Gál Edit lünk meg szakemberek szülői értekezletre, segíteni a pályaválasztást. Ennek köszönhető, hogy egy-két szakma kivételével nincs utánpótlásgondunk. Most is nyolc ipari tanuló jelentkezésére van kilátás. — Ha átgondolom, amit eddig beszélgettünk, s azt is, hogy már itt helyben is rendeztek nem egy festmény- és szoborkiállítást — Várko- nyi János, Varga Géza és mások műveiből —, az az érzésem, hogy valóban nem csak a szakmai, de a humán jellegű műveltsége is jóval magasabb most a dolgozóknak, mint egy előbbi időszakban. S ez nem kis munkába került. — Igen, mert az általános műveltség nem létfeltétel. A technika csodái iránti érdeklődés ugyanis összetalálkozik a szakmai érvényesüléssel, de a szépirodalom vagy a történelem már nem. Ez pénzre nem váltható belső igényt elégít ki, s szinte passziónak számít időt szakítani rá, amikor egyre többen keményen dolgoznak a szabad idejükben. Ezért örülünk minden kis elmozdulásnak, előrelépésnek. Vass Márta HANGSZÓRÓ Szülői értekezlet Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy csökken az értelmiségi pályák presztízse. Ez persze, csak általában igaz, hiszen van egy-két olyan pálya, mely még mindig sokakat vonz, elég, ha csak utalok rá: az orvosi és jogi egyetemekre évről évre rengetegen jelentkeznek. Hogy miért van ez így, úgy érzem, nem kell bővebben kifejtenem . . . Ellenben — például — tanár, mérnök egyre kevesebb negyedikes középiskolás akar lenni. A magyarázat igen egyszerű, materiális okokra vezethető vissza az ezen pályáktól való ódzkodás. Magyarul, s prózaian fogalmazva: az anyagiakat tekintve, nincsenek megfizetve kellőképpen a pályakezdő értelmiségiek. S a középiskolások már tudják ezt, ugyanakkor azt is látják, hogy mások milyen könnyen élnek, kacsalábon forgó kastélyokat építenek, félévente cserélnek autót stb. Igaz, ez utóbbi réteg a legkisebb, de életmódjuk természetszerűleg vonzó a fiatalok számára. Ezekről a kérdésekről is szó esett a Kossuth adón hétfőn este elhangzott Szülői értekezleten, melyet egy vidéki gimnáziumban tartottak. Persze, egy ilyen műsorban nem kerülhették meg azt a kérdést sem, hogy egyre kevésbé felkészült gyerekek kerülnek a gimnáziumokba. Az egyik pedagógus egyenesen így fogalmazott: sokan írni-olvasni sem tudnak. Bár nyilvánvalóan túlzott, sok igazság van abban, amit mondott. S, ha végiggondoljuk, a gimnáziumokból mennek még ma is a legtöbben az egyetemekre, főiskolákra, majd azt elvégezve közülük kerülnek ki a tanárok is, akkor olyan folyamatot kell látnunk, mely mind jobban önmagát erősíti. Talán szándékosan festették ilyen sötétre a képet a műsor készítői, s így kétségtelenül figyelemfelkeltőbb volt ez a Szülői értekezlet. Mert valós gondokról szóltak, olyanokról, melyek megoldására sürgetően szükség van. Hogy az a két éve tanító tanár, aki szintén megszólalt a műsorban, és hittel, tele tenniakarással végzi munkáját, ne gondolkozhasson azon: megfutamodjon-e. Válasz A falvak kulturális életében, annak szervezésében jelentős szerepet tölt(het) be a Jelen levő értelmiség. Az utóbbi években a korszerűsítés jelszavával sok helyütt körzete- sítették az iskolákat. Ennek egyenes következménye az lett, hogy a kistelepülésekről elvándoroltak a pedagógusok, azok, akik már puszta jelenlétükkel, de szervező, felvilágosító munkájukkal, és tekintélyükkel követendő példát mutattak a többségnek. Ez csupán az egyik oldala a kérdésnek, hiszen ott vannak a gyerekek is, akiknek az iskolába járáshoz immár jóval több — a hasznosság szempontjából holt — időre van szükségük. Ha egyértelműen nem is adott választ erre a kérdésre a Petőfi adón kedden este a Válasz februári számában elhangzott riport, a hallottakból csak arra következtethetünk: sok helyen elhamarkodottan, nem átgondoltan, vagy éppen feleslegesen hajtották végre az iskolák körzetesítését. Egy másik riportban vidékre, falura költözött fiatal diplomás házaspár kapott szót. Nemcsak szigorúan a munkájuknak akarnak eleget tenni, hanem a település lakóinak szemléletét is alakítani, formálni kívánják. Vállalkozásuk tiszteletre méltó, hiszen már az is furcsa ma — sajnos —, hogy vállalják a falusi életet. Most még lelkesednek, noha nem mindenki örül a községben munkálkodásuknak, de úgy érzik, a lakosság fele már az ő pártjukon van. Ehhez már csak annyit tehetünk hozzá, hogy nyerjék meg a falu másik felét is. Nyilatkozat Szeretem hallgatni a reggeli zenés tájékoztató műsorok közben elhangzó néhány perces beszélgetéseket. Mert mindig aktuális, közérdekű kérdésekről van szó, s őszintén válaszolnak a riportalanyok. Most, tegnap reggel egy kicsit mégis meglepődtem. Ugyanis egy művezető nyilatkozott egy nagy gyár — a Május 1. Ruhagyár — tevékenységéről, gondjairól. Hogy ez miért furcsa, azt az újságírók tudják a legjobban, hiszen, ha közérdekű információkat kérünk egy vállalat, üzem, intézmény illetékesétől, sokszor falba ütközünk. Arra hivatkoznak, noha ők a kérdéses terület gazdái, hogy igazgatói, vezetői engedély nélkül nem nyilatkozhatnak. Készül már a sajtótörvény, miszerint az illetékesek kötelesek a közérdekű információkat megadni. Addig is csak örülhetünk annak, hogy már most is vannak olyanok, akik vállalják önmagukat, s felelősséggel, legjobb tudásuk szerint, nem kendőzve el a hibákat sem, szolgáltatnak információkat. (pénzes) Szükebb pátriánk tükre Ismét egy könyv, egy jó könyv, amely hazában, népben gondolkozni tanítja az ifjúságot. A „Szülőföldünk, a Tiszántúl” második kötete — megjelent a Tankönyvkiadó gondozásában — szűkebb pátriánkról, a Délkelet-Alföldről ad nagyívű történelmi áttekintést. Két megyéről, amely azonban jóval több két megyénél, hisz Csa- nád, Csanád—Arad—Torontói, sőt az egykori Temes és Zaránd vármegyék maradékai is ide forrtak. A válogatás sokoldalú. Békés és Csongrád tájain és történelmén gazdag szemelvényanyaggal vezeti végig az olvasót a kötet szerkesztője, Gácsér József. A természeti viszonyok és értékek felvillantása után öt fejezetben tárul elénk a Viharsarok történelme — az ősök idejétől kezdve, a mai életig. Külön értéke a kötetnek, hogy a tájban élő embert igyekszik szívközeibe idézni, élménnyé téve történelmi tényeket, évszámokat, adatokat. Jó segítséget jelentenek ehhez az irodalmi művek — a népköltészeti alkotásoktól a ma élő írókig terjed a skála. Egyértelműen kitetszik, hogyan lehetünk gazdagabbak: meg kell ismernünk, fel kell tárnunk, amink van, s becsülnünk ésszel és szívvel. Amint Szo- kolay Sándor, a Kunágotá- ról indult Kossuth-díjas zeneszerző mondja Nagy Lászlóval: „Lépkedek haza, hazának. Torony iránt és anya iránt. Bátorkodom újra megszületni .. .” (s. m.)
