Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-25 / 47. szám

1986. február 25., kedd NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT űz Előre Spartacus labdarúgóinak fogadása Mindent a közös cél érdekében Araczki János, az Előre Spartacus elnöke köszönti a vendégeket Fotó: Fazekas László Tegnap a Békéscsabai Elő­re Spartacus Baráti Köre ebéden látta vendégül az NB I-es labdarúgócsapatot. Jelen volt a találkozón Szabó Miklós, a megyei párt- bizottság első titkára és Ab­raham Béla városi első titkár is. A vendégeket Araczki Já­nos, az egyesület elnöke kö­szöntötte, majd Sülé István adott számot a felkészülés­ről. Hangsúlyozta: nagy je­lentőségű a szombati, Fe­rencváros elleni rangadó ki­menetele a későbbiek szem­pontjából is, de természete­sen nem egyedül ez a 90 perc dönti el, sikerül-e a tervezett 50 százalékos összteljesít­ményt produkálni, amely akár a 8. helyezés megszer­zéséhez is elegendő lehet. A 23 tagú keret 57 edzéssel a háta mögött várja a rajtot, és most a csapaton „átvo­nuló” kisebb influenzahul­lám mellett az jelent kelle­metlen hírt, hogy Sulija mégsem lesz ott a tavaszi idényben, mert sérülése ma- kacsabbnak bizonyult a várt­nál. A vezető edző azt is el­mondta, hogy a felkészülési időszakban példamutató oda­adás jellemezte a játékoso­kat, s ha ez a pályán kívüli felkészülésnek is jellemzője lesz, megvalósul, amit a sportegyesület és a szakosz­tály vezetése a csapat elé tű­zött célként. Ezután Szabó Miklós szólt a labdarúgók­hoz. Mint mondta, egy esz­tendővel ezelőtt is hasonló helyzetben latolgatták a jö­vőt, és az akkori elképzelé­sek teljes mértékben valóra váltak, sőt, túl is teljesítették azokat. A megye és a város sportszerető közvéleménye most is azt várja, hogy te­hetségéhez, szorgalmához vi­szonyítva, mindenki tegyen meg minden tőle telhetőt az eredményesség érdekében! Kérte, hogy a szakosztály há­za táján legyen uralkodó a bizalom, és mindenki a kö­zös célt tartsa szem előtt. Végezetül a szakosztály­vezetés arról tájékoztatta a játékosokat, hogy a tavaszi idényben a premizálási rend­OIK, OSK Szolnokon, a helyi MÁV- MTE ellen lépett pályára a Békéscsabai Előre Spartacus ifjúsági és serdülő labdarú­gócsapata az ÓIK, illetve OSK-sorozatban a legjobb nyolc közé jutásért. Az ifjú­ságiak szereplését nem kísér­te szerencse, ugyanis 1—1-es mérkőzés után 11-es rúgások­kal alulmaradtak a házigaz­dákkal szemben. Sikereseb­ben szerepelt a serdülőgárda: 0—0-ás játékidő után itt is 11-es rúgásokra került sor. amelyet a lila-fehér fiatalok nyertek meg, így ők már az ország nyolc legjobb gárdája között érezhetik magukat. szer alapja három mérkőzés­periódus alapján alakul ki. Ezek közül az elsőbe négy mérkőzés tartozik, s például a maximális nyolc pont el­érése esetén 660 ezer forint osztható szét. Csak a viszo­nyítás kedvéért: három pont esetében ez az összeg 310 ezer forint, összességében mintegy 20 százalékkal ma­gasabb az „összpénz” sike­res szereplés esetére, mint ősszel. A fentiek csak „jelző­számok”, kifizethetőségük számos tényezőtől függ, min­denesetre az. kitűnik belőle, hogy a jó teljesítményt elis­merik. Érdemes tehát a kö­zös cél érdekében dolgozni. F. I. SZURKOLÓI ANKÉTOK Eldőlt, hogy a tavaszi lab­darúgóidény „beállta” előtti szurkolói ankétot a Csaba Szálló télikertjében tartja az Előre Spartacus február 27- én, csütörtökön 17 órától. Mint korábban említettük, rendhagyó találkozóra hívják a szurkolókat, ugyanis a lab­darúgók, a férfi és női kézi­labdázók együtt tartják az ankétot, vagyis mindhárom NB I-es csapat vezetőinek te­hetnek föl kérdéseket a lila­fehér klub szimpatizánsai. Ezzel együtt levetítik az Eger —Ferencváros labdarúgó MNK-mérkőzést is az érdek­lődőknek. Totánvereménvek A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a 8. fo­gadási héten 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény a törlések miatt nem volt. A nyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 12 találatos szelvény 600 db, nyereményük egyenként 21 643 forint. 11 talá­latos szelvény 13 993 db, nyere­ményük egyenként 309 forint. 10 találatos szelvény 124 526 db, nyereményük egyenként 52 fo­rint. Villamos-szakértői és -Szakipari Kisszövetkezet, Gyula, GÉPKOCSIVAL RENDELKEZŐ VILLANYSZERELŐT KERES FELVÉTELRE, azonnali belépéssel. Gyulai és Gyula környékiek előnyben. Jelentkezés: GYULA, Apor Vilmos tér 9. Kézilabda A Békéscsabai Előre Spar­tacus NB-s férfi ifjúsági ké­zilabdacsapata a hét végén Szegeden részt vett a Ba­bits Lajos-emléktornán. A hat együttes körmérkőzéses formában döntötte el a vég­Békéscsabán, a BM teremlab­darúgó-torna legutóbbi két for­dulójában a következő eredmé­nyek születtek. 3. forduló: Dó­zsa II.—Állami Gazdaság 8—3, Dózsa I.—Tűzoltóság 8—7, Kon­zervgyár—Szeghalom 4—3, Tűz­oltóság—Dózsa II. 9—4. 4. forduló: Béköt—Állami Gaz­daság 18—2, Béköt—Konzervgyár 8—8, Dózsa I.—Állami Gazdaság 15—3. A Söripar—Dózsa I. mér­kőzést későbbi időpontban játsszák. ső sorrendet. A lila-fehér fiatalok mindössze egy ve­reséget szenvedtek, s így az előkelő 2. helyen végeztek. A gólkirályi címet Jamb- rik Imre nyerte, aki 32 al­kalommal volt eredményes. A legjobb kapus címet a je­lenlevő szakemberek szava­zatai alapján Zubán Károly érdemelte ki. Mindkét spor­toló békéscsabai. Volkov eredménye Európa-csúcs A DPA hírügynökség jelenté­se szerint a szovjet Dmitrij Vol­kov 100 m mellen elért 1:02,63 perces eredménye — amit vasár­nap Moszkvában, az országos bajnokságon ért el — nemcsak szovjet, hanem Európa-csúcs is. A félreértést az okozta, hogy az olasz Gianni Minervini ta­valy augusztusban ugyan 1:02,61 percet úszott, de ezt az ered­ményt a nemzetközi úszószövet­ség a versenyről készült jegy­zőkönyv formai hibái miatt nem hitelesítette. Így Volkov saját, 1:02,81 perces hivatalos Európa- rekordját döntötte meg. Mától Svájcban: kézilabda VB „Sportposta” testedzési tanácsadás Svájcban kedden kezdődik a 11. férfi kézilabda-világ­bajnokság. Tizen­két nap alatt 54 találkozót játszanak a részt vevő együt­tesek, köztük a magyarok. ŐS A csoportok beosztása és a műsor: a 16 együttest négy 4-es csoportba osztották, az azokon belüli körmérkőzés után az első 3-3 helyezett jut a középdöntőbe, majd az utolsó két játéknapon a hely­osztókra kerül sor. A cso­portok negyedikjei a 13—16. helyért körmérkőzést ját­szanak. A csoportok beosztása: A: Jugoszlávia, NDK, Szovjetunió, Kuba. B: NSZK, Svájc, Lengyel- ország, Spanyolország. C: Románia, Izland, Cseh­szlovákia, Dél-Korea. D: Dánia, Svédország, Ma­gyarország, Algéria. Az előzetes nyilatkozatok­ból kiderül, hogy a szakve­zetők legtöbbje az első hely­re a címvédő Szovjetuniót, a Los Angeles-i olimpia baj­nokát, Jugoszláviát, vagy a négyszeres VB-győztes Ro­mániát várják. Szovjet tűrazárás győzelemmel Befejezte háromhetes me­xikói körútját a szovjet lab­darúgó-válogatott. Utolsó mérkőzésén, vasárnap Ira- puato városában a helyi I. ligás klubot 2—0 (2—0) arányban győzte le a Ma­gyarországgal egy VB-cso- portba sorolt Szovjetunió. A szabadidős sporttevé­kenység kibontakoztatásához jó ötletek, kezdeményezések, a követendő példák népsze­rűsítése, a kor követelmé­nyeinek és igényeinek meg­felelő új módszerek beveze­tése — ezzel a céllal hirde­tett pályázatot a Fővárosi Tanács ifjúságpolitikai tit­kársága, a BTSH és a KISZ Budapesti Bizottsága. A pályázatra beérkezett 78 mű közül az egyik legsike­resebb a debreceni Bese Gyulánéé, aki eredeti öt­let, az úgynevezett „sport- posta”-szolgáltatás kidolgo­zásáért a második díjat je­lentő 7500 forint jutalomban részesült. A mű készítőjével, a Debreceni Városi Tanács V. B. testnevelési és sport­osztályán dolgozó módszerta­ni főelőadóval beszélgetett az MTI munkatársa: Mi a lényege tervezetének, hogyan lehet a „sportpostá­val” a rendszeres testmoz­gás részesévé válni? — Egy olyan tervezetet készítettem, amely a legjob­ban illik a gyarapodó lakó­telepi sportegyesületek és sporttal foglalkozó gmk-k profiljába — mondta. — „Sportposta” elnevezése gya­korlati módjának lényegére is utal, ugyanis a személy és a sportegyesület közötti összekötő kapocs kezdetben a posta. — A reklám- és propa­gandatevékenység útján is­mertetett szolgáltatás első lépcsője, amikor a jelentke­ző kitölti a kérdőívet, a vá­laszok alapján értékelik a személyes igényeket, a sa­játos egészségügyi és szo­ciális körülményeket. Ezt kö­vetően a sportegyesület egyik munkacsoportja — testnevelő és sportorvos — egyénre szabott programokat készít, amit minden második héten postáz. Az edzésprogramok összeállítását egy másik — testnevelőkből, szakedzők­ből és gyógytestnevelőkből álló — munkacsoport is se­gíti. Ez a módszer biztosítja a rendszeres testedzés felté­teleit, mivel mindennap el­végezhető, a heti 3 program ismételhető, s a két hétre tervezett hat gyakorlatsor variálható. Egyéni és társadalmi érde­keket figyelembe véve me­lyek e szolgáltatás előnyei? — A „sportposta” általános és egyben speciális lehetősé­geket kínál: általános, mert tagja lehet mindenki kortól, nemtől függetlenül; speciális, mert csak az adott személy igényeit veszi figyelembe, egyénre szóló programot ad. — A napi 40 perces gya­korlat helyét és idejét min­denki saját maga választja, határozza meg, például la­kásban, lakókörnyezetében, közeli parkban, reggel vagy este. Ezzel a szolgáltatással a szakember — testnevelő, ed­ző, orvos — „házhoz megy”. Az életkörülményeket figye­lembe véve nem érdektelen szempont, hogy a tervezett havi tagsági díj 200 forintos összege kevesebb, mint bár­mely sporttanfolyam részvé­teli díja. Módszerének továbbfej­lesztett változatait is kidol­gozta. Kinek ajánlja? — Elsősorban a létesít­mény- vagy szakemberhiány miatt kallódó sporttehetsé­gek továbbképzéséhez lehet hatékony eszköz. A testneve­lésből felmentett tanulók mozgásszükségleteinek biz­tosításához, valamint idős, betegségből gyógyultak re­habilitációjához nyújthat még segítséget — fejezte be a beszélgetést Bese Gyuláné. Ilmi már biztos... Az elmúlt napokban Zü­richben járt a FIFA Végre­hajtó Bizottságának tagja, az MLSZ elnöke, dr. Szepesi György. A nagy tekintélyű magyar sportdiplomata — egyebek között — érdekes hírekkel szolgál a világbaj­nokság játékvezető-műkö­déssel kapcsolatos előkészü­leteiről is. A Képes Sport hasábjain leírta, nekünk pe­dig elmondta: — Annyi már bizonyos, hogy Mexikóban a kijelölt magyar játékvezető, Németh Lajos egy mérkőzésen fújja a sípot, kétszer pedig lenget. Ennyi ugyanis a VB-re meg­hívott bírák „legrövidebh munkaideje”. E működés bí­rálata után döntenek arról, ki kap még további felada­tot. Némethnek azonban, többi kijelölt társához ha­sonlóan hazai bajnoki mér­kőzéseken legalább 5 alka­lommal gyakorolnia keli a partjelzőséget. A JB-nek ezt figyelembe kell vennie a bí­róküldésnél, bármilyen ne­héz őt az NB I-ben, ráadá­sul öt fordulón át, vezető bíróként nélkülözni. Ezenkí­vül Németh — „Nomen est omen!” — még egy nehéz próbát áll ki a VB előtt: a német—német kupatalálko­zóra, az Uerdingen—Dinamo Dresden mérkőzésre őt je­lölte ki az UEFA. A világ- bajnokság, előtt de már an­nak színhelyén pedig ke­mény teszt következik: a hazai orvos; jelentéseket is figyelembe véve egészség- ügyi teljesítménymérő felül­vizsgálatra kerül sor. olyan próbákra, amelyeket csak a fizikailag és pszichikailag legfelkészültebb játékveze­tők lesznek képesek teljesí­teni. A korábbi mundlálok előtt, ha egészen pontosan nem Is le­hetett tudni, úgynevezett jólér­tesült körökben tudni vélték, ki vezeti a döntőt. És a jóslat ál­talában be Is jött . . . — Hogy ki dirigálja a fi­nálét azt én természetesen nem tudom megmondani, tippelésre sem vállalkozom. De az szinte bizonyos, hogy nagyon sokaknak van esélye erre a megtisztelő feladatra. Az utóbbi időben erőteljes fiatalítás ment végbe a já­tékvezetőknél. Ha szélesre engedném a fantáziám, még Németh nevét is. közéjük sorolhatnám. Legutóbb Ka­tarban ugyanis beszélgettem Alvarezzel. aki a játékveze­tők tesztjét végzi majd a vi­lágbajnokságon. Szóba ke­rült, hogy a magaslaton bi­zony a korosabb játékveze­tőknek nehezebb dolga lesz. A bolgárok jelöltje például 50 esztendős, tehát búcsúzik, mégsem hiszem, hogy komo­lyabb esélye lenne, éppen a klimatikus viszonyok miatt. És amikor megemlítettem, hogy a mi Németh Lajosunk 41 esztendős, Alvarez ÍEelkap- ta a fejét. No, ennyit mond­hatok ei a kulisszák mögül. Külön tanácsai a békés­csabai játékvezetőnek? — Legutóbb láttam Duna­újvárosban is, jó] bírásko­dott, de egy kicsit még ma­gabiztosabban kellene. Több önbizalommal működni, le­gyen tudatában, hogy őt tartjuk a legjobb hazai já­tékvezetőnek, s bíráskodjon ennek megfelően. Sok sikert kívánok a felkészüléshez, mert itt tényleg szó szerint is beszélhetünk felkészülés­ről, éppen a már említett különleges körülmények mi­att. Köszönjük a nevében is, továbbítjuk. Ném,eth a bajnoki nyitá­nyon, ismereteink szerint, a Csepel—Ü. Dózsa találkozót dirigálja. (fábián) Németh Lajos: egy mérkőzésen sípol, kettőn partjelez BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpás! Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz„ 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz„ 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon : 26-395. Terjeszti a Magyar fosta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents