Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-03 / 28. szám

NÉPÚJSÁG

1986. február 3., hétfő

Gyulai banán

Tavaly már beszámoltunk róla, hogy Gyulán Cséfán György termelő hobbija a banántermesztés. Külön

üvegházat készíttetett a hatalmasra megnövő délszaki

növénynek, amely meghálálja a gondoskodást. Jelenleg az a fura helyzet, hogy egy részük most kezd virágozni, de egy példány már hatalmas fürtöt nevel. Ha elegendő napsütés lesz, néhány hét múlva már lehet szüretelni Gyulán is a déligyümölcsöt. Fotó: Béla Ottó

Magyar—osztrák szakszervezeti találkozó

Gáspár Sándornak, a SZOT elnökének és Anton Benyá- nak, az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) elnökének vezetésével a két szervezet között kialakított rendszeres kapcsolat keretében, február 1-én és 2-án Győrben tanácskoztak a SZOT és az ÖGB vezető tisztségviselői.

A SZOT és az ÖGB vezetői tájékoztatták egymást a két ország bel-, gazdaság-, szociális és művelődéspolitikai helyzetéről, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek alakulásáról, a szakszervezeteknek a dolgozók érdekében folytatott tevékenységéről, a további feladatokról. A SZOT vezetői tájékoztatták az osztrák vendégeket a magyar szakszervezetek küszöbönálló XXV. kongresz- szusának előkészületeiről.

A baráti légkörű eszmecserén a résztvevők nagyra értékelték a magyar és az osztrák szakszervezetek közötti sokoldalú kapcsolatot és megállapodtak a további együttműködésben.

A SZOT és az ÖGB vezetői véleményt cseréltek a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről, Európa dolgozóit és szakszervezeteit foglalkoztató kérdésekről is. Hangsúlyozták a szakszervezetek közötti párbeszéd szükségességét, alapvetőnek jelölték meg egymás véleményének, érveinek, állásfoglalásainak jobb megismerését.

Állást foglaltak abban, hogy Európa békéjének, biztonságának fenntartásához a szakszervezetek sajátos eszközeikkel és lehetőségeikkel meghatározó módon járulhatnak hozzá.

Magyarország — köztársaság

Hazánk második világháború utáni történetének demokratikus vívmányokban különösen gazdag időszaka volt az 1944—1948 közötti periódus. Ekkor olyan történelmi jelentőségű események zajlottak le, mint például a földosztás, a köztársaság kikiáltása, az egységes állami iskolai rendszer létrehozása. A polgári átalakulás idején megoldatlanul hagyott kérdések közül ezek voltak leginkább hatással a felszabadulást követő évek politikai életére, s ezeknek volt a legnagyobb társadalmi-politikai jelentősége a népi demokrácia megszilárdítása és továbbfejlesztése szempontjából is.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 21—

22-i létrejöttével megszületett a népi demokratikus hatalom Magyarországon. Az új hatalom a demokrácia szocialista és polgári erőinek együttműködésére épült. Tevékenységét antifasiszta, antifeudális és demokratikus intézkedések jellemezték a politikai közélet minden területén. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány határozott lépéseket tett a feudalizmus egyik örökségeként itt maradt „király nélküli királysággal” mint államformával való szakításra. 1944 decemberében az államfői jogkör ideiglenes ellátására bővítették az Ideiglenes Nemzet- gyűlés elnökségének jogkörét; 1945 januárjában felállították a Nemzeti Főtanácsot, amely mint testület lényegében az államfő funkcióját töltötte be; majd márciusban eltörölték a „királyi” jelző használatát egyebek között az állami hivatalok (bíróság, honvédség, pénzügyi és más közigazgatási hatóságok) címében és pecsétjében. A népi demokratikus állam- hatalom létrehozása és kiépítése, valamint annak intézkedései a királysággal, mint államformával való „de facto” szakítást, és ugyanakkor lényegében a köztársaság melletti állásfoglalást jelentették. Mivel azonban a törvényhozó és a végrehajtó hatalom „ideiglenes” volt, ezért az államformát illető végleges döntéssel, pontosabban törvényesítéssel várni kellett, legalábbis addig, amíg az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány átadja helyét a magyar népi demokrácia „végleges” törvényhozásának és végrehajtó hatalmának.

* * *

A köztársaság megteremtésének időszerűségét a szociáldemokrata párt vetette fel elsőként a koalíciós pártok közül, közvetlenül, az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások után, a Tildy- kormány programjának parlamenti vitájában. E javaslatot a Magyar Kommunista Bárt elvileg azonnal magáévá tette, s hasonlóan kedvezően fogadta az ellenzéki Magyar Radikális Párt és a Polgári Demokrata Párt

is. A királyság mellett a Habsburgok visszatérésében reménykedő, egyébként politikailag gyenge és elszigetelt legitimista csoport, valamint a katolikus egyház emelte fel a szavát a leghatározottabban, s indított propagandahadjáratot annak védelmében. A Nemzeti Parasztpárt hivatalos támogatását követően a Független Kisgazdapárt baloldalán levő Dobi István és Tildy Zoltán „egyénileg” foglalt állást a köztársaság mellett. Hosz- szas párton belüli viták után a kisgazdapárt centruma, élén Nagy Ferenccel, szintén tudomásul vette a köztársaság megteremtésének napirendre tűzését.

A demokratikus erők 1946 január közepére egyetértésre jutottak tehát az államforma tekintetében, de abban a kérdésben, hogy ki töltse be a köztársasági elnöki tisztséget, még hosszan tartó viták voltak. Számos kiemelkedő személyiség neve merült fel, így a szociáldemokrata párt és a Magyar Radikális Párt részéről Károlyi Mihályé. A kisgazdapárt azonban mindenképpen saját jelöltjét kívánta köztársasági elnöknek. A pártban erre két politikusnak volt komoly esélye: Tildy Zoltánnak és Nagy Ferencnek. A jelöltségért folyó küzdelem kimenetelét döntően befolyásolta, hogy a kommunista párt javaslatára a baloldali pártok egyhangúlag Tildy Zoltán mellé álltak, aki baloldalibb magatartása és koalíciós együttműködési készsége miatt mindenképpen elfogadhatóbb volt.

A nemzetgyűlés többnapos vita után, 1946. januák 31-én elfogadta a köztársasági törvényt, amely az „1946: I. törvénycikk. Magyarország államformájáról” címet viselte, majd február 1-én közfelkiáltással megválasztotta Tildy Zoltánt a Magyar Köztársaság elnökévé.

* *

A köztársasági törvény bevezetője megfogalmazta az állampolgárok „természetes és elidegenithetetlen” jogait („a személyes szabadság, jog az elnyomatástól, félelemtől és nélkülözéstől mentes emberi élethez, a gondolat és vélemény szabad nyilvánítása, a vallás szabad gyakorlása, az egyesülési és gyülekezési jog, a tulajdonhoz, a személyi biztonsághoz, a munkához és méltó emberi megélhetéshez, a szabad művelődéshez való jog, s a részvétel joga a7- állam és önkormányzatok életének irányításában”).

A köztársasági államforma, illetve a köztársasági elnöki tisztség létrejöttével a Nemzeti Főtanács intézménye megszűnt. A köztársasági elnök megválasztását és jogkörét illetően kompromisszum született. A kisgazdapárt javára a baloldali pártok beleegyeztek abba, hogy a köztársasági elnök megválasztása a parlamentben titkos szavazással történjék, s hogy az államfő a parlamenti többséggel rendelkező pártból nevezhessen ki miniszterelnököt. A törvény a köztársasági elnök hatáskörét azonban jelentősen korlátozta, ami a baloldali pártoknak kedvezett. A köztársasági elnök Magyar- országot képviseli „nemzetközi viszonylatokban”, így követeket küld és fogad, konzulokat nevez ki, és megilleti őt például az államfő kegyelmezési joga. De a köztársasági elnök nem élhet a törvényszentesítés jogával és a vétójoggal; a nemzetgyűlés hozzájárulása nélkül nem üzenhet hadat, nem vezethet be rendkívüli állapotot, nem köthet békét, és a nemzetgyűlés megkérdezése nélkül nem nevezhet ki, nem menthet fei minisztereket. A jogszabály tehát a parlamentet a magyar állami szuverenitás birtokosaként, az államhatalom legfelsőbb szerveként ismerte el, illetve abban erősítette meg.

Az 1946: I. törvénycikk leszögezte, hogy a törvényhozó hatalmat a nemzetgyűlés, a végrehajtó hatalmat pedig a nemzetgyűlésnek felelős minisztérium, vagyis a kormány gyakorolja. Egyéb állami főszervekről, intézményekről azonban nem rendelkezett, többek között . ezért ez a törvény a szó igazi értelmében alkotmánynak nem tekinthető. Jóllehet a nemzetgyűlés 1945

decemberében úgy határozott, hogy a „Nemzetgyűlés állapítja meg Magyarország alkotmányát és államformáját”; az alkotmánytörvény 1949 augusztusában született meg.

* * *

A köztársasági törvényhez kapcsolódóan, annak mintegy kiegészítéseként 1946 tavaszán további két jogszabály született. Az 1946: VII. törvénycikk a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről szólt. A törvénynek igen széles volt a hatóköre és rendkívül szigorúak a rendelkezései a bűncselekménynek, illetve véstégnek minősített esetekben. Ezzel a baloldal olyan „eszköz” birtokába jutott, amely valóban hatásosan biztosíthatta -a népi demokratikus rend védelmét minden polgári jobboldali kísérlettel szemben.

Az emberi alapjogok védelméről szóló 1946: X. törvénycikk pedig kimondta, hogy „Bűntettet követ el, és — amennyiben súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik — öt évig terjedő börtönnel büntetendő az a köz- hivatalnok, aki hivatali eljárásában vagy intézkedésével másnak az 1946: I. törvénycikk bevezetésében foglalt valamely természetes és elidegeníthetetlen jogát törvényellenesen megsérti."

A köztársaság megteremtésével a legitimizmus magyarországi hívei súlyos vereséget szenvedtek. Az új államforma létrehozása a demokratikus, baloldali erők küzdelmének fontos állomása volt. Rajk László a köz- társasági államforma történelmi jelentőségéről a következőket mondta a törvényjavaslat parlamenti vitájában: „A mi pártunk álláspontja az, hogy a köztársaság az az államforma, amely egyes-egyedül felel meg a magyar nép demokratikus történelmi hagyományainak, a magyar nép nemzeti sajátosságainak, az évszázadokon keresztül megmutatkozó magyar népi és nemzeti törekvéseknek.”

A Magyar Köztársaság kikiáltásának negyvenedik évfordulóján demokratikus örökségünk jeles értékére emlékezünk.

Dr. Bogiéin Gizella

Himnusz — ülve

Sajnálatos véletlen

A megye egyik általános iskolájában történt, hogy egy ünnepélyen két vendég nem állt fel a Himnusz alatt. Bár az esetet kevesen látták, híre futótűzként terjedt. Kiderült, hogy a két ember, a Jehova tanúi vallást követi, s hitük tiltja a felállást, hiszen ők nem fogadnak el semmilyen hazát, csak isten országát. A napokban hallottam először a történetet. Kíváncsi lettem, vajon volt-e valamilyen következménye vagy tanulsága az esetnek?

* * *

Az iskolában nem „tapsikolnak”, mikor előhozakodom kérdéseimmel. Arra sem emlékeznek pontosan, mikor is történt a dolog. Tulajdonképpen ez jó jel, mert mutatja, nem okozott nagy megrázkódtatást az említett esemény. A tanárok legtöbbje nem látta az esetet, csak hallották, hogy két tanuló szülei voltak az illetők. Bár ezt a magatartást elítélik, ellene tenni képtelenek bármit is. A gyerekekkel pedig természetesen a legkevésbé sem volt szándékuk éreztetni, hogy szüleik cselekedete számukra mennyire elfogadhatatlan.

— Én szeretem ezt a két gyereket — mondja az egyik tanárnő. — Ügyesek, szorgalmasak, illedelmesek. Hitükről itt nem beszélnek. Megírhatja nyugodtan, de azért azt hiszem, jobb lenne nem foglalkozni az egésszel.

Az igazgatóhelyettes-nő is egyetért kollégájával, még hozzáteszi :

— Az a kolléganőm, aki járt náluk családlátogatáson, csak jót mondott. Az egész család várta őt, kedvesek, érdeklődőek voltak. Egyébként én nem is értek valamit. Láttam a gyerekek édesapját, hogy november 7-én részt vett a koszorúzáson. Ö vitte a vállalat részéről a koszorút.

* * *

Az átépítés megannyi nyomát magán viselő kicsi, öreg házban a családfő nyit ajtót. Éjszakás, így félig pizsamában van. Mikor elmondom, miért jöttem, meglepődik, és visz- szakérdez.

— Hogy én a feleségemmel nem álltam fel? Ez nem igaz.

Állítását többször megismétli.

— Semmi alapja sincs a hírnek? — bizonytalanodok el, s már-már elhagynám a portát.. .

A férfi bemegy a házba. Kicsit később kijön a felesége, és behív. A férfi kávét darál, leültetnek. A konyhában az iskolás lány tanítandó ügyességgel pelenkázZa egyéves kis- öccsét. Az ősz hajú nagymama egy konyhaszéken ül, s megkérdezi, honnan hallottam az esetről.

— Ezek szerint mégis igaz? — válaszolok kérdéssel.

— Igaz.

Kis gondolkozás után megértem a férfi előbbi válaszát és állítását.

— Tehát ön és a lánya maradtak ülve.

— Igen.

— ... Azt tudom, hogy az önök vallása tiltja a felállást, de nem értem, miért keresték ezt a tüntetésszerű alkalmat.

— Dehogy kerestük — szól közbe a magas barna feleség. — Nem is gondoltunk rá, hogy lesz Himnusz. Elfelejtettük. Ülőhelyet kaptunk. Azóta mindig állva maradunk az ünnepélyek alatt.

Arra gondolok, bár minden bajunk ilyen egyszerűen megoldódna. Aztán a kávét kortyolgatva könnyebbé válik a beszélgetés. Igaz, a nagymamát nem kell nógatni. Folyamatosan idézi a biblia bekezdéseit, akár ha olvasná. Kiegyensúlyozott, hitében megingathatatlan, pedig nem volt mindig e vallás követője. Váltásáról így vall:

— Amit a papok tanítanak, az nem egyezik meg a bibliával. Hogy van egy lelkünk, s ez a testből halál után felszáll az égbe. Ilyenről nem szól az írás. Amikor Ö eljő, feltámadunk testi valónkban.

— Ezek szerint az Írás valahol ígéri, hogy az életbeli testünk tér vissza az örök életbe? — faggatom. — Mégiscsak érdekelne, hogy én például hány éves leszek akkor, mert szívesebben ölteném fel 10 évvel ezelőtti, egészségesebb állapotomat.

Az asszony megnyugtat, fiatalként támadok majd fel, s máris mondja a megfelelő passzust, de azért lányával együtt bemegy a szobába bibliakeresni. Ketten maradunk a férjjel.

— Higgye el, gyakran vitatkozók velük én is. Sok mindennel nem értek egyet, de egyet mondhatok: közöttük nincs részeges, lump, tolvaj vagy gyilkos. Családszerető, rendes emberek.

Előkerülnek a könyvek, de kérdésemre nincs pontos válasz. Az ő bibliaolvasatuk és -értelmezésük is bír néhány tisztázatlan ponttal. A hitvita még sokáig folytatódott. Elveikkel, véleményükkel nem először találkoztam, akartak

már utcán is megtéríteni hasonló hiten levők. Barátságos, • nyílt, segítőkész, szeretni tudó emberek. Ezt parancsolja hitük. Ismerjük pacifizmusuk öngyilkos túlkapásait, ami azt diktálja, hogy ne vállalják ^a katonai szolgálatot.

Persze humorizálni lehet azon, hogy Magyarország létét nem fogadják el, viszont az ország szociális juttatásaival nem kerülnek összetűzésbe, s elfogadják a gyest, a családi pótlékot és az apróbb szociális segélyeket. Pedig ezeket nem isten országának szervezetei adják postára. S ami számomra a legelfogadhatatlanabb, hogy ők végképp nem ismerik a i'allásszabadságot. A többi vallásról nerr) hajlandók tudomást venni. Vagyis csak az méltó az örök életre, aki az ő hitük szellemében él. A végső elszámolásnál nem az emberember közti viszony a döntő, hanem ember és isten viszonya. A jámbor, jóravaló hit ezen a ponton burkolt agresz- szivitással terhes.

A beszélgetés végén megkérdezem, zaklatta-e őket valaki az ülve maradás miatt. Csodálkozva néznek egymásra, s nem értik, miért adtak volna ők okot ezzel a zaklatásra. Ök nem bántanak senkit, miért bántanák hát őket.

— Azt tudják, hogy az önök vallása tiltott?

Tanácstalanul egymásra néznek. Végül a nagymama szólal meg.

— Csak terjesztenünk nem szabad hitünket, itt a lakásban arról beszélgetünk, amiről akarunk.

'n, * * *

Egy társadalmi rendszer ereje arányos türelmével. Ez az eset legfeljebb csiklandozza a rendet, pillanatnyi megbotránkozást okozva, de semmiképp sem veszélyezteti. Az elmúlt hónapok egyértelműen igazolták ezt, s igazolták a környezet példaadóan megértő magatartását. A helyi és az illetékes megyei vezetők természetesen tudtak az esetről, de eszükben sem volt belőle „ügyet csinálni”, sajnálatos véletlennek tekintették a történteket.

Az is igaz, hogy akadnak olyan szekták, amelyek hite bár rokonítható a két asszonyéval, magatartása már aligha. Zaklató, elvakult térítő tevékenységük, melyben az előbb említett burkolt agresszivitás még inkább testet ölt és makacs világvége-hirdetésük messze áll attól, amit társadalmunkban megtűrhetőnek mondhatunk. Velük szemben nincs helye megértésnek. De ezúttal nem róluk akartam szólni. Hanem egy kivételről, amely társadalmilag mén veszélytelennek Sár nik. Legalábbis mindaddig, amíg «újaivá világuk és világfelfogásuk magánügyből közüggyé nem Válik

Utyfár Tamás