Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-08 / 33. szám

1986. február 8., szombat NÉPÚJSÁG TELEX • MOSZKVA Vidéki útra indult pénteken Moszkvából Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi mi­niszter. Kárpáti Ferenc Szer- gej Szokolovnak, a Szovjet­unió marsalljának, az SZKP KB Politikai Bizottsága pót­tagjának, a Szovjetunió hon­védelmi miniszterének meg­hívására tartózkodik katonai küldöttség élén hivatalos, baráti látogatáson a Szovjet­unióban. A vidéki útra Kárpáti Fe­rencet Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió honvédelmi mi­niszterének első helyettese, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancs­noka kíséri. • ADEN A Jemeni Szocialista Párt Központi Bizottsága csütörtö­kön Ali Szalem al-Biedet, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság eddigi helyi köz- igazgatási miniszterét válasz­totta meg a párt központi bizottságának új főtitkárává. Ali Szalem al-Bied a tiszt­ségétől megfosztott Ali Nasz- szer Mohammedet követi a főtitkári poszton. A főtitkár helyettese Szalem Szaleh Mohammed, a Politikai Bi­zottság tagja lett. A személyi változásokat bejelentő ádeni rádió és az ádeni hírügynökség arról is beszámolt, hogy a párt veze­tő testiülete további hat új politikai bizottsági tagot és póttagot, illetve 12 új KB-ta- got is választott. • WASHINGTON Távozott Haitiről Jean- Claude Duvalier diktátor. Haiti „örökös elnöke” az amerikai légierő egyik gépén Franciaországba utazott, uta­zási végcélja azonban nem is­meretes. A diktátort öttagú katonai- polgári kormány váltja fel Haitin. Duvalier kimenekíté­se az amerikai kormány köz­vetítésével történt. Gorbacsov nyilatkozott a L’Humaniténak Fontos kérdésekre tért ki Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a L’Humanité­nak, a Francia Kommunis­ta Párt központi lapjának adott nyilatkozatában. Az SZKP KB főtitkára február 4-én fogadta Roland Leroy-t, az FKP Politikai Bizottságá­nak tagját, a L’Humanité igazgatóját, Gérard Streiffet, az FKP KB tagját, a L’Hu­manité állandó moszkvai tudósítóját és J. Fort-ot, a lap külpolitikai rovatvezető­jét és válaszolt kérdéseikre. Az egyik külpolitikai kér­dés az Egyesült Államok csillagháborús programjára vonatkozott. Az SZKP KB főtitkára válaszában kifej­tette: E program megvalósí­tásával az Egyesült Államok tudatosan olyan irányban halad, hogy meghiúsítsa a folyamatban lévő tárgyaláso­kat és átírja a fegyverzetkor­látozásról létrejött összes egyezményt. Ebben az eset­ben viszont már a legköze­lebbi években ellenőrizhetet­len fegyverkezési hajsza ál­lapotába kerülne a világ. — Elképzelhető, hogy ma­ga Reagan elnök hisz a csil­lagháború megmentő külde­tésében. Ha azonban arról van szó, hogy véget kell vet­ni a nukleáris fenyegetésnek, akkor az Egyesült Államok miért nem ért egyet a Szov­jetunió legutóbbi javaslatai­val? Ezek a javaslatok ugyanis rövidebb, egyene­sebb, olcsóbb, s ami a leg­főbb: biztonságosabb utat kínálnak a nukleáris fenye­getés kiiktatásához, az atomfegyverzet teljes felszá­molásához. Az Egyesült Ál­lamok által javasolt út meg­bízhatatlan, A nukleáris fegyverzet ugyanis minden ellenkező állítás ellenére nem elavulni, hanem tökéletesed­ni fog. A nukleáris fegyver­zet fejlődése olyan szintet érhet el, hogy a döntéseket teljes egészében számítógé­pek, automaták hozzák. így előfordulhat, hogy az emberi civilizáció a számítógépek, következésképpen műszaki rendellenességek és zavarok túszává válik. Ennek veszé­lyes voltát tárta fel a Chal­lenger amerikai űrrepülőgép közelmúltban történt tragé­diája. Pedig a Challenger megbízható, sokszor kipró­bált és jól ellenőrzött űrre­pülőgép. Hadjárat az alkoholizmus és a dohányzás ellen Bulgárlávan is badjirat ló­dult az alkoholizmus és a do­hányzás ellen. A Rabotnicseszko delo ezzel kapcsolatban megál­lapítja, hogy az akcióból az ál­lami és társadalmi szervek Is kiveszik a részüket. Emlékeztet­nek arra, hogy a dohányzás és az Italozás elleni harc Bulgáriá­ban nagy hagyományokra tekint vissza. Elégedetlenséggel nyugtázzák, hogy az eddigi Intézkedések nem jártak a várt eredmények­kel. Nyíltan vádolnak több mi­nisztériumot — főleg a közszük­ségleti cikkek megszüntetett mi­nisztériumát —, amiért a terv­teljesítés hajszolásában megal­kuvó módon megengedték a szeszes italok és a dohány túl­méretezett forgalmazását. Köve­telik a szeszes Italok értékesíté­sének korlátozását. A közzétett adatok szerint a fosztogatások, lopások 80 százalékát, a „huli­gán kilengések” 95 százalékát Ittas egyének követték el. Ittas gépkocsivezetők tavaly 78 sze­mély halálát okozták. A vállalatokban, intézmények­ben és Iskolákban munkaidő alatt szigorúan tilos az alkohol­fogyasztás. Ilyen tekintetben a pártszervezeteket arra szólítot­ták fel, hogy fokozzák tagjaik, s mindenekelőtt a vezetők fe­lelősségét. A Bolgár KP min­den tagja, minden vezető pél­dát kell hogy mutasson az al­koholizmus és a dohányzás el­leni aktív harcban — figyel­meztet a Rabotnicseszko delo pártlap. (Tanjug) OPEC ’86. Merre sodornak az olajhullámok? (A Time karikatúrája) Svájc különös hadserege Lóháton, biciklinyeregben -teljes fegyverzetben Az egekbe nyúló hegy­csúcsok képzeletet meg mozgató, zárt világa; a síe­lők és pénzemberek paradi­csoma, és — amit talán min­denki a legjobban irigyel — a féj évezrede tartó béke szigete Európa közepén: Svájc. Kevesen tudják viszont, hogy az ország sokat ad sa­ját védelmére — bár had­ereje szervezeti és szerkeze­ti szempontból nagyon is különbözik attól, ahogy a sok vérzivatart, megért kör­nyező országokban egy had­sereget elképzelnek. „Svájc­nak nincs hadserege, mert az ország egész népe maga a hadsereg.” A firenzei po­litikus-gondolkodó, Machia­velli mondotta ezt ötszáz éve a svájciakról, szavai azon­ban ma legalább annyira igazak, mint fél évezreddel ezelőtt. Teli Vilmos leszármazottai ugyanis úgy vélik, hogy a hazájukat érő támadás ese­tén maguknak kell kézbe venniük a dolgokat. Ezért két és fél millió svájcinak van otthonában gondosan elzárt és tisztán tartott au­tomata fegyvere, a hozzá való töltényekkel együtt. Az értetlen idegen számára el­magyarázzák, hogy e fegy­vert nem a bűnözők ellen, hanem kifejezetten honvé­delmi célokra tartják. A reguláris hadsereg lét­száma számunkra nevetsé­gesen kevésnek tűnik — mindössze másfél ezer fő. A svájci honvédelmi koncepció szerint azonban negyven- nyolc óra alatt 625 ezer, egy hét alatt pedig nem keve­sebb, mint egymillió ember mozgósítható. A hadsereg szerkezete is különlegesnek, sőt, számunk­ra anakronisztikusnak — a dolgokat alaposan végiggon­dolva azonban rendkívül ésszerűnek és gyakorlatias­nak — tűnik. A svájci hadsereg, az or­szág közismerten bőséges pénzügyi lehetőségeinek is köszönhetően, birtokában van a hagyományos hadvi­selés mindenkori legkorsze­rűbb eszközeinek, rakéta­fegyvereknek és harci gé­peknek. Jól tudják azonban, hogy modern korunk e kifi­nomult eszközei Svájc kü­lönleges földrajzi helyzeté­ben akár csődöt is mond­hatnak. így azután szállító- eszközként átmentették a múltból a lovat, az öszvért, és megtartották a múlt szá­zad végén bevezetett újítá­sukat, a kerékpáros hadvi­selést is. A svájci hadse­regnek jelenleg három ke­rékpáros ezrede van, és mintegy 140 ló, illetve ösz­vér teljesít tényleges szol­gálatot az ország haderőinek kötelékében. Számolnak to­vábbi 9000 „tartalékos állo­mányú” állattal is, amelye­ket házaknál gondoznak, mégpedig a hadsereg költsé­gére. A svájci „stratégák” alig­ha megcáfolható érvei sze­rint az állatok számos eset­ben hasznosabbak lehetnek a legmodernebb szállítóesz­közöknél, hiszen nagy ter­heket elbírnak, jól tűrik az alpesi tél viszontagságait, és nem akadnak ei a gépesített eszközök számára járhatat­lan hegyi utakon sem. Az erőnlétet biztosítandó, az ál­latoknak évente egyszer igen kemény, több hetes „had­gyakorlatokat” tartanak. A. svájci hadügyminiszté­rium a kerékpárt, hasonló okokból, bizonyos esetekben az egyik legideálisabb harci eszköznek tartja. Az egyéb­ként ugyancsak folyamatos és nagy fizikai megterhelést jelentő edzéseken részt vevő „biciklisezred” tagjai talán a leghangtalanabbul tudják a célpontot megközelíteni, és előrehaladásuk a legna­gyobb ködben is biztosra ve­hető. Bizonyára nem mindenna­pi látvány, amikor a buzgón pedálozó svájci polgár a legmodernebb harckocsiel­hárító rakétával a vállán halad célja felé. Európa „békeszigete” lakóinak azon­ban határozott meggyőződé­se: pórul jár az, aki ko­molytalannak ítélve felsze­reltségét, megtámadja e kü­lönös hadsereget... a hét hőst gyászolja Amerika Helmut Sorge, a Spiegel szerkesztője írja az amerikai népet ért megrázkódtatásokról (rövidítve) A Challenger-robbanás — majdnem egy órán át roncseső hullt az égből Truman Scarborough pol­gármester egyre inkább ön­magát okolja. „Felületes vol­tam” — mondja, „ezek a re­pülések nem lelkesítettek már igazán.” Azon a. ked­den sem fordított nagy fi­gyelmet a Challenger start­jára. Éppen a postára sé­tált, amikor felnézett az ég­boltra. Amit ott látott, az teljesen megdermesztetté: az űrhajó szétrobbant, öt-hat indítást látott már Scarbo­rough, de ilyet még soha­sem! „Az ember szája ki­szárad, teljes tehetetlenség keríti hatalmába” — mond­ta Titusville (Kennedy Űr­hajózási Központ), a 40 ezer lakost számláló kisváros „parancsnoka”. Scarborough sejtette: ször­nyű tragédia történt.^ És hogy mit jelent ez az űrha­józás területén, senkinek nem kell ma már magyaráz­za 1967-ben, amikor az Apollo-program körül zava­rok jelentkeztek, néhány űr­hajósváros gazdasága közel került a teljes összeomlás­hoz, amelyből igen nehéz volt a talpraállás. Floridá­ban ugyanis nem a chicagói, denveri és New York-i nyugdíjas nyaralók adják a vidék gazdasági stabilitását, hanem az űrkutatás. Titus­ville három tanácsi elöljáró­sága a NASA alkalmazottja. Az itt levő szállodákat Sa- tellite-nek, az iskolát Apol­lo általános iskolának hív­ják; vagyis az űrkutatási programmal függ össze min­den létesítmény és elneve­zés. A világot úttörők fedezik fel. Miért kellene az ameri­kai akaratnak, amely a vég­telenség birtoklására irá­nyul* űrhajósok halálában megtestesülni, kérdezik az itteni emberek. Az űrhajó nekik szimbólum: az isme­retlenbe, a végtelenbe való eljutás jelképe. A kutatási program neve Shuttle-prog­ram, s ez úttörőszellemet jelent, vagyis készenlétet a rizikó, a kaland vállalására, az ismeretlennel való küzde­lemre — bármilyen szomorú is most a Challenger ma­radványainak és személyze­tének felkutatása... Fél pár kesztyűt — talán egy kéz maradványával — talált egy strandoló a Par­ton ... A kikötő (Port Ca­naveral) útjain mindenütt fényképek, plakátok, transz­parensek hirdetik a Shuttle- program lényegét, részleteit. Ez a kiállítás most az óceán­ból kihalászott roncsokkal, maradványokkal bővül... Bizonyos leleteket zacskók­ban gyűjtenek össze, csont­darabokat hűtve őriznek meg. Vajon milyen követ­keztetésre jutnak majd a vizsgálat után, ha az való­ban ember csontja volt? Titusville sétányán, a gaz­dag reklámokkal agyonzsú­folt utcán új transzparen­sek: „Isten áldja a Challen- ger-csapatot!” „Együtt ér­zünk a gyászban, imádko­zunk hét hősünkért.” A zászlók félárbocon, a virág­árusoknál koszorúk és sír­feliratok — a hét hős nevé­vel. A Washingtoni Légi és Űrhajózási Múzeum rakéta- és űrhajómodelljei és a Flo­ridai Űrhajózási Központ az Amerikai Egyesült Államok legjelentősebb, turistáknak is szóló látványosságai. (A Shuttle-katasztrófa után egy nappal az űrkikötőben 4 ezer látogatót számláltak.) S a tragédia ellenére tovább játsszák a „The Dream Is Alive” (magyarul: Az álom él) című filmet, amely egy űrexpedícióról szól, és ben­ne főszerepet játszik két, a tragédiánál szerencsétlenül járt űrhajós ... Az amerikai állampolgá­rok nagy részének meggyő­ződése, hogy országa fejlett technológiájával és tehetsé­gével egyedül képes a vi­lágűrt meghódítani. Ezt a tudatot — „a világűrben az USA a legjobb, utolérhetet­len, egyedülálló” — erősí­tette minden eddigi sikeres start. John Glenn űrhajóst szenátorrá választották, sőt, még az elnökválasztáson is indult, ha sikertelenül is. Frank Borman a keleti légi járatok főnöke. Science- fiction-szerzők az űrkutatást „az emberiség eddigi leg­jobb háborújaként” emlege­tik, olyan háborúként, ame­lyet a népek nem egymás között, hanem a végtelen­séggel szemben vívnak. Minden űrhajó indulása előtt a hatóságok felszólítot­ták az űrhajósokat, hogy hagyjanak hátra végrende­letet, vagy legalábbis egy búcsúlevelet hozátartozóik- hoz. Az űrhajósok kórházá­ban pedig szükség esetére valamennyi űrhajós egész­ségügyi adatai, minden, az azonnali beavatkozást meg­könnyítő eszköz rendelke­zésre áll. „Valahogyan a legtöbb amerikai az űrutazást, mint egy modern Disney-országba való kirándulást fogja fel, úgy tekinti a világminden­séget,- mint valami abszolút szépséget, élvezetet —mond­ta az Apollo—7 űrhajósa, Walter Cunnigham. — „A fantasztikus veszélyvállalás­ról nem sokat sejtenek az emberek.” Azóta a bizonyos kedd óta változott a helyzet: a tv-köz- vetítések után semmi kétség nem maradt. Ez minden ed­diginél nagyobb tragédia. Ta­lán fél százszor is megis­mételték a tévéállomások a halálrepülést. „Még tíz, még öt másodperc. Rögtön láthatják a robbanást”. Majd semmi vér, vagy testrészek, semmi kiáltás —- látszólag szép vég. S ráadásul csodá­latos tűzijáték az égbolton, egészen fantasztikus szín­pompával. A legjobb holly­woodi rendezők sem talál­hatták volna jobban el a produkciót... Aztán a kö­vetkező képeken már a Ken­nedy Űrkutatási Központ dísztribünjének vendégei, könnyek. Néhány másodperc­cel később ismét más felvé­telek: kiábrándulás, szülők, testvérek, gyerekek, barátok kétségbeesése. Egy bevágás a start előtt készült filmből, a szerencsétlenül járt tanár­nő hatéves kislányáról. „Nem akarom, hogy anyukám re­püljön. ...” Több mint öt órán keresz­tül a tévéállomások semmi­féle reklámot nem sugároz­tak. „Ilyenkor — írta a Washington Post —, Amerika parányi kisvárossá alakul, gyászoló közösséggé, amey a tévékésziülék köré ,ül és nemcsak híreket vár, hanem valami biztatást is.” Az újsá­gok, a televízió és a rádió kommentátorai a nemzetet ért sokkot az akkorival ha­sonlítják össze, amely a John F. Kennedy elnök meggyilko­lása után, vagy a Pearl Har- bor-i japán támadás után ér­te az embereket. A New York Times írja: „Az űrrepülőgép felrobbanása nem törölhető ki már soha többé a nemzeti öntudatból”. A Kennedy elnök elleni gyilkosságot egy amatőrfil­mes örökítette meg. A flori­dai partok közelében történt tragédiát mindenki, az egész nemzet otthonában követte nyomon — a képernyőn. És iskolás gyerekek milliói ül­tek a készülékek előtt. A ta­nárnő utazása a világűrbe, ez lett volna a nagy küldetés. Christa McAuliffe azért uta­zott az űrhajósokkal, hogy televíziós sorozatban mutas­sa be a gyerekeknek a repü­lés gyönyörűségét, közel hozza nekik a tudomány, a technológia csodáját, és egy­általán, hogy „emberivé” te­gye az űrutazást. A csodála­tos tanárnőben, akinek két kisgyermeke van, szinte saját szüleiket látták a gyerekek. Az egyik televíziós társaság gyermekpszichológust kért a stúdióba, hogy segítsen a nagy megrázkódtatást átélt gyerekeknek és szüleiknek. Az amerikai gyerekek most fogalmazásokat írnak a tra­gédiáról, rímeket faragnak, képeket festenek. A titusvil- le-i polgármester nyolcéves kisfia, aki eddig űrhajós akart lenni, már nem álmo­dik a végtelenbe való repü­lésről. Már csak tudós akar lenni... Fordította: Niedzielsky Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents