Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-28 / 50. szám
1986, február 28., péntek Kórház és művelődés Amióta a közművelődés csataterein egyre inkább a helyi igények, szükségletek rajzolják át a művelődés hadi térképét, megnövekedtek azok a kulturális alkalmak is, amelyek nem központi indításúak, ám felettébb szükségesek ahhoz, hogy művelődés és mindennapi élet ne elkülönülten éljen, mint ugyanannak a létezésnek két, arca, hanem sajátos értékeikkel gazdagítsák egymást, szívesen várt vendégként kalandozzanak a másik területein, ne csatában, hanem sajátszerűségük értékeivel, ne legyőzzék, hanem meggyőzzék egymást. Megyénkben az utóbbi években növekvő számban szerveződnek művelődési és olvasótáborok, különböző arcélű művésztelepek, s ezek nem csupán a nyári egy-két hét eseményei, nyomaik maradandóbbak. A legtöbbször hagyományos mecénásokhoz (könyvtárak, művelődési házak, tanácsok) kötődnek, olyan intézményekhez, melyeknek ilyen közösségek szervezése, fenntartása, egyszóval a szellemi szféra megteremtése működésükből adódó feladatuk is. Kivételesen fordul elő csupán, hogy erre a szerepre egy más célú intézmény vállalkozzék. Ezért tartom odafigyelésre érdemesnek a Gyulai József Attila Tüdőkórház vezetésének művésztelepi kezdeményezését. Vendégeskedésünk a kultúra területén nem ma kezdődött, de nem is olyan régen, hogy hagyományai lehetnének. A kórház (a köznyelv használatában ma is: szanatórium) 1982-ben, fennállásának 75. évfordulóján könyv alakban jelentette meg intézménye történetét. Nem szokatlan dolog, ezt még az évfordulós intézmények ünneplő gesztusaként is értékelhetnénk, ám ez esetben többről van szó, hasznos és használható dokumentum ez a hely történetéhez. A múlt évben — éppen e lap hasábjairól értesülhettünk róla —, az akkor gazdátlannak tűnő gyulai Erzsébet-szobor befogadására jelentkeztek, lévén, hogy a kórház gyönyörű parkját nem díszíti egyetlen műalkotás sem. Időközben — házilag — installációs rendszert készítettek kiállítások kulturált fogadásához, s mecénálási körüket azzai is bővítik, hogy jeles alkalmaikat kvalitásos érmek készíttetésével teszik emlékezetesebbé. Művésztelepük nem zárt, de meghívásos, közönsége a képzőművészek mai közép- nemzedékéből verbuválódik. Nincsen merev ,,rendtartása”, protokolláris alkalmai, nem törekszenek az intézményesülésére. A kórház természeti környezete jó lehetőséget teremt az alkotói elmélyülésre, a művészi élményszerzésre, vázlatok készítésére, illetve olyan kapcsolatteremtésre, amely a művészeknek új inspirációkat adhat. Kialakult kapcsolatuk a gyulai művészteleppel is (az első kiállítás épp az ő munkáikat mutatta be), s legutóbb az itt megfordult művészek kiállításának örülhettek az érdeklődők, ahol Decsi Ilona finom ceruzarajzai, Kéry Imre rézmetszetei. Mészáros Géza és Nagy Előd olajképei szerepeltek, a „keményebb” műfajt pedig Kiss György rusztikus görög érmei és Pusztai Ágoston plasztikái képviselték. Ma még nem mérhető föl, hogy a kórház dolgozóira, egész belső szellemére van-e, s milyen hatása van ennek a „kulturális behatolásnak”, hiszen szokatlansága nemcsak kívülről érezhető, belülről a pártolók mellett nyilván kétkedőket, értetle- neket is toboroz. Az mindenesetre kétségtelen, hogy ez a törekvés egy olyan ide kötődő művészközösséget éltet, amely gazdagítja tájunk szellemi térképét, az alkotói életminőség felmutatásával példát ad, kapcsolódási pontokat teremt, többek között jó alkalmakat e kétféle, de egy célért folyó gyógyítás alkotóinak a találkozásra. Krasznahorkai Géza Fotó: Timári Márton fl Gondolat Könyvmühely tervei Több mint 120 kiadvány megjelentetését tervezi az idén a Gondolat Könyvkiadó. Az újdonságok között két induló vállalkozás első darabjai is napvilágot látnak, s hat kötettel gyarapodik a Világjárók-sorozat. A kiadó ezúttal is arra törekedett, hogy a legkülönbözőbb érdeklődésű könyvbarátok is megleljék a választékban a kedvükre való köteteket. A természettudományi témájú könyvek sorában adják közre Sain Márton Nincs királyi út! című matematika-történeti munkáját, amelyben a szerző a matematika fő ágainak fejlődését a XVII- század matematikai és * természettudományos forradalmától napjainkig követi nyomon. Nyikolaj Gennagyijevics Bászov No- bel-díjas szovjet fizikus cikkei közül a kvantumelektronika alapfogalmaival, a lézerek tudományos alkalmazásával, a lézerek és az energia összefüggésével foglalkozó írásait jelentetik meg a Válogatott tanulmányok című kötetben. Richard Leakey antropológus és Roger Lewin természettudományos író az emberré válás történetét mutatja be a Fajunk eredete című, gazdagon illusztrált könyvben, amely az 1972_ben a kenyai Rudolf-tónál végzett ásatásokról számol be. Több mint fél évszázad elteltével ismét olvasható lesz magyarul Sigmund Freud alapműve, a Bevezetés a pszichoanalízisbe. A kötetben 28 előadása olvasható. Közös Dolgaink című másik új sorozatunk — amelynek első három kötete az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg — a történelmi tényékhez hűen mutatja be a közép- és kelet-európai térségben élő népek, nemzetek és nemzetiségek sok érzékenységet, vélt vagy valós sebeket bolygató közös dolgait. A könyvfüzér indító kötetei: Petru Groza, a fel- szabadulás utáni első demokratikus román kormány miniszterelnökének A börtön homályában című emlékirata; Jászi Oszkár A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés című, 1912-ben megjelent klasszikus munkája, valamint Fried István Irodalmi párhuzamok és szembesítések című könyve. Nem e sorozat része, ám témája hasonló A fennmaradás esélyei című könyvnek. Ebben Szász János író, költő, műfordítónak, A Hét című bukaresti lap munkatársának esszéit adják közre. Azokat, amelyek az erdélyi magyar történelem kiemelkedő egyéniségeiről, illetve a magyar— román együttélés kölcsönhatásairól szólnak. Régóta hiányzott a magyar könyvpiacról egy rövid terjedelmű, illusztrációkban gazdag munka hazánk történetéről. Ezt a hiányt kívánja pótolni a Hanák Péter szerkesztésében megjelenő Egy évezred című, a magyarság históriájáról szóló kötet. A művelődéstörténeti kiadványok között szerepel Köpeczi Béla munkája, amely az Európa nagy korszakai című sorozatban lát napvilágot A francia felvilágosodás címmel- Sok évtized múltán ismét olvasható lesz Buddha életének, munkásságának története. A szerző, a nemrég elhunyt Téchy Olivér fél évszázados kutatómunkáját összegezte könyvében. Buda felszabadításának 800. évfordulójára jelenik meg a Magyarország felszabadítása a török uralom alól című kötet. Varga J. János munkája. Kodály 1950-ben is járt Békéscsabán Békéscsaba közművelődésében közel négy évtizedig fontos szerepet játszott az Aurora zene-irodalmi és képzőművészeti kör, melynek egyik vezető személyisége, dr. Südy Ernő személyes, jó kapcsolatban volt Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal. Levelezésük fennmaradt. Kodály Zoltánnak 1933-ban és 1935-ben szerzői estet rendeztek kórusműveiből. .Ezután a kapcsolat megszakadt az Aurora Körrel. A Kodály-évben — 1982-ben — a megye- területén 21 előadást tartottam „Kodály Békés megyében” címmel. (A teljes anyag megjelent a Magyar Zene 1982/3. és 1983/1. számában.) Az utolsó előadás színhelye Mezőkovácsháza volt. Az előadás végén megkérdeztem a jelenlevőket: volt-e valakinek személyes találkozása Kodály Zoltánnal? Arra gondoltam, hátha jelen van valaki, aki Békés-Tarhoson tanult és ott találkozott vele. Felállt egy fiatalember — Csicsely Sámuel tanár — és elmondta, hogy ő gyermekkorában táncolt Kodály Zoltán előtt, amikor a békéscsabai szlovák kollégium lakója és a tánccsoport tagja volt. Kérdeztem: melyik évben történt ez? Nem tudom, volt a válasz, de arra emlékszem, hogy Csemann Mariann volt a partnerem. Másnap felkerestem Csemann Mariann tanárnőt a békéscsabai 4—8-as számú iskolában, de pontos dátumot ő sent tudott. Elmentem a szlovák kollégium jelenlegi vezetőihez, de azt válaszolták, hogy akkor még nem voltak szolgálatban. így hát a nyomozást lezártam. Azt azonban tudtam, hogy Kodály Zoltán és Ádám Jenő 1950- ben, majd Kodály Zoltán és Zathureczky Ede 1953-ban járt Békés-Tarhoson. A bizonyosságot a véletlennek köszönhetem. 1985-ben a Budapesti Zenetudományi Intézetben jártam, ahol betekintettem a dr. Südy Ernő-féle hagyatékba. A legnagyobb meglepetéssel vettem tudomásul, hogy amikor Kodály és Ádám 1950-ben eljöttek Békés-Tarhosról, felkeresték Békéscsabán a megyei pártbizottságot, ahol Keleti Ferenc titkár fogadta őket. Később Kodály és Ádám a szlovák kollégiumba látogatott, ahol a gyermekek szlovák dalokra táncoltak. Kodály együtt énekelte a gyerekekkel a szlovák dalokat. Ez dr. Südynek új dolog volt s azt írta: „Nem is tudtam, hogy Kodály szlovákul is tud”. A megye Kodály-adattára egy ténnyel gazdagabb lett. dr. Sárhelyi Jenő Nekünk kikapcsolódás, nekik munka Szórakoztató zenészek Az utóbbi hónapokban megszaporodtak azok a közlemények, elemzések, amelyek a gazdasági-társadalmi viszonyaink mind nagyobb iramú változásaiból eredez- tethetően a szórakoztató zenészek bizony irigylésre nem éppen méltó helyzetéről adtak hírt. Ha abból a szempontból vizsgáljuk a szórakoztató ipart, hogy a többi szakmához képest ebben hányán is dolgoznak, itt hányán keresik meg a kenyerüket, akkor már-már feleslegesnek tűnhet köznapi aggódásunk. Ha azonban a néhány százas létszámú szakma jelentőségét, hatásrendszerét vesz- szük figyelembe, akkor teljesen megváltozik a megítél- tetés indokoltsága. Amíg a szórakoztató zene önnek, Neked, nekem a kikapcsolódást jelenti, addig művelőinek bizony napi kenyérkereső foglalatosság. Nem mindegy tehát — mivel ezrek hangulatára, így munkakedvére hathat —, hogyan is változik, előre, vagy visz- szafejlődik. Szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy hazánkban az egyik legpéldamutatóbb megye a miénk. A közelmúltban a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének vezetése újra nagyító alá vette a békési szórakoztató zenészeket: alapvető kifogások nélkül hagyta jóvá, és ismerte el részben azt a munkát, amelyet az érdekvédelemért felelősök (munkáltatók, a szórakoztató zenészek szak- szervezeti bizottsága, és természetesen az Országos Szórakoztató Zenei Központ — OSZK — megyei kirendeltsége), részben pedig, amit maguk a zenészek végeztek az elmúlt öt esztendő alatt. Jó hírekről lehet tehát számot adni. Mindezekről — s természetszerűleg a továbblépés lehetőségeiről is — a közeli napokban Hajdú Antallal, az OSZK megyei ki- rendeltségének vezetőjével beszélgettünk. * * * Kilencvennégy állami és szövetkezeti egységben ma valamivel több mint kétszázötven főfoglalkozású, az alkalmi muzsikusokkal együtt pedig közel háromszáz zenész dolgozik. Az elmúlt fél évtized alatt számuk 16 százalékkal csökkent, elsősorban a népi zenét játszóktól váltak meg a munkáltatók. A fenti kijelentés önmagában is kényes témát kénytelen feszegetni. Volt időszak, amikor különböző, bizonyos szempontok alapján, akkor igaznak vélt megfontolásokból csak a hirtelen munka- nélkülivé vált zenész szemszögéből vizsgálták az ok összetevőit. Mára már mindenki, aki ebben az ágazatban dolgozik (vagy dolgozni szeretne), tisztában van azzal: a közönség igénye olyan parancsoló erő, amelyet a munkáltató (és itt elsősorban a szerződéses üzletek vezetőiről van szó, akiknél a szerződtetés valóban zsebre menő dolog!) közvetítésével figyelembe kell venni. Mit tagadjuk: legelőször azoknak a zenészeknek nem újították meg a szerződését, akikkel korábban a legtöbb baj (fegyelmi, más egyéb) volt, s akiknek felkészültsége már régen alatta maradt az elvárható színvonalnak. Azt is be kellett (és be kell) látni, hogy a vendéglátóipari egységek szolgáltatásait igénybe vevők összetétele az elmúlt néhány évben gyökeresen megváltozott. Ma már (szinte kizárólag) a negyven éven aluliak járnak étterembe, presszóba, más szórakozóhelyekre. A szakma vezetése és felügyelete kétféle zenészt különböztet meg. Mi tagadás, ezt a kategorizálást elsősorban koriózumként adjuk közre, dehát titkolni sem lehet: jellemző is valahol. Az első kategóriába azok tartoznak, akik a sok évvel ezelőtt megszerzett szakismereteiken „parkolva” semmiféle indíttatást nem éreznek az új, a más befogadására, nem érdekli őket a közönség kívánsága, a közvélemény formálódása, s legfőképpen: hidegen hagyja őket a minden alkotó munkát végző számára létfontosságú siker, vagy annak elmaradása. A második kategóriába tartozó zenész — értelemszerűen — az ellentéte, s így érdekelt (s nemcsak jól felfogott érdekei miatt) a kenyéradó egység forgalmának növelésében is. Bizonyára nem kell indokolni, hogy miért fordul mindenki a második kategóriába tartozó zenészek felé ... A vendéglátásban dolgozók a megmondhatói, hogy ma már nem elég a felszolgált étel-ital választékának jó minősége, a kulturált környezet, az udvarias kiszolgálás, a „megélhetéshez” több is kell. A valami plusz a szórakoztató zene. De milyen és mennyi? Ha élő zenéről van szó, akkor duók és triók, olyanok, amelyek tagjai minden műfajban (!) otthonosak. Bármennyire is sajnálatos, de a népi zenét a sajátos rendeltetésű- vendéglátó helyek kivételével (tájjellegű ételeket kiszolgáló csárdák, pinceborozók stb.) sehol sem igénylik. Annál nagyobb a keletje népi zenészeinknek a határokon kívül. Ahhoz azonban, hogy külföldön munkát vállalhassanak, legalább „B”, de mégjobb, ha „A” kategóriával rendelkeznek. Ilyen zenészünk azonban nem sok akad ... Jó, jó, mondatnók, dehát mit tesz azért a zenészek szakmai fejlődéséért is felelős OSZK, hogy a helyzet jobbá váljon? Hosszú évek óta fenntartja a megyei ki- rendeltség a békéscsabai Építők Művelődési Házában működő stúdiót, ajnelyben ma kö-rel félszázan tanulnak. Sajnos, népizenész-tanszako- kat az érdektelenség miatt már régóta nem tudnak indítani ... Évente ú.n. növendékhangversennyel zárják az évet. Itt — úgymond — semmi nem kötelező, minden hallgató annyi évig tagja, amennyire indíttatást érez. Megszámlálni is nehéz, hányán köszönhetik a különböző fokozatú kategóriájukat •az itt oktatóknak, ennek a stúdiónak. A vendéglátóipari egységek zömében tehát a tánczenére (nem teljesen fedi ez a szó a valóságot, de egyenlőre nem tudunk jobbat) van közönségigény. Nem elhanyagolható azonban a szakmához tartozó, főállásban azonban csak ritkán dolgozó diszkósok (lemezlovasok) szerepe sem. A felmérések szerint közel százan vannak (hazánkban itt a legtöbben), de csupán 28 diszkósnak van kategóriát is jelentő vizsgája, vagy negyvenüknek ú.n. ideiglenes működési engedélye. Az OSZK központja az elmúlt évben jelentette meg először a „Disco-Info” című reprezentatív kiadványát, amelynek negyedévenkénti, egy-egy magnókazettával illusztrált számait egyre több megyénkbeli lemezlovas is előfizeti, megrendeli. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ebben a kategóriában valóban világszínvonalú ez a diszkóújság. Kár, hogy a nagyközönség számára megfizethetetlenül drága (éves előfizetése négyjegyű számmal írható le ...). S még egy kezdeményezés. A KISZ megyei bizottságának és a szak- szervezetek megyei tanácsának támogatásával szeptemberben a békéscsabai KISZ- iskolában diszkós-tábort indít az OSZK-kirendeltség. Ide nemcsak a műfajjal most ismerkedőket várják (vizsgá- zási lehetőséget is szeretnének biztosítani), hanem az „öregeket” is, akiknek továbbképzését, magasabb kategóriába soroló vizsgákra való felkészítését is felvállalják a rendezők. A szórakoztató zenét játszó muzsikusok bére az elmúlt öt esztendő alatt látványosan, 32 százalékkal növekedett. A laikus számára talán nem sokat mond, hogy egy átlagos felkészültségű népi zenész havonta (36 munkanapot számítva) 4300 forintot, egy tánczenész pedig 5 ezer forintot keres — főállásban. A kategóriások 1500—2000 forinttal is többet. Nem mond sokat, sőt az igazságot sem nagyon fér di: még ma is nagyon jelentős az ú.n. „láthatatlan jövedelmek” aránya. Ez részben a vendég borravalóiból, az üzletvezető „kéztől-kéz- be” juttatásaiból, a szabadnapokon (is) vállalt „fusik”- ból származik. Hogy ennek aránya mennyi, arra csak ködös utalások, becslések vannak: 30—50 százalékról beszélnek — az alapfizetés arányában. A jelen „helyzetjelentés” végére hagytuk a legjobb hírt: Békés megye azok közé tartozik, ahol ma egyetlen főhivatású szórakoztató zenész sincs munka, szerződés nélkül. Hogy ez megvalósulhatott és hogy a szakma „túlélte”’ a leszálló ág időszakát, az nem utolsósorban tagjai mind színvonalasabb munkájának, továbbá a munkáltatóknak, az illetékes érdekvédelmi szervezeteknek (KPVDSZ, Szórakoztató-zenészek Szakszervezete) köszönhető. (nemesi)
