Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-27 / 49. szám
1986. február 27., csütörtök Széchenyi nyomdokain Miképp újul meg az agrár-felsőoktatás? Széchenyi István mondása szerint a nemzet boldogulásához vagy váll, vagy velő kell. A magyar mezőgazdaság legutóbbi fél évszázadának változásai is bizonyítják ezt, hiszen számottevően megfogyatkozott a mezőgazdasági termelésben részt vevő „vállak” száma, s gyarapodott a „velő” aránya. A harmincas években még a foglalkoztatottaknak a fele mezőgazdaságból élt, de mindössze néhány ezer mérnök dolgozott az agrártermelésben. Jelenleg a foglalkoztatottaknak már csak ötödé él a mezőgazdasági termelésből, de közöttük megközelítően 30 ezer az egyetemet és a főiskolát végzett szakember. Számuk különösen a hatvanas években gyarapodott gyorsan, amikor is a mezőgazdaság kollektivizálásával egy időben egyre több szakember kellett az országnak, s ezt az igény igyekeztek kielégíteni az egyetemek. Átváltható tudás Az agrár-felsőoktatás gyökerei persze sokkal mélyebbek, Keszthelyen és Mosonmagyaróváron már a XVIII. század végén elkezdődött a mezőgazdasági szakemberek képzése. Nagy múltja van az állattudományi egyetemnek is, hamarosan kétszáz éves jubileumát ünnepli. Később több új egyetem is létesült az országban, de mindvégig megőrizték azt a sajátosságot, hogy sok helyen viszonylag kis intézmények jöttek létre. Ennek előnye, hogy egy-egy egyetemen nagy a lokálpatriotizmus. igyekeznek megőrizni a hagyományokat, s ezekre építeni a korszerű tudást; az elszigeteltség viszont hátrányos az agrár-felsőoktatásban. Jelenleg három agrártudományi egyetemen — Keszthelyen, Gödöllőn, Debrecenben — tanulnak a hallgatók, ezeken kívül van a kertészeti, az állatorvos-tudományi és az erdészeti egyetem és három főiskola. Az intézményekben évente 1600-an kezdik meg tanulmányaikat, az évi beiskolázásnak ez a tíz százaléka. A legutóbbi néhány évtizedben az agrár-felsőoktatás többször változott, korszerűsödött, most megint a megújulás előtt áll. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1981. évi határozata megjelölte a változás irányát, s ennek szellemében az úgynevezett rektori kollégium — az egyetemi, főiskolai rektorok testületi ülése — részletesen is kidolgozta a megújulás módjait. Alapvető célként fogalmazták meg, hogy az egyetemi, főiskolai képzésben az elméleti tudás gyarapodjék, korszerű, tudományos alapokra épüljön a gyakorlati készség. Másképpen fogalmazva ez azt is jelenti, hogy az egyetemeken, főiskolákon megszerzett tudás könnyen átváltható, fejleszthető legyen. Regionális központok « Az iskolapadokban megszerzett ismeretek bővítése a jövőben a gyakorlatban is folytatódik, és elsősorban az utóbbi helyen kell bővíteni a szakmai képzést. A jövőben ugyanis minden mérnökkel szemben követelmény lesz, hogy szakmérnöki képesítést szerezzen. Ezt persze, rendeletek még nem fogalmazzák meg, de lehet úgy irányítani az anyagi ösztönzést, az előrejutási lehetőségeket, hogy minden mérnök fontosnak érezze a szakmérnökké válást. A rektori kollégium egyetértett abban is, hogy a ku- tatás-képzés-gyakorlat mostaninál magasabb szintézisét kell kialakítani. Ez azt is feltételezi, hogy egy-egy egyetem valamely ágazatnak a szellemi központjává váljon, vagyis az integráció ne csak területileg, hanem szakági módon is létrejöjjön. Megváltozik tehát az egyetemi, főiskolai hálózat, de a módosításoknál a tartalmi követelményekből indultak ki. A Dunántúlon keszthelyi központtal egy egyetembe tömörül a mosonmagyaróvári és a kaposvári intézet. Tiszántúlon Debrecen lesz a központ, de a hódmezővásárhelyi és a szarvasi főiskolát is onnan irányítják. Közép- Magyarországon gödöllői központtal szervezik a képzést. Ez ugyan területi elhatárolódást jelent, ám ehhez igazodik a képzés tartalma is. Csak példaként említem: Gödöllőn a biotechnológia, a gépesítés és az agrárközgazdász-képzés lesz a fő irány, Keszthelyen meg leginkább az állattenyésztéssel foglalkozók kaphatnak speciális ismeretet. A tananyag persze mindhárom egyetemen azonos lesz, de az intézmények kutatómunkája, szellemisége, s erre épülve a szakmérnökök képzése is specializálódik. Az állatorvosok és az erdészek képzésénél alig lesz változás, lényegesen módosul viszont az élelmiszeriparimérnök-kép- zés. Ez utóbbira a kertészeti egyetem tartósítóipari kara, illetve a szegedi főiskola rendezkedik be. Kutatómunka — bevételekkel Az ugyancsak a tartalmi változásokat mutatja, hogy az agrár-felsőoktatásban erősödik a nyelvi képzés és a testi nevelés egyaránt. A nyelvoktatásban a legutóbbi években már érzékelhető a fejlődés, három éve például a végzett hallgatóknak csak 2,8 százaléka beszélt valamilyen világnyelvet, jelenleg pedig 5 százalékuk A jövendő változások szinte mindegyike pénzigényes, a tervek szerint azonban a költségvetésből lényegesen több pénzre nem számíthatnak az intézmények. Inkább arra serkentik őket, hogy a vállalatokkal alakítsanak ki a korábbinál jobb kapcsolatokat, olyan tudományos kutatásokat vállaljanak, amelyek növelik bevételeiket, vagyis az oktatás fejlesztéséhez szükséges pénz egy részét az intézmények keressék meg. Persze nem maradnak teljesen magukra az anyagiak előteremtésében, hiszen a költségvetés eddig is jelentősen támogatta a kutatást és az oktatást, s pályázat útján a jövőben is pénzhez juthatnak az állami fejlesztési forrásokból az egyetemek, főiskolák. V. Farkas József Gajdács Mátyás-emlékkiállítás Egy csabai-afrikai emlékei Szépen és jól rendezett kiállítással tiszteleg a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum a száz évvel ezelőtt e városban született Afrika- utazó, Gajdács Mátyás emléke előtt. Egy tevékeny, hosz- szú élet relikviáinak csokrát helyezték el illő gondosság-' gal a vitrinekbe, a paravánokra. Fotók és textilfestések, vadásztrófeák és kéziratok emlékeztetnek a fél évszázadot Etiópiában élt tudósra, gyűjtőre — honfitársunkra. Ha Afrika, akkor egzotikum. A szavannákon legelésző hatalmas zebra-, gnu- és kafferbivalycsordák, a magas fűben zsákmányra leső oroszlánok, az akáciák felső övét legelő zsiráfok, a borjakat terelő elefántcsapatok jutnak ilyenkor az eszünkbe. Nos, a bennünk élő, s nem mindenben valós kép igazabbá és teljesebbé válását is szolgálhatják azok a fotográfiák, melyek a húszas, harmincas évek nagy vadászatainak pillanatait, és az etiópiai galla népcsoport tagjainak mindennapi életét örökítették meg. Vagy az, amelyen II. Menelik császár mellett ott pózol Selassie trónörökös, aki később utolsó négusa volt a „fekete kontinens” első önálló államának. A múlandóság e tárgyai mellett — akár furcsa párhuzamként is — rézből kovácsolt, súlyos női karkötők ... Meseszerű az egész ? Igen, ettől még érdekesebb, meghatóbb az emlékezés. Gajdács Mátyás hagyatékának morzsáit vonultatja csak föl a bemutató. Értő kezek válogatták össze az anyagot, és minden korosztály megtalálhatja itt a számára érdekeset. Kicsinységében is teljesnek nevezhető és jellemző a keresztmetszet: valóban tisztelgés az Afrika- utazó igazán még fel sem mért emléke, szelleme, hagyatéka előtt. A békéscsabai kiállítást a nagyközönség — a korábban meghirdetett időponttól eltérően — március végéig tekintheti meg. (N. l.) Jobb oldali képünk: néhány a bemutatott trófeák közül. Fent: zsiráfkoponya. Lent (balról jobbra): colobusmajom, sárga barkójú cerkóf és törpeantilop (dik-dik) koponyája írószövetségi együttműködési megállapodás v Két évre szóló együttműködési megállapodást írtak alá a magyar és a csehszlovák írószövetség képviselői Budapesten a Magyar írók Szövetsége székházában. A szerződést Ördögh Szilveszter, a Magyar írók Szövetségének és Rudolf Chmel, a csehszlovák írószövetség titkára írta alá. A megállapodás tartalmazza, hogy a két szövetség vezetői közös titkársági ülésen találkoznak 1986-ban, csehszlovákiai írók is részt vesznek Magyarországon az ünnepi könyvhét rendezvényein, alkotói találkozókon, többek között a cseh és a szlovák irodalom baráti körének szervezésében. „A mai cseh irodalom” témából 1987-ben tanácskozást tartanak Budapesten. Magyar írók részt vesznek Prágában és Pozsonyban a gyermekirodalom hete eseményein. Folytatódik a két ország irodalmi folyóiratai közötti munkatárscsere, valamint a műfordítók kölcsönös kiküldése szakmai továbbképzés és tájékozódás céljából. Fotó: Fazekas László HANGSZÓRÓ Társalgó Mondhatnám irodalmi csemegének is, amit a kedd délelőtti Társalgó feltálalt, pedig csak részben volt az. ötven esztendőt kell visszapergetnünk az időben, hogy találkozhassunk Babits Mihály békefelhívásával, melynek fő kérdését: „Mit tegyen az író a háborúval szemben?” állította a társalgás középpontjába a szerkesztő-műsorvezető, Su- monyi Papp Zoltán. Beszélgető partnerei: Nemes Nagy Ágnes, Vas István és Téglás János sokoldalúan körbejárták az 1935-ben közzétett felhívást, idézték a kor hangulatát, az írók akkori helyzetét, a Nyugatban négy hónapon át közölt válaszok jelentőségét, a hangsúlyok értelmezését. A felhívás súlyos mondatai ma is megrázóak, hiszen (különös, de való) olyanok azok, mintha ma fogalmazódtak volna, mintha közben nem is viharzott volna át az emberiségen az a háború, melynek elkerülésére Babits az írókat a tettek mezejére hívta. „Szükségesnek látjuk, hogy kifejezést adjunk emberi döbbenetünknek és aggódásunknak” — dübörögtek a költő szavai a felhívásban és hangzottak el most, a keddi rádióadásban hasonlóan döbbenetes és megrázó erővel, melyhez az elmúlt fél évszázad történelmének ismerete adott különös akusztikát, félelmetes felerősítést. Közben Vas István magánvéleménye emelkedett mondhatni általános érvényűvé, amikor szomorúan megjegyezte, hogy a békefelhívás és a tizennégy író válasza „semmivel sem kevésbé aktuális”. Aztán Radnóti Háborús napló című versének (1935—1936) a sok közül is egyik — a kor hangulatát mélységesen leleplező sorát hallhattuk: „Immár a félelem sokszor szíven érint...” 1935: Hitler két éve hatalmon. Babits érzékeny lelke, következetes tudata békefelhívásban kiált az ország íróihoz, és írja le a megrendült kérdést: „Mit tegyen az író a háborúval szemben?”, ami nem más, mint „gyász, halál, alig elképzelhető rettenet”. Vajon az írónak felelősséget kell-e éreznie a világért? Fél évszázad közöttünk, és ma ez a kérdés még megke- rülhetetlenebb, mint 1935-ben volt. Amikor a tizennégy író (Kosztolányi, Zilahy, Karinthy, Bálint György, Füst Milán stb.) közül tizenkettő a háború ellen szállt síkra, kettő azonban (Kosztolányi és Füst Milán) mélységes re- zignációval az írók tehetetlenségére hivatkozott. „Az író nem kivételes lény, csak azért, mert néhány halhatatlan verset, remek könyvet írt” — vallotta Kosztolányi. Kassák azonban: „Nem igaz, hogy a háború öröktől fogva létezik”. Figyelemre méltó műsort szervezett a Társalgó erre a február 25-i kedd délelőttre. Kimondatlanul is a ma élő írók és költők felelősségét idézte meg, a ma élőknek is feltette a kérdést, hogy mit tehetnek a háborúval szemben? Az emberiségért? Azért, hogy a józan értelem kerekedjen felül a világban, ahol a „túlfegyverkezés egy ponton megszüli önmaga ellentmondásait”. Mondanom sem kell, hogy az idézet újfent a babitsi békefelhívásra kibontakozó vita egyik résztvevőjétől származik, fél évszázaddal ezelőttről... A kérdés tehát, melyet a Társalgó adásának középpontjába állított, sűrűn aktuális. Elkövették azonban azt a hibát, hogy hosszadalmas idézetekkel, részletekkel terhelték a hallgatót, ahelyett, hogy a helyenként igen izgalmasan felszárnyaló csevegést, a „társalgást” szorgalmazták volna meghívott vendégeikkel. Lehet, hogy az aránytalanságok nem derülnek ki azonnal, de vágás után feltétlenül. Kár, hogy nem érezték meg az annyiszor (és elnyűhetetlenül) felbukkanó aranyszabály fontosságát: kevesebb több lett volna. Sokkal több. Láttuk, hallottuk Hallottuk a Láttuk, hallottuk-ban, hogy a zenés délelőtti műsor készítői érdemesnek találták Békéscsabára jönni, megkérdezni a megyei könyvtár igazgatóját és egyik osztályvezetőjét: mi végre szervezték meg az artotékát? Dr. Ambrus Zoltán igazgató Lipták Pálra, a könyvtár nyugalmazott igazgatójára hivatkozott, miszerint az artoté- ka az ő műve, kezdeménye, álma. íme, Békésben is megvalósulnak azért az álmok, és még akkor is igaznak tűnnek, ha a Láttuk, hallottuk kommentátora igencsak leszólta azt, mondván, hogy a kölcsönbe adott kultúra nem azonos azzal, hogy a kultúra legyen mindenkié. Valóban nem azonos, de egyfajta út lehet a célhoz, amikor majd arra is indítékot éreznek már az emberek (tömegesen), hogy ne csak kölcsönképet akasszanak a falra, hanem maguk is vásároljanak. Hogy tulajdonuk legyen a műalkotás, nemcsak a fal. jobb esetben. ’ A megyei könyvtárnak felvállalni az artotékát (dr. Ambrus Zoltánt idézem): „A szellemi életet befolyásoló tevékenység." Az bizony! Még akkor is az, ha a Láttuk, hallottuk kommentátora (valami okból) ezt nem érti. (sass e.) II RadnAti-emlékbizottság kiadványai A Győrött működő Radnó- ti-emlékbizottság és Irodalmi Társaság még az idén kiadja a Radnóti-bibliográfiát. Nagy Mariann munkáját. A költő életművét feldolgozó publikációk jegyzéke fontos forrásmunkául szolgálhat a kutatóknak. A társaság évszázados hagyomány felelevenítésére vállalkozik a Kisalföldi Kalendárium megjelentetésével. A hasznos tudnivalókat, szórakoztató írásokat és szép- irodalmi alkotásokat tartalmazó, akkoriban országos hírű győri kalendáriumok örökébe lép a kiadvány. A szép- irodalmon kívül helyet kapnak a megye művészeti életét elemző tanulmányok is. A kalendáriumból nem hiányzik majd a naptár sem, és a jeles napokhoz kapcsolódó kisalföldi népi hagyományok leírása. A Radnóti-emlékbizottságot patronáló Hazafias Népfront Győr-Sopron Megyei Bizottsága, a Szülőföldünk a Kisalföld” honismereti antológia megjelentetésével gyarapítja a helyi erőkből kiadott publikációk körét. A népfront 1976 óta évről évre meghirdeti az antológiával azonos című honismereti, helytörténeti pályázatot. A kiadvány az elmúlt években készült legsikeresebb pálya- műveket adja közre. A társaság már a verskedvelők kezébe adta Az örvénylő szívű vándor című verseskötetet, a Győr-Sopron megyei Lébény községben született Kormos István költőről megemlékező versek gyűjteményét. A kötet csaknem 170 verset közöl.
