Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-28 / 23. szám

1986. Január 28., kedd „Ki lát a jövőbe? Lehet, hogy egyszer teret fognak elnevezni rólad ..(Gálfy László és Barbinek Péter) Fotó: Somfai István Örkény István: Forgatókönyv Egy megrázó és (elrázé színházi estről Hátborzongató tragédia. Amikor meghajolnak a sze­replők, nem is az jut eszem­be először, hogy minősít­sem: milyen színházat lát­tam? Az értékelés nem in­nen indul és nem ide akar megérkezni. Az tart fogva, amiről színházat láttam. Hogy művészi számadást láttam egy korról, amiről nem lehet eleget beszélni (azoknak sem, akik átélték, azoknak sem, akik csak ol­vastak vagy tanultak róla). Egy korról, amelyben a nemzet majdnem elveszett, egy (valaki valahol így ír­ta), „vérzivataros emberöl­tőről”, melyhez hasonlókat (és ezt Örkény mondta ha­lála előtt) „az emberiségnek a világtörténelem folyamán többször nyílt alkalma szen­vedőként átélnie." Hátborzongató gondolat­kör. Számadás arról, hogy miként teheti ugyanaz a jobb kéz a jót és a rosszat. Hogy mi módon kormá­nyozza (kormányozhatja) bennünk tetteinket, gondo­latainkat két én harca egy megfoghatatlan (de létezhe­tő) harmadikért? Egyálta­lán: miért jutunk el rendre- kikerülhetetlenül oda, hogy az ember egyszerre lehet hős és egyszerre áldozat? Örkény Forgatókönyv cí­mű tragédiája nem követ kitaposott dramaturgiai uta­kat. Élete utolsó műve (nem kikerülve a kimondás inge­rét) a kiábrándultság tragé­diája. Az emberből való ki­ábrándultságé, az élethely­zetek satuvasában vergődő ember kiszolgáltatottsága fe­letti (miatti) kiábrándultsá­gé. A néző szíve joga, ho­gyan fogadja ezt a rettene­tes víziót, ezt a rettenetes valóságot. Hogy tanulsággá (habár volt, van és lesz be­lőlük száz kosárral) emeli-e, mert mi más is lehetett az írói szándék, mint az intés, a kegyetlen önmagunkra mutatás, a lélek mélyéig meztelenre vetkőztetés: nincs ember, aki érintetlen maradna bármely korokban a bűnöktől és a tisztátalan- ságoktól. Vagy akként érzi, ahogyan az író: mit tehet ellene? Tehet-e ellene? A cirkuszi manézs, a ze­ne, a feldübörgő fények: a vízió (a valóság) eszközje­gyei, az előadás alapkellé­kei. Ülünk a nézőtéren és a fogalom, hogy „cirkusz” ki­tágul, asszociatív erővel for­dul másfelé: ez már nem a cirkusz: ez cirkusz. Valami­nek valamiféle minősítése, színhelye, környezete. Ülünk a manézs körül, és (ahogyan a tragédia belső erői lüktet­nek) sodródnak a cirkusz hangulatába, hogy másod­percek múlva fanyar mo­sollyal nyugtázzuk illúzión­kat; hogy ez már nem is az a cirkusz, hanem az élet. A látható és a láthatatlan. A megfogható és a megfog­hatatlan, az elrendelést gú­nyoló és a mégis eleve (tör­vényszerűen, szükségszerű­en?) elrendelt, az erővona­lak által, adott időkben, pontos koordinátákkal meg­határozható. Hogy az sem il­lúzió: a csúcsokon (nem a Himalájáról vagy a Lomni- ciról van szó), a „magas­ban”, a villogó, áhítattal bá­mult világban éppen olyan kisszerű önzéseken, irigysé­geken, a hiúságok vásárán múlhat a lényeg, mint a piti perben, hogy a madár kinek énekel. Azt hiszem, nincs értel­me, még mélyebbre ásnunk az Örkényi világban, a For­gatókönyv elfolyó és ércnél keményebb áramlatait to­vább keresni: a képlet vi­lágos. Tükörbe nézünk (lám csak, mindenki Shakespeare- hez kanyarodik vissza!) és elborzadunk. Aztán sokáig nem tudjuk, mi a teendő? Van-e teendő egyáltalán, le­het-e megváltás annyi bűn­től, melyet „az emberiségnek a világtörténelem folyamán többször nyílt alkalma szen­vedőként átélnie.” Ha most azt mondanám, hogy igen, nem mondanék igazat. Ha viszont csak any- nyit mondok, hogy morzsá­nyi talán lehetséges, akkor ez már a ráció válasza, az értelemé, a logikáé, holott a logikus éppenúgy lehet lo­gikátlan, és az értelem kö­vetkezetessége fájdalmas következetlenség. Eligazod­ni, eligazítani ebben a két és fél órában, amíg a ma­nézs fényei villognak: a rendező, Balogh Gábor dol­ga volt elsősorban. Elmond­ta, de látható az egesz elő­adásból, hogy egyértelmű alapcélja az érthetőség. Hozzátenném, hogy a meg- érthetőség, ami (számítva a színházi közönség igencsak heterogén voltára) egymagá­ban is óriási vállalkozás. Mert jelezhet ugyan szceni­kai eszközökkel, szemnek szánt útmutatókkal, mindez kevés lenne, ha az előadás és az alakítások felépített- sége, a jelenetek ritmusa ke­resztezné ezeket a szándé­kokat, elsöpörné a lehető fo­gódzókat. A felépítettség és a ritmus azonban szinte ki­fogástalan, még olyan ne­hézségeket is áthidal, hogy (például) a főhős, Barabás Ádám az első részben vi­szonylagos tétlenségre kény­szerül (a darab szerint), és nem sok lehetősége van elő­készíteni a második rész ha­talmas jeleneteit. Közben mégis módja nyílik a szí­nésznek, Barbinek Péternek, hogy elvezesse Barabást a már szinte beidegzett „ha­talmi pózoktól” a teljes le­tisztulásig, az összeomlásig. Két belső ember űzi, haj­szolja ebben az alakításban azt a bizonyos harmadikat, ami lehetne, . de tragédia, hogy nem lehet; vergődni embert a kérdések és a rá- döbbenések, a vakhit és az eltévelyedés között, ilyen (vissza kell térnem a meg­határozáshoz) hát borzongató­an, kevesen képesek életre hívni. Nagyformátumú ala­kítás Barbinek Péteré, nincs szükségünk különö­sebb erőfeszítésre ahhoz, hogy térben és időben (gondolati térben és gondo­lati időben) elhelyezzük és vele haladjunk a tragédia szövevényeiben. A Mester: ördögi mágus, mint szemé­lyiség teljesen meghatároz­hatatlan, de erre itt. Ör­kénynél, így van szükség. A cirkusz különleges világában hol természetfeletti lény, hol vádló, hol szembesítésre ér­kező barát, hős és antihős; lehet, hogy maga az író aranylepelben, érkezve on­nan, a végtelenből, hogy fel- sziporkáztassa azt a tükröt, még ha hasít is a fénye, ha elvakít is, de a vakság után (talán) ráismerhetünk ön­magunkra. Gálfy. László ala­kításáról elég annyit írni, hogy fölényes biztonsággal érkezik és tartja a kezében Örkény nagy varázslatát; a Forgatókönyvet, a cinikus aljasság tákolmányát; az ítéletet előre megfogalmazó vádiratot; a színjáték (a cirkusz) időben és térben csapongó írói vízióját. A va­lóság látomásait, tegyük hozzá az igazság kedvéért, mert egy örkény-bemutató után nem illik (de máskor sem!) rébuszokban beszélni. Ha most tovább megyünk, és elősoroljuk a szereplő­ket, Sztellával (Felkai Esz­ter) és Misi bohóccal (Hodu József) kell folytatnunk. Sztella, a Mester jobb keze, társa a mutatványokban, nem igazi szerep. Funkciója (kétségkívül) nélkülözhetet­len, habár eléggé fiktív. Ör­kénynél azonban ez is el­képzelhető, és ettől nélkü­lözhetetlen. Felkai küzd a szereppel, hogy végül birto­kolja azt, és betöltse felada­tait. Misi bohóc már bonyo­lultabb figura, szintúgy esz­köz a Mester (az író) kezé­ben. (Hodu trombitás ma­gánjelenete felejthetetlen.) A karakterszereplők nemcsak nagymonológjaikban kitűnő­ek, alázatban és a mester­ség dolgában is formájuk ja­vát nyújtják. Harkányi Já­nos (Novotni), Pálfy Margit (Piri), Várday Zoltán (Ma­rosi), Dénes Piroska (Littké- né), Szentirmay Éva (Bara­bás édesanyja) az egésznek fontos, jelentős részei itt, jellemző és lényegi élet­helyzetek hordozói. Németh Zoltán díszlete és jelmezei arra törekszenek, hogy a rendezői alapcélt, a meg- érthetőséget jól segítsék. Végül úgy érzem, nagy le­lemény, hogy a kivégzett Barabás Ádám gyalulatlan koporsójába dobált minden­félék közül Misi bohóc ki­menti a trombitát, amely „azt fújja, amit fújni akar ...”, hogy eszünkbe juttassa egy korábbi jelenet pár mondatát: „A művészet hatása előreláthatatlan. Még egy trombitának sem lehet parancsolni. ..” Sass Ervin KÉPERNYŐ Külpolitikai quiz, azaz vetélkedő Már a második izgalmas és kellemes játékon estek át a vetélkedő férfiak és a nézők. Azt hiszem, ez a két jelző mindkét táborra vonatkozik, csak nem egyforma súllyal. Aki játszik — bármily jól tartja magát —, annál az izga­lom kerül előtérbe, a nézőnél viszont fordított a helyzet. Páholyban ül, s ha csak valami nem bosszantja, egy csöpp izgalommal vegyes, kellemes állapotban érzi magát. Itt, ennél az igen jó vetélkedőnél -r- melynek szülei a Magyar- ország című közkedvelt hetilap és a televízió —: feltétle­nül. Egy műsorról, legyen az bármi, először mindenki som­más véleményt alkot: jó, vagy rossz. E mostaniról is az összbenyomás alapján azt, hogy jó, de egy csöpp bővítéssel a miért is kiderül: azért, mert együtt van minden, ami kell. Mint műsor leköt és szórakoztat, mivel témája soka­kat érdeklő vetélkedő-újdonság, jól szerkesztve. Szüksé­ges, hogy szimpatikus és a tárgyban nagy jártasságú le­gyen a zsűri. Ez is megvan Vértes Éva, Pálfy József és Sándor István személyében. Sok múlik a játékvezető egyé­niségén, tapasztalatán, még a humorán is. Vágó István már kisujjából rázza ki a jó hangulathoz és zökkenőmen­tességhez kellő dolgokat. (Ennek dacára is, jó lenne már egy nőt látni valamelyik játékvezetői székben.) Utoljára hagytam, pedig nem utolsó szempont: milyenek maguk a versenyzők? Gyorsan vált az eszük, rengeteget tudnak, és nagyon szerények. S a végső kellék sem hiányzik, az, hogy a néző minden percben próbára tehesse magát a játék vonzásában. • Ez, a külpolitikai fogós kérdések hallatán egyáltalán nem könnyű, de ha sikerül, annál jobban esik. Fekete — fehér, igen — nem Ha az Egységben az erő című — műfajilag nehezen be­sorolható — műben valaki magára ismer, az nem véletlen, mivel ez az eset, megesett. Nógrádi Gábor erről írt riport­ját, vagyis a lakóhelyt pártoló, szépítő egyesület viszontag­ságos alakulását sokan olvasták, s akkor is nagy visszhang­ja volt. Most, képre komponálva is mély hatású, mert ti­pikusan olyan mű, amelyben a tartalom uralkodik, a for­ma csak másodlagos. A sok gondolat közül így is kiemel­kedik a fő kérdés: miért az a nagy hivatali ellenkezés az egyesülettel szemben; miért az a hallatlan bizalmatlnság, holott örülni kellene az ilyen öntevékeny munkára vállal­kozásnak; félelem a talán a konkurrenciától? Hogy elve­szik az eddig megszokott társadalmi munkára szervezők kizárólagos illetékességét? Az ellenérzésnek ez is egyik motívuma lehet, meg, hogy ne más vigye el a pálmát. Csakhogy egy óriási lakótele­pen a terep is óriási, sokan elférnek rajta, akár több egye­sület is, nemcsak egy. A leglényegesebb azonban az, amit a vita is megfogalmazott, hogy nehéz változtatni a beideg- ződött intézményi sablonokon, továbbá, és ebből kifolyó­lag, tanulni kell még a demokratikus játékszabályokat. S ez korántsem csak a gyűlés hevességére, indulataira vo­natkozik, sokkal inkább a háttér húzásaira. A gáncsvetés­re. Az ellen ugyanis még a jogszabály sem biztosíték, csak a tolerancia, annak megértése és tudatosodása, hogy ilyen is van, ez is része változó és formálódó életünknek. Hogy az ilyenfajta egyéni kezdeményezés a köz javára válik, hiszen az egyesületek másként nem gyümölcsöző energiá­kat szabadítanak fel, s hogy amit itt maguktól és maguk­nak csinálnak ezek a kis csoportok, az érzelmileg is egyre jobban összeköti őket lakóhelyükkel. Mi újság a műsorújságban? Mondhatnánk, majdnem minden, de az igazán új mégis az a közlemény, amely hírül adja, hogy hamarosan más világ járja a tévé háza táján. Az ezután (x)-szel jelölt műsorokról, vagyis az eddig szerényen megbúvó reklám legalizálásáról van szó, A jel ezt jelenti, s ezen semmi szé­gyellni való nincsen, hiszen a legártatlanabb néző is sejtet­te, hogy a Főzőcske, a Módi és a többi hasonló adásait az egyes érdekelt cégek támogatják. Most csak — és legfőbb ideje volt —: tiszta vizet öntöttek a pohárba. A másik újdonság — legalábbis nekem, mert csak most vettem észre, hogy ilyen is van —, a pénteki nyugdíjas- délelőtt, tíz órától tizenkettőig. Miért is ne lenne, mikor sok olyasmi van, amit ezzel a címkével el lehet látni, ami speciálisan erre a célra alkalmas. De hogy a nyugdíjasok­nak bemutatott darab miért pont az Én, Sztratov Ignác, a szélhámos, azt éppúgy nem értem, mint szegény Márkus László a fotel árát, egy szilveszteri műsorban, jó tíz év­vel ezelőtt, miközben darabokra szedte. Egy biztos, a gon­dolattársítás útjai is kiszámíthatatlanok ... Vass Márta Megyei bábszemle Békéscsabán A Békés Megyei Művelő­dési Központ és a József Attila-lakótelepi közművelő­dés társadalmi vezetősége május 11-én Békéscsabán a Szabó Pál Téri Általános Iskolában rendezi meg a 8. Békés megyei bábszemlét. A rendezvényre a megye báb­szakköreit várják, hogy ta­lálkozzanak, elbeszélgesse­nek, bemutassák egymás­nak — maximum 15 per­ces — műsorukat. A 9 óra­kor kezdődő bemutatókról külső, szakmai véleményt is hallhatnak a résztvevők, hisz produkcióikat neves szakemberek kísérik majd figyelemmel. A szemlén részt vesznek azok a szak­körök is, akik szerepelni nem kívánnak, csupán ta­pasztalatokat cserélni. Első országos falusi vers- és prizamondé verseny I A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa és a Nép­művelési Intézet országos falusi vers. és prózamondó versenyt hirdet az 1986-ban sorra kerülő mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresz- szusa tiszteletére. A rende­zők azoknak a 30. életévü­ket betöltött mezőgazdasági szövetkezeti tagoknak, al­kalmazottaknak, családta­goknak, valamint a falvak­ban, községekben lakó más dolgozóknak, nyugdíjasok­nak a jelentkezését várja, akik szeretik a magyar nép­művészetet, a magyar iro­dalmat és szívesen szólal­nak meg közönség előtt is. Hazánkban első ízben ke­rül sor olyan versenyre, ahol a szövetkezeti tagok és alkalmazottak, illetve azok családtagjai indulhatnak. Remélhetően a versenyre je­lentkeznek és megszólalnak mindazok, akik szívesen mondanak verset, vagy ko­rábban színjátszó együtte­seknél léptek fel. A pályá­zat egyúttal a környék, az adott település néphagyo­mányának gyűjtésére és tör­ténelmi mondák, legendák, anekdoták, mesék, tréfák, szakrális versek összegyűj­tésére, a magyar folklór és irodalom népszerűsítésére is ösztönöz. A verseny két kategóriá­ja: 1. Magyar népköltészet (mese, monda, anekdota stb.). 2. Magyar irodalom (vers és próza). Jelentkezni a magyar folklór és a magyar iroda­lom alkotásaival egyaránt lehet. A folklór kategóriá­ban indulók 5 percnél hosz- szabb művet ne adjanak elő. A magyar irodalom ka­tegóriában 3 vers, illetve prózai alkotás felsorolását kérik a jelentkezési lapon. A jelentkezési lapokat a he­lyi termelőszövetkezet tit­kárságára kell eljuttatni. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek területi szö­vetségei és a megyei műve­lődési központok közösen szervezik a megyei elődön­tőket 1986 márciusától. A középdöntőkre 1986. szep­tember 27—28-án Egerben. 1986. október 4—5-én Szarvason, 1986. október 11 —12-én Dombóváron, 1986. október 18—19-én Zalaeger- szégen kerül sor. A döntő 1986. november 29—30-án Budapesten lesz. Ezt a rádió is közvetíti. A döntőbe jutott verseny­zők külföldi jutalomutazás­ban részesülnek. Tavaszi napok Sopronban Március 12—23. között rendezik meg az idén a sop­roni tavaszi napokat. A más­fél hétig tartó kulturális rendezvénysorozat március 14-én, a Cziffra-alapítványt elnyert fiatal művészek kon­certjével kezdődik. Másnap Cziffra György zongoramű­vész szólóestjére kerül sor az evangélikus templomban. Az egyesült államokbeli Co­lette Varren és együttese március 17-én, a Bakfark Consort Benkő Dániel veze­tésével március 19-én, a bé­csi Scola Cantorum együttes pedig március 22-én vendég­szerepei az Ikva-parti város­ban. Régi tanterveket gyűjtenek Oktatástörténeti kiállításra ké­szül a Mezőgazdasági Múzeum népi baráti köre. Kiss Kálmán nyugdíjas tanár, a baráti kör titkára kezdeményezésére az alsó- és középfokú mezőgazda- sági szakoktatás történetét dol­gozzák fel a XVIII. század kö­zepétől napjainkig. Eredeti dokumentumokat: fényképeket, okleveleket, ré­gebbi tanterveket, iskolai cég­táblákat, tanulójelvényeket, egyenruhákat, oktatási segéd­eszközöket, továbbá maketteket várnak — egyebek között — a Vépi Mezőgazdasági Szakmun­kásképző és Munkástovábbkép­ző Intézet címére. A múzeum szakmai támogatásával az állat- tenyésztés, a növénytermesztés, a kertészet, az erdészet, a gé­pészet, a földmérés és az élel­miszeripar tárgykörében foly­tatott szakoktatás múltját hite­lesen szeretnék bemutatni az állandó kiállításon.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents